Programfelelős: MI újság Szabadegyetem
Tanegység címe: NEMEZ – A világteremtő kelme
Kurzustípus: 12 részes ismeretterjesztő előadás-sorozat
Kurzuskód: MI-NMZ-02

A kerek nemezsátrat belső-ázsiai lovas pásztornépek – köztük a magyarok is – használták igen régóta. Ezt a lakhelyet az eurázsiai nagyállattartó lovas népek tapasztalata formálta ki; igényeiknek megfelelően alakult, és a puszták szélsőséges természeti viszonyaiban tökéletesen megfelelt a célnak. Elterjedése egybeesett a lovak háziasításával a kínai nagy faltól egészen a Kárpát-medencéig a vándorló pásztornépek körében.
A kerek sátor egy család lakhelye, általában a menyasszony nászajándéka a vőlegény családjától. Szerkezete az évezredek során változatlan maradt: fából készült, összecsukható oldalrács nyersbőr szegekkel, tetőrudak, tetőkarika, mindezt szövött szalagok és kötelek tartják össze, erre kerül a gyapjúból gyúrt nemezborítás. E hajlék szétszedve könnyen szállítható, néhány ember egy óra alatt képes felállítani. Ilyen kupola alakú, rácsos falú, nemezzel borított sátrakban élnek a vándorló türk és mongol népek Közép- és Belső-Ázsiában.

Nemezsátor vagy jurta

Több európai nyelven a jurt szót és annak változatait használják a közép-ázsiai kerek sátorra. Ez valószínűleg egy tévedés folytán alakult ki a yurt szóból, mely a kirgizeknél, kazakoknál és más török nyelvű népeknél sátorhely, házhely, haza és anyaföld jelentéssel bír. Azoknak a közép-ázsiai népeknek, melyek ilyen sátrakban élnek, saját szavuk van rá. A kirgiz szó bozüj, a türkmen öj, a mongol ger. Azonban a legtöbb európai szótárba a jurt vagy yurt szó került, de ez az európaiak szava, nem pedig a sátorhasználóké.
A hajlék a nemez legnagyobb felhasználási lehetősége a hagyományos kultúrákban, sok nagy méretű nemez szükséges a falak, a tető és a padló borítására, a párnáknak és a tárolóknak. A szeles, kopár közép-ázsiai síkságon a kerek sátor kialakítása igen célszerű, ívelt alakja miatt az erős szél is kikerüli. A vastag nemezborítás menedéket nyújt a nap, az eső, a hó ellen, és jó szigetelőképessége miatt egy kis tűzhely segítségével télen melegen tartható a belső tér, nyáron viszont hűvös marad. Középen állandóan ég a tűz, így a belső tér télen gyorsan felmelegszik, nyáron pedig, mivel a füstlyukon távozó meleg levegő helyébe alulról – az oldalnemezek aljának felhajtásával – hidegebb áramlik, az egész kialakítás egy levegőcserélő berendezésnek tekinthető. Igen pihentető egy forró nyári napon a hűvös nemezsátorban szőnyegeken és párnákon ülve teázni.

Amióta a közép-ázsiai vándorló népeknek már van állandó lakása, a nemezsátrat lényegesen kevesebben használják. Ennek ellenére még ma is a lakás egyik fontos alternatívája (?), különösen azok körében, akik juhnyájat tartanak, és lovakkal mennek a nyári legelőkre. A városi házak udvarán is állítanak fel ilyen hajlékot, elsősorban nyári konyhának és vendégháznak. Ezek a leggyakoribbak Mongóliában és Dél-Szibériában, és vagy egész évben használják, vagy csak ünnepek alkalmával állítják fel, például nemezkészítéskor. E hajlék fontos szerepet kap a különleges események alkalmával, a kirgizek a hagyományőrző vidékeken ebben ravatalozzák fel halottaikat.

A kerek sátor első nyomai

A közép-ázsiai és a dél-szibériai vándorló népek ehhez hasonló hajlékokban éltek legalább háromezer éve. A petroglyphi füves pusztán a Kr. e. 7. századból találtak rács szerkezetű sátrakra emlékeztető ábrázolásokat. Hérodotosz vándorló pásztornépek által használt nemezsátras szekerek használatáról ír Kr. e. 460-ból, és nála olvashatjuk azt is, hogy a szkíták egy csoportja fehér nemezsátrakban él. Az örményországi és azerbajdzsáni pusztákról ismerünk Kr. e. 1000 körül készült játékokat, melyek kupolás tetejű szekérlakásokat formáznak. Nem tudjuk, mikor készültek az első rácsos falú sátrak, de az elmúlt 2500 évben már találkozhatunk olyan írásokkal és képi ábrázolásokkal, melyek ezt bemutatják.
Az egyik legsokatmondóbb korai leírás a sátorban való életről egy Ke. előtt 150–110 között keletkezett vers, melyben Liu-Xijun kínai hercegnő írja le, hogy O-sun fejedelem ezer lóért cserébe vette el őt feleségül, és így száműzetésben él:

Kerek sátor a palotám,
A falai nemezből készültek,
Szárított hús csak az étkem,
Kumisz az italom,
Mindig a hazámról álmodom.

Sze-Ma Csien kínai történész is írt a kupola alakú nemezsátorról a Kr. u. 2-3. században. Később, a 8. században egy kínai utazó írja az „északi barbárok” által menedékként használt sátorról:

Több ezer juh adta finom gyapjú,
Több száz feszesen illeszkedő ív,
Fűzbotok erősítik a kerek oldalfalat.
[…]
Még a legerősebb szél sem kap bele,
Feszesen ellenáll az esőnek.
Középen emelkedik a tető,
Nincs sarka, kerekedik négy irányba.
[…]
Puha és meleg nemezlapok borítják,
Szalagok és kötelek rögzítik.
Különösen jól szolgál, ha fagy borítja a földet.

Híres volt az ujgurok „aranysátra”. Tamim ibn Bahr arab utazó ír az ujgur kán fővárosáról, valószínűleg Karabalgaszunról. „A kán aranysátra a palota lapos tetején áll, és száz ember fér el benne.” A később az ujgurt legyőző kirgiz kán híres bejelentése így hangzott: „A sorsod bevégeztetett, mert elfoglaltam az aranysátradat.” Az aranysátor nem volt egyedülálló az ujguroknál. Egy 9. századi tibeti uralkodónak is volt, akárcsak több más törzsi vezetőnek, köztük Dzsingisz kánnak. Az arany jelző az ujguroknál a brokátborításra utalhat, de más hasonló sátrakon is használtak arany díszítést. Xu Ting, a song kínai nagykövet írja az 1235–36-os mongol sátrakról:

„Amikor én, Ting megérkeztem a pusztába, a fekete tatárok már felállították az aranysátrat. Egy nagy nemezt készítettek a pusztában görgetve. Ez a nemez borítja a sátrat tetejétől az aljáig. A tetején, ahol a fűzbotok összeérnek, van egy nyílás a fénynek. Ezt több mint ezer kötél rögzíti. Van egy ajtaja. A küszöb és az ajtófélfák teljesen arannyal borítva. […] A trón, amelyre a tatár uralkodó ül, olyan, mint a vallási vezetőé a buddhista kolostorban. A császár feleségei ülnek sorban, rang szerint.”

Amikor Anonymus a szkítákról ír, érdekes ok-okozati összefüggésre hívja fel a figyelmünket az erkölcs és a nemezhasználat között: „A szittyák valaha igen bölcsek és szelídek voltak, földet nem műveltek, és majdnem semmiféle bűn nem fordult elő közöttük. Ugyanis nem voltak mesterséggel épült házaik, csupán nemezből készült sátraik.”

A magyarok hajléka

„A magyarok sátrakkal rendelkeznek, és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöldellő legelővel” – írja Ibn Ruszt 930 körül, Ibn Hajján pedig megjegyzi, hogy az állataikat legeltető magyarok „nemezházakban szétszórva élnek”. Bölcs Leó bizánci császár szerint „a magyarok lovaikat béklyóba verve sátraik mellett tartják”, a magyarok hajlékát „türk sátor”-nak nevezi. A magyarok sátrát Jakubi 891-ben így jellemzi: „a török kupola hajlított bordázatú, ló- és ökörbőrből készült szíjak fogják össze, és nemezzel van befedve”.
Al-Bakri a 11. században így emlékezik meg „a magyarok sátrairól és házairól”: „a magyar olyan nép, melynek nemezházaik vannak… sok lovuk, lábasjószáguk és jó szántóföldjeik vannak…”.
Őseink hajlékának berendezéséről Gardizi tudósít, aki sok szőnyeget, prémet és brokátot említ. Liudprand cremonai püspök 958–962 között írt munkájában a mai hazájukból „kalandozó” magyarokról szólva is a sátor nemez anyagára utal: „…Miután a Brenta folyó mellett felütötték kis sátraikat és nemezponyváikat”.
A legrégebbi orosz évkönyv, az úgynevezett Nesztor-krónika is ugyanazzal a kifejezéssel (vezsa = mozgatható szállás) illeti a magyarok sátrát, mint a többi vándor (török, kazár, kun, besenyő, tatár) népét, amikor a 898. év eseményével kapcsolatban a magyarokról ír. Bölcs Leó bizánci császár is türk sátornak nevezi a magyarok hajlékát.

A lakásra vonatkozó magyar eredetű szavakból és az egykori tudósítások alapján tudjuk, hogy a magyarok a honfoglalás után is egy ideig nemezsátorban és kerek, sárral tapasztott sövényvázú házban laktak. A letelepedés után a sátor farácsát és nemez anyagát a közvetlen környezet által biztosított anyagra cserélték: sövényre tapasztott sárra, nádra vagy agyagból készített vályogra. Ez a fajta ház nem más, mint helyhez tapadt s anyagában is átalakult nemezsátor. A kör alakú sátor lényege hajlék szavunkban őrződött meg (v.ö. hajlik!).

Sátorfajták

Minden népre sajátos sátorforma jellemző, a kirgizeknél magasabb, a kazakoknál alacsonyabb a tető, míg a mongolok gerje laposabb, és több tulajdonságában is eltér a török típusú sátraktól. A rácsos oldalfal, a kanat egyenesen, a talajra merőlegesen áll. A fából készült ajtó jellemzően faragott és festett. A tetőkarikát (toono) földön álló, függőleges oszlopok tartják.

A mongol sátortető kevésbé ívelt, mint a kirgiz bozüjé, és viszonylag lapos. A tuurga nagy nemezlap, mely a kanatot borítja. Ezek vastagok, a széleken és a sarkoknál gyakran zsinórokkal megerősítve. Több rétegben is rakhatják őket a ger favázára, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak és szigeteljenek. A deever a tetőrudakat fedő nemezlap. A huszadik század közepéig a fából készült ajtókeretet is nemez borította, melynek neve üüd. A sátorba lépés miatt az üüd fontos szereppel bírt, két réteg finom nemezből készült, és óvó-védő, illetve szerencsehozó jelképeket varrtak rá.
Amikor az ajtókeretről lemaradt az üüd, az ajtó felületére kezdték faragni ezeket a jelképeket. Négyzet alakú nemez, az örk fedi a toonot. Mint az üüd, ez is az otthon és a biztonság jelképe, és éjjel általában becsukják.
A kirgiz bozüj kívülről ívesebb, mint a mongol ger. A kirgiz farács, a kerege hajlított fából készül, így középen kifelé domborodik, felül S alakban visszahajlik, ahol az ükkhöz (a tetőrudakhoz) van kötözve. A hajlított falak nagyobb belső teret eredményeznek, a falakon zsákok lógnak. A teteje meredekebb, így formája hegyesebb. A tetőkarika (tündük) hajlított fából készült, közepén négy vagy több hajlított rúd merevíti, egymásra merőlegesen. Ezek keresztet alkotnak a tündük közepén. A körben a kereszt, vagyis a tündük olyan fontos része a kirgiz jelképrendszernek, hogy ez látható a nemzeti zászló közepén is.

A másik fontos különbség a mongol ger és a kirgiz bozüj között a kirgizek által használt, csí nevű növényből hímelt szőnyegek. Ezek a kerege magasságával megegyeznek, és az oldalrácshoz vannak rögzítve a nemez alatt. Melegebb időben a nemezborítást fel lehet tekerni, így mozog a levegő, miközben a sátor védelmet nyújt, és rejtve marad a magánélet.

A sátor szerkezete

A nemezsátor három fő szerkezeti elemből áll: a favázból; a vázat rögzítő és összetartó kötelekből, szalagokból; és az egészet borító nemezből. A faváz önmagában is megáll. A kirgiz sátrak szerkezete fűzből vagy kőrisfából készül könnyű hajlíthatóságuk végett.
A faváz fő részei (zárójelben a részek általános kirgiz/kazak elnevezése) a következők:
Az ajtó (esik/jeszik) sokszor csak ajtókeret (boszogo), melyre mozgatható nemezborítás kerül, az ajtókeret és lap egyaránt díszesen megmunkált. Az oldalrács (kerege) általában 4-6 db harmonikaszerűen összecsukható rácsot (kanat) tartalmaz, melyek nyersbőrszögekkel (gök) összekapcsolt hajlított rudakból állnak. A tetőrudak (uuk/ujk) szintén hajlítottak, egyik vége hegyes, míg másik, íves végébe bojttal díszített kötél van fűzve, mellyel a keregéhez erősítik. A tetőkarika (tündük/sanirak) egy fából hajlított karika, melyet általában kereszttel osztanak (és merevítenek), a tűzhely füstje ezen át hagyja el a sátrat.
A rácsok számától függően egy sátor átmérője 4-6 métertől egészen 30-40 méterig változhat. 1995-ben a kirgizek nemzeti hőskölteményük, a Manasz ezredik évfordulója tiszteletére ötemeletes nemezsátrat építettek.
A jó farács ötven évet is kibír, az oldalrács alját hosszabbra hagyják, és ha elkorhad, levágnak belőle néhány centimétert. A váz védelmét szolgálja állatvérrel való átitatása, mely a vöröses színét is megadja.

Kívülről nemezborítás (kiiz/kijiz) véd a hideg és a meleg ellen. Akár egy-kétszáz juh gyapja szükséges egy nagyobb lakósátor beborításához (különösen az őszi nyírású rövidebb gyapjút használják nemezlapok készítésére). Az oldalnemez (tuurduk/tujrlük) általában egy darabból áll. Az ajtónemezt, mely rendszerint díszített, külön erősítik a tetőrudakra. A tetőnemez (uzuk/uzük) általában két részből áll, melyet megfelelő mozdulattal könnyen a helyére tesznek, és szövött szalagpántokkal vagy kötelekkel szorosan a vázra erősítenek. A füstnyílást befedő nemez (tündük zabuu/örk) egyszerűen elmozdítható a helyéről, általában négyzet alakú, melynek sarkaiból hosszan lenyúló kötelek segítik a kinyitását és a rögzítését.
A keregét felállítása után egy széles, szövött szalaggal körbefogják, melynek a díszítés mellett igen fontos szerepe, hogy nem engedi a váz szétcsúszását, miután a tetőrudak és a tetőnemez súlya az oldalrácsra nehezedik. A tetőrudakra és a rácsok egymáshoz kötéséhez keskenyebb szalagokat használnak.

A sátor összeállítása

A sátorállítás a terület kiválasztásával és a tájolással kezdődik. Ügyelnek arra, hogy a terület lapos és nagyobb kövektől mentes legyen. Kijelölik az ajtó helyét a széliránnyal ellentétes irányban, lehetőleg kelet (a mongol törzseknél dél) felé.
A munkát mindig egy tapasztalt személy irányítja, a többiek pedig segítik. Egy kötéllel kimérik a sátor sugarát, és két bot segítségével kört rajzolnak a földre. Az ajtókeret összeállítása után hozzákapcsolják az első oldalrácsot, majd ehhez a többit a Nap járásával megegyező irányban, míg körbe nem érnek. (A sátor lebontása épp ellenkező irányban történik.) A rácsokat szalaggal kötik össze úgy, hogy a rács rúdjai szorosan illeszkedjenek. Két kötéllel vagy szalaggal körbefogják az oldalrácsot. Beállítják a sátor méretét, alakját. Beemelik a tetőkarikát, amit a hagyomány szerint soha nem szabad görgetni, majd úgy forgatják, hogy az ajtóhoz kerüljön az eleje. A középen álló segítő a tetőkarika két viharkötelét feszesen tartja, a karikát egy Y alakú rúddal (bakan) vagy két-három összekötözött tetőrúd segítségével a magasba emeli.
A többiek néhány tetőrudat szúrnak a tetőkarikába különböző oldalról, hogy az egyensúly meglegyen, majd a rudak végét az oldalrácshoz rögzítik a rajtuk levő bojtos kötéllel. Ilyenkor kell ellenőrizni a tetőkarika állását, egyenességét; középre esését beállítani a ráhelyezett viharkötél lefelé húzásával, illetve a rács kifelé vagy befelé mozgatásával. A többi rúd beszúrása és rögzítése után a tetőrudakat szalagokkal körben megerősítik. Ezután kerül a sátorra egy-két széles, rojtos szalag, ami a tetőrudak alján fut körbe. Most következik a nemezek felerősítése ebben a sorrendben: oldalnemezek, ajtónemez, tetőnemezek, füstnyílást záró nemez. Ezután rendezik be a sátrat belülről nemeztakarókkal és hordozható tárolókkal a hagyományok által megszabott rend szerint.

Felosztás és berendezés

A nemezsátor belső terének felosztása megegyezik a használóik körében. Hagyományosan a család legidősebb tagjai vagy a vendégek ülnek az ajtóval szemben a legmelegebb (vagy a leghűsebb) helyen. Itt van a család értékeit tartalmazó láda is, és fölötte a házi istenek oltára. A sátor jobb oldala a férfiak területe, ahol a nyerget és a vadászeszközöket tartják. A bal oldalon, a nők és a gyermekek oldalán tartják a főzéshez, szövéshez és nemezkészítéshez szükséges eszközöket és alapanyagokat, a rácsfal mellett a faágyat, a díszes ládákat, zsákokat. (A jobb és a bal oldal nem az ajtótól, hanem az ajtóval szemben lévő legszentebb helytől jelölődik ki, így az ajtóból nézve épp ellenkező irányokat kapunk.)
A hagyományos mongol gerben a takarók az ősi hit és az állatövi jegyek rendszere szerint vannak elrendezve. A ger ajtaja délre néz, az ajtón és a tetőkarikán át beérkező fény napóraként működteti, olvassa le a nemeztakarókon, a földön és a falakon lévő jeleket.

Lakhely és jelkép

Amellett, hogy a kerek sátor egy nagyon célszerű, hordozható hajlék, a természet közelségében élő pásztornépek gondolkodását és hitvilágát is tükrözi. Működése jó példa az ősi naptisztelet kialakulására, teljes egyensúlyt teremt a környezettel és az egész világmindenséggel. Egyszerre az állandó mozgás, az örök körforgás, a természeti ciklusok, a család egységének és a közösség működésének jelképe, mivel egy ember nem tudja elkészíteni és összeállítani, a közösség összehangolt munkájára van szükség.
A tetőkarika engedi be a napfényt, szerepével és alakjával a Napot jelképezi, és egyszerre funkcionál átjáróként a középső és a felső világ között. Több törzsnél hosszú ideig öröklődött nemzedékről nemzedékre, itt a nemzés jelképe lett. Arra is tudunk példát, hogy a tündüköt a családfővel együtt eltemették. Mivel a sátorban nincsenek ablakok, a kifelé tájékozódás leginkább az ég irányába történik.
A sátor nemezborítása jó hatással van a benne élők egészségére, úgy tartják, megáldja őket életerővel.
A kirgizek szerint a nemezsátor, ahogyan a világ maga is, háromrétegű. Az alsó rész, a rácsszerkezet (kerege), amely hegyére állított rombuszokból áll, az asszonyokat jeleníti meg, akik vállukon hordják a család gondját. Az asszonyok két lábbal állnak a földön, kezeiket az égre emelik. A rácsok külső oldala a közösség idősebb asszonyait, az anyákat, a belső oldal a lányokat jeleníti meg. A rács részeit, a két nemzedéket bőrszegek (gök) fogják össze. E rövid bőrdarabok mindkét végére csomót kötnek, ugyanúgy, mint a születéskor levágott köldökzsinórra.
A második szinten a szálegyenes rudak a férfiakat idézik meg. Figyelmeztet ez arra, milyen fontos a férfiaknál a tartás, és hogy csak ők érhetnek fel a Teremtőig, ám kizárólag akkor, ha ehhez az asszonyok hozzásegítik őket. Az asszonyok égnek emelt karja azt is jelképezi, hogy ők csak imáik által juthatnak fel az Égig.
Legfelül a tetőkarika, a körben lévő kereszt (tündük) a felső világba vezető átjáró, a Teremtővel való találkozás lehetőségét adja.

.

Hajlék és szokás

Az új vagy feljavított nemezsátrat az első használatba vétel előtt borókával megfüstölik, megtisztítják. Belépéskor meg kell hajtani a fejünket, nemcsak azért, mert az ajtó általában alacsony, tiszteletadás ez a házigazdának. Az ajtónemezt a férfiak jobb kézzel, a nők bal kézzel hajtják félre. Másik kezüket a mellükre teszik belépéskor, ez biztosítja, hogy a lélek is bejusson a sátorba, a másik világba. A sátorajtón befelé jobb lábbal, kifelé bal lábbal lépnek. A küszöbre nem szabad rálépni, a hagyomány szerint a küszöb alatt élnek a család őseinek lelkei. Ha valaki rálépne a küszöbre, rossz szándékát leplezi le ezzel. A régebbi sátrak ajtaját gyakran ajtónemez fedte, ma legtöbbször fából készül az ajtószárny. Amennyiben kétszárnyú az ajtó, úgy tartják, a sátorban élő családnak sok titka van.
Amikor a nemezsátrat lebontják, a részeket azonnal összehajtogatják, és málhás állatra kötözik. A tetőkarika különleges tiszteletnek örvend – mivel kaput képez a földi és a szellemvilág között –, helye mindig legfelül van, a málha tetején.

Új magyar nemezsátrak

Mándoky Kongur István és Makszumkizi Ongajsa szakmai irányításával a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai készítették több száz év után az első nemezhajlékot a Kárpát-medencében. A vezéri sátrat Lükő Gábor tervezte 1984-ben.

A millecentenáriumra a Zala Megyei Népművészeti Egyesület 122 alkotó összefogásával készítette el egy honfoglaláskori vezéri sátor rekonstrukcióját 1996-ban. Az építő közösség célja felmutatni, hogy 1100 év múltán is élnek emberek a Kárpát-medencében, akik őrzői az ősi kézműves kultúrának. A sátor 23 évig rendszeres résztvevője volt nagy ünnepi rendezvényeknek, táboroknak, ma pedig állandó kiállításon látható a gébárti kézművesházban.

Nagy Mari és Vidák István 1985 és 2002 között Türkmenisztánban és Kirgizisztánban vizsgálták a nemezsátrak készítését, és tanulmányozták a témához kapcsolódó szakirodalmat. 2003 nyarán Jakabszálláson, a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület alkotóházában sátorkészítő tábort szerveztek, amelyre meghívtak kirgiz szakembereket. Szapar Izmailov irányította a faváz készítését, Kendzsekán Toktoszunova tanította a résztvevőknek a nemezkészítést, a sátorszalag szövését és a nádfüggöny hímelését. A kiskun nemezsátor készítéséről film is született. (https://www.youtube.com/watch?v=OVTCuIAApg8&t=18s) Az alkotótáborban résztvevők saját közösségükkel is elkészítették nemezhajlékukat Zentán, Sepsiszentgyörgyön és Nádudvaron.

A 2004-es nemez világtalálkozóra nyolcvan diák és a mesterek féléves közös munkájával készült el a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium nemezsátra. A készítés egy hosszú tanulási és tervezési folyamattal kezdődött, majd a közös alkotás során megismerték és felhasználták a vándorló népek évezredek alatt csiszolódott munkamódszerét. Az épülő nemezsátor a mindennapi közös munka során vált igazi hajlékká, mely azóta is helyszínt ad a közösség ünnepeinek, és bemutatkozási lehetőséget teremt a diákoknak a világ minden táján.

A debreceni Népmesepont számára a cél egy bensőséges, mesei tér elkészítése volt, alkotásra ösztönző környezettel. A nemezsátor szerkezete, eszmeisége adja a kerek világot megidéző, a világmagyarázó mesék hajlékát. Jó lehetőség a gyermek- és felnőtt csoportok számára, hogy ősi képi jelekkel körülvéve azonosulhassanak őseink által ránk hagyott népmeséinkkel. A nemezsátorba 24 nemeztakaró, 24 nemezszék, nemezpárnák, 12 nemezfejfedő, 12 pár nemezlábbeli készült el. A Népmesepontot Vetró Mihály tervei alapján Árvai Anikó, Bors Franciska, Gyöngyi Domonkos, Kiss Ferenc, Kiss Tamás és Vetró Mihály készítette el. 2020 óta a debreceni Tímárház belső terében várja a meseszeretőket.

Egy nemezsátor elkészítésének, ennek a nagy, közös alkotásnak hatalmas ereje van, rengeteg lehetőséget rejt magában a közösségépítés mellett az egyéni fejlesztésben is.

Vetró Mihály
népművész