Tóth Xénia Nonnen Arbeit című kiállításáról
A Nonnen Arbeit (Apácamunkák) című sorozat első, összefüggő bemutatása a Hollán Ernő utcai Lakásgalériában 2025 augusztusában azt a ritka alkalmat képviselte, amikor egy művész szorosan összetartozó munkái – egy máig tartó, 2017-ben indult sorozat – egységként szólaltak meg. Tóth Xénia e kiállítását nem a retrospekció igénye motiválta, hanem egy hosszú, lassú, belső személyiségfejlődési út szemléltetésének a szándéka.
Tóth Xénia alkotói pályáját gyermekkora óta végigkísérte a textil. A Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán kezdte tanulmányait, de a festés mellett mindig dolgozott textilanyagokkal, olykor az egész testet lefedő, „identitásátalakító” sziluettruhákkal. 2017-ben nem véletlenül kezdett az apácaerények felé fordulni, ugyanis ekkoriban a türelmét akarta fejleszteni. Azért is jelentkezett az egyetemre, hogy képes legyen leülni és kitartani bizonyos helyzetekben; hogy képes legyen összpontosítani, ami az alkotómunka alapfeltétele.
„a műalkotás médiuma maga a művész”
Az Apácamunkák-sorozat készítése a tartós, áhítatos figyelem gyakorlását jelentette számára. Ezek a munkák első pillantásra emlékeztethetnek az apácák régi kézimunkáira, mégsem sorolhatók be a hagyományos kategóriákba. Michel Foucault A szexualitás története című művében említett, „önmagunkhoz való viszony” technikáit tekintve, ezek a lassú, ismétlődő kézi műveletek a test és a figyelem tudatos kontrollálásaként, vagyis az alkotás anyagaként értelmezhetők, amelynek elsődleges médiuma maga a művész.
A műveken megjelenik a művész teste, amelyet körülvesznek az általa gyűjtött, talált és számára mágikus jelentéssel bíró különleges tárgyak, amelyek temetőkből vagy akár közvetlen környezetéből származnak. A testrészletek olykor groteszkek, mert nem akarnak tetszeni, mégis színpompásak és megnyerőek, vagy éppen rikítóan excentrikusak. Tóth Xénia az időt avatja a művek egyik fő komponensévé; a hímzés, a kötés, a gyűjtőmunka és a rendszerezés során végzett lassú, repetitív mozdulatok pedig a figyelem fegyelmezésének formái. Ebben az értelemben Tóth Xénia munkái közel állnak ahhoz a kortárs művészeti szemléletmódhoz, amely a produktum helyett a folyamatot helyezi előtérbe.
A Nonnen Arbeit-sorozatban a test gyakran hiányként, lenyomatként, sziluettként vagy belső képként jelenik meg. A Csend, a Temető vagy a Röntgen című munkák esetében határfelületté válik a fény és az árnyék, a belső és a külső, az emlék és az anyag között.
Az Ima alapjaként – több apácamunkához hasonlóan – fotó szolgált, de a hangsúly az ezt körülvevő motívumokra helyeződött: cirádákra, az áhítat vizuális formáira, tárgyakban rögzült emlékekre. Ez a gondolkodásmód kapcsolódik a nyolcvanas évektől kibontakozó konceptuális textilművészethez – Péreli Zsuzsa és Solti Gizella munkáihoz –, amelyben az emlékezet és az ereklye kérdése központi szerepet kapott.
A Röntgen egy közeli barátnő, Mira gyermekkori röntgenfelvételére épül. A gerincet rögzítő csavarok köré temetői művirágok kerültek, szirmonként összegyűjtve, megtisztítva, újrarendezve. A test átlátszó képe ezen a munkán egyszerre tudományos és intim. Ehhez a kortárs testfelfogáshoz kapcsolható például Mari Katayama munkássága is, akinek fotómunkáin a hiány, a protézis és a pótlás motívuma a mindennapi élet kontextusában jelenik meg, és Tóth Xéniához hasonlóan veti fel a testhatárok és a fizikai egészség fogalmának kérdéseit.
A textil Tóth Xénia életművében sztereotip értelemben nem kifejezetten „női médiumként” jelenik meg, annak ellenére, hogy számos olyan vizuális elemmel – például virágokkal, női ruhákkal, „női” tárgyakkal – dolgozik, amelyek ezt támasztanák alá, hanem időhordozóként és emlékezeti struktúraként. A talált tárgyak, temetői virágok és testfragmentumok materializált emlékrétegekké alakulnak.
A Nonnen Arbeit művei lelassulást igényelnek, és ezt is nyújtják. Nem pusztán anyagot, formát vagy technikát, hanem a megélt lelki folyamatok – türelem, belső munka, koncentráció – ereklyéit látjuk. Tóth Xénia apácamunkáit szemlélve a kortárs textilművészet egyik nagy kihívása és lehetősége az lehet, hogy a figyelem, a test és az idő az alkotás tematikája helyett annak anyagává válhat.
Molnár Eszter
művészettörténész
Főcímkép:
Apáca; vegyes technika; textil, fa, drót, műanyag, gyöngy; 60×45 cm; 2017 (Fotó: Tóth Xénia)
