Villanások Ardai Ildikó életművéből a Szombathelyi Képtárban 2025. május 29. és szeptember 7. között

Ardai Ildikó szövött anyag- és gobelintervezői tanulmányait lezárva egy jelentős művészettörténeti pillanatban, 1968-ban lépett ki a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola kapuján. Frank János művészettörténész, az „eleven textil” dokumentátora a magyar textilművészet varázslatos megújulásának történetét feldolgozó könyvében a kiváló alkotóművészt és művészeti teoretikust, a kísérleti textil vezéregyéniségét, Attalai Gábort idézte: „A hatvanas évek elejétől világszerte megnövekedett az érdeklődés az önmagát megújító textilművészet iránt, amely a legdinamikusabb újításait a szőnyeg-kép, a kárpit és a téri vonatkozású textilplasztikák területén mutatta fel. A múltban a textilművészet – kivéve a primitíveket – a festészet, a grafika eszközeivel élt. A festészet alapján álló gondolkodás legkiválóbb eredményei a gobelinművészetben testesültek meg. Az új textilművészet önmaga adottságaiból, az anyag sokfajta lehetőségeiből indult el, és teremtett új, szuverén kifejezési formát. Ez az anyagelv-szemlélet számtalan meglepő és váratlan vizuális jelenség létrejöttét tette lehetővé.”¹

„az anyag a textiltervező társszerzője”

Frank János a „számtalan meglepő és váratlan vizuális jelenség” alkotói, így Balázs Irén és Gecser Lujza, Szenes Zsuzsa és Szilvitzky Margit, valamint kortársaik – akik között az 1980-as kiadványban Ardai Ildikó érthetetlen módon nem szerepel – törekvéseit jellemezve leszögezte: „A textilművészek sikereinek egyik indítéka, hogy ők voltaképpen kézművesek, mesteremberek is, kapcsolatuk az anyaggal elsődleges, csaknem érzéki, olyan szoros, mint a reneszánsz, a szecesszió vagy a Bauhaus művészeié volt. Az anyag a textiltervező társszerzője: visszahat a műre, pontosabban meghálálja a sok gondot, szeretetet. […] A textilesek egymástól gyökeresen eltérő technikája […] már eleve kizárja a sima utánzást. Ne felejtsük el, hogy amikor 1968-ban az új textilmozgalom elindult, nem volt nagy mester: senki sem volt, akit követhettek volna a fiatalok; amellett, hogy felfogják és megemésztik a világ művészetének legfrissebb információit, nem majmolják a külföldi példákat. Textilben a magyar iskola azt jelenti, hogy mindenki egy-egy külön iskola.”²

Egy ilyen külön iskola Ardai Ildikó munkássága, hat évtizeden átívelő, napjainkban egyre gyarapodó életműve is. Ez az oeuvre is szervesen illeszkedik a modern magyar textilművészet – illetve a textilművészet terminussal jelölt, rendkívül összetett, sokrétű és -ágú művészeti jelenségvilág – Szombathely városa által fémjelzett, múzeuma, majd képtára révén 1970 óta épített tradícióhoz. A szombathelyi biennálék és triennálék története összefonódott Ardai Ildikó műveinek megszületésével és bemutatásával: ha csak a művész díjainak sorát vesszük számba, akkor is láthatjuk, hogy a Fal- és Tértextil Biennálé, az Ipari Textilművészeti Biennálé, az Alkalmazott Textil Triennálé és a Textilművészeti Triennálé elismerését is megkapta önálló művészeti programja vagy a seregszemle aktuális témájának jegyében készült, a vasi fővárosban közönség elé tárt munkáival 1974 és 2021 között. Ez bizony csaknem ötven esztendős művészeti krónika, és akkor nem szóltunk a reveláció erejével ható kőszegi önálló kiállításokról és a kortárs magyar textilművészetet reprezentáló csoportos tárlatokon való szereplések soráról sem. Ám mindezzel csupán Ardai Ildikó művészéletrajzának az időpontokat, a helyeket, az intézményeket áttekintő adatsorát összegezhetjük, de ennél sokkal fontosabb a művészi, a művészeti törekvések lényegi jellemzőinek megjelölése, stilisztikai meghatározása, e textilművészethez kötődő és a megszokott fogalomhasználattal jelölt textilművészettől eltávolodó művészeti világ esztétikai leleményeinek, alkotói felismeréseinek, tartalmi és formai kifejezéseinek, jelentőségének megragadási kísérlete.

Ezen a visszatekintő, de az életművet csupán metszetszerűen felvillantó, a legfontosabb törekvéseket, alkotói irányokat egy-egy emblematikus művel vagy műcsoporttal képviselő, az építész Révész Tamás Ákos látványterveit követő, attraktív szombathelyi tárlaton a falakon geometrikus motívumokból építkező szövött faliszőnyegek, valamint szizál domborművek függtek. A szabad térben szizálból és vesszőből font plasztikai konstrukciók álltak, illetve hevertek a járószinten, vagy lebegtek az illuzionisztikus „ég és föld” között. Vagyis az általánosságok szintjén már az első befogadói benyomás, az összkép alapján levonhattuk azt a konklúziót, hogy Ardai Ildikó számára ugyanúgy fontosak a szövött és fonott, az alkalmazott és az autonóm textilművészeti műfajokhoz, műformákhoz illeszkedő munkák, mint az erőteljes plasztikai tulajdonságokat hordozó textilreliefek és tértextilek, valamint a növényi eredetű anyagokat feldolgozó, hangsúlyosan a vesszőből font és szőtt tárgyak, amelyek objektekként, installációkként jelennek meg, öltenek törékeny, mégis szilárd, időtálló testet.

„ritmikus geometrikus kompozíciókká alakított szőnyegek”

A tradicionális faliszőnyegek keletkezési idejét és körülményeit kutatva az 1970-es évekig kell visszapillantanunk: ekkor fedezte fel Ardai Ildikó Erdélyben a székely festékes szőnyeget, amely – Lackner Mónika meghatározása szerint – „[…]a székely textilművesség kiemelkedő tárgytípusa. A keskeny szövőszéken, festőnövényekkel színezett gyapjúfonalból, kilimtechnikával szőtt szőnyeg a női kelengye egyik legfontosabb darabja volt, melyet tárgytakaróként, asztalterítőként használtak, de megjelent templomokban úrasztalterítőként, papi pad takarójaként is. A 19. század közepén még általánosan elterjedt szőnyeg lassan, a juhtartás visszaszorulásával párhuzamosan kezdett eltűnni.”³
Ez az eltűnőfélben lévő világ rabul ejtette Ardai Ildikót, aki a bartóki szellem továbbélésének tanúságaként ráirányította a figyelmet erre a hallatlanul értékes népművészeti kincsre, és maga is elkezdett székely festékes munkákat készíteni. Az eltérő színű és szélességű vízszintes és függőleges sávokból, és ezek elmozdítása révén ritmikus geometrikus kompozíciókká alakított szőnyegekkel végső soron a több évszázados múlt örökségét vállaló és sugárzó népművészeti ihletettségű, a hagyományos gyapjúszövés technikáját alkalmazó modern, korszerű absztrakt műveket alkotott. A székely festékes faliszőnyegek motívumkincsére és komponálásmódjára akár a geometrikus absztrakt, konstruktív szellemiségű táblaképek és grafikák példatáraként is hivatkozhatunk.

E szombathelyi kollekció második műcsoportja a szizálból szőtt domborművek és tértextilek együttese volt, amelyek az 1980-as és 1990-es évek domináns textilművészeti törekvései jegyeit hordozzák magukon. Legfontosabb jellemzőjük talán a tér szervezésének, a tér áthatásának szándéka, a szobrászat anyagainak keménységével szembenálló puha anyagok megmunkálásával, s egyfajta új, korábban ismeretlen hangokat megszólaltató, lágy plaszticitás atmoszférájának megteremtésével. A térszervezés mellett a formarend, a megannyi fakturális és texturális sajátosság és a színhasználat is a művek fogalmi szinten összpontosuló tartalmának tolmácsolója.
Ardai Ildikó művei esetében a természetes szín a domináns, és a rusztikus felülettel interpretált, a síkban szétterülő vagy a térben zárt, esetenként megnyíló kúpokként vagy hengerekként felmagasodó kompozíciók erősen a Vas vármegyei közeghez kapcsolódnak: „1984-ben biennálé-díjat kaptam a Hét kévére is. […] Így 1986-ban újra kiállíthattam a kőszegi Zwingerben… A Hét kéve mellé megszőttem a Tipit és a Szárnyat, ezzel a három darabbal betöltöttem a teret” – írja ezekről a képtár életműmetszet-kiállításán is szereplő munkákról Hosszú történetem című értekezésében.⁴

„vesszőből font objektek töltik be a teret”

Az életmű és a Szombathelyi Képtár kollekciójának harmadik pillére az a fonott vessző tárgyegyüttes volt, amelynek egyik nagyszabású bemutatóját a fővárosi Budapest Kiállítóterem rendezte meg 1998-ban, s amelyről a szombathelyi textilrendezvények egyik művészettörténész kurátora, Fitz Péter állapította meg: „A vesszőfonásokból ugyanaz a következtetés, tanulság bontakozik ki Ardai egész művészetére vonatkozóan, ami a szövések kapcsán már megfogalmazódott. Az eredeti források – természet, népművészet, kézműves technikák – ismerete, végiggondolása, alkotói átformálása, megőrizve újratermelése az, ami művészete lényegét jelentik. Az eredeti funkciók az idők folyamán lassan értelmüket vesztik, mindaddig, míg új összefüggéseket nem teremt tárgyai számára, és bele nem helyezi az új idők, a jelen kontextusába.”⁵

Sövények és varsák, kasok, szárnyak, kerítőfalak, madarak és fészkek emlékképeit hívhatják elő, és ezért újra csak a népművészet által megidézett tovatűnő valóságra hivatkozhatunk ezen vesszőmunkák szemlélésekor és befogadásakor, de a biztos szerkesztés, a tudatos és logikus konstrukció felismerésén túl egyúttal a meglepő különösségek világa is megnyílhat előttünk, amelyben a védelem, a befogadás, a túlélés, az élet káprázatosságának, csodájának, gondolatkörének és érzésvilágának művészi manifesztációja összegződik. Ardai Ildikó munkái révén napjaink konfliktusok és tragédiák szabdalta, aggasztó világjelensége is elénk tárulhat, az emberi lét reménytelennek tűnő helyzete, veszélyeztetettsége is felderenghet.

Ardai Ildikó munkásságát önálló nyelvezet, eredeti megszólalásmód, esztétikai különállást tanúsító stílus, leleményes anyaghasználat és anyagkezelés jellemzi. Intenzív kifejezésmód karakterizálja művészetét, amelyet a természetes matériák alkalmazása, az alkotó kéz munkálkodását őrző és közvetítő kézműves kivitel és a fantáziadús formarend avat különlegessé. A hagyomány és az újítás együttes jelenléte, egyensúlya, egysége. Ardai Ildikó műveinek átélése révén a nemes egyszerűség és a szárnyaló fantázia megnyilvánulásának, a dolgok mélyén rejlő rend és a csapongó, játékos szemlélet ütközésének, illetve harmonikus összhangjának lehettünk tanúi a múlt és a jelen metszéspontján.

Wehner Tibor
művészettörténész

Főcím kép:
Hetven kép; falikárpit; festett racka gyapjú; 300×200 cm; 2005 (Fotó: Rosta József)

Jegyzetek:

1. FRANK János, Az eleven textil (Budapest: Corvina Kiadó, 1980), 9.
2. Uo., 9–10.
3. LACKNER Mónika, „Újraszövés és kutatás”, in ARDAI Ildikó, Székely festékesek a gyakorlatban 1973–2016 (Kolozsvár: Exit Kiadó, 2017), 9.
4. ARDAI Ildikó, „Hosszú történetem”, in Ardai Ildikó textilművész (Budapest: Mester Nyomda, 2013), 46.
5. FITZ Péter, „Bevezetés”, in Ardai Ildikó textilművész…, 3.

Fotók:

1. Csigaházak; tértextil; zöldvessző fonás; cc. (3x) Ø: 150 cm; Budapest Galéria; 1998 (Fotó: Rosta József)
2. Kígyókosár; tértextil; zöldvessző fonás; cc. 300×150×150 cm; 1997 (Fotó: Rosta József)
3. Szarufás; objekt; gyapjúszövés, vesszőfonás; 200×200 cm; Budapest Galéria; 1998 (Fotó: Rosta József)
4. Kiállítási enteriőr: Szombathelyi Képtár 2025.05.29. – 09.07. (Fotó: Révész Tamás Ákos)
5. Kiállítási enteriőr: Szombathelyi Képtár 2025.05.29. – 09.07. (Fotó: Révész Tamás Ákos)
6. Forgó kévék I–VII.; tértextil; festetlen szizál; 170×280×170 cm; 2020; Szombathelyi Képtár (Fotó: Révész Tamás Ákos)