Programfelelős: MI újság Szabadegyetem
Tanegység címe: NEMEZ – A világteremtő kelme
Kurzustípus: 12 részes ismeretterjesztő előadássorozat
Kurzuskód: MI-NMZ-10
Nemeztárolók a hajlékban
A hagyományos nemezhajlékban a nomád életmód sajátosságaihoz igazodva alig voltak a mai értelemben vett bútorok, hiszen ezek jelentősen nehezítették volna a gyakori helyváltoztatást és a vándorlást. Legtöbbször egy-két, fából készült, faragott láda kapott helyet a bejárattal szemközti sátorrács előtt; ebben tartották a legbecsesebb holmikat, a család „kincseit”. A faládákat gyakran borították vastag nemezzel, amely esztétikai funkciója mellett elsősorban a szállítás közben keletkező sérülésektől óvta azokat. Máshol a faládákat „nemezládák” váltották fel.
Ezek vastag nemezlapokból készültek, felületüket tűzéssel, zsinórozással és hímzéssel merevítették. Konstrukciós előnyük, hogy üresen helytakarékosan összehajthatók. A ládák – ahogy nálunk is – gyakran szolgáltak a leányok hozományának tárolására, így fontos szerepük volt a lakodalmi szertartásokon. Emiatt mindig óvó-védő, valamint szerencse- és bőségkívánó jelképekkel látták el őket.
Meghatározó jelentőségűek voltak a különböző, nemezből készült tárolók, amelyek minden szükséges használati tárgyat „befogadtak”. Ezekben tartották az edényeket, a ruházatot és az élelmiszert. A tárolók nemcsak „bútorok” voltak, hanem vándorlás közben a táska vagy a zsák szerepét is betöltötték, így költözéskor sem kellett belőlük kipakolni.
Amikor újra felállították a jurtát, ezeket többnyire a sátor rácsaira vagy tetőrúdjaira akasztották. Mivel a sátorban a férfiak és a nők külön oldalon helyezkedtek el, a tárolók elhelyezési rendjét is annak megfelelően alakították ki, hogy kinek a személyes tárgyait tartalmazták.
Ágy, asztal, szék, bölcső nemezből
Fekhelyként a több rétegben földre helyezett nemeztakarók szolgáltak. Nagyon ritkán, inkább csak az igen tehetős családoknál fordult elő, hogy fából készült ágyat is használtak. Ebben az esetben nappal az alvásra szolgáló nemeztakarókat nem a ládák tetejére halmozták fel, hanem az ágyra.
Az idősebb férfiak – bár földön, nemeztakarókon aludtak – szívesen használtak fából készült fejtámaszt, hasonlóan a magyar pásztorokhoz. Erre nemezpárnákat helyeztek. Ha praktikus okokból nem használtak fa fejtámaszt, több nemezpárnát tettek a fejük alá.
Asztal és szék a legritkább esetben volt a nomád családoknál, ezek szerepét – csakúgy, mint az ágyakét – a vastag nemeztakarók látták el, amelyeket úgy helyeztek el rétegezve, hogy alulra kerültek a durvábbak – gyakran minta nélküliek vagy kopottak –, míg felülre a míves darabok.
Ha kisgyermek született a családban, elmaradhatatlan kellék volt a bölcső. Ennek lengő változata gyakran vastagabb nemezből készült, amit ládaformájúra varrtak és szalagokkal függesztettek fel a sátor tetőrúdjaira. A legegyszerűbb bölcsőként egy összehajtott nemeztakaró szolgált, amit két kötél rögzített, így lógott le a tetőszerkezetről.
A bölcsőnek kiemelt rituális szerepet tulajdonítottak, így nemcsak az egészen kicsi gyermekeket helyezték – tulajdonképpen kötözték – bele, hanem sokszor egy-másfél éves korukig is ebben aludtak. Az állandó ringatás nemcsak az egyensúlyérzéküket fejlesztette, hanem kiegyensúlyozottabbakká és nyugodtabbakká is tette a bölcsőben felnövőket.
A hozomány védői
A kaukázusi balkárok és karacsájok készítési módszerük alapján tikken ala kijiznek, vagyis varrott tarka nemeznek hívták rátétes nemeztakaróikat. Még gyakrabban a használati szerepük alapján dzsijgics kijiznek (polcra való nemeznek) vagy kuruk kijiznek (rúdra való nemeznek) nevezték őket.
A balkárok és a karacsájok félnomád életmódot folytattak; az állandó téli szálláson álló kőház mellett a nyári szálláson faházat vagy sátrat használtak hajlékként. Korábban nagyobb szerepe lehetett az életükben a vándorlásnak, így a nemez is nélkülözhetetlen tartozéka volt a hétköznapoknak. Valaha nemezsátrakat is állítottak, ma a nemeztakarókat leginkább a házakban használják.
A szinte teljes felületén díszített, rátétes nemeztakarók a menyasszony hozományának fontos részét képezték. Ahogy nevük is mutatja, a legdíszesebbek arra szolgáltak, hogy leterítsék velük a polcokon felhalmozott kelméket. Máskor a mennyezetről lelógó, vízszintes rudakra akasztották, és a mögöttük lógó, használaton kívüli viseleti darabokat takarták le velük. A menyasszony hozományát féltették a rossz szándékú, rontásként működő erőktől, ezért nagyon fontos volt a mintázatuk, ami leginkább óvó-védő, rontáselhárító motívumokat tartalmazott.
Magasságuk általában egy méter körüli volt, míg szélességük akár négy-öt méter. Szerepüknek megfelelően a felső szélük általában eldolgozatlan volt – ezt hajtották át a rúdon vagy a polcon –, míg az alsóra rojtot varrtak, amit rendszerint kabuli szövéssel erősítettek fel.
Nemzedékek jelei
A sátor hátsó falán függő takarók többnyire hímzettek voltak. Ezeket tuskíiznek nevezik, ami hátsó nemezt jelent; bár az utóbbi évtizedekben készült tuskíizek már többnyire nem nemezből, hanem szövetalapra hímezve készültek. Csak néhány, százévesnél öregebb darab maradt ránk nemezre hímezve. A hímzett nemeztakarók elkészítése rendkívül munkaigényes folyamat, így ezek a családi közösség legértékesebb darabjai közé tartoznak, napjainkban azonban már ritkábban készülnek. Mivel a nemez felülete viszonylag egységes, és textúrája nem rendelkezik a szövött kelmékre jellemző rácsrendszerrel, elsősorban szabadrajzú hímzések készítésére alkalmas. Az öltésmódok tekintetében a szabadabb formaképzést lehetővé tevő szemek, a láncöltés és a száröltés változatai dominálnak.
A kirgiz nemezsátrak kívülről meglehetősen puritánok – az ünnepre feldíszítettektől eltekintve –, belül azonban tobzódnak a színekben és a mintákban. Ezt részben a hímzett nemezcsíkokkal érik el. A tetőrudak alsó végére kerülnek a kissé íves, keskeny nemezsávok, melyek a díszítés mellett mélyebb üzeneteket és szimbolikus jelentéstartalmakat is hordoznak: a régebbi darabok a család előző nemzedékeinek jeleit és szimbólumait is tartalmazzák.
Nemez a mi lakásunkban
A nemez kiváló tulajdonságainak, jó hőszigetelő képességének, jól alakítható felületének és kellemes tapintásának köszönhetően megtalálta helyét a mai lakáskultúrában is. Ez a sokoldalú anyag a megmunkálástól függően lehet vaskos, erős, robusztus vagy éppen vékony, áttetsző, könnyű esésű. Egyre több alkotó fordul a nemezhez mint alapanyaghoz, amikor bútorokat, lakástextileket tervez és készít.
Csille Márta különleges székei olyan testhelyzetben kínálnak lehetőséget a pihenésre, amihez egyfajta „leereszkedés” szükséges: visszatérés az észrevétlen, a lábunk alá búvó titkainkhoz. Ezek a kisbútorok szinte megelevenednek, állati tulajdonságokat hordoznak.
Vajda M. Zsuzsanna régi bútorokat kárpitoz újra saját készítésű nemezeivel, így a történelmi korszakok formavilága különleges hangulatot kölcsönöz a lakásbelsőknek a mai vizuális nyelvet megjelenítő nemezfelületekkel.
A nemez organikus felületéhez jól illeszkedik a fa természetes görbülete – így készültek Árvai Anikó és Vetró Mihály ágszékei, illetve a nomád hagyományokat megújító nemezbölcsőjük.
A nemez más kelmékkel ötvözve egészen vékony, lágy esésű anyag is lehet; ezt használják ki az árnyékoló függönyök, melyek anyagszerűségükkel és áttörtségükkel szűrik a napfényt.
Ez az anyagi tulajdonsága alkalmassá teszi hangulatlámpák készítésére is. Bors Franciska és Kiss Ferenc nemezlámpáján növényi lenyomatok ritmusa töri meg a fényt.
Vetró Mihály
népművész
