Giccs? Iparművészet? Művészet?
A válasz egyszerű, ugyanis lehet mind a három. Készítése mindenképp iparművészeti technikát igényel, és majd a kész képi ábrázolás színvonala dönti el, hogy az alkotás melyik csoportba sorolható. Mielőtt példáinkon keresztül megismernénk, milyen teljesítményre volt képes évszázadok alatt ez az iparművészeti ág, néhány szó magáról a technikáról, lépésről lépésre.
Így készül a szalmakép
A képek alapanyaga a szalma, azaz a learatott búza már megszáradt szára. Valamennyi szalmaszálat meg kell tisztítani a levélmaradványoktól és az esetleg még rajta lévő kalásztól. A szálaknak csak az ép, csöves szakasza használható, a többi részt el kell távolítani. A következő lépés az így előkészített szálak egyoldali, hosszanti kettévágása. Ahhoz, hogy további törés nélkül kiteríthető legyen a szalmaszál, rugalmassá kell tenni; ennek a legegyszerűbb módja vízbe mártani kb. tizenkét órára. Ezt követően az átnedvesedett, rugalmassá vált szálak kellő óvatossággal repedésmentesen kiteríthetők. A művelet végén az immár sík szalmaszálakat meg kell szárítani, ami a legegyszerűbben és leggyorsabban vasalóval történhet, természetesen előtte két vékony itatós közé helyezve. Ami ezután következik – a kompozíció megtervezése és kivitelezése –, az dönti el a kép kvalitásának milyenségét.
„a kompozíció dönti el a kvalitást”
Művészi igényesség esetén a további lépések komoly technikai felkészültséget igényelnek: az egyes darabok szín szerinti összeállítása, méretre vágása, a szálak irányának összehangolása vagy éppen váltogatása és végül felragasztása az alaplapra (ami régebben lehetett papír, vászon vagy falemez; ma már számos további anyag áll rendelkezésre erre a célra). Utoljára következhet a festés és a rátétek felragasztása (igény szerint). A kész képek színezése érinthet felületeket: megfesthetnek növényi elemeket, embereket, állatokat, tárgyakat, illetve a felületek kivételével minden korábban felsorolt elem előre megrajzolt papírkivágások applikálásával is behelyettesíthető. Egy szalmakép elkészítése időigényes, precíz munkát igényel.
Ezek a kompozíciók minden esetben belső helyiségek falait díszítették (a történelmi eseményeket ábrázoló darabok méretkorlátait ismerve inkább kisebb helyiségekben, szobákban, mintsem nagyobb termekben). Érzékeny alapanyagukból fakadóan nedves, párás helyiségekben, fedett külső terekben nem tanácsos elhelyezni őket.
Magyarországon a legkorábban a 18. század második feléből, de zömében inkább a 19. századból maradtak fenn szalmaképek. Az Iparművészeti Múzeum hét szalmaképéből három szakrális témájú, egy történelmi jelenetet ábrázol, míg a további három városkép. Valamennyi városkép feltehetően itthon készült, a 19. század közepén vagy azt követően. Ez utóbbiak sorába illeszkedik a bemutatott két kép is, melyeken minden fentebb felsorolt díszítő technikát megtalálunk.
Pécs és Esztergom szalmaképen
Az első szalmakép a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházat ábrázolja, az alsó szövegmezőben DER DOM ZU FÜNFKIRCHEN felirattal. (Pécs német megnevezése azonos a középkori latin QUINQUE ECCLESIAE – öt templom – névvel.) A kép valósághűen ábrázolja a helyszínt: a székesegyháztól balra a Püspöki Palotát láthatjuk, jobbra pedig a Püspöki Levéltár barokk épületét. A három épület derékszöget zár be egymással, és így rajzolja ki a mai Dóm teret. A képen a szalmaszálak haránt – de a templomon a homlokzati pillérek kivételével függőlegesen –, míg az égen vízszintesen futnak. A többi térfalon szintén függőlegesen helyezkednek el. Az égen a felhőimitációk, valamint az épületek teteje festéssel sötétített, ahogy a székesegyházi pillérek is festéssel árnyékoltak.
A kép közepén két, kerítéssel övezett, füves ligetet látunk, a közepén mindkét irányból sétánnyal. A fű világosabb, míg az aprólékos műgonddal megfestett fák sötétebb zöld színezést kaptak. A képet apró alakok csoportja teszi élettelivé, sőt még egy ugató kutyát is felfedezhetünk rajta. Ezek kis színezett papírkivágások, ragasztással kerültek a kép felületére, így valamennyi, egy szalmakép esetében használható technika megjelenik. A korhoz jól illeszkedő, úgynevezett ökörszemes, biedermeyer keret szegélyezi.
Mikor készülhetett ez az alkotás? A püspökséget 1009-ben alapította Szent István. A székesegyház szerkezete viszontagságos évszázadokat követően a 19. század elejére olyan rossz állapotba került, hogy a tér felőli oldalát meg kellett támasztani. Ekkor épült Pollack Mihály tervei alapján a képen is látható romantikus-klasszicizáló új kulisszafal a déli homlokzat elé, mögé pedig a Boldog Mór-kápolna, valamint kiépítették a délnyugati tornyot. A munkálatok 1831-ben fejeződtek be, így a kép elkészülésének legkorábbi lehetséges időpontja ez az év. 1877-ben Dulánszky Nándor püspök bízta meg Schmidt Frigyes (Friedrich von Schmidt) osztrák építészt az épület újabb megerősítésével, illetve restaurálásával. Ebből azonban egy purista újjáépítés bontakozott ki, melyben a kor szokásához híven egy sosemvolt, a tervező által elképzelt románkori székesegyház jött létre. Számos pótolhatatlan részlet elveszett, de több megmaradt építészeti fragmentum ma is megtekinthető a kőtárban. Az újjáépített épületet 1891. június 22-én szentelték fel I. Ferenc József jelenlétében. (Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az átépítést követően színvonalas összművészeti alkotás jött létre, amely hamar Pécs jelképévé vált.) Az átépítési munkálatok 1882-ben kezdődtek, tehát a kép 1831 és 1882 között jöhetett létre. A készítő feltehetőleg nem járt a helyszínen, hanem Ludwig Rohbock acélmetszete alapján dolgozott (Hunfalvy: Magyarország és Erdély eredeti képekben, Druck & Verlag v. G. G. Lange, Darmstadt, 1856–1864). Rohbock metszetei minden esetben szinte fotografikus pontossággal ábrázolták a megrajzolt épületeket, városképeket vagy tájakat.
A második kép Esztergomot (német nevén Gran) ábrázolja a Duna másik oldaláról, Párkány felől (falemezre ragasztva): ezen is fellelhető valamennyi díszítési technika. Keletkezési idejének megállapításához ez esetben is az ábrázolt épületek szolgálhatnak támpontként, elsősorban a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház. Magyarország főtemploma a Szent István korabeli első templom helyén, Rudnay Sándor érsek szándéka szerint épült fel Packh János, majd Hild József vezetésével a 19. század első felében. 1856. augusztus 31-én szentelték fel I. Ferenc József király jelenlétében. Az eseményen Liszt Ferenc maga vezényelte az Esztergomi misét, amelyet erre az alkalomra komponált. A kép tehát csak ezt követően készülhetett. A rajta még nem szereplő Mária Valéria híd építési munkálatai 1894-ben kezdődtek (a képen még felfedezhető egy hajóhíd), tehát ez a legkésőbbi lehetséges készítési időpont. A szalmakép technika tovább élt a 20. és 21. században is.
Kortárs szalmaképek
Máig népszerű lakásdíszítő elem, mivel egyszerűbb kivitelben házilag is elkészíthető az otthonok díszítésére, de sokan kiváló ajándéknak is tartják. Készülhet kép a családtagokról, utazási emlékekről, távol-keleti motívumokról, virágokról, madarakról. Több vállalkozás is készít ilyeneket egyedi megrendelésre. Európa szinte minden országában népszerűek, a bácskai Tavankúton például alakult egy szalmaképkészítő naiv művésztelep is. Ezek a kortárs képek természetesen nem tekinthetők műalkotásoknak (feltehetően készítőik sem gondolták annak), az online piacokon általában fillérekért megvásárolhatók. A színvonalasabb kortárs darabok megjelennek egyes, nem csak régiségekre szakosodott árverések kínálatában is.
Végezetül egy kortárs szalmakép: alkotója Olaf Holzapfel, Drezdában (1967) született, Berlinben élő képzőművész. 1998 óta szerepel csoportos kiállításokon (több mint százon vett részt), 2002 óta pedig hatvannégy egyéni kiállítása is volt: Németországon kívül Párizsban, New Yorkban, Innsbruckban, Buenos Airesben, Brüsszelben, Santiago de Chilében, Zürichben és sok más országban, városban. Számos elismerésben, illetve díjban részesült. Több művészeti ágban alkot, munkásságáról eddig hét könyv jelent meg. Kisebb szalmaképeit az interneten négy-hatezer euróért kínálják.
Két és fél évszázad szalmaképei közül, a műfaj történeti íve mentén szabadon szemezgetve, döntse el mindenki maga, mely kategóriába sorolja a látottakat!
Kiss Gábor Iván
építész, műgyűjtő
Főcímkép:
Pécsi székesegyház; szalmakép papírra rögzítve; 59×59 cm; 19. század közepe (Fotó: Kiss Gábor Iván)
