A húsvéti ünnepkör alkalmából tárgyalkotó iparművészekkel beszélgettem arról, hogy a szakrális művészet hogyan jelenik meg és milyen szerepet tölt be alkotópályájukban. Egy ötvösművésszel, egy textilművésszel és egy alkalmazott grafikussal igyekeztünk a művészet nyelvén megszólaló egy-egy munkáján keresztül megragadni húsvét üzenetét.

Oláh Sándor

„az ötvösművészet egy párhuzamos világot teremt a tudomány és spiritualitás határmezsgyéjén, ahol a kísérletező szellem és a kreatív gondolkodás ötvöződik”

A fém több tízezer éve kíséri az emberi civilizációt. Fajtái, minősége és technológiái végtelen lehetőséggel kényeztették a társadalomban nagyra becsült mestereit. Úgy ismerlek, mint aki e szakmai végtelenséghez megszállottan, örök éhesen viszonyulsz. Hogyan indult a pályád és merre tartasz?

A fémek iránti vonzalom már a prehistorikus időszakokban megjelent, amikor az emberek felfedezték az arany, az ezüst és a bronz megmunkálásának lehetőségeit. A fémek az érték és rang jelölői lettek, és ezzel párhuzamosan az ékszerek, vallási és dísztárgyak formájában megjelenő alkotások is a társadalmi státuszokat szimbolizálták és szolgálták.
A fémekkel kapcsolatos első meghatározó élményeim egyike négy-hat éves koromhoz köthető, amikor apám jóvoltából görbe szögek egyengetésével nyerhettem (ma már mondhatom) egy életre szóló tapasztalatot. Azonban tizenkét éves koromban köteleződtem el igazán, amikor egy darab vörösréz lemezt kaptam az első domborítás megtapasztalásához. Azóta élek a fémek szeretetében. A pécsi művészeti szakközépiskolai tanulmányaim után 1983-ban diplomáztam a Magyar Iparművészeti Főiskolán, természetesen ötvös szakon.

Egyfajta kettősség munkál Benned. Tiszteled a tradíciót, de vonz az innováció. Megrendelésre vagy autonóm módon szeretsz jobban alkotni?

Pályafutásomon végigkísér a kettősség, miszerint általában építészethez köthető, murális munkákat készítek, és amellett kisebb autonóm tárgyakat, plasztikákat, világítótesteket, dizájntárgyakat az Ötvösművészeti Biennálék állandó kiállítójaként.
Igyekszem folyamatosan kapcsolódni a korunkra jellemző anyagokhoz és technológiákhoz.
Jelentősebb munkáim: a Magyar Állami Operaház központi nagy csillárjának restaurálása és rekonstrukciója, a volt Királyi Pénzügyminisztérium csillárjainak rekonstrukciója, a budapesti Hilton Hotel fényinstallációja, az Országház lámpa-rekonstrukciói stb.
Személyes tapasztalataim során bizonyságot nyertem arra vonatkozóan, mennyire fontos az innovációs készség és a kísérletező szellem munkálkodása ahhoz, hogy valódi kortárs műalkotások születhessenek a korra jellemző anyagokból és technológiákkal, a korra jellemző életformák szolgálatára. Az ötvösművészet számomra nem csupán a fémek formálásáról szól, hanem egy belső szellemi utazásról, amely állandóan új utakat keres, kínál megismerésre, újra és újra megrészegítve a különböző fémek csodálatos fényével.
Az arisztotelészi tétel – „A művészet sokkal inkább habitus, mint produktum” – tökéletesen kifejezi alkotói filozófiámat.

A kereszténység legnagyobb ünnepén mesélj, kérlek, arról, hogy a korpuszsorozatod hogyan keletkezett!

A Világot Átölelő Krisztus és a Megfeszített Krisztus minőségeinek ábrázolásával igyekszem kapcsolódni a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, annak két csomópontjához, az utolsó vacsora és a feltámadás embert próbáló nagy misztériumához.

Hogyan lehetséges, elsődlegesen vizuális érzékelésekre hagyatkozva, negyedik dimenziót sejtető élményeket létrehozni a fémek misztikus erejére támaszkodva?

Krisztus ismert attribútumainak megjelenítése a korunkra jellemző anyagokkal és technológiákkal egyfajta profán megközelítés, miszerint ha feltámadt, akkor nincs ott a jelen téridőben a fizikai valóságában, csak a helyét találjuk, azaz a kiürült test negatív foltját.
Az elmúlt évek szellemi úton járása, anyag és forma kísérletei eredményeként a munkáimban megjelenő kompozíciós felvetéseimmel kutatom, mit jelenthet ma számunkra az a tétel, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert, illetve hogy meg vagyunk hívva a teremtésbe.
Utóbbi kísérleteimben az isteni minőséget a Világot Átölelő Krisztus formájával jelölöm, és ezt kontextusba állítom a Szenvedő Krisztus, illetve a megfeszítő és megfeszített Isten-képmás ember minőségével. A Világot Átölelő Krisztus az ember világának közepére komponált, negyedik dimenziót sejtető tükrös, rozsdamentes acélból készül, vagy lézerrel kivágott negatív foltként ábrázolom mint a megfoghatatlant. Ennek a szeretettel élő krisztusi minőségnek a dialógus-lehetőségeit keresem a középről kihelyezett, megfeszített, szenvedő, az istenit magában fel nem ismerő ember minőségével.

A formaalakítás és az anyaghasználat a kör alakú lemezek sík, illetve lencseformára alakítva a világot, az ember világát és a planétánkat szimbolizálja, amely a klasszikus kultúrák hagyományaiban egy és oszthatatlan egész. A korong közepére komponált Krisztusból mint Origóból sugároznak szét a fénynyalábok (az „Atyával Egylényegű”, a „Világ Világossága”). A Feltámadás című kisplasztikám tervezett üzenete: „A világot átölelő Krisztus a Megfeszített testén keresztül ablakot nyit nekünk, amelyben magunkat meglátva, egymásra találhatunk.”
Összességében számomra az ötvösművészet egy párhuzamos világot teremt a tudomány és spiritualitás határmezsgyéjén, ahol a kísérletező szellem és a kreatív gondolkodás ötvöződik. Az általam készített művek szándékom szerint nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem mélyebb jelentéssel bírnak, amely összefonódik a keresztény tanítások és a modern tudományok különböző tételeivel. E folyamat során remélem, hogy alkotásaim segítik az embereket a mindennapi élet nehézségeiben felfedezni Krisztus tanításainak igazságát és a teremtésben való áldásos részvétel lehetőségét.

Máder Indira

„a transzcendens utáni örök vágyakozás megfogalmazása és személyes hitvallásom kifejezése jelenik meg munkáimban”

A gobelin technika egyfajta festészet. Végtelen türelem, egyedülálló színek és fények jellemzik az alkotásaidat. Hogyan vezetett az utad e különleges médiumhoz? Mesélj erről!

A Budai Vár oldalában húzódó Toldi Ferenc utca 18. szám alatti, még a háború előtt épült házba születtem, a művészetek különböző ágait művelő, a társadalmi összefüggéseket kutató, értelmező és felelősségteljes gondolkodású családba. Anyai dédapám a szecesszió pezsgő korszakának festőművésze, díszítőszobrásza és iparművésze volt. A festészet mellett bútorokat, kerámiákat is tervezett, és rajztanárként is tevékenykedett. Gyermekként varázslatos élményt jelentett számomra a képeivel és tárgyaival sűrűn telerakott nagyszülői otthon, melynek látványa fokozatosan belém csepegtette a művészet és a szépség utáni olthatatlan vágyakozást. Zeneművész szüleim nyolc évig taníttattak zongorázni, abban a reményben, hogy belőlem is zenész lesz. Én azonban gyermekként a rajzban és festésben találtam meg a felszabadító örömöt. Művészeti tanulmányaim során a textilművészetet választottam, azon belül is a kárpitművészetet, mely festői módon képes mély üzenetek kifejezésére.
Képzőművészet, mert e műfaj alkotásai a képi ábrázolás igényével falra kerülnek. Ugyanakkor iparművészet, hiszen anyaga a textil, létrehozásának technikája pedig a kézi szövés egy speciális kézműves ága. Elengedhetetlen számomra a részleteiben pontosan kidolgozott kárpitterv és az 1:1-es méretarányú karton elkészítése, valamint a kizárólag fonákoldali szövés során az alternatív, újító metódusú szövéstechnikai megoldások kifejlesztése az úgynevezett „félsoros” szövéstechnikával. Ez a hasűrözéses szövés teljes elhagyásához vezetett. A színárnyalatok keverését nem a festészetet imitáló hasűrözéssel oldom meg, hanem szinte egy grafikusi végeredményt hozó pontraszter segítségével, melyben a különböző színű pontok ritmusa, váltakozása alakítja ki a színárnyalatok sokszínűségét és a formák gyakran térhatású összképét. A Ferenczy Noémi által oktatott, francia gyökerekre visszavezethető fonákoldali kárpitszövést ma már gyakorlatilag egy kollégám sem alkalmazza rajtam kívül.

Feltételezem, hogy komoly elmélyülés, tervezés előzi meg egy gobelinkép születését. Inspirációk, álmok, skiccek, 1:1-es színtervek. Hogyan készült ez az alkotásod?

„A Mindent Mozgatónak glóriája…” című kárpitomat Dante Isteni színjátékának Paradicsoma ihlette. Két évig tartó visszavonult munkafolyamat eredményeként született. Hármas tagolású kompozíciója a kezdő- és végpont között feszülő emberi sors világképét tükrözi, magában hordozva a világosság és sötétség viaskodását. Alul az alvilág sötét erői tárulnak fel, ijesztő sárkánykígyók képében, fölötte az evilág kettős arca, a két ellenpólus látható; az Istentől eltávolodott, fagyottan rideg világ látomása és a létezés életigenlő, az ég felé törő szellemisége. Legfelül a mindenség égi kékjében a túlvilág örömódája elevenedik meg. E mennyei diadalív a képi ábrázolás eszközeivel fogalmazza meg „A Mindent Mozgatónak glóriáját”, azt a szakrális dimenziót, amelyben az isteni univerzum teljessége megérinthet minket. A kárpiton egyszerre van jelen a szenvedő emberi lélek és a kegyelmi állapot, az öröklét örömódája. A kompozíciót a teremtett világ kiegyenlített harmóniáját kifejező és a kereszt alakját idéző tengelyszimmetria jellemzi.

A hit átszövi munkásságodat. Te mint alkotó, mit kapsz és adsz e kapcsolatban?

A szakrális művészetet misszióként fogom fel. Isten eszköze vagyok. A létezés Istentől való ajándékát igyekszem megfogalmazni, hisz az ember létének és távlatainak szemlélete nem lehet egyoldalú. A művészetet Isten azért adta, hogy ebben a szemmel látható és kézzel fogható földi világban láttassam a láthatatlant, a transzcendens dimenziót, mely létező valóság, létünk kiinduló- és végpontja. A transzcendens utáni örök vágyakozás megfogalmazása, a kozmikus világkép, a világosság és sötétség megrendítő küzdelmének az ábrázolása és személyes hitvallásom kifejezése jelentik munkáim tematikai pilléreit. Pályámon a liturgikus terekbe készült oltárkárpitjaim jelentik számomra a legfőbb hitéleti állomásokat. A húsvét Krisztus megváltói halálának és feltámadásának legmélyebb ünnepe. E kárpitok a liturgia szolgálatába állva hozzájárulhatnak a közösség vallásgyakorlásához és a hívek imaéletéhez. Húsvétkor Krisztus megváltói áldozatát, beteljesedésének megdicsőülését ünnepeljük, mely visszaadja a hívek számára az üdvösséget, s megnyitja az utat az isteni paradicsom felé.

Barcsik Géza

„a Teremtő keze jelenik meg, mikor »magát festi a kép«, amikor a »gyertya magától gyullad«, vagy »flow«-ba kerül az alkotó”

Emberré válásunk legelső pillanata talán épp a gesztus jellegű rajz megjelenése volt, amikor egy gondolatot, történést meg akartunk örökíteni. Mindegy, milyen eszközzel, mindegy, milyen felületre. Innen indult el a civilizáció később dekoratívvá váló és ősi alapokon nyugvó népművészete is. A Te alkotásaidban e kettő finoman cizellált együttélését érzem, vagy tévedek?

Jól érzed a rokonságot, mert törekszem egy közös kulturális, vizuális kódrendszer megtalálására és használatára. Sokáig nem dőlt el tanulmányaim során, hogy milyen úton induljak. A természet világa, a biológia, ezen belül a rovarvilág határtalan változatossága érdekelt leginkább, de tanultam zongorázni, és jártam rajzszakkörbe is változó lelkesedéssel. A 1970-es, ’80-as években értek a legintenzívebb zenei, irodalmi és képzőművészeti hatások, miközben Győr nagy múltú gimnáziumában biológia tagozaton, a legendás dr. Bokor Péter osztályában kaptam életre szóló tanításokat. Ahogy a zenében, úgy a képzőművészetben is működnek mindenkit megérintő, a teremtett világ törvényeit tükröző, sílusokon és művészeti korszakokon átívelő ősmotívumok, ősélmények. Úgy érzem, eddigi pályámon többször sikerült szintetizálnom munkáimban a tudomány racionalitását, valamint a zene és képzőművészet természetfölötti, sokszor szakrális élményét. A gesztusrajzok őszinteségét, természetes energiáját, dinamikáját a meditatív, repetitív állapot nyugalmával ötvözve szeretnék hiteles képi világot teremteni. Törekszem arra, hogy a számomra kiapadhatatlan forrásként szolgáló népművészet formakincse, gondolati tisztasága és egyszerűsége is megjelenjen munkáimban.

Úgy tudom, hogy alkalmazott grafikusként, de képzőművészként is dolgozol. Polihisztorságodhoz hozzátartozik még a fotózás és zenélés is. Milyen dialektikája van e sokféle tevékenységnek? Hogyan egészítik ki egymást?

Alkalmazott grafikai tevékenységemben munkáimba autonóm képzőművészeti elemeket is beépítek, a partnerek kéréseit és a szakmai minőséget szem előtt tartva. Számomra a legkedvesebb és legösszetettebb alkalmazott grafikai terület a lemezborítók tervezése. Itt mindhárom művészeti ág találkozhat: a zene, az irodalom és a képzőművészet. Sokszínű világ: rengeteg izgalmas személyiséggel, világszínvonalú zenei és művészi teljesítménnyel kerülhetek személyes kapcsolatba, és a magam tudásával, a vizuális kommunikáció eszköztárával segítek közelebb vinni a közönséghez alkotásaikat. Igyekszem a borítók képi világát a zenékhez legközelebb álló stílusban megalkotni a muzsikusokkal és a kiadókkal közösen. Ritka csoda, amikor a legtermészetesebb módon születnek meg grafikák, festmények, lemezborítók, könyvek, szinte erőfeszítés nélkül. Azokat a munkákat szeretem leginkább, amelyek nagy kihívást jelentenek szellemi, lelki és szakmai értelemben is. Nagyon jól kiegészíti egymást a racionális együttműködés, az alkalmazkodás, a külső kontroll a szárnyalást jelentő autonóm művészeti alkotómunka egyensúlyában.
Gyerekkorom óta fotózom, rengeteg képem van – még az analóg korszakból – negatívokon. Sokszor én készítem a fotókat a lemezborítókhoz, portrékat, koncertfotókat vagy tájképeket. Nagyon szeretem a koncertfotózást, ahol igyekszem együtt élni a zenével, és elkapni azokat a pillanatokat, amikor megszületik a csoda, a földi és az égi világ összekapcsolódása, egy új dimenzió vagy lelkiállapot megjelenése. Ebben a szenzitív kapcsolódásban segít egykori négy-öt évnyi hangszeres tanulmányom, minimális, de ma is alkalmazott zongoratudásom, amelyben olyan pedagógus, jazz-zongoraművész is szerepet játszott, mint Binder Károly. Rengeteg inspirációt és megerősítést jelent követni a magyar jazz fiatal tehetségeit, akik hasonló arányban alkotják kompozícióikat a megírt és az improvizált, vagyis a jelenben születő elemek aranymetszésével, mint ahogy én szeretném képeimet megteremteni.

Húsvét ünnepén mesélj, kérlek, e meseszerű, de valós népi motívumokból táplálkozó, rendkívül gazdag Napkereszt című képedről! Milyen hitbéli párbeszéd zajlik benned, mikor mai zajos világunkban rajzolni kezdesz?

Székely ihletettségű képeim az újjászületésről, a feltámadásról, a természet ébredéséről szólnak a tél sötét tetszhalálából. Az örök élet ígéretéről és szépségéről, ahol fény tölti be az árnyék nélküli világmindenséget. Az erdélyi rengetegben és a havasokban még érezhető a végtelen nyugalom és természetfeletti erő, ahol az ég is közelebb van. Belső csendben formálódtak ezek a lelki tájképek, amelyek nem születhettek volna meg csodálatos székelyföldi találkozásaim nélkül. Itt érthettem meg, ebben a kőkemény és még helyenként kristálytiszta világban, hogy mit jelent az élő, cselekvő, teremtő hit. Ezek a képek erőfeszítés és görcs nélkül, tiszta örömmel jöttek világra. Minden alkotásban a legizgalmasabb egy megfogalmazhatatlan, mégis alapvető elem, amit tanítani és magyarázni sem lehet. Ilyenkor a Teremtő keze, segítsége jelenik meg, amiről sok művész beszámolt már. Amikor „magát festi a kép”, amikor a „gyertya magától gyullad”, vagy „flow”-ba kerül az alkotó. Ez a pillanat ritkán születik meg, de minden alkotó ennek megélésére törekszik.

Az alkotómunka során rengeteg kérdés, kétség merül fel, de a tiszta gondolatok, az igazságkeresés és őszinteség a hit segítségével mindenre képes. Számomra a bizonyosság az, amikor a munkafolyamat egy pontján zenei hangként vagy harmóniaként megszólal a kép. Hitem szerint ilyenkor a Szentlélek dolgozik. Olyan erőt kapok, ami semmihez sem fogható, és olyan munkáim születnek, amelyekről racionálisan álmodni sem mertem volna. Megszűnik a tér és az idő, vagy ha így érthetőbb, kronoszt felváltja kairosz, a mérhető időt az alkotói szent időtlenség.

Borbás Dorka
üvegművész