Schrammel Imre és Nagy Márta gondolatai az épületkerámiáról

Schrammel Imre

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek” – így énekelte meg Kisfaludy Károly az utókor számára a tragikus eseményt, amelynek ötszázadik évfordulója alkalmat ad a méltó visszatekintésre.
Jóllehet magam is számontartottam a tragikus évforduló közeledtét, mégis meglepetéssel szolgált, amikor egyik volt növendékem, Nagy Márta fotókat küldött arról, miként emlékezik meg az utókor: rendezvényekkel és egy építészeti emlékművel adóznak a hősöknek. Nagy Márta – hajdani főiskolai hallgatóm – a Vadász Bence és Vadász Balázs tervei alapján készült, a Mohácsi-síkságon emelkedő építményről küldött fotókat, amelyet az ő alkotómunkája tett teljessé kerámia-tetőcserepekkel.

Mivel az épületet csak fotókról ismerem, nem tisztem az építészeti kvalitások mélyreható elemzése; ezt az utókor kritikusai bizonyára elvégzik majd. Annyi azonban bizonyos, hogy a kápolna magasba törő tornya felkiáltójelként áll a síkságon, két alacsonyabb oldalszárnya pedig mintegy oltalmazó karként öleli magához az érkezőket. A Nagy Márta által tervezett cserépdíszítés, amely szinte a föld felszínéig lefut, egyetlen nagy, színes dobozként láttatja az építményt.
A részletek felől érdeklődve megtudtam, hogy a pécsi Tudásközpont belső kupolabélésének vizuális terveit is ő készítette (annak az épületnek Balázs Mihály volt a tervezője).
Amiért erről a nyilvánosság előtt beszélni szeretnék, az egyfajta figyelemfelhívás: a magyar tradíció rendkívül gazdag tárháza a hasonló megoldásoknak, és meggyőződésem, hogy ennek ma ismét lenne aktualitása, ha a keramikusok élnének a lehetőséggel. Idézzük fel magunk előtt a budapesti Postapalota, az Iparművészeti Múzeum vagy a pécsi Postaigazgatóság tetőmegoldásait, melyeken a mázas kerámia szerves építészeti elemként jelenik meg! Mivel az Iparművészeti Múzeum épületében több mint ötven évet töltöttem el, módomban volt megfigyelni ennek minden szépségét és technikai lehetőségét. Sőt, miután 1956-ban ágyúval szétlőtték a kupolát, tanúja lehettem az utólagos restaurálásnak és a hagyományos építési módszereknek is. Márta ezt behatóan ismerheti, mivel hosszú ideig a Pécsi Tudományegyetem tanára volt, és munkáját a Zsolnay-gyár területén végezte, így kiválóan érti és ismeri a Zsolnay-cserép kvalitásait.

„A szecessziós cserépdíszítés folytatódhatna a jövőben.”

Különös súlyt adott e látványnak, hogy a fotókon egy rendkívül díszes emlékmű jelent meg, ami eszembe juttatta a hazai épületkerámiában és a technológiában rejlő végtelen lehetőségeket. Szeretnék egy „felhívást” közzétenni: ezt a fajta cserépdíszítést ismét érvényre kellene juttatni. Az épületkerámia ugyanis némileg letért erről az útról a Lechner-iskola óta; az utóbbi időben inkább csak „bélyegként”, utólag felragasztott díszként jelent meg a falakon. Nem ismerek más kortárs példát, ahol a kerámia ennyire szervesen, építészeti szövetként burkolná be az épületet.
Mivel a Zsolnay-gyár ma is gyárt építészeti elemeket, a pirogránit alapú, színes cserepet sokféleképpen lehetne alkalmazni. Ez az anyag nem veszti el a színét, fagyálló, tökéletesen burkol és véd, miközben egyedi arculatot és nemes felületet ad az épületnek. Aki látott már tetőfedést, tudja, hogy egyszerű művelet, mégis hatalmas távlatokat nyit. Gondoljunk csak Lechner Ödön munkáira Budapesten, Kecskeméten vagy Szabadkán – ennek a hagyománynak a népszerűsítése rendkívül fontos lenne. Megjelenhetne ez történetmesélő mintaként, de akár homogén felületként is, amely önálló karaktert ad egy épületnek a városi környezetben vagy magányosan álló emlékműként.
Ezt a munkát a magyar építészeti kerámia egyik kitüntetett eredményének érzem. Meggyőződésem, hogy a tradicionális magyar szecesszió cserépdíszítése itt és így folytatódhatna a jövőben.

Nagy Márta

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely kápolnájához készített cseréphéjazati koncepció megalkotása során mélyen átéreztem a helyszín és az évfordulós alkalom méltóságát. Törekedtem arra, hogy munkámban kifejezésre juttassam a kápolna mértéktartó, szinte intim méreteinek és finom belső arányainak tiszteletét. Az alkalmazott anyagok – a beton, a mázas kerámia és az aranyfüst – együttes esztétikája, valamint a toronyszerű tetőforma karcsú, égbe nyúló sziluettje olyan szimbolikus erőt hordoz, amely meghatározta az alkotói megközelítésemet.
Történelmi ismereteimet felfrissítve, a korszakot kutató történészek tanulmányaira támaszkodva egyre bizonyosabbá vált számomra, hogy a kápolna cserépfedésének mélyebb, jelképes tartalmat kell hordoznia. Ugyanakkor szilárd meggyőződésem volt, hogy a tetőn megjelenő vizuális rend nem lehet hivalkodó: szervesen illeszkednie kell az építészeti stílusba, és csendes alázattal kell szolgálnia a hely spirituális kisugárzását.

A vizuális koncepció megalkotásakor elsődlegesen a zöld árnyalatai jelentek meg a szemem előtt, ahol a tető színvilágát meghatározóan ennek különböző tónusai alkotják, amelyek sajátos ritmusban élnek együtt a kék, bordó, borostyánsárga és barna színekkel. A végeredmény így egyfajta „színes monokróm” felület lett, amely a fényviszonyok változásával folyamatosan más-más arcát mutatja.
A felületen alkalmazott színekhez és azok számszerű arányához konkrét jelentéstartalmat rendeltem, amely egyfajta néma főhajtás az elesettek emléke előtt. A történészek becslése szerint tizenhat- és huszonnégyezer közé tehető a csatában elhunyt magyar, cseh, bajor, horvát, lengyel, szerb, bosnyák és spanyol harcosok, valamint a pápai zsoldosok száma. A névtelen hősöket reprezentálják a különböző zöld árnyalatú cserepek, a további színek pedig a csatában elesett tizenhat zászlósúrnak (borostyánsárga és barna), öt püspöknek (vörös) és két érseknek (kék) állítanak emléket. A tragikus sorsú magyar király, II. Lajos alakja egyetlen, ragyogó arany színű cserépként jelenik meg a tető északi, fő oldalán.

„Az elesett hősök szimbolikus mementója.”

A színek elhelyezését szigorú matematikai rend határozza meg: a hangsúlyos „vendégszínek” között mindig hat zöld tónusú cserép található. Az így létrejövő, százhatvanegy elemből álló sor képezi a tetőfedés alapegységét, amely folyamatosan ismétlődik a felületen. Ez a ritmus rugalmasan alkalmazkodik a felfelé szűkülő építmény változó sorhosszúságaihoz.
A színek játéka és találkozása a tetőn látszólag véletlenszerű, valójában azonban egy általam kidolgozott vizuális „kotta” szerinti, fegyelmezett rendben felrakott elemek összessége. A felhasznált cserepek mennyisége közel azonos a csatában elesettek becsült számával. Az elkészült alkotás a Zsolnay pirogránit különleges ellenálló képessége révén szakrális páncélzatként óvja a kápolnát. Így válik az épület burkolata az elsődleges vizuális élményen túl az elesett hősök absztrakt és szimbolikus mementójává.

A megvalósulásért köszönet illeti a kivitelezésben részt vevő partnereket magas színvonalú szakmai munkájukért, amelynek köszönhetően a közös alkotás élménnyé vált. A tetőcserepek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. műhelyében készültek Helvei Ágnes pirogránit üzemvezető, Biszak Márton szilikátmérnök és Pécsi Tünde szobrászművész szakértő közreműködésével, a tetőfedési munkálatokat pedig Balogh Tamás és a Csaptató Kivitelező Kft. csapata végezte el.

A cikkben szereplő képeket a kápolnáról és a cseréphéjazat részleteiről Walton-Reimholz Eszter készítette.