Spiritualitás nemcsak vallási keretrendszerben értelmezhető, hanem a természet törvényeinek állandóságát és a létezés körforgását kutató emberi értelem azon törekvésében is, hogy a misztériumot megtapasztalja a világ rendezettségében. A ciklikusan ismétlődő évszakok az emberiség első ilyen tapasztalatai közé tartoznak. Az ősz beköszöntével arról beszélgettem tervezőművészekkel, hogy ennek az évszaknak a titkai milyen inspirációs forrást jelentenek számukra az alkotás folyamatában.
Szakrális bornevek: Áldás, Napbor, Agapé, Örökké, Mária, Boldogságos
Ősz van, a szüret időszaka. A bor kultúrája évezredek óta az emberi civilizáció része. Ahol csak az éghajlati adottságok megengedték, ott – a vándorló nomádokon kívül – évezredek óta minden nép szőlészkedik, pogányok és hívők egyaránt, hisz gyakran víz helyett is bort ittak az emberek. Így természetes, hogy a világ különböző vallási liturgiáiban mindig fontos szerepet töltött be a drága nedű. Ozirisz, Dionüszosz, Bacchus boristenek nevét jól ismerjük, a kereszténységben pedig a megáldott bor az eucharisztia szentségében Krisztus vérévé válik. Évszázadokon keresztül kerámiakancsókban, fahordókban tárolták, majd a késő-középkorban megjelent az üvegpalack is, melyre egyedi címke került. Ipacs Géza grafikust, Magyarország egyik legnevesebb címketervezőjét már nem kultúrtörténeti, hanem vizuális kontextusban kérdezem a borosüvegeken szereplő címkék megjelenéséről.
Borcímketervezés és szakralitás: Ipacs Géza grafikus
Mennyire kell értened a borokhoz, hogy inspirálódj? Hogyan fogsz hozzá a tervezéshez?
A megrendelői kör változatos, annak ellenére, hogy a feladat mindig ugyanaz: nagyjából egy 10×10 centis mezőben létrehozni egy olyan képet, ami az adott márkához emocionális és jól beazonosítható, szinergikus megjelenést társít. A változatosság abból adódik, hogy minden pincészetre személyre szabottan készülnek a címkék. Azt az attitűdöt próbálom jól artikuláltan megfogalmazni, amelyet az adott márka képvisel. A borokhoz nem feltétlenül kell értenem, de ennyi címketervezés után óhatatlanul kialakult egyfajta rálátásom a szakmai szempontokra, anélkül, hogy az befolyásolna a munkámban. A tervezéshez az első lépés mindig egy személyes találkozó, ahol megismerem a megrendelőt, a már említett borászati és üzleti célokat. A következő lépés, hogy létrehozom vagy újragondolom azokat a márkakereteket, melyekbe integrálódik a csomagolás.
Nincs legkedvesebb címkém. Azok állnak hozzám közelebb, ahol nem egy elszigetelt csomagolásban gondolkodhattam, hanem sorozatban, rendszerben. Tehát ahol egy teljes márka létrehozása és felépítése a feladat.
A borászat a mezőgazdaság egyik fontos ága világszerte. Magyarországon a nagyipari termelésen túl jelen vannak a kisebb családi borászatok és a sok száz év hagyományain alapuló szerzetesi borkultúrák is.
Ha nem is szerzetesi, de szakrális eredetű borászatok mindenképp! Például a St. Andrea pincészet, ahol megpróbáltam a megszokott borcímkekódoktól eltérően fogalmazni, nemcsak a grafika tekintetében, hanem a borok márkaneveit illetően is. Ez volt az első olyan borászat, ahol a borász, Lőrincz György személyes attitűdjét, világlátását, sőt egyik kifejezését is beemeltem a márkanevek közé. Így jött létre a „kutyafáját”, ami a borász gyakori szóhasználata volt, és ezáltal egy játékosabb címke márkaneve lett. A legfontosabb mégis az az ambíció volt, hogy a borász mély vallási elkötelezettségét próbáljam megjeleníteni. Az általa adott márkanevek mint Áldás, Napbor, Agapé, Örökké, Mária, Boldogságos, valamint a pincészet jelmondata – „törekszünk a jónak gyakorlására” – is ezt a szándékot erősítette.
A bemutatásra kerülő címkét már legalább húsz éve terveztem, és azért választottam mégis, mert ez a címke akkoriban több szabályt is felrúgott, viszont a szándékainkat jól artikuláltan jelenítette meg.
A címke struktúrája nagyon egyszerű, egy fehér négyzet és egy arany keret. Az arany keretben a már említett jelmondat mint egy mantra keretezi a felületet, annyira kis betűmérettel, hogy szinte olvashatatlan, emiatt nyomdatechnikailag nagyon bonyolult volt kivitelezni. Az is nehézséget jelentett, hogy a szöveg arany felületbe lett domborítva. Az arany választása is a már említett szakrális jelleget erősíti. A címke közepén fehér alapon egy kehely monokróm rajza látható, melynek egyszerűsége, puhasága kontrasztban áll az arany vibrálásával. A kehely mint szakrális szimbólum használata és annak a borral kapcsolatos összefüggései mindannyiunk számára egyértelműek. A címke egyszerű, feszes struktúrája és minimalizmusa erősíti fel az elemek és jelentésük emelkedettségét.
Nemcsak az organikus és geometrikus elemek ennyire direkt, egyidejű megjelenítése volt számomra érdekes, hanem az is, hogy egyáltalán lehet-e hathatós csomagolást készíteni úgy, hogy nem jelenik meg a címkén sem a márkanév, sem a bortípus, sem az évjárat, sem a pincészet neve. A végeredmény és a pozitív fogadtatás visszaigazolta, hogy nemcsak működik, de mindezek elhagyásával a jelentés elmélyültebbé, fókuszáltabbá tud válni.
FERESHTEH – A PERZSA ANGYAL
Szöllősi Rita textilművész pályafutása valós és átvitt értelemben is sok szálon függ. Virtuózan alkot több területen is. Személyiségére is több szempontból jellemző a tisztelet(adás). Tradíciók, korábbi korszakok művészete iránti tisztelet – és elszánt, de tiszteletteljes küzdelem a közösségek megteremtéséért és összetartásáért a vizuális kultúra képviseletében.
Perzsa misztikum, textilművészet, ékszerek: Szöllősi Rita
Mindig is jellemző volt Rád ez az alázat? Hogyan befolyásolta az iparművészet felé vezető utadat?
Azt hiszem, alaptermészetem része, de soha nem éltem meg tehernek. Szakmai életutamon gyakran állítottam magamat olyan kihívások elé, amelyek fegyelmet és alázatot követeltek. Szeretem a részletgazdag megoldásokat, mint a textilművészetben a kézzel hímzett komponenseket, a viseleteknél a különleges szabásvonalakat vagy éppen az ékszereim készítésénél az apró gyöngyök időigényes applikációit.
Bár mindvégig hű maradtál a magyar kultúrához, sokan tudjuk Rólad, hogy Iránban éltél hosszú évekig, és ennek az időszaknak a gazdag emlékanyaga azóta is meghatározza alkotói attitűdödet. E cikk őszi tematikája kapcsán mely tárgyaid jutnak eszedbe, s melyiket mutatod be nekünk?
Amikor Iránban éltünk a családommal, az ősz mindig a meleg színeket, a rövidülő nappalokat jelentette. A nyüzsgő bazárok zöldséges pultjain lévő színes gyümölcsök és csonthéjasok elképesztő látványával, a friss fűszerek kúpokba rendezett alakjával, jellegzetes keleti illatával mindenki számára érezhető volt, hogy beköszöntött az ősz, a gyönyörű és különleges, misztikus gyümölcs, a friss gránátalma szüretének időszaka. A gránátalma a perzsa kultúrában a termékenység, a halhatatlanság és a szerelem jelképe. Perzsiában és a Közel-Keleten jellegzetes, nagy méretű ékszerek készülnek e páratlan gyümölcs mély, rubintszínű gyantájából. Ilyen, több évtizedes gyöngy volt az általam készített és öntött gyantagyöngyök öntőformája is. Az ékszereimen elhelyezett régi nomád fémgyöngy alkatrészek integrálásával a perzsa birodalom kézművességét láthatjuk viszont az általam újragondolt Fereste című kollekciómon. A „Fereshteh” szó jelentése „Angyal”, amelynek változatos értelme és sokrétű tartalma a több ezer éves perzsa néprajzban, irodalomban, kultúrában és hitéletben gyökerezik. Nevéhez a jóság, a szépség, a gazdagság, vagyis csupa pozitív tulajdonság kötődik.
Bámulatos, hogy mennyi szeretet van az ékszereidben. Nem véletlen, hogy Ritzy brandednek ekkora követőtábora van, hisz kortárs megfogalmazásban, de – kreativitásod által – mégis magát a történelmet viseljük magunkon. Ugyanez jellemző a „mentett textil” alkotásaidra is. Hogyan találtál rá erre az útra?
Már a MOME-n végzett tanulmányaim alatt elragadtak az F. Dózsa Katalin tanárnő által vezetett viselettörténeti órák. Nem kétséges számomra, hogy egy kitűnő pedagógus mennyire meghatározó szerepet tölthet be egy alkotó életében. A diplomám megszerzése után költöztünk Iránba, a Perzsa Birodalom és az ősi nomád művészet kincsesbányájába. Élő történelem, megfűszerezve az iszlám kultúrával és kézművességgel. Az itt eltöltött idő valóban markánsan megváltoztatta addigi művészi szemléletemet erről az egyedülálló kultúráról.
Rearticon Iparművészeti Egyesület
Meséld el, kérlek, hogyan fogant meg benned a gondolat, hogy elfoglalt alkotóként, családanyaként még egy hatalmas szakmai misszióba is belekezdj!
Nem feltétlenül voltam tisztában azzal, hogy egy művészeti egyesület, a szakmai programok felelősségteljes megszervezése és az ezekhez szükséges finanszírozás előteremtése mekkora munkát, rutint és energiát követel. Öt éve, hogy tizenöt professzionális iparművésszel megalapítottuk a Rearticon Iparművészeti Egyesületet. Semmilyen tapasztalatom nem volt arról, hogyan kell ezt csinálni, de belevágtam, és húztam magammal a többi tizennégy kollégámat, akik őszintén hittek bennem. Számtalan buktatón mentünk keresztül, megtapasztaltunk jót-rosszat, míg végül azt vettük észre, hogy igenis van értelme a belefektetett munkának. Elismert iparművészekből álló szakmai zsűrit állítottunk fel, így biztosítottuk az általunk szervezett iparművészeti programok magas színvonalát. Ennek nyomán idén ismét megrendezi a Rearticon Egyesület az Iparmű Szalont a budai vár Dísz terén található De la Motte-Beer-palotában.
Szent geometria
Hunyadvári Szilvia neve egybeforrt a parádés színekkel. Akár papírhoz, akár nemezhez nyúl, bátor és tüzes koloritokkal teszi vidámabbá a környezetét. Szenvedélyes művészként két irányban is kiteljesedett: a szakrális tisztaságú, feszes-fegyelmezett origami és a játékos nemez végtelen útjait járja.
Origami és szakralitás: Hunyadvári Szilvia
Hogyan alakult ki és miként fér meg benned ez a két látszólag teljesen különböző világ?
Gondolom, mindenkiben kisebb-nagyobb mértékben, egyénenként más-más arányban megtalálható a rend és szabadság iránti vonzódás. Ha úgy tetszik, a jin és jang ellentétpár komplementer jellege. Pályaválasztáskor a rend iránti vonzalmam került előtérbe, akkor még a belsőépítészet felé orientálódva. Kisebb gellert kapva végül a tárgytervezés, az alkalmazott művészetek felé vitt az utam, csomagolás- és papíripari formatervezőként átfogó arculatot terveztem húsz évig. A szakmai és magánélet sikeres párhuzamosságát elég nehéz elérni egy tervezőnek, főleg, ha nő, és családja, gyerekei (3!) vannak. Én is csak úgy tudtam fenntartani ezt a hosszabb tervezőgrafikai karriert, hogy szintén szabadúszó művész férjem folyamatosan támogatott. Az alkotói életforma folyamatosan edzésben tart: a „földi” kötelességek és a „szárnyalás” időszakai váltják egymást.
Az origami szilárdan a geometrián és matematikán alapul – szokták mondani. Ugyanakkor a keleti vallások és filozófiák táplálta szimbólumrendszert, az időtlen szépséget is felidézi. A távol-keleti buddhizmusban és sintoizmusban a papír is szent matéria. Japánul a papírt és az Isten(sége)t is „kami”-nak ejtik – ez sem véletlen, hiszen szerzetesek kezei közt született. Az origami erős koncentrációt, precizitást igénylő magányos alkotás?
Nem feltétlenül. A precizitás nem zárja ki a másra figyelést – ez ösztönösen, belülről is fakadhat. Ha alapvetően nincs meg ez a képesség, kiválóan lehet fejleszteni; nem véletlen, hogy az origamit már az óvodában is a koncentráció, a szemek, kezek, ujjak finommotorikájának összehangolására és az agyféltekék aktivizálására, azaz készségfejlesztésre használják. Ezt a célt szolgálja például az endoszkópos műtéteket végző orvosok, sebészek ujjmozdulatainak origamival való finomhangolása, vagy a gerontológiában a demencia megelőzését, illetve súlyosbodását gátló origamifoglalkozások is, melyek memóriatréningként funkcionálnak.
A papírszíneidet gyakran Te is évszakokhoz választod. Most például az őszre hangolódtál. Tapasztalatod szerint a mai türelmetlen világban hogyan hat az emberekre ez a kitartást igénylő kreatív munka?
Az origamival az évszakok változásait, az évköröket – mint ciklikusan visszatérő változásokat – jól lehet modellezni, követni. Az én specialitásom a transzparens csillag, számomra a formákon kívül a színes fények keveredése megunhatatlan élmény. Az origamizás bárki számára elérhető, nem igényel költséges eszközöket, anyagokat, nem mércéje a presztízs. Számomra ezért, az emberi léptékkel mérhető, békés és a környezetet nem terhelő, közösségépítő jellege miatt is szerethető.
Borbás Dorka
üvegművész
