Once more – Mesterek és tanítványok című textilművészeti kiállítás az MKISZ Galériában 2025. február 20. és március 13. között

Visszatekintés (Once…)

Volt egy híres osztály a Magyar Iparművészeti Főiskolán.1984-ben kezdték az egyetemi éveket a Gergely István rektor által bevezetett „új képzési rendszerben”.
Az első évben, az úgynevezett alapképzőben a fókusz az általános dizájnismeretek elsajátítására és az elméleti tudás megszerzésére helyeződött. Minden szak egységes kreatív feladatokat kapott, osztályközösség formálódott, kezdetét vette egy alkotói egymásra hangolódás, ami ugyanakkor emberileg személyessé és barátivá is alakult. A MIF hírhedten nehéz – többfordulós – felvételijén elvárás volt, hogy mindenki a saját jelentkezésének megfelelő szakirányú tudással rendelkezzen, azonban az első évfolyamba bekerülve a hallgatók megismerkedtek új területekkel, mint például a vizuális kommunikáció, az antropológia és a számítógépes alapismeretek, mert izgalmasabb és indokoltabb volt ilyesmit tanulni, mint például politikai gazdaságtant. Az új rendszer nem titkolt célja volt többek között, hogy meginduljon egy verseny a diákok közt, és természetes lemorzsolódást idézzen elő. Tudták, hogy év végén jónéhány társuk nem folytathatja a főiskolai tanulmányait; tudták, hogy az évközi egyéni feladatokra kapott pontok és az évvégi központi konzultáció eredménye dönt majd erről. Ez az oktatási módszer eddig ismeretlen volt a főiskolai rendszerben, azaz aki – nehezen, de – bejutott, az utána biztosan megkapta a diplomáját.

Az ellenséges rivalizálás helyett azonban a nehézségek összekovácsolták a hallgatókat, kohéziót teremtettek köztük. Életük lassan egybeforrt: a pestiek és a kollégiumosok együtt tanultak, segítették egymást a műhelymunkában és a tételek kidolgozásában. A magas szakmai elvárások mellett mindennapjaik életvitelszerűen összefonódtak.

A főiskolára bejutott egyéniségek – már csak művészeti orientáltságuk miatt is – kissé deviánsak voltak, de abban a kellemes közegben találták magukat, ahol minden más devianciát remekül toleráltak.

Az első év kreatív összezártságában megismerték egymást és tanáraikat. A textilesek szobrászati fej- és alakmintázási feladatokat kaptak, tárgytervezést, formatant tanultak. Az ipari formatervezők, szilikátosok mintaelemeket rajzoltak, mindenki együtt csinált mindent. Másodévtől az addigi fő szaktantárgy mellé fel kellett venni egy kiegészítő szakirányt, így lehetőség nyílt „áthallgatni” más szakokra. A „pókhálószerű áthatások” – a tanszékek között –segítette a dizájn tágabb értelmezésének megközelítését.

1984–1990

A MIF 50-es években épült neoklasszicista, oszlopos kúria-jellegű főépületének bejárati ajtajára felkerült egy modern, formatervezett kilincs. Az új rektor, Gergely István fontosnak tartotta, hogy az intézménybe naponta beérkező diákok egy ilyen kilinccsel nyissanak be az alma materbe, ahol szemben a főbejárattal, az aulában ott állt Michelangelo Dávid szobrának másolata. Ezzel a jelképes „mozdulattal” indult az új oktatási struktúra: a XXI. századi dizájner generáció művészeinek vizuális képzése.
Annak ellenére, hogy akkoriban erősödött fel a posztmodern hullám, a főiskola a Mies van der Rohe-féle „Less is more” minimalizmusát hirdette. Ez volt az uralkodó, elvárt és elfogadott ízlésterelés, de a textil szakon – az alapanyag természetéből adódóan – el lehetett térni ettől és szabadon kísérletezni. Az előző textiles generációt képviselő szaktanárok (Sárváry Katalin, Pájer Emília, Szilvitzky Margit, Jankovics Zsuzsa, Pauli Anna, Droppa Judit, Szilasi Anna) által vezetett tantárgyak oktatásában az volt a vezérelv, hogy a hallgatók kutassanak, kísérletezzenek, és tárják fel a ruhatervezés, tárgytervezés, textiltervezés minél szélesebb területeit; próbáljanak elszakadni a berögzült sémáktól, ismerjék meg kultúrájuk múltbeli értékeit is. A kézműves tradíciók beépítése a kreációjukba akkor egyfajta ellenállás volt a minimalizmussal szemben, amit jó arányérzékkel alkalmaztak.

Egy-egy projektre fél évet lehetett szentelni, amelynek végén az akkor még létező ipari háttérnek köszönhetően a hallgatóknak szakmai gyakorlatra is volt lehetőségük, így az ipari tervezés alapismereteit szakmai környezetben tudták megtanulni. A teméktervezési konzultációkon fogalmazódott meg az igény, hogy a hallgatók keressenek olyan újdonságot a tárgytervezésben, ami a műfajok saját rendszerén belül fellelhető értékek köré épül. A nemzetközi divattrendekről a szocializmus éveiben nehéz volt információkat szerezni. Ebben a zárt politikai-gazdasági és kulturális rendszerben a hiány mozdította elő az autonóm művészeti törekvéseket. Ennek ösztönzésére Gergely István rektor behívott új szemléletű szaktanárokat (Péter Vladimir, Kopek Gábor, Szikora Tamás, Maurer Dóra) és elméleti szakembereket (Tamás Pál, Horányi Özséb, Szabó Domonkos), akik szinte családi kapcsolatba kerültek a hallgatókkal a közös kreációk során.
A főiskola pártélete akkoriban „forradalmi” volt: nem kellett KISZ tagnak lenni és a Marxizmus-leninizmus Tanszék ajtaján lévő tábla felirata is át lett nevezve finoman csak Ideológiai Intézetre.

A növendékek rendszeres utazásokat tettek Erdélybe és Felvidékre a főiskola könyvtárát vezető, nagytudású Bodor Ferenc vezetésével, aki akkoriban az intézmény egyik ikonikus egyénisége volt. Minden egyes hallgatót ismert, könyveket ajánlott, hallgatag odafigyelésével formálta szemléletüket. A XX. század történelmének olyan részleteivel ismertette meg őket, amelyekről gimnáziumi éveik alatt a rendszer ideológiai felügyelete miatt nemigen hallhattak.
Rendszeresen eljártak a budakeszi úti Pannónia Filmstúdióba, ahol a filmklubban olyan alkotásokat nézhettek meg, amelyek a budapesti mozikba nem jutottak el.
Ebben az időszakban „hozták le” a Budakeszi útról a főiskola egy kihelyezett részét a Margit híd budai hídfőjénél álló, Reimholz Péter tervei alapján átalakított üzemépületbe. Itt valósult meg a MIF galériája, a Tölgyfa Galéria, ahol a diplomamunkák kiállításai és bemutatói nyilvánosan is elérhetővé váltak a budapesti kortárs művészetre kíváncsi közönség számára, ami az akkori kor még avantgárdnak számító „divatjában” az egyik legizgalmasabb eseménynek számított. Ugyancsak ekkor indult útjára a Vonal című újság, amelyet egy pár évvel idősebb főiskolás csapat hozott létre (Márton Rózsa, Végső Gizi, Sziráczky Brigitta, Vörös Zsuzsa, Pálfi György). Erős inspirációt jelentett az öltözéktervezés műfajában akkor induló generációnak, és közvetlen hatást gyakorolt a budapesti kortárs divatra is.

A közösségi élet egyik kiemelkedő momentuma volt a főiskolán az ország legjobb gólyabáljainak szervezése, amelynek a „Charlie angyalai” elmaradhatatlan résztvevői lettek. Szépek, ügyesek, tehetségesek, ambiciózusak voltak. Még zenekart is alapítottak, a meglepetésbulik pedig a mai napig emlékezetes élmények azok számára, akik részt vettek rajtuk.

Jelen (…more)

Eltelt legalább harminc év… a személyes, szoros baráti és szakmai kapcsolatok megmaradtak. Érett tervezőkké váltak, nagyjából egy időben anyák lettek, némelyikük már az új generációt tanítja. A csapat egyik ága létrehozta a ma is működő Eventuell Galéria alapjait Szigeti Szilviával. Van, aki önálló dizájn stúdiót vezet, van, aki autonóm egyedi textileket készít saját műtermében. A kiállítás ötlete újra összehozta őket, hogy összevessék a korábbi önmagukat, munkáikat a maival, úgy tisztelegve mestereik előtt, hogy bevonják őket is a tárlatba.
Charlie angyalai továbbra is akcióban…

Aranyosi Zsuzsanna

A öltözékszett darabjai szabadon felcserélhetőek és önmagukban is variálhatók. Kiindulási alapját az első diplomakollekció (melynek témavezetője Droppa Judit volt) síkkötött darabjainak újragondolása képezi. Mai használata a régiből jött létre, de utal mindarra, ami lehetne.
A Tegnapelőtt, holnapután című zászló az idő, az emberi élet megállíthatatlan áramlását ragadja meg. Jelezni akarja a folyamatos mozgást, változást, a szüntelen irányok közé állított emberi létezést. Hatalmas lapjai egymást fedő rétegekben fekszenek egymáson, középen szétnyílva mint egy könyv lapjai. Csak a szél képes lapozni bennük. Rétegei egyre sötétedő színűek mint a múltba vesző, feledésre ítélt emlékeké. Ez a mű rétegzettségével, minimalizmusával kapcsolódik mestere, Droppa Judit kiállított alkotásához.
Droppa Judit a magyar „újtextil” második generációjának tagja, aki folyamatosan és párhuzamosan foglalkozik a textil dizájn és experimentális ágaival. Feszített anyagokból rétegek segítségével finom áttűnésekkel, transzparens részletekkel rendelkező, térbe kilépő textilplasztikákat hoz létre.

Bráda Judit

Táskáit és egyéb kiegészítőit a formai tisztaság, a merész színválasztás és a személyre szabható használat jellemzi, ami teret enged a viselő kreativitásának is. A jelenlegi munkáival szemben a ’90-es években az orientalizáló motívumokkal díszített emeletes doboz-konstrukcióit hagyományos kézi bőrműves technikával készítette.
Mestere Jankovics Zsuzsa, de nagy hatással volt rá Péter Vladimir ékszertervező művész, akinek óráira rendszeresen „belógott”. Évek óta a MOME tanáraként adja tovább a fiatal tervezőgenerációk számára az intuitív gondolkodásmódot, a szabad és elfogadó tervezői attitűdöt, a bátor kiállást és a kutatómunkával megalapozott dizájner szemléletet.

Kónya Kinga

A kézműves technikák határait szélesíti, a „kevesebb több” elv alapján, lehetőleg minél egyszerűbben, esetenként némi humorral.
A négyzethálóba rendeződő mértani mintaképzést nem találta kihívásnak, ezért természeti motívumot keresett vizuális kiindulópontnak. Egyszerű, „kézenfekvő” megoldásként talált rá a saját kezére, ujjlenyomatára. Jobb hüvelykujját kinagyította és linómetszetre vitte át. A nyomatokat vagdosta, ragasztotta, így készült egy mintacsalád. Mestere Pájer Emília és Pauli Anna.

Murányi Mónika

A kiállításon látható modellek egy anyagkísérlet részei. A kiválasztott lakktextil nem hagyományos felhasználásával formálódnak meg az öltözékek részletei. A különböző struktúrák kialakítása varrással, ragasztással és rétegzésekkel történik. Ezek a darabok egy sorozat állomását mutatják be, és a formai kísérlet tovább folytatódik.
Mestere Droppa Judit, aki a kötöttanyag-tervezés szakirányon hasonló felületképzés létrehozására inspirálta.

Nyíri Katalin

Kézzel szőtt, varrott, egyedi technikát alkalmaz, mely az anyag rugalmas struktúrájával képez teret a test formáinak. Sorozatokban gondolkodik, és a sémáktól távol álló kiegészítőkkel (például kövek) díszít. A szövésben rejlő új lehetőségek széles skáláját mutatja, makacsul bízva e többezer éves mesterség jövőjében.
Az első diplomája megszerzése után Szilvitzky Margit javaslatára Perczel Erzsébet lett a mestere, aki akkoriban már jócskán a nyugdíjkorhatár felett volt, mégis elvállalta a tanítását. Kapcsolatuk a konzultációk során meghitté vált, és egy meglepő történet is fűződik szakmai megismerkedésükhöz.
Kati érettségi után a miskolci Mini Galériában látott egy fantasztikus kiállítást, ahol a kézzel szőtt öltözékek egy automatizált felfüggesztett szerkezet segítségével keringtek a térben. A tárlat annyira elbűvölte, hogy többször is visszament megnézni… A történet a mesterképző idejében folytatódik. Egy aktuális konzultáció során Kati elmesélte ezt a régi élményét Erzsébetnek. Kiderült, hogy ő is Miskolcon született, és bizony az ő kiállítását nézte meg legalább hatszor.

Szabó Zsuzsi

Az új utak keresését és az új tervezési szemlélet igényét az ipari háttér hiánya motiválta. Kézműves technikákkal egyéni kísérletek alapján textil formaterv-prototípusokat hoz létre, amelyek alkalmasak lehetnek ipari gyártásra is. Víziója, hogy minden kísérleti darab a térben megjelenő funkcionális lakástextil.
Rugalmas szálak különböző arányú szövése és a textil utólagos hőkezelése eredményezi a plasztikus, strukturált felületű szöveteket. Előszeretettel alkalmaz vegyes technikát hímzés és jacquard-szövés kombinációval. Legfrissebb kísérletei szalagként feldarabolt textilek, amelyek plasztikus vagy transzparens felületet hoznak létre. A felületeket minimál hímzés vagy szalag kapcsolja össze. Az így létrehozott textilek végtelen variációval izgalmas megjelenést mutatnak. A kiállításon egy saját tervezésű strukturált szövetből készült ruha látható, amely a textil rugalmas tulajdonságait kihasználva, minimál szabással követi a test formáját.
Mestere Pájer Emília (Pájer Mimi), aki tanítványait magánéletébe is beengedte. A szakmai tudás átadásán kívül rendszeresen meghívta tanítványait privát vacsorákra, ahol olyan emberekkel találkozhattak, akik a pályakezdőket segítették. Ma úgy mondanánk, Mimi kapcsolati tőkét épített a fiataloknak.

Szűcs Blanka

Az Entrópia hatása című 2023-es munkáját a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé TŰ-RÉS-HATÁR hívószava ihlette. Egy (kb. 100 éves) próbababát burkoló egyedileg gyűrt lenvászon alap van „gúzsba kötve” többféle textilméteráru széléből keletkezett hulladékcsíkokkal és egyéb hulladék textilszalagokkal. Ezek egymást is leszorítják, eltüntetik néhol vagy éppen rögzítik. A hullámzó kék felületek a legalsó rétegből villannak ki itt-ott…
A kiállított háromdarabos ruhaegyüttes egy nagyobb, szabadon variálható kollekció része, amely alternatív esküvői vagy alkalmi viseletként is megállja a helyét. Tervezését az egyszerű és újszerű szabásvonalak, az alapanyag szépségét kiemelő lapolások és a sokféle variációs lehetőség jellemzi, amely a fenntarthatóságot helyezi előtérbe a „fast fashion” szemlélettel szemben. Tervezői munkájában kezdettől fogva meghatározó szerepet játszik az eltérő anyagok párosítása: a különböző felületű, színű, struktúrájú és mintázatú textilek izgalmas kombinációja, amely nemcsak vizuális gazdagságot ad a ruháknak, hanem a kísérletezés és az anyagokkal való játék szeretetét is tükrözi. Mestere Sárváry Katalin és Balogh Rozi, valamint a másodszaknak választott bőripari tárgytervező szakon Jankovics Zsuzsa.

MESTEREK
Droppa Judit, Jankovics Zsuzsa, Pauli Anna, Pájer Emília, Perczel Erzsébet, Sárváry Katalin, Szilvitzky Margit

Attalai Zita
cipőtervező iparművész