Tankó Judit és Hideg Orsolya Textil kapcsolódás című kiállítása az Újlipótvárosi Klub-Galériában 2026. február 12. és március 6. között
Kodály Zoltán éppen nyolcvan esztendővel ezelőtt vetette papírra ma is időszerű gondolatait: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi azt magának.”
A kiállítás aktualitása, hogy Kodály felfogása a tradícióról még generációkkal a megfogalmazása után is kézzelfogható visszaigazolást nyer, hiszen a kulturális örökség személyes és közösségi átadására szolgál példaként Tankó Judit és Hideg Orsolya közös textilművészeti bemutatkozása Textil kapcsolódás címmel. Az örökség közvetlen, hiszen anya és lánya kapcsolódása a vér szerinti kötelék megbonthatatlan szövetsége, az örökség pedig közvetett, mivel kettőjük alkotóművészete a nemzeti hagyomány egyetemes egységébe integrálódik.
A kapcsolódás azonban anyagi természetű is, amely a textilben nyilvánul meg. Mindketten az elemi szál társadalom szövetében betöltött szerepéből indulnak ki, amely az öltözéktervezésben érhető tetten, ugyanakkor a funkcionális tárgyalkotáson túl a művészi önkifejezés médiumaként is felhasználják az anyagot, amely képzőművészeti kontextusba helyezi a textilt. Ez a dualitás jellemző a tárlatra, vagyis egyfelől a közös szellemiség, amely a népművészeti hagyomány modern átirataiban és identitásképző formakultúrájában jut érvényre, másfelől az egyéni kifejezésmód, amely két külön világot teremt és két önálló alkotói nyelven szólal meg. A rendezési koncepció is tükrözi ezt a kettősséget. Az összefüggő, tágas kiállítótérben kaptak helyet Hideg Orsolya munkái, amelyek egybehangzóan keresik a párbeszéd lehetőségét a jelen kor bábeli zűrzavarában, Tankó Judit alkotásai pedig a Klub-Galéria kis szeparált helyiségeiben láthatók, amelyek több mint fél évszázad alkotótevékenységének állomásain sikeresnek bizonyult vizuális közlésformák fejezeteiből mutatnak be szemelvényeket.
Divat – hagyományokon alapuló korszerűség
Kettejük kapcsolódási pontját a divat tradicionális jelentése határozza meg a textil médiumában. Bár a divat szó pontos eredetét nem ismerjük, azzal tisztában vagyunk, hogy a nyelvújítás korában került a köznyelvbe, a di tő származékaként, olyan szavakkal, mint a dívik vagy a díj. A szótő alapvető jelentése a bőség és az érték fogalmakkal áll összefüggésben, így a divat autentikus tartalma az értékek létrehozása és a hagyományokon alapuló korszerűség értelméhez kapcsolódik. A kiállítás címe ennek megfelelően jelöli ki a tágabb kontextust, mert a Textil kapcsolódás mindkét alkotóművész esetében tradicionalista szemléletet tükröz, mind az öltözéktervezés gyakorlatában, mind az autonóm tárgyalkotásban. Tankó Judit és Hideg Orsolya funkcionális és autonóm textilmunkáinak formanyelvét az élő népművészet mintakészletének tudatos újrafelfedezése határozza meg.
A tervezőket kihívás elé állítja a tömegtermelés és a tömegigény kielégítése, amelyre válaszul egyes öltözéktervező iparművészek – afféle ellenkultúra képviselőiként – a kézműves technikához és a folklór szellemiségéhez folyamodtak. A fogyasztói társadalomban szélmalomharcot vívnak a széles körű nyilvánosság meghódításáért, ezért találkozunk olyan jelenséggel, mint a mai kiállításmegnyitó, ahol Tankó Judit és Hideg Orsolya – tradicionális értelemben vett – divattervei művészeti galériában és művészeti kontextusban jutnak érvényre, nem pedig a bevásárlóközpontok kirakataiban. Az esztétikának és a hagyománynak ára van, de paradox módon ezt nem a fogyasztók, hanem a tervezők fizetik meg.
„az élő népművészet mintakészletének újrafelfedezése”
Két öltözéktervező iparművész munkáit láthatjuk a kiállítás folyamán, de a divat jelenségének egyirányú megközelítését.
Hideg Orsolya – időtlen ruhák, textil faliképek
A központi kiállítótérben a falak mentén sorakoznak Hideg Orsolya időtlennek tetsző női ruhái, amelyek egy-egy installációt alkotnak a mögöttük és a posztamenseken elhelyezett képzőművészeti textilkompozíciókkal. Munkacímnek ajánlanám az itt kiállított művek értelmezéséhez a „befejezett befejezetlenség” szókapcsolatot, mert mindegyik alkotás egy olyan narratíva reprezentánsaként jelenik meg a térben, amelyet a befogadó maga értelmez a minták egyéni és közösségi interpretációi alapján. Az öltözékek atavisztikus érzéseket idéznek fel, amelyek a hagyományban gyökerező évezredes rend harmóniáját közvetítik, függetlenül attól, hogy etnográfiai vagy viselettörténeti beazonosíthatóságot várnának el a szemlélőtől. Ugyanis Hideg Orsolya analogikus szemlélettel közelít az anyaghoz és a formához, ami az imént idézett kodályi alapgondolat modern megvalósítása, vagyis az elődök kultúrájának újra megszerzett öröksége.
A ruhák azonban csak médiumai a művészi kifejezésmódnak, mert a reliefszerű textil faliképek, a plasztikaszerű minitextilek és a képszerű experimentális textilek, függetlenül a műfajoktól, és levetkőzve a funkcionalitás kényszerét, emocionális síkon szólítják meg a befogadót. Tekintsünk festményként a szövetre, a kiterjedés bármelyik dimenzióját is hódítja meg műalkotás formájában, és egyből értelmet nyer két kulcsfontosságú fogalom: az átlátszóság és a pasztellhatás. Nem pusztán kézműipari technikát és egyöntetű színkompozíciót jelentenek az anyagon végzett manipuláció eredményeként, hanem líraiságot és impressziót, amit Hideg Orsolya a textil médiumában tolmácsol. Az öltözék ürügy, a mesterség ürügy, a tárgyalkotás ürügy, annak érdekében, hogy az alkotó a feminin energia tárgyiasult formáját kommunikálja.
Tankó Judit – hagyomány és emlékezet
A galéria kisebb, műhelyként funkcionáló tereiben Tankó Judit népviseleti ihletésű öltözékei, autonóm textil faliképei és a divatházak sztenderdjeit tükröző tervei szembesítenek bennünket a tradíció egyénen túlmutató identitásformáló erejével. A magyar szövés, öltözködés és viseleti kultúra a Kárpát-medencét meghatározó tárgyi művészet örökségeként köszön vissza alkotásain. Semmi esetre sem népművészetről van szó, ahogy Bartók Cantata profana kórusműve sem népdalfeldolgozás, hanem a Kárpát-medence népeinek folklór- és álomvilágára épül. Tankó Judit ennek a szemléletmódnak a követője, aki a funkcionális textiltervezésben és az autonóm textilművészetben egyaránt az immateriális értékek kommunikálására törekszik. A hagyomány tisztelete egyszerre van jelen a matériában és a szellemiségben. Már anyaghasználatával visszanyúl a Kárpát-medencei gyökerekhez – elég, ha a posztót vagy a nemezt említjük, amelyek a legnagyobb harmóniát alkotják a selyemszatén szövetek mellett.
Bár ezen a kiállításon Tankó Judit alkotópályájának csupán egy töredékébe nyerünk bepillantást, érdemes kiemelni azt a szekciót, amelyben az öltözéket és magát a textilt használja fel arra, hogy az emlékezet és a megemlékezés narratíváját teremtse meg a tárgyakon keresztül. Talán nem öncélú párhuzamot vonni a hindu szentírásokban és bölcsességkönyvekben található metaforával, amely szerint a textilművészet olyan, mintha magát a történelmet néznénk egy tű fokán át. Tankó Judit a tárgyi kultúra e keskeny résén keresztül szemlélteti a magyarság történelmi és spirituális örökségét, amikor alkotásaiban felidézi a magyarság életét meghatározó sorsfordító eseményeket a tatárjárástól a trianoni tragédiáig, és fordított előjellel, a kereszténység felvételétől a nemzet öntudatra ébredéséig.
A Textil kapcsolódás című tárlat egy tudatosan felépített program, amelyben a kiállított tárgyak szimbólumokon, mintákon és metaforákon keresztül egy összefüggő láncolatot képeznek. Tankó Judit és Hideg Orsolya a művészet nyelvén szólaltatják meg a textil médiumát, hogy kiterjesszék a szövet nélkülözhetetlen hétköznapiságát az anyagi természetet meghaladó minőség kontextusába. Mindkettejük útja a funkcionális textiltervezésből vezetett a művészi önkifejezés kreatív szükséglete felé, ezért vállalják és vallják magukat iparművésznek. Művészet és mesterség elválaszthatatlan a tárgyalkotásban, ezért nekünk, befogadóknak mindig tudatában kell lennünk, hogy az egyik kategória tulajdonságát a másik kategória feltételrendszere határozza meg.
A szöveg a kiállítás megnyitóján elhangzott beszéd szerkesztett változata.
Keppel Márton
művészettörténész
Főcímkép:
Schrammel Imre keramikusművész 2025-ben, a Pesti Vigadóban rendezett kiállítására készült inspirációs öltözék a művész karneváli porcelánkompozíciójához; selyembrokát; 70×150 cm; 2025 (Fotó: Lovas Hajni)
