Programfelelős: MI újság Szabadegyetem
Tanegység címe: NEMEZ – A világteremtő kelme
Kurzustípus: 12 részes ismeretterjesztő előadássorozat
Kurzuskód: MI-NMZ-09
Képviselők
Ősi szokás a maszk viselése, amely jelképezheti egy isten vagy valamelyik ős arcát, esetleg utalhat egy állatősre. A Kaukázus egyes népei, például a lakok, az avarok, a kabardok és az oszétek sapka formájú maszkokat varrtak nemezből, az orr és a szemek helyén lyukakat vágtak. Az orr és a fül helyére nemezlapokat vagy fémlemezeket varrtak, és szakállt, bajuszt utánzó szőrmedarabot vagy gyapjút is rögzítettek rájuk.
A maszk legfontosabb szerepe, hogy viselője átlényegüljön azzá, akit az arcán megjelenít, és viselkedésében is rá emlékeztessen. A maszkokat fontosabb ünnepeken, többnapos lakodalmak maskarás játékai során használják. Korábban a közösség vezetői annak tagjait képviselve az ősök nevében beszéltek, hoztak döntéseket, felvéve az ősök képét ábrázoló maszkokat, így ők valódi képviselők voltak.
A berikaoba egy legalább kétezer éves, napjainkban is élő szokás a grúz Kaheti régió falvaiban, melyet a tél elűzésére és a tavasz köszöntésére tartanak. A berikáknak nevezett férfiak állatbőrökbe öltöznek, gyakran nemezmaszkot tartanak az arcuk elé, ostorokkal felszerelkezve járják a házakat, zajonganak, és iszapot kennek az emberekre. A maszkos berikák érkezése a hagyomány szerint áldást hoz a házra, a lakókra kent iszap pedig szerencsét jelent. A berikaoba tulajdonképpen nem más, mint egy improvizatív, maszkos népszínház, amely a közös mulatozást és a rituális megtisztulást szolgálja.
Átlényegült lovak
A paziriki kurgánok, szkíta fejedelmek halomsírjai egy völgyben, ezerhatszáz méteres tengerszint feletti magasságban sorakoznak. A hosszú, hideg téli időszakban a beszivárgott talajvíz és csapadék megfagyott, és az elmúlt közel két és félezer évben fagyott állapotban tartotta az értékes szerves anyagokat. Valamennyi sírból különlegesen felszerszámozott lovak teteme került elő. Az első kurgánból tíz, a másodikból hét, a harmadikból és a negyedikből tizennégy, az ötödikből kilenc. Eltérőek a vélemények arról, hogy a lovakat közvetlenül a temetéskor vagy a későbbi (akár egy évre rá) halotti szertartáson áldozták-e fel. Különösen fontos kérdés, miért tartották szükségesnek e különleges szertartást és a lóáldozatot, miért kellett átlényegíteni a lovakat jelképesen más állatokká. Nagy termetű, erős hátasok voltak, ám valamennyien idősebbek. A fülükön található tulajdonjegyek alapján nem egy ember birtokolta őket.
A bereli sírokban feltárt leletek alapján Krym Altynbekov és munkatársai közel tízéves munkával elkészítették az itt feláldozott lovak rekonstrukcióját. Nem volt könnyű dolguk, mert a szerves anyagokat sokszor alig lehetett megkülönböztetni a talajtól, amellyel együtt egészben emelték ki a lovakat. Az elképzelésük alapján helyreállított, lószerszámokkal ékített lovak a kazak nemzeti büszkeség részeként nemcsak múzeumokban jelennek meg, de lovas ünnepek díszeiként is szolgálnak, és szobrok is készültek ezek alapján.
A 11. számú bereli kurgánba tizenhárom lovat temettek. Egymás fölött, két sorban feküdtek; alul hét ló, melyeket kéreg borított. Erre került még hat vörös színű ló, mindegyikük fejjel keletnek tájolva. A lovak közül négynek volt maszkja nemezből, bőrből és aranylemezekből elkészítve. Mind a négyre fából faragott, aranyozott, nagy méretű hegyi kecskeszarvat erősítettek. Míg a paziriki lovakon első látásra a szarvasmaszk a jellemző – a lómaszkok többsége is szarvasfejet idéz –, addig Berelben leginkább hegyi kecskévé, bakká változtak. A lovak nemezből és bőrből készült sörényborítót viseltek, amelyeket lószőrrel egészítettek ki. Ezeken nem rátét, hanem faragott, aranyozott jelek sorakoztak.
A régészek minden lovon nemezből készült nyerget azonosítottak, állat alakos rátétekkel. A négy kiemelt, maszkos, bakszarvas ló közül háromnak vörös nemezből készült nyeregtakarója volt, rajta sárga és kék nemezlapokból kivágott, visszaforduló fejű madárformával. Alakja stilizált, ragadozó madárra emlékeztetett. A vörös nemezekhez mindkét oldalon három-három, kör alakú nemezcsüngőt erősítettek. Ezeket faragott, aranyozott jelképek díszítették: griff fej, a csőrében szarvas feje. Ez a korábban feltárt altaji szkíta sírokból is ismerős lehet.
Állat alakú nemezfejfedők
Az altaji szkíta sírokban talált férfi nemezfejfedők csúcsosak, a nyakat és a füleket lenyúló rész védi. A legtöbbjükön fából faragott, aranyozott állatfigurák – szarvas, griff, hegyi kecske és ragadozó madár – és aranylemezből készült rátétek láthatók, de sok hasonló forma is előkerült, amelyekről feltételezhető, hogy eredetileg egy nemezfejfedőhöz tartoztak. Az ak-alakhi sírból feltárt, madárfejben végződő nemezsüvegen a hegyi kecskefigurák között felfelé szálló, angyalokra emlékeztető madarak láthatók.
Az állat alakú nemezfejfedők nagy számából arra következtethetünk, hogy viselőik így vették fel egy-egy állat tulajdonságait, alakultak át gondolkodásukban a szertartásokon a megidézett állattá, hiszen a fejen viselt szimbólumok mindig a szellemiség kisugárzására utalnak.
Táncoló nemezbábok
Ez a sokoldalú kelme új lehetőségeket teremt a színház világában való elmélyülésre is. Több magyar társulat használja a nemezt nemcsak kellékként, hanem jelmezként, bábként, díszletként és szakrális játékok részeként is.
Farkas Gergely a Rőtökör Társulat számára készítette bábtáncoltató betlehemét a somogyi hagyományokból kiindulva. A templomot formázó jászol készítésekor az egyik legfontosabb alapelv volt, hogy régi hokedlik, teknők, cipősdobozok, polcok, szőttesek új életre keljenek, átalakulva a csoda helyszínévé. A bábok nemezből születtek, de itt is fontos szempont volt, hogy a szereplők maradék anyagokból készüljenek, ahogy régen is formálták őket a betlehemet megalkotó parasztemberek. Szintén a Rőtökör Társulat számára készültek a vásári bábjátékok hőskorát idéző nemezbábok.
Németh Bea szépen stilizált formákkal rendelkező kesztyűbábjai kiválóan alkalmasak arra, hogy akár bábszínházak, akár gyermekközösségek életre keltsék őket, elmesélve egy közösen megalkotott történetet. A művésznő szkíta állat alakú nemezfejfedők mintájára is készít kalapbábokat, amelyek átlényegítik viselőiket, és segítenek belehelyezkedni az adott szerepbe.
A pécsi MárkusZínház – mivel kiváló színészei, munkatársai a nemezkészítésben is jártasak – gyakran alkalmaz nemezből készült jelmezeket, díszleteket és kellékeket előadásain. Csodálatosan használják ki a nemez különleges tulajdonságait, például amikor Az égig érő fa című előadásban a két főszereplő fején lévő nemezsüvegek alakulnak át a segítő kismalaccá.
Nemezjelmezek filmen
Pócs Judit nemezes iparművész a Tóth-Pócs Rolanddal közösen készített, Bíborcsiga című filmjének valamennyi jelmezét nemezből készítette, melyekhez selyemszövetet is használt. Szoborszerű kalapjai készítésekor gyakran merít ihletet a természetből. Az egyik jelmeze a ginkgo biloba fa jellegzetes levelének formáját idézi, amelynek motívuma minden részleten visszaköszön.
Egy másik jelmeze kétrétegű Pongé hernyóselyem alapra épül, amely kifordítható: az egyik oldala sárga, míg a másik zöld. A ruha légies könnyedségét a selyem adja, amelyet benemezelt gyapjúcsíkok merevítenek. A gyapjú zsugorodása révén a selyem finoman ráncolódik, így különleges textúrájú és formájú megjelenést biztosít.
Nemezmesék
Az élőszavas mesemondás újjászületésével létrejöttek a mesealkalmakat befogadó új helyszínek is. Erre a célra felettébb alkalmas a kerek nemezsátor, amelynek belsejében mesélő nemeztakarók kapnak helyet, a nemezből készült figurális fejfedők pedig segítik a történet átélését.
Az első mesesátrat Vetró Mihály és tanítványai tervezték meg és készítették el a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium nemezműhelyében.
Vetró Mihály
népművész
