Folyamatban…

MIP_2024_1_10_Folyamatban_Foldi_Kinga

…a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé 2024

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért és a Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár 2024. június 21. és augusztus 28. között rendezi meg a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálét a Szombathelyi Képtárban, közel 1400 m2-en 264 kortárs hazai és nemzetközi műalkotás bemutatásával.

Előzmények

A textilművészeti triennálé hagyománya a hazai és nemzetközi kortárs textilművészet kulturális örökségvédelem szempontjából olyan értékteremtés, amelyben az ipar- és képzőművészeti műfajok közötti átjárás is megvalósul és egyensúlyba kerül. A nívós textilművészeti seregszemle a szakma minden ágát széleskörűen felvonultatja nemzetközi és hazai vonatkozásban, amely immár több mint ötven éve hagyomány Szombathely városában. A legutóbbi seregszemlén – 2021 nyarán – három kontinens 17 országának alkotói képviseltették magukat, ebből magyar kiállító 120 fő volt. A textilművészeti triennálé célcsoportja közel 400 professzionális textil- és képzőművész, valamint a művészeti felsőoktatásban résztvevő hallgató, akik számára az eseményen való részvétel elsőrangú megjelenést és bemutatkozást jelent.

A triennáléra – a meghirdetett Felhívás 2024 szerint – öt kategóriában pályázhattak olyan professzionális képző- és iparművészek, akik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége (MKISZ), Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE), Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagjai, továbbá művészeti felsőoktatási intézmények hallgatói. A felhívásra jelentkezők a kihirdetett témakör hívószavához kapcsolódó műalkotásokkal jelentkeztek, amely utalt a textil tulajdonságaira és ösztönözte az alkotókat, hogy gondolataikat a textilmegmunkálás technikájával, a textilművészet kifejezőeszközeivel fogalmazzák meg.
A VIII. Textilművészeti Triennálé mottója a TŰRÉSHATÁR | Tű-Rés-Határ volt, amelyre a beadott művek három évnél nem lehettek régebbi keletkezésűek. A seregszemle felvonultatja a magyar, valamint a nemzetközi textil- és öltözéktervező művészet legjobbjait, bemutatja a legújabb műveket és trendeket a Fal- és tértextil, a Textildesign, a Miniatűrtextil, a Zászló és a Szalag műfaji kategóriákban. A kiállított művekről könyvkatalógus készül, amely részletes adattárával és műtárgyalbumával kutatási alapanyagként szolgálhat a területen dolgozó művészettörténészek és -elméleti szakemberek számára.
A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért jelenlegi vezetése 2019-ben vette át a triennálé szervezését. Hosszú évekig ezt a feladatot a szervezet korábbi elnöke, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, Sárváry Katalin látta el, aki több tervező generációt tanított a MOME-n és annak jogelődjén, a Magyar Iparművészeti Főiskolán. A jelenlegi kuratóriumból négyen az ő tanítványának mondhatják magukat. 2023. szeptember 15-én az alapítvány magyar és angol nyelvű online felületet hozott létre, amely a jelentkezések beadására szolgált.

2023. november 20-ig. A digitális átállás korszakalkotó mozzanat és nagy mérföldkő mind a triennálék szervezésében, mind az alapítvány életében, hiszen az az érték, amit az adatbázis képvisel, a magyar és nemzetközi kortárs művésztársadalom tudásbázisát jelenti. Közel kétéves előkészület és tervezés eredményeként méltó infrastrukturális és jogi háttér biztosítja a szervezés korszerű feltételeit.

Work in progress

A Felhívás 2024-re 505 műalkotás érkezett be 368 alkotótól. 2023. november 25. és december 4. között tartotta meg a triennálé válogató zsűrije a pályaművek elbírálását. A zsűribizottság munkájában a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriumi tagjai mellett magyar és nemzetközi szakértők vettek részt.

A TŰRÉSHATÁR | Tű-Rés-Határ hívószó megalkotója és témagazdája Hideg Orsolya öltözéktervező művész, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriumi tagja volt. A tematika kifejtése Horányi Attila PhD, a MOME Elméleti Intézetének igazgatójának a nevéhez fűződik – a triennálé mottója a legszélesebb szakmai és művészi spektrumon elhelyezkedő alkotásokat vonzotta, kezdve a hagyományos technikáktól a megújuló és alternatív alapanyagokon át a különleges egyéni technikák alkalmazásán keresztül a gondolatébresztő művészi tartalom kifejezéséig.
A digitális jelentkezésnek köszönhető rekordszámú pályamű komoly szakmai döntés elé állította a bíráló zsűrit. A beérkezett alkotások közel felét kellett elutasítania a bizottságnak, ugyanis a Szombathelyi Képtár közel 1400 m2 összterületű kiállítótere megközelítőleg 300 műtárgy bemutatását teszi lehetővé. Idén a korábbi triennálék számarányát jóval meghaladó nagyméretű munka érkezett. A beadott művek színvonala és a textilművészek grandiózus vállalása azt sejteti, hogy a szakma és művészeti ág képviselői magukra találtak a pandémiát és a nemzetközi válságokat követő gazdasági bizonytalanság után.
Jelenleg a Felhívás 2024 tematikájához illeszkedő vizuális és arculati elemek kialakítása folyik tervezőgrafikusok bevonásával. Sásdi Laura és Zsuffa Zsanna Lídia grafikus designerek készítették el a katalógus és a kiállításhoz tartozó marketing megjelenés grafikai hátterét, Csocsán Laura tervezte az arculati brand bookban felhasznált Neureal fontkészletet. Az alkalmazott grafikusok együttműködésének köszönhetően az arculati és tipográfiai megjelenés számos újdonságot szolgáltat.

Az idei évben is számos intézmény és szervezet támogatja alkotói díj felajánlásával a textilművészeti triennálé szakmai minőségének reprezentatív megőrzését. A Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Formatervezési Tanács, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Vas Vármegye Közgyűlés, az „anyaintézményként” működő Szombathelyi Képtár, valamint a triennálét életre hívó Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége is rangos elismerésben részesíti az alkotóművészeket a június 21-ei kiállítás megnyitón.
A szakma immár tradicionális díjainak számító – a műfaj kiemelkedő személyiségeiről elnevezett – elismerések a szombathelyi textilművészeti triennálék védjegyévé váltak az évek során:

Nagano Goro Miniature Textile Award / Goro Nagano-díj

A díj alapítója Goro Nagano japán textilművész negyvenéve folytat alkotói és kutatói tevékenységet. A művészet és kutatás ötvözésével egyéni megközelítést, nézőpontot alakított ki. Az elismerés ösztönzést ad a fiatal generáció művészei számára a miniatűrtextil világának felfedezéséhez. A Miniatűrtextil kategóriában szereplő munkákból a díjzsűri bizottság választja ki azt a filozófiailag legelmélyültebb alkotást, amelyet az alkalmazott technikák és a mű témájának összhangja, a történelmi kontextus érvényesülése, valamint a felhasznált anyagok megfontolt kiválasztása jellemez.

Polgár Csaba-díj

A névadó Ferenczy Noémi-díjas textilművész 1968-tól tevékenyen vett részt a magyar textil megújítását célzó mozgalmakban, a kísérleti textilművészet fontos megnyilvánulásaiban bel- és külföldön egyaránt. 1970-től több mint 45 éven át tanította fiatalok nemzedékeit a mintatervezés szakmai és művészeti ismereteire. A ma élő és alkotó textilművészek jelentős hányadának mestere volt. Személyes alkotói tevékenysége sokrétű: kísérletező művész volt, aki a műfajok határait kitágítva foglalkozott textillel, tértextillel, fotóval, grafikával, festészettel, installációval. Minden alkotói tevékenységében hangsúlyos szerepet kapott a „minta”. Polgárné Varga Zsuzsanna, Polgár Csaba textilművész özvegye férje emlékére alapította a díjat. A díj odaítélésénél Polgár Csaba nyitott, megújulásra kész szellemiségét tükröző, kísérletező szemléletű alkotások kerülnek díjazásra.

Rózsa Anna-díj

1983-ban Rózsa Anna textilművész emlékének ápolására, művészi hagyatékának és négy évtizedet felölelő, a kéziszövés területén kiemelkedő munkássága iránt érzett elismerésének kifejezésére Alwin Widmer svájci üzletember létrehozta a Rózsa Anna Alapítványt, amelynek célja Rózsa Anna életművének továbbéltetése és a kortárs textilművészek alkotásainak elismerése. Az alapítvány elnöke, Kovács József formatervező művész háromévente személyesen adja át a kitüntetést.

F. Dózsa Katalin-díj

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért 2023 őszén kezdeményezte a díj alapítását Textildesign kategóriában és VIII. Textilművészeti Triennálén első alkalommal kerül átadásra. Névadója a MOME címzetes egyetemi tanára, tervező generációk oktatója és mentora volt. Az elismerés a néhai F. Dózsa Katalin művészettörténész, muzeológus, textil- és viselettörténész munkásságának állít emléket. A díjazott művész kiválasztásában az elismerés névadójának örököse, Földi Eszter PhD, a MOME egyetemi docense és Dr. Szathmáry Judit Anna, a Kiscelli Múzeum gyűjteményvezető kurátora, valamint a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriumi tagjai vesznek részt.

Fenntarthatósági Díj 2024

Hagyományteremtő jelleggel a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke, dr. Kokasné dr. Palicska Lívia alapította az elismerést a textilipar ökotudatos szemléletmódjának művészi közvetítésére. A díjazott alkotás kiválasztása a fenntarthatóságra irányuló technológiai innováció és a művészi tartalom összekapcsolódását teljesítő alkotások közül bármelyik kategóriában kiosztható. A Fenntarthatósági Díjat a VIII. Textilművészeti Triennálén első ízben adják át.

Nagyszerű triennálénak nézünk elébe!

Attalai Zita
cipőtervező iparművész, kuratóriumi elnök

Fotók:
  1. B. Csernyánszky Katalin: Védett hagyomány; hímzés, applikálás; hímzővászon, hímzőfonal, vászon, fólia, papír; 40 x 20 cm, 2023 (Fotó:B. Csernyánszky Katalin)
  2. Baráth Hajnal: Amikor felbomlik a kánon 2; francia gobelin; karbon szál, gyapjú, selyem, 230 x 116 x 4 cm, 2023, (Fotó: Pettendi Szabó Péter)
  3. Benedek Noémi: Parázs (részlet nagyítás); hímzés; fémszövet hímzőfonál, 100 x 100 cm, 2021 (Fotó: Benedek Noémi)
  4. Benedek Noémi: Parázs (részlet); hímzés; fémszövet hímzőfonál, 100 x 100 cm, 2021 (Fotó: Benedek Noémi)
  5. Berecz Vanda: Hover (részlet); kézi szabás, szélfestés, kézi varrás; marhabőr, szélfesték, poliészter cérna, 8 x 120 x 58 cm, 2023 (Fotó: Horváth Árpád)
  6. Bornemisza Eszter: Tűrés határán innen és túl (részlet); vegyes technika; újságpapír, pamutszál, cérna, műanyag, 300 x 100 cm, 2023 (Fotó: Bornemisza Eszter)
  7. Csanák Edit: Ikonika Selvedgika; öltözék, varrás; nyers denim, 2023 (Fotó: Csanák Edit)
  8. Földi Kinga: Hámló burok; piézés, egyéni technika; hernyóselyem, sárgaréz huzal, 36 x 102 x 60 cm, 2022 (Fotó: Kovács Alida)
  9. Francisca Henneman: Sessilia Rosa; horgolás; ipari gumi hulladék, fonal, 14 x 20 x 20 cm, 2023 (Fotó: Francisca Henneman)
  10. Gulyás Judit: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (részlet); textilfestés, varrás, hímzés; kézi szövött vászon 235 x 170 cm, 2023 (Fotó: Staszkiv Milán)
  11. Horváth Mária Ildikó: Rugalmas háló; gépi varrás, vágás; kárpit szövet, 2023 (Fotó: Pettkó Rebeka)
  12. Chikako Imaizumi: Kapcsolódás (részlet); fonás, varrás, stitching, nemezelés, festés; banánrost, gyapjú, papírfonal, pamutfonal, drótháló, 200 x 100 x 20 cm, 2023 (Fotó: Chikako Imaizumi)
  13. Kiss Katalin: Sorszámozott tájemlék II., szövött kárpit; gyapjú, pamut, selyem, 114 x 170 cm, 2023 (Fotó: Sulyok Miklós)
  14. Komáromi Erzsébet Katalin: Hajlék; egyéni technika; szőlőkötöző (papír és drót), organza, 140 x 110 x 70 cm, 2023 (Fotó: Krulik Marcell Benjamin)
  15. Lonovics Zoltán: Köröm kollekció; gépi hímzés; ruhavászon, hímzőfonal, 50 x 50 x 3 cm, 2022 (Fotó: Csoboth Edina)
  16. Molnár Mária Virág: Threshold; vegyes technika; műanyag háló, tüll, 2023 (Fotó: Molnár Mária Virág)
  17. Alexandra Neacșu: Limitless; gépi varrás, ragasztás, festés; pamut, papír, 250 x 10 cm, 2022 (Fotó: Alexandra Neacșu)
  18. Nyíri Katalin: Adj király katonát… Szakíts, ha bírsz!; kézi szövés, varrás, egyedi technika; pamut, gyapjú, zsinór, kő, 2023 (Fotó: Mester Tibor)
  19. Polgár Kata Regina: Árapály; hagyományos kézi kárpit- és szőnyegszövési technika; polipropilén kötél, lágy PVC cső, teregető kötél, műanyag fonal, 30 x 19 x 2 cm, 2022 (Fotó: Polgár Kata Regina)
  20. Regős Anna: Védőháló; varrás, egyedi technika; pamut, fémszegecsek, 240 x 180 cm, 2023 (Fotó: Regős Benedek)
  21. Sipos Éva: Tábla; francia gobelin; gyapjú, fémszál, len, 36 x 200 cm, 2021 (Fotó: Sipos Éva)
  22. Söptei Eszter: Burjánzás; egyedi technika; egyedi tervezésű jacquard textil, poliuretán habszivacs, upcycling töltőanyag, 150 x 85 x 27 cm, 2023 (Fotó: Söptei Eszter)
  23. Szabó Verona: Töredék (részlet); tollrajz; pamutvászon, 140 x 81 cm, 2023 (Fotó: Szabó Verona)
  24. Szűcs Edit: Test–Tér–Rés; anyag manipuláció, varrás; vinyl, pamut, selyem, 160 x 80 x 60 cm, 2022 (Fotó: Dömölky Dániel)
  25. Tóth Lala: Kivetkőzés; kötés, keményítés; poliészter szál, műgyanta, pigment por, 200 x 130 x 50 cm, 2021 (Fotó: Grinberg Daniella)
  26. Tóth Xénia: Barlanghasonlat; hímzés; fonal, textil, 17 x 17 x 3 cm, 2022 (Fotó: Tóth Xénia)

Vélemény, hozzászólás?

Kiállítások, események
FÉNYCSAPDA

A Tűzzománcművészek Magyar Társaságának kiállításán számos neves alkotó zománcművei kerülnek bemutatásra, céljuk a kortárs zománcművészet népszerűsítése és a hagyományos elemek modern művészeti irányzatokkal való ötvözése. 2060 Bicske, Kossuth tér 20.

LUGOSSY MÁRIA RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSA

Lugossy Mária (1950-2012) ötvös-, szobrász- és üvegművész sokrétű alkotópályája követhető nyomon a 70-es évek közepétől a közelmúltig a veszprémi Dubniczay Palotában. 8200 Veszprém, Vár utca 29.

MAGYAR-LENGYEL SZENTEK

A Szent Kinga és Szent Hedvig életét bemutató tárlat a Magyar Művészeti Akadémia és a Kecskeméti Katona József Múzeum közös képző- és textilművészeti kiállítása a Művészetek Főutcája és az Ars Sacra Fesztivál alkalmából. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.

JAPÁN BABÁK ÉS JÁTÉKOK

Hársvölgyi Virág művészettörténész magángyűjteményéből válogatott japán tradicionális, valamint 20. századi babákat és játékokat láthat a közönség. 1114 Budapest, Orlay utca 2/b

RE: TEXT

A műfajilag sokszínű kiállítás a hetvenes-nyolcvanas években fénykorát élő kísérleti textilmozgalom, valamint a velemi alkotóközösség történetéből mutat be szemelvényeket. 1111 Budapest, Kende utca 1.

TÖMÖR ÜZENETEK

Pócs Péter tervezőgrafikus társadalomkritikus plakátjai tekinthetők meg Budapest belvárosában. A kiállítás az ÁTOK-PLAKÁTOK tematikus sorozat következő állomása. A sorszámozott, szignált művek megvásárolhatók az Arte Galériában. Aukció: 2024. 10. 31. 1053 Budapest, Ferenczy István u. 14.

TÉRBEN, SÍKBAN

A közel 50 festőművészt felölelő, csoportos kiállítás középpontjába a tér és sík problematikája kerül, amit a művészek egyéni látásmóddal, koncepcióval, valamint eszközrendszerrel tárnak a látogatók elé. 1028 Budapest, Templom utca 2-10.

ERDŐ

Király Fanni új pergamenékszer kollekcióval jelentkezik, amelyet az erdő színei, fényei és hangjai inspiráltak. A kiállításhoz Ékszereink üzenete címmel Rákossy Péter fotóművész portré-fotósorozata kapcsolódik. 1111 Budapest, Bartók Béla út 32.

SZIMPÓZIUM…A FORMÁRÓL – KONFERENCIA

“A forma evolúciója és revolúciója” című rendezvénysorozat konferenciája prezentációkkal és nyilvános beszélgetésekkel várja a nagyközönséget. Téma: változások a formaalkotásban a funkció és az anyaghasználat terén. 1036 Budapest, Korona tér 1.

Ezeket is olvassa el
Hatartalan_cim

Határtalan Design – Húsz éve…

Nem_vonalas_cim

Nem vonalasan

Japan_cim

Japán babák és játékok

Esti_cim

Esti Hírlap – Karika, túra