A szombathelyi textiltriennálé válogatott anyaga a Pesti Vigadóban 2025. október 28. és december 7. között
Egy olyan korszak kellős közepén vagyunk a művészet hosszú ideje tartó történetében, amelyben a művészet célja és értelme gyökeresen átalakult az évszázadokon keresztül beidegződött sémákhoz képest. A klasszikus művészet ezredévekben mérhető folyamatait drasztikusan megváltoztató modern művészet feltartóztathatatlan térnyerése mindössze az utóbbi százötven évben söpört végig a nyugati kultúrán, de még ez a viszonylag kiszámítható szemléletet tükröző művészettörténeti fejezet is képes volt egy olyan irányt venni, amely alapjaiban definiálta újra a művészet fogalmát. Ez a mi jelenünk, ez a kortárs művészet, amelyről Önök itt és most látleletet kapnak, akár tetszik, akár nem. Van szerencsém bejelenteni, hogy a 21. század húszas éveinek művészetét reprezentálja ez a kiállítás.
Kortárs művészet: filozófiai kategória
Mielőtt azt kérdeznék magukban, hogy „nem túlzás egy kicsit ekkora jelentőséget tulajdonítani a kortárs jelzőnek a művészet vonatkozásában?”, rögvest megjegyezném, hogy a kortárs jelentése nem időbeli kategóriához, hanem filozófiai kategóriához kapcsolódik. A kortárs művészet célja, hogy reflektáljon a jelenre, a kortárs művész eszköze pedig a jelenben legnagyobb hatásfokkal bíró médium. Pusztán ennyi a definíció. Nincsenek műfaji kategóriák, nincsenek művészeti stílusok, nincsenek esztétikai konvenciók. A mi? kérdésre a tartalom reprezentációja válaszol, a hogyan? kérdésre pedig ennek a reprezentációnak az intenzitása.
A kiállítás kontextusa: koncepció és a textil mint médium
Ha elfogadják ezt a művészetfilozófiai megközelítést, akkor csak két dologra kell figyelmet fordítani, amikor számba vesszük a kiállított tárgyak kortárs művészeti kvalitását. Az első a koncepció, név szerint a TŰ–RÉS–HATÁR, a második a médium, nevezetesen a textil. Mindkét szükséges feltétel együttesen alkotja a ma nyíló kiállítás kontextusát. A kortárs művészetben a kortárs művész nem műalkotást hoz létre, hanem a műalkotás kontextusát. Korábban ez nem így volt, ezért minden fogalmunk a műalkotásra vonatkozott. Ebből kifolyólag használtuk olyan magabiztosan a képzőművészet, az iparművészet, a festés, a kárpitszövés stb. fogalmakat. De mi a helyzet most, amikor a kontextust kell megnevezni?
„a kortárs művészet célja a figyelemfelkeltés és a párbeszéd”
A kortárs művész akciót teremt
Az új jelentésadás kulcsa maga a kortárs művész, aki nem képzőművész, nem iparművész stb., mert – hangsúlyozom – már nem elégséges feltétel a műalkotás fizikai természete. A kortárs művész nem alkot, hanem akciót teremt. Nem a műalkotásban, hanem a világban. A kortárs művészet célja és értelme a figyelemfelkeltés és a párbeszéd, ami cselekvésre ösztönöz, hogy a társadalomban változás induljon meg az igazságosabb és fenntarthatóbb világ megteremtésére. Persze, ki-ki másként is definiálhatja a kortárs művészetet, mindenesetre a ma nyíló kiállításon alkalom kínálkozik arra, hogy a kortárs nyugati kultúra szövetéhez szervesen kapcsolódó kortárs hazai művészet egy fejezetével is megismerkedjünk.
A textiltriennálé koncepciója és a tolerancia dilemmája
A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé válogatott anyagát vizsgáljuk meg a koncepció és a médium nézőpontjából! A textiltriennálék alma matere a Szombathelyi Képtár, ahol tavaly nyáron a TŰ–RÉS–HATÁR hívószóra sereglettek össze a nemzetközi és a hazai textilművészet kortárs képviselői. A TŰ–RÉS–HATÁR szóösszetétel egyes elemei nyelvi szinten már kontextusképző funkcióval rendelkeznek, amely nem szorul magyarázatra, ugyanakkor a szótagokból felépülő összetett szó jelentését maguk a kiállított tárgyak reprezentálják. A textiltriennálé koncepciója a tolerancia.
A tűréshatár vagy toleranciahatár dilemmája különösen jelentőségteljes és időszerű napjainkban. Az egyéni meggyőződésektől különböző álláspontok, vélemények és preferenciák tiszteletben tartása felértékelődött. Az intolerancia és előítélet kihívására reagálva elkerülhetetlenné válik olyan korlátok meghatározása, amelyek biztosítják a társadalmi stabilitást és az intézményi védelmet. A tűréshatárt mindennapi életünkben is alkalmazzuk, gyakran egyszerű, hétköznapi helyzetekben egyfajta elfogadás vagy elfogadásra való képesség-jelentést tulajdonítva a fogalomnak. Hol rajzolódnak ki a toleranciaszint küszöbértékei, hol húzódnak a határok, hol futnak azok a bizonyos vörös vonalak? A kortárs művészetben ezek megkerülhetetlen kérdések, amelyeket a kortárs művészek változatos módon közelítenek meg.
A művészi szándék és a szálművészet médiuma
A ma nyíló kiállítás annyiban specifikus ennek a társadalompolitikai fogalomkörnek az elvont megjelenítésében, hogy a kommunikáció konkrét közvetítő közege azoknak a kortárs művészeknek a választása, akik az úgynevezett szálművészet médiumához folyamodnak a gondolatok kifejezésére. Bizonyára észrevették, hogy kerülöm a textilművészet szó használatát – okkal teszem, hiszen nem a tárgyalkotás technikája vagy funkciója alapján szeretném értelmezni a látványt, hanem az elemi szálon végrehajtott manipuláció művészi szándékát igyekszem megragadni. Ezzel a módszerrel kiküszöbölhető, hogy a műfajokon belül a szakmagyakorlás feltételei szerint állítsunk fel kategóriákat.
jel: TŰ–RÉS–HATÁR
jelentés: toleranciahatár
jelölet: szálművészet
Kommunikáció és a textil mint nyelv
Ha lényegi tulajdonság a koncepció, akkor lényegi tulajdonság a kommunikáció is, ebből következően pedig a textil nem más, mint egy nyelv, amelynek szemantikai szerkezetét a műfajok határozzák meg, ezért – amennyiben szükséges kategorizálni – a mesterség típusai csak dialektusoknak tekinthetők. A textilművészeti triennálé maga is egy intézményes típusa a művészeti világnak, amely a kategorizálás okán nyeri el létjogosultságát, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tárgy típusa nem választható el a mondanivalótól, ahogy egy nyelvjárás sem létezik az adott nyelv nélkül. Mit és hogyan beszélnek hozzánk a kiállított tárgyak? Előrebocsátom, hogy inkább kérdéseket vetnek fel, amelyeken a szemlélőnek kell elgondolkoznia. Léteznek-e objektív határok? Minek a függvénye az ítéletalkotás? Képes-e a kontextus szintézist és integrációt teremteni? Az identitás határozza meg a határok felállítását? Mi korlátozza az egyén belső és külső világát? Eredményez-e a tolerancia szabályozási mechanizmusokat? Sorolhatnám tovább, de lényegesebb, hogy felfedezzük a kérdéseket magukban a tárgyakban, mert akkor éri el művészi hatásfokát az elemi szálakból felépülő kompozíció, amikor a műfajnak megfelelő kérdések megválaszolására sarkallja a nézőt. A kategóriákat tehát mint dialektusokat fogom említeni, nem követem a triennálé rendezési struktúráját.
Minitextilek – intim narratívák
Az első kategória a minitextilek. Az anyagösszetétel rendkívül változatos, és szinte minden technika képviselteti magát, amelyet az elemi szállal el lehet végezni. A tradicionális kézművesség és az experimentális tárgyalkotás „organikus inkubátorai”. Mivel minik, ezért közeli megfigyelésre invitálnak, aminek következménye, hogy személyes vagy intim narratívákat közvetítenek. A műfaj sajátossága tehát a suttogás. A kijelentések csak rövidek és tömörek lehetnek, ezért beszélnek szimbólumokban. Ezek a művek tiltakoznak leginkább az erőszak egyéni és közösségi formáival szemben.
Szalagok – határhelyzetek
A második kategória a szalagok. A mérethatárok problematikája a fizikai határok kijelölésének a problematikája. A kiterjedés korlátait a műfaj jelöli ki, de éppen így válik az üzenet közvetítésének célravezető médiumává. A szalagok határhelyzeteket jelölnek az egyén és a környezet kapcsolatában, ezért az átmenetre jellemző stíluselemeket tartalmaznak.
Zászlók – szabadság és demonstráció
A harmadik kategória a zászlók. A minitextilek ellentétei. Üzenetük és szimbolikus tartalmuk csak távoli szemlélésből bontakozik ki. A vizuális elemek sajátossága csak szabad térhez kötötten érvényesül, ezért a kiállítótérben falburkolattá degradált vagy falfestménnyé átlényegített zászló a szabadság hiányának a manifesztuma. A műfaj sajátossága a kiabálás és a demonstráció. Ebből következően a triennálén főként politikai tartalmú reprezentációként jelenik meg. Konkrét utalásokat hordoz az aktuális és égető problémákra a társadalmi megosztottságtól kezdve a migráción át a háborús konfliktusokig. Mindazok a kulturális, társadalmi és politikai üzenetek, amelyek eredendően a közterületen képesek a hatásgyakorlásra, a kortárs művészet kifejezésformájában négy fal között ösztönöznek a feszültségek rendezésére.
Textildizájn – tűrés és gyűrés
A negyedik kategória a textildizájn. Az öltözet és az emberi alak is az alkotói kísérletezések és a művészi médium tárgyává válik. A tűréshatár elvont értelme ebben a műfajban az anyag konkrét stressztűrő tulajdonságában nyilvánul meg. A tűrés valójában gyűrés, a határ tulajdonképpen kontraszt. Rugalmasság a fizikai világban a szálak egymás mellé rendezése által és kompromisszumkészség a társadalmi közegben a tervezés hasznos kívánalmainak vállalása révén. A divatipar és a tervezői szemlélet dilemmájának önreflexiója maga a kiállítási tárgy.
Falikárpitok – gobelin és spiritualitás
Az ötödik kategória a falikárpitok. Mind között a legidőigényesebb műfaj egy olyan korban, amikor felismertük, hogy a birtoklás egyetlen tárgya, amellyel nem rendelkezhetünk, az idő. Számosságát tekintve figyelemreméltó, hogy a tradicionális gobelintechnikával készült tárgyalkotást mennyi kortárs művész választja kifejezésformának. A képi hagyomány konvencióját interpretálják az alkotók a jelenben abban a kontextusban, amely a nőművészet megközelítéséből nyer új értelmezési tartományokat. A monotóniatűrés és a szabályos ismétlődés kulcsszava a végtelen, amely a határ fogalmát immár képes érvényteleníteni. A reprezentáció nem is irányulhat másra, mint a spiritualitásra vagy a transzcendensre.
Tértextilek – az anyagtalan kontextusa és a csend
A hatodik kategória a tértextilek. Ez a műfaj a textildizájn ellentéte, mert a jelentés szövetének szerves része az üresség. A tértextilek kontextusa az anyagtalan, pontosabban fogalmazva, az anyag hiánya. Mint a zenei kompozícióban a szünet, úgy ebben a műfajban is a kezdés és lezárás határa jelöli ki az érzékelés és a befogadás dimenzióját. Ezáltal nyer értelmet a kiterjedés és a sík hátrahagyása, amit a kiállított kompozíciók az elemi szál új anyaghasználata és technikája révén képesek a rés és réshatár struktúrateremtő szerepével megjeleníteni. A műfaj sajátossága tehát a csend. A csend jelentésén most azonban nekem szó szerint is el kell gondolkoznom, hogy mihamarabb átültessem a gyakorlatba.
Textiltriennálék: Szombathely és a Pesti Vigadó
Végezetül, kérem, engedjék meg, hogy azokról szóljak, akik a most nyíló kiállítás szövevényes struktúrájának szálait rendszerbe fogták össze. Elismerés és köszönet jár a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért egyesület kuratóriumának és tagjainak, akik átvették az elődöktől a textiltriennálék szervezését, és a vasi megyeszékhely után a Pesti Vigadóban is megrendezték ezt a nagyszabású kiállítást. A kortárs művészet nemzetközi szövetébe ágyazott hazai szálművészek az elkövetkező hetekben a Magyar Művészeti Akadémia székházában találnak otthonra, hogy a textil műfajában reflektáljanak a tűréshatár hívószavára. A művészek megtették a saját hozzájárulásukat, most Önökön a sor, hogy reakcióba lépjenek a műalkotásokkal. Nem feszegetem tovább a tűréshatárukat, köszönöm, hogy eddig toleráltak!
Elhangzott 2025. október 28-án, a kiállítás megnyitóján.
Keppel Márton
művészettörténész
Főcímkép:
Beliczay Zsófia: Sírnak a sarki jegek; műanyag, cérna, vágás; illesztés, varrás; 70×5×50cm; 2023 (Fotó: Paseczki Lídia)
