Som Miklós kiállítása a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban 2026. szeptember 3. és 25. között

Som Miklós formatervező és képzőművész kiállítása legfrissebb táblaképeit és kollázsreliefjeit, egy plasztikáját, valamint tervezői múltját idéző játékait vonultatja fel. A tárlat fókuszában a geometriai formák, valamint a síkbeli és térbeli dimenziók közötti átalakulások játékos permutációi állnak. Som munkáiban a geometrikus elemek olykor játékos, antropomorf „formamanókká”, máskor absztrakt táblaképekké válnak.

Alkotói pályája rendkívül sokrétű: az 1979-es formatervezői diploma megszerzése utáni bútor- és játéktervezői periódust később szobrászati és grafikai tevékenység követte, melyet rangos nemzetközi fórumokon, például az oszakai és nürnbergi dizájnvásárokon is bemutatott. Tanári pályája szintén jelentős: 1980 és 1987 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, 2008 és 2012 között Sopronban, az Alkalmazott Művészeti Intézetben, 2013 és 2017 között pedig a Budapesti Metropolitan Egyetemen oktatott, ahol a kreatív kísérletezést és az önálló gondolkodást állította pedagógiája középpontjába.
A kiállított munkák alapja többnyire a kollázstechnika, illetve a geometrikus formák síkbeli kivágásaiból komponált antropomorf vagy absztrakt reliefkép. Som újabb munkái a minimal art úgynevezett antropomorfizmusának szerves újraértelmezései, amelyről Michael Fried Art and Objecthood című írásában így fogalmaz: „Egy gerenda előre nyomulása; egy vasdarab egy gesztust követve – együtt naturalisztikus és antropomorf képet alkot. A tér pedig szintén reagál együttesükre.”¹

Ezek az intermediális reliefek, plasztikák és táblaképek a friedi értelemben vett „specifikus objektum” teljességének az igényével lépnek fel. Fried szerint az egységesség egyik feltétele az „erős Gestalt vagy egységes típusú formák használata az ismétlés elkerülésére”, Robert Morris pedig az egységes formákról, a poliéderekről és a Gestaltról (formaegész) írva hangsúlyozza, hogy az egységes forma „állandó, ismert forma”, amely önmagában ragadható meg. „A forma a tárgy”², ahogyan Som Miklós alumíniumkockája esetében is a létrehozott egyedi geometria biztosítja a tárgy ontológiai egységét.
A tárlat többi darabján megjelenő változatos „formaszülöttek” és „antropomorf manók” mintha folyamatosan továbbalakulnának Som kísérletező munkái során. Szeriális geometrikus művészetének kiindulópontjai az alapformák, különösen meghatározó vizuális elemük pedig maga a kubus. A szeriális gondolkodás definícióját Mel Bochner így fogalmazta meg: „A rendszer egyes részei önmagukban nem fontosak, hanem csak abban a tekintetben relevánsak, ahogyan a teljes rendszer zárt logikájában felhasználásra kerülnek.”³ A geometria ebben az esetben túlnő puszta eszközjellegén, és olyan adaptív gondolkodási modellé válik, amelyben a mű formaelemei közötti viszonyok és azok dinamikus változásai lesznek meghatározóak.

A kiállítás egyik főműve a Fél kocka kétszer (2015) című alumíniumplasztika, amely két, egymással összefeszülő formára osztja a dodekaéder formáját. A dodekaéder Platón szerint a kozmosz egészének, a mindenség szerkezetének modellje. A geometria ebben az értelemben már nem pusztán matematikai forma, hanem világmodell: a rend és a szerkezet absztrakt képlete.
Ez a formai gondolkodás a Bauhaus történetében is meghatározó jelentőségű. Walter Gropius igazgatósága idején az alapformák és -színek a műhelyekből kikerülő tervek fundamentumát alkották. Ezeknek a vizuális alkotóelemeknek a története természetesen jóval korábbra nyúlik vissza: megjelennek Pestalozzi pedagógiai elméletében, a francia pointillisták művészetében, végső soron pedig Platón geometriafelfogásáig ívelnek. A Bauhausban 1919–1920 között Johannes Itten előkészítő kurzusán váltak szakmai alapvetéssé. Klee és Kandinszkij kurzusain szintén a tiszta forma volt a kiindulópont, Moholy-Nagy pedig a geometriai alakzatok kombinációjával és összekapcsolásával való tervezésre helyezte a hangsúlyt. Itten ugyanakkor a formák, anyagok és arányok kontrasztjának felismerését tekintette központi feladatnak.4
A Bauhausban a tanárokra alkalmazott „formamester” kifejezés szellemében értelmezhető Som Miklós és Kelle Antal (Artformer) együttműködése is, aki Som legtöbb művének a kivitelezésében közreműködött. A címek többször zenei formákra, műfajokra utalnak, ami ismét a médiumköziség és a Bauhaus Gesamtkunstwerk-gondolkodásának örökségét idézi.

„a geometria a mindenség absztrakt képlete”

A forma Somnál állandó mozgásban van: ezt példázzák a Varibox polipropilén játékkockákból létrehozott egyedi konfigurációk, amelyek további geometrikus táblaképeket (Moduláció, Tört akkord) inspiráltak. Itt történik meg az a léptékváltás, amely munkáinak esszenciája: a sík és a tér közötti átmenet.
Bár nem magától értetődő az átmenet az ipari formatervezésből a képzőművészetbe, a játéktervezés nemcsak egy pályaszakasz, hanem az alkotó képzőművészeti gondolkodásának alapja. Olyan kirakós és logikai fejlesztőjátékokat tervezett, amelyek révén a gyermekek elsajátíthatták a formák összefüggéseit és variációs lehetőségeit. E tárgyakból több tízezer példány készült el és talált gazdára. E játékok egyikének kiindulópontja az azonos modulokból építkező, két szimmetrikus félre osztható kubus. A szigorúan kötött geometriai alapforma ennek ellenére rendkívül sokféle alakzat, minta és kompozíció létrehozására alkalmas.

A játéktervezés után egyre erőteljesebben megmutatkozott szobrászati érdeklődése. Som alapvetően térben gondolkodik, és ezt a síkbeli munkákon is érzékelhetjük. Többrétegű, transzparens kollázsképein – például a Jam Session címűn – a rétegek áthatják egymást, új térbeli viszonyokat létrehozva. A Fél kocka kétszer alumíniumszobor azonos elemeinek szétnyíló vagy összetartó dinamikája adja a forma drámaiságát, a jin és jang kettősségét idézve. Az alumínium a forma geometrikus és tárgyszerű karakterét nyomatékosítja.
Ez a kubusközpontú formavilág a számítógépes technika (Minecraft, grafikai programok) lehetőségeivel kiegészülve tágul tovább, amely révén a geometrikus alapformák tovább variálhatók és új térbeli struktúrákba szervezhetők. A formajáték tehát folytatódik, ám közben a kifejezésmód médiumot vált. Som munkásságában a geometrikus rend mellett a plakátművészet lényegre törő purizmusa is jelen van: a Matisse-t vagy Toulouse-Lautrec-et idéző összefogott formákra, színhasználatra és a kompozíció ritmusára épülnek alkalmazott grafikai alkotásai.
Som tanári pályája és művészete a Bauhaus örökségéhez, a design thinking jellegű tervezési folyamathoz, valamint a technológiai igényességhez kötődik.

Mivel törökbálinti tárlata eredetileg cím nélkül maradt, szerzői reflexióként – mintegy szabad asszociációként – a Pixar–Disney stúdió Agymanók (Inside Out) című animációs filmje kínálkozik párhuzamként. Ott az érzelmek öltöttek figurális alakot – Derű, Bánat, Harag, Undor és Félelem –, Som Miklósnál azonban a geometriai idomok lényegülnek át játékos karakterekké. A kubusok, síkok és rétegek szüntelen morfológiai metamorfózisban állnak: a sík térbeli struktúrává tágul, a tér síkká sűrűsödik, az alapforma pedig plasztikai alakzattá lényegül át. A dodekaéder és a permutált geometriai testek számára egyszerre jelentenek matematikai modellt és sajátos intellektuális origót. Ebből a gondolati ívből kiindulva talán nem is tűnik elrugaszkodottnak a kiállítás (utólagos) egyéni címadása, a Dodekaelmemanók.
„Megérteni annyi, mint mintázatokat észlelni” – szól az Isaiah Berlinnek tulajdonított kijelentés. Som Miklós kiállításán az ipari formatervezéstől a dodekaéder-metszeteken át a táblaképekig ugyanaz a következetes formai gondolkodás mutatkozik meg, amely különböző médiumokban, de felismerhető stílusban reprezentálja az életmű mindig megújulni képes irányait.

Molnár Eszter
művészettörténész

1. Michael FRIED, „Art and Objecthood”, in Minimal Art: A critical anthology, szerk. Gregory BATTCOCK, 116–147. (University of Chicago Press, 1995), 119.
2. Uo.
3. Mel BOCHNER, „Serial art, Systems, Solipsism”, in Minimal Art: A critical anthology, szerk. Gregory BATTCOCK, 92–102. (University of California Press, 1995), 92.
4. Magdalena DROSTE, „A tárgytervezés elvi alapjai”, in Magdalena DROSTE, Bauhaus, 1913–1933: Reform és avantgárd, Tachen 34–39. (Budapest: Vince Kiadó, 2008), 35−36.

Főcímkép:
Fél kocka kétszer; alumínium plasztika; 40×40×40 cm; 2015 (Fotó: Som Zita)