Az iparművészeti képzés és az alkotói attitűd változásai Gonzales Gábor életművének tükrében
A magyarországi stúdióüveg-mozgalom az 1960-as és 70-es évek fordulóján indult el azon az úton, amely az üveget funkcionális alapanyagból az autonóm szobrászat egyenrangú médiumává emelte. Az alábbi interjú nem csupán egy egyéni alkotói pályaívet rajzol fel az ékszertervezéstől a üvegplasztikákig, hanem betekintést nyújt a hazai üvegművészet technológiai evolúciójába, az oktatási struktúrák változásaiba és a művészti közösségek kohéziós erejébe.
„Kísérletező alkat vagyok: az érdekes fényhatásokat, tükröződéseket keresem.”
Ennek a rendkívül izgalmas, úttörő időszaknak egyik (egyetlen!) élő krónikása és nyugdíjba vonulásáig negyvenhárom éven keresztül napi szinten tanúja és képviselője volt Gonzales Gábor Ferenczy-díjas üvegművész. Személyes emlékein keresztül tekintünk vissza a kezdetekre, miközben megismerhetjük saját szakmai útjának kibontakozását is.
„Nem művésznek készültem, 1965-ben Eisemann Mihály üvegcsiszoló és tükörkészítő műhelyében kezdődött a pályám. 1969-ben jelentkeztem az Ampulla Gyár Práter utcai öblösüveg-csiszoló és díszmű üzemébe, ahol megtanultam az üveg csiszolását és fényesre savazását” – kezdi a történetét. Gonzales Gábort 1970-ben felkérték szakoktatónak a Magyar Iparművészeti Főiskola üvegműhelyébe Z. Gács György mellé.
A vasfüggöny ellenére az európai stúdióüveg-mozgalom eredményei az itthoni művészek anyag–technika–tematika hármasán alapuló művészi felfogásába is hamar beszivárogtak.
„Emlékeim szerint az Amerikából 1964-ben elindult stúdióüveg-mozgalomhoz Magyarországon elsőként Bohus Zoltán és Lugossy Mária csatlakozott. Lelkes diavetítéseket, beszámolókat tartottak nemzetközi utazásaikról, önzetlenül megosztották a nemzetközi szereplési lehetőségeket. Zoltán rendkívül segítőkész volt: külföldi konferenciákra mindig összegyűjtötte a kollégák alkotásainak diáit. Tanított minket fotózni is, előadást tartott a színfelbontásról. Nosztalgiával gondolok arra, milyen összetartó, kiváló szakmai közösség volt ez a kezdetekben” – meséli Gonzales Gábor.
Funkcionális üvegtervezés a főiskolán
A főiskolai tanterv többnyire tervezésről szólt az akkor még működő öblösüveggyárak részére. A diplomás hallgatók itt helyezkedtek el mint gyári tervezők, műszaki rajzolók. Az akkori dizájnerek feladata öblösüvegek formai és dekorcsiszolási tervezése volt. Csak közvetlenül a rendszerváltás előtt engedélyezték, hogy Bohus Zoltán építészeti beruházáshoz kapcsolódó és funkcionális tervezésre ösztönözze a hallgatókat. A szakoktató feladata ezzel párhuzamosan a diákok gyakorlati, anyagismereti fejlesztése volt. A rendszerváltást követő euforikus időszakban alapította meg Bohus Zoltán, Házi Tibor, Horváth Márton, Kertészfi Ágnes és Sigmond Géza a Goszthony Mária Nemzetközi Üveg Alkotótelep és Szimpozion Alapítványt 1991-ben, amelynek égisze alatt létrejött a Bárdudvarnoki Nemzetközi Üveg Alkotótelep.
„Az első évtizedekről csak pozitív emlékeim vannak a főiskolai képzést illetően. Színvonalasan zajlottak a tervezési és a szakoktatási órák. Az anyagi feltételeket biztosították. Nem szenvedtünk hiányt semmiben. Jó ütemben lehetett haladni a kivitelezésekkel, mivel ideálisan alakították ki az elméleti és a műhelyi tanórák számát. Nyaranta pedig az üveggyárak fogadták a hallgatókat. Z. Gács György tanszékvezető rendszeresen ellenőrizte a műhelyekben folyó munkát. Mindig számíthattunk rá, akár személyesen leutazott a gyárakba beszerezni a nyersanyagot vagy elintézni a hallgatók gyári fogadását. Sajnos később, a kétezres évek elejétől a bolognai rendszer bevezetése után már akadozott a műhelyek támogatása. Bohus Zoltán és én is többször vittünk saját alapanyagokat, hogy segítsük a hallgatókat a kivitelezésben” – emlékszik a szakoktató.
„Az üvegműhely legelső üvegcsiszoló gépei az üvegiparból érkeztek: leselejtezett, vízszintes és függőleges tengelyű csiszológépek a hozzájuk tartozó csiszolókorongokkal. Volt még egy üveghajlító elektromos kemence, egy zománcégető kemence, néhány üvegtechnikai pisztoly, illetve egy üvegfelületet mattító berendezés” – sorolja. Sokáig csak öblösüveg-tervezés és csiszolás folyt a műhelyben, de a diákok és a tanárok kreativitásának köszönhetően beindultak az izgalmas szakmai projektek is, például Buczkó György kemencés rogyasztási kísérletei. Később lehetőség nyílt az Üvegipari Művek XI. kerületi, Fehérvári úti kísérleti telepén működő hutában kivitelezni a tervezési feladatokat. A melegüveg hazai virtuóza Horváth Márton volt, aki különösen értékelte ezt a nagyipartól független alternatívát. Az 1990-es években felszámolt gyáraktól újabb üvegcsiszoló gépek és modernebb kemence is érkezett a főiskolára. 2000 körül pedig az Üvegipari Művek jóvoltából, a Tokodi Üveggyár szakembereinek segítségével egy új, 80 kg-os huta épült az üvegműhely számára.
„Saját művészeti pályám 1977-ben kezdődött. Inspirált a főiskolai kreatív környezet, a fantasztikus tanárok, akik mellett naponta dolgozhattam. Z. Gács György tanszékvezető számos megbízásában asszisztáltam, például az általa készített mobilszerkezet megvalósításához fémgőzölt síküveggel járultam hozzá. Vilt Tibor és Schaár Erzsébet szobrászművészek is bejártak a műhelybe; üvegmakettjeiket én készítettem el. Első önálló alkotásaim üvegtechnikai meleg eljárással, üvegrúdból és síküveg szeletekből készültek. Egyedi ékszerek, amelyekhez a fém és bőr alkatrészeket is én terveztem” – magyarázza Gonzales Gábor. A rendszerváltás előtti időszakban Magyarországon csak a Képcsarnok és az Idea Vállalat kiállítóhelyein lehetett eladni az egyedi alkotásokat. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a piacgazdaságnak és a lassan újra polgárosodó társadalmi rétegeknek köszönhetően igény mutatkozik a kortárs képző- és iparművészek egyedi alkotásaira.
Geometrikus hidegüveg kisplasztikák
„Kísérletező alkat vagyok. A műhelyben működő kollegiális, egymást segítő szakmai légkör hatására én is hidegüveg-eljárással, műgyantás ragasztással, szimpla síküvegek egymásra lapolásával, csiszolással kezdtem el foglalkozni. Érdekes fényhatásokat, tükröződéseket kerestem. Készítettem krómozott réz és ezüst fémmel kapcsolódó karkötőket, brossokat, nyakékeket is. Bohus Zoltán jelenléte inspiráló volt számomra. Térspirál című, egyik legelső szobrának elkészítésénél jelen voltam csiszolóként. 1982-ben készítettem el az első kisplasztikámat, amelyet az Iparművészeti Múzeum azonnal megvásárolt. Ezután abbahagytam az ékszerkészítést, és csak a fémgőzölt tükörrendszerű tárgyak előállításával foglalkoztam. Amorf és geometriai alakzatú, selyemfényű és polírozott felületű kisplasztikákat kezdtem alkotni.
„lírai formák: a hullámok”
Formailag és technológiailag több váltáson mentem keresztül az évtizedek alatt. A kilencvenes évektől például színtelen síküvegből, műgyanta színezésével alakítottam a plasztikáimat, de kipróbáltam még a pâte de verre (üvegpaszta) eljárást is. Közel két évtizede pedig anyagában színezett kék, zöld és színtelen síküvegből dolgozom. Már nemcsak hidegen, hanem gyakran melegen olvasztom össze az üveget, melynek végső formáját, felületét csiszolással érem el. Így születnek a számomra oly fontos lírai formák, a hullámok.”
Gonzales Gábor számos hazai és nemzetközi galéria kiállítóművésze. Művei jelentős hazai közintézményekben és magánkollekciókban is megtalálhatók. Oktatóként már nem vesz részt a szakmai felsőoktatásban, mégis a hazai üvegművészeti rendezvényeken aktívan jelen van alkotásaival, valamint szervezőként is tevékeny. Pályafutásáról a Pauker Collection könyvet adott ki 2023-ban.
Díszüveg restaurálás, üvegrekonstrukció
„Főiskolai, most már egyetemi szakoktatói tevékenységem ideje alatt a festett, ólombetétes díszüveg restaurálása is szenvedélyemmé vált. Nagy teherbírású, alázatos művésznek tartom magam, így amikor 1983-ban felkértek a Béke Szálloda üvegrekonstrukciós munkálataira, boldogan vállaltam a fém- és faszerkezettel együtt. Azóta több mint száz hazai és külföldi restaurátori megbízással a hátam mögött ennek a területnek is minden apró mozdulatát kitanultam” – meséli Gonzales Gábor. Budapest és a történelmi Magyarország díszüvegablakainak történetét dokumentáló, A megfestett fény című könyvben közreműködött építészekkel (Szűcs Endre akadémikus, Földényi György, Obreczán György) és Fűri Judit üvegművésszel.
„Ha visszatekintek az alkotópályámra, úgy vélem, hogy a hazai üvegművészet legizgalmasabb és legszebb időszakának lehettem részese” – vallja Gonzales Gábor.
Borbás Dorka
üvegművész
Főcímkép:
Maródás; síküvegből és tükörreflexiós üvegből lapolt plasztika; műgyantával hideg eljárással ragasztott; csiszolt, savazott, homokfúvással mélyített; 22×10×10 cm; 1982 (Fotó: Gonzales Gábor)
