Ízelt elemek

Izelt_cim

A művészeket támogató ösztöndíjak eredményeit mindig nagy figyelem övezi. Már a kiírás megjelenésekor megfigyelhető a felfokozott hangulat, ami fennmarad egészen a beszámoló tárlatokig. Ilyenkor az érdeklődés nemcsak a nyertesek személyére, hanem a támogatott időszak alatt elkészült műalkotásokra is hatványozottan irányul.
Az iparművészet szakterületén a fiatal alkotók számára a művészpályán való elindulásban a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj nyújt lehetőségeket. A Kozma-ösztöndíj egy startkő, ahonnan kreatív elképzelések kibontása felé lehet elrugaszkodni, de egyben felkiáltójel is, amely felhívja a szakma és az érdeklődők figyelmét az arra leginkább érdemes fiatal iparművészekre.

Fájó, hogy a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj immár két éve csak hőn vágyott kiírás maradt. Hiánya érzékelhető abban a tekintetben is, hogy a lelkiismeretes szakmai kuratórium igyekezett a Kozma-ösztöndíjjal támogatható legfeljebb hat fő közé olyan alkotót is beválogatni, akit inkább a tervezőművészet, és dizájn területén lett volna érdemes kiemelni. Bár külső szem számára hajszálnyinak tűnhet a különbség az ipar- és tervezőművész között, ám szakmai szempontok figyelembevételével meghatározó és támogatásra érdemes mindkét terület. Kiemelendő, hogy a Moholy-Nagy-ösztöndíj eddigi több mint harminc évének eredményei – névsor és beszámoló-katalógus tekintetében – strukturáltan és könnyedén hozzáférhetően megismerhetőek, kutathatóak. Más állami ösztöndíjak esetében – Derkovits Gyula-ösztöndíj vagy az említett Kozma Lajos-ösztöndíj – ez az összeszedett nyomon követhetőség még várat magára, holott szintén méltók volnának erre, sőt szakmailag is indokolt lenne a feldolgozásuk.

De térjünk vissza tárgyalt témánk, a 2024. évi Kozma Lajos-ösztöndíjas művészek beszámoló kiállítására, mely rendhagyó módon önálló címet és koncepciót kapott. Minderre azért van és lehet szükség, mert egy meghatározott tematika kiemelése – ha van ilyen egyáltalán, hat teljesen egyedi szempontok szerint dolgozó alkotó között – segít rávilágítani olyan kortárs jelenségekre, mely nemcsak a kiállítókat, de a kiállítás látogatóit is érinti.
Ízelt elemek, szól tehát a cím, ami a bemutatott tárgyak formarendjében észrevehető legkisebb közös többszörös. Az ízelt szó által keltett első asszociáció az állatvilágból ismert ízeltlábúak törzse, mely élőlények jellemzője többek között a végtagok szelvényekre osztottsága.

Ha a geometriai szerkesztettség felől közelítjük meg a fogalmat, akkor értelmezhető a fogalom a kiállítás egészére. Az ízelt szó szinonimái a tagoltság és az osztás, melyek a struktúraszerkesztés alapvető egységei. Az apró szegmensek felfedezése, azok új rendszerbe rendezése jellemző a kiállítók munkamódszerére. Az ízelés, az ízekre szedés tehát szinonima is gondolkodásmódjukra. A bemutatkozó művészek továbbá minden ízükben kiismerik azokat a technikákat, amelyeket munkájuk során alkalmaznak, vagy éppen ők maguk fejlesztenek ki. Az ösztöndíjas időszak ugyanis lehetővé teszi az elmélyültséget, hogy a fiatal alkotók sokféleképpen kísérletezzenek anyagokkal, eljárásokkal, gondolatokkal. Legtöbbször az így fellelt apró ízekben, apróságokban rejlik az innováció, a leleményesség, amelyek képesek megváltoztatni a világlátást, az egyéni habitust, vagy akár társadalmi kapcsolatokat is. Mert a tervezőknek célja, hogy vagy forradalmi változásokat, optimális felhasználtságot, vagy jobb körülményeket teremtsenek. Hogy közvetlen hatást érjenek el.

Ahogy végignéztük a tavalyi év ösztöndíjnyerteseinek beszámolóit, talán nem is meglepő tény, hogy leginkább a természetre és a környezet sajátosságaira, alakulásaira való rácsodálkozás jelenti számukra az elsődleges inspirációt. A fiatal művészek még mindig tudnak újdonságokat felfedezni kortárs jelenünk sokszor drámai környezeti változásaiban, amelyeket megkapó módon képesek különféle dizájntárgyakba transzformálni.

…kerámiái bebizonyítják, hogy hibázni igenis lehet, sőt! Magastüzű égetéssel készített vázáinak formái ugyanis elrontott korongozásból indultak ki. A kerámia testeinek megalkotása visszanyúl az őskori fazekasság formakészletéig – vagy ami sokak számára ismerős, az egyik legelemibb gyermekkori, finommotorikát fejlesztő gyurmaélményhez –, amikor is hengerelt masszaelemek egymásra építésével jön létre egy edénytest. Szakszerűen fogalmazva, felrakásos technikával készültek. Igaz, ahhoz már komoly szakmai és technikai tudás kell, hogy szoborszerű, autonóm kerámia szülessen belőlük, amelyek megidézik a természeti elemek hullámzó mozgásait, a kőzetrétegződést vagy az erózió által kialakult felszíni jelenségeket. De nemcsak természeti, hanem érzelmi dinamikákra is könnyen asszociálhatunk Berkes Anna Csenge tárgyain keresztül. A különféle vázaformák mellett válogatott csempéket és azokból felépíthető falburkolatrészletet is láthatunk.
„A vázáról pontos másolatot készítettem, és azt alakítottam át falburkolati csempévé. Ebből készült három verzió, melyekből kettő vegyítéséből alakult ki a falburkolatrészlet. Hiszen a munkám címe is Térből síkba, így a térben látott dinamikát szerettem volna átvetíteni a falra.”
A préselt technikával készített porcelánok felületén a vázákról vett minták jelennek meg. Egymáshoz illeszthető darabjaikból változatos, sokszorosítható és funkcionális falburkolati rendszer valósítható meg. Apró ízekből épít fel egy új egészet.

Natura táskakollekciója egyfajta iránytűként is funkcionál. Elemei olyan helyekre képesek vezetni minket, ahol még valóban a természet az úr – erdők, folyópart, lápvidékek. Az alkotó inspirációja különleges természeti helyekhez kötődik, mely helyszínekhez tervezett táskái képesek visszavezetni tulajdonosaikat. Arra ösztökéli viselőiket, hogy térjenek vissza a valódi élőhelyekre. Bognár Angéla tervezői munkájának első lépésében ilyen lokációk felderítését végzi, ahonnan formai elemeket gyűjt. Elhullott ágak, lombkoronák rajzolatai, uszadékfák és megannyi természeti kincs nyújt lehetőséget elképzeléseihez. A fellelt biomorf formák önmagukba visszatérő görbéi adják meg táskáinak vázszerkezetét, melyeken rögzíti is a helyek koordinátáit. A merevítőket egyedi kézierővel préselt furnérrétegekből alakítja. A táskák további elemeit egyedi szabású natúr bőrből készíti el. A tervező lehetőséget nyújt a viselő és a természet között új találkozások, felfedezések, interakciók megvalósítására. Ezek a táskák minden ízükben magukban hordozzák a természetet.

…SORĠI projektjén keresztül az építőipart szedi ízekre. Általa egyszerre fogalmaz meg kritikát az építőipar helytelen döntéseivel szemben, és nyújt praktikus megoldásokat a felhalmozódó törmelék újrafelhasználására. Már lebontásra került vagy átalakítás előtt álló, építészetileg vagy történelmileg jelentős épületek esetében karakteres struktúrájuk vagy izgalmas formarendszerük készletéből és azok anyagából készít köztéri bútorokat. A projektjének célja, hogy egy részletes térképet rajzoljon fel a hazai építőipar összes résztvevőjéről, a felhasznált anyagok eredetéről, mozgásáról, illetve a hulladék mennyiségéről.
A kiállításon rövid videókat és néhány látványelemet láthatunk ebből az innovációból, de részletes ismertetést saját weboldalán találhatunk. Rengeteget tanulhatunk építészettörténeti érdekességekről, saját lakótereink történeteiről, a kortárs építészet aspektusairól, hulladékkezelésről, és arról, hogyan lehet a megoldásra fókuszálni napjaink kaotikus helyzeteiben.

…ékszereinek osztott elemei tág perspektívákat nyitnak meg. Két kollekciójából – Fekete Tükör és Konkáv Tükör – láthatunk most különféle ékszereket. Fekete Tükör kollekciójában négyzet, téglalap, háromszög, paralelogramma és trapéz síkidomokból építkezik. Ezekből épít brossokat, nyakékeket, gyűrűket és fülbevalókat. Az elemek közé foglalt fél- és drágakövek ragyogtatják a síkjaikon megjelenő valóságelemeket. Rutilkvarcot, rózsakvarcot, ametisztet, ametrint, topázt és egyéb természetes köveket használ. Homorú tükrös ékszereiben a tükrök és az általuk létrehozott tükröződések kérdését is vizsgálja. Míg síkidomokból építkezve a valóságot tükrözik az elemek, a homorú tükrös ékszereinél szétterítik a teret. Igazán érdekesek számára azok a jelenségek, amelyeket a homorú tükrök mutatnak. Eszter ezért elkezdett félgömbökkel kísérletezni, melyekből először háromdimenziós képek születtek, majd tárgyakat alkotott elképzeléseiből. Az emberi érzékelés érzékenységét is tesztelik kollekciói.

…kihasználja a divat figyelemfelhívó erejét, amellyel rá tud világítani társadalmilag is fontos témákra. Az ő munkái szó szerinti vonatkozásban szemléltetik a kiállítás ízelt elemek-koncepcióját. Cipői, kalapjai és más öltözékkiegészítői szembesítenek minket a rovar- és bogárvilág sokszínűségével, és azzal a katasztrófával is, amely kihalásukkal az emberiséget is fenyegeti. A kollekció minden egyes termékét a legveszélyeztetettebb fajok ihlették, abból a célból, hogy tárgyain ezek kerüljenek reflektorfénybe. Az egyik legkisebb faj sokkal nagyobb hatást gyakorol az életünkre, mint azt valószínűleg valaha is gondoltuk. Munkájának első fázisában tehát rovartestrészeket analizált természettudományos megközelítésből. Kitinpáncélok, bőrfelületek, potroh- és csillóelemek megfigyeléseiből formaterveket és színpalettát is készített. Ezeket használta fel és fogalmazta át különleges kiegészítőinek tervezésekor. A kiegészítőin látható rovarok mikroszkopikus részleteinek felnagyításai a figyelemfelhívás hathatós eszközei. Mindemellett érdekes kísérletezéseket és tanulmányokat folytatott a halbőr környezetbarát eljárással való előállításáról is.

Bújj, bújj zöld ág, szól Szarvas Valentin öltözék-kollekciójának elnevezése. Bár természeti motívumot emel ki a címadás, mégis jelen esetben inkább a bújj! felszólításon van a hangsúly. Öltözékeivel ugyanis a menekülés kényszerűségéről gondolkodik. Textiljeinek minden ízét pszichológiai vetület hatja át. Bemutatott öltözékei egyszerre bírnak lágy érzékenységgel és rusztikus plaszticitással. A tárlatban látható kabátjai az emberi testtől eltávolodva erőt sugároznak. Viselőjük nagyobbnak szeretne tűnni, mint amilyen valójában, ám szinte lehetetlen bennük a mozgás. A ruhák a menekülés azon fázisát kívánják ezáltal kifejezni, amikor nincs helye a kételynek, cselekedni kell. Ezek az öltözékek valójában megtört személyeket bújtatnak el, kényszerűségből erőt kell, hogy sugározzanak. Felületükön láthatatlan utalásokat is találhatunk a menekülő ember lelki sérüléseire. Erről a kirakatban látható divatfotói is hűen tanúskodnak.

Mindez a gondolat- és szemléletvilág hatja át a Kozma-ösztöndíjasok természet inspirálta, ízeiben kritikus szemlélettel bíró alkotásait. Ahogy láthatjuk, ők mindannyian törekednek a magas színvonalon végzett, ökológiai szempontból is etikus alkotói metódusok megvalósítására. Napjainkban az effajta megközelítés bár elvárható, mégsem egyetemesen alkalmazott eljárás. Az ösztöndíjas alkotók bemutatott terveiken keresztül békésebbé, természetesebbé és empatikusabbá tennék a világot. Kövessük őket lelkes figyelemmel a továbbiakban is!

Sipos Tünde
művészettörténész

Főcím kép:
Berkes Anna Csenge: Falburkolat (részlet); préselés; mázas porcelán; 100×60 cm (Fotó: Berkes Anna Csenge)

Vélemény, hozzászólás?

Kiállítások, események
KELECSÉNYI CSILLA KIÁLLÍTÁSA

A kiállítás az elmúlt 25 év alkotásait tárja a közönség elé, három kategóriába rendezve: hímzések és varrott kollázsok, asszamblázsok és kollázsok, valamint festmények. A művekben a belső világ feltárása mellett a természet, az urbánus környezet felfedezése is fontos szerepet kap. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.

ASZTRÁL MÍTOSZOK

Keresztes Dóra grafikusművész, animációs-filmrendező kiállításán vonalakban és színekben népdalaink, balladáink és népköltésünk világa elevenedik meg. 2000 Szentendre, Anna utca 16.

7. GLASSPRING – ÜVEGÁLMOK – LÁTOMÁSOK

A kortárs üvegművészet tavaszi tárlata misztikus környezetben várja a látogatókat, ahol a homályból előtűnő alkotások álomszerű látomásként kelnek életre, bemutatva a műfaj mestereit és fiatal tehetségeit. 1028 Budapest, Templom utca 2-10.

ARCHITECTURAL HERITAGE (TANULMÁNYTERVEK)

Felsmann Tamás tervezőgrafikus felfogásában a szépre törekvés önmagában a cél, szemlélete távolságtartó és kérlelhetetlen profizmust jelent, alkotásaiban a geometrikus formák, a körző, a kupola visszatérő toposzok. 1122 Budapest, Városmajor utca 44.

LELKI KÖZLENDŐK A VALÓSÁGRÓL

Nagy Judit gobelinművész kiállítása az alkotás időtlen, intim folyamatát és annak érzéki mélységeit mutatja be. A művekben a színfrekvenciák, a csend és a kézi szövés lassú ritmusa spirituális érintéssé sűrűsödik. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.

TEXTILREFLEXIÓK

Szigeti Szilvia textilművész kiállítása, amit az alkotó a rá jellemző összművészeti törekvéseinek újabb alkotásaként Bartók Béla 14 bagatell című zongoraciklusának inspirációjára készített. 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.

Ezeket is olvassa el
Plakatba_cim

Plakátba zárt történetek

Textilreflexiok_cim

Textilreflexiók Bartókra

Tanulmanytervek_cim

Tanulmánytervek: több mint grafikai tervek

Erzelmi_cim2

Érzelmi struktúrák