A Collegium Hungaricum olasz–magyar kárpitkiállítása
2024. december 6-án nyílt meg a Határtalan KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel című olasz–magyar kárpit- és textilkiállítás a Római Magyar Akadémia földszinti szárnyának kiállítótereiben. Az Akadémia közvetlenül a Tevere-parttal párhuzamos Via Giulián, a Francesco Borromini által tervezett Palazzo Falconieriben működik 1927 óta, a magyar kultúrtörténeti szempontból is kulcsfontosságú, reprezentatív helyszínen.
A Határtalan KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel című kiállítás megrendezése már önmagában kétségtelen siker. Sőt az utóbbi évtizedek számos nemzetközi hatókörű magyar kárpitművészeti projektje alapján nem túlzás azt állítani, hogy az 1996-ban alapított Magyar Kárpitművészek Egyesülete (MKE) ma az ország egyik legjobban szervezett művészeti csoportosulása.
Az MKE egyes tagjai – akik valamennyien felsőfokú végzettséggel rendelkező diplomás művészek – nemcsak alkotómunkájukkal járulnak hozzá aktívan az alkotóközösség munkájához, hanem nemzetközi kiállítási projektek kurátoraként is. „Mivel 2024 második felében Magyarország töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ez kitüntetett alkalmat kínált arra, hogy a római Collegium Hungaricumban a magyar kárpitművészek nemcsak kiállítási lehetőséggel élhettek, hanem a nemzetközi kulturális diplomáciát is szolgálhatják a művészet egyetemes nyelvén.”1
Pasqualetti Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész, a kiállítás kurátora csak az utóbbi években számos olyan kiállítást hozott létre szerte Európában (Rómában, Helsinkiben, Tallinnban), sőt Európán kívül is, amely elősegítette a magyar kortárs képző- és textilművészet nemzetközi bemutatkozását.
„a kárpitművészet képviselői szinte kivétel nélkül nők”
Pasqualetti nemcsak származása révén kötődik Olaszországhoz, hanem szoros olaszországi szakmai kapcsolatokat tart fenn évtizedek óta. Művészeti karrierjének alakulásában kiemelt szerep jutott az olasz fővárosnak: a Római Magyar Akadémia és a MÖB kutatói ösztöndíjai fontos előrelépést jelentettek művészi pályáján, amit Pasqualetti többszörösen kamatoztatott. Művészetének legfontosabb inspirációját lelte fel az Örök Városban, ahol életre szóló barátságai, szakmai kapcsolatai köttettek.
A Határtalan KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel című kiállítás társkurátora Barbara Pavan textilművész volt, aki három olasz művész – Lisa Mara Batacchi, Silvia Beccaria és Mara Di Giammatteo – munkáit válogatta be.
A húsz magyar kárpitművész – Balogh Edit, Baráth Hajnal, Bényi Eszter, Ferenczi Zsuzsa, Hauser Beáta, Kiss Katalin, Kiss Lúcia, Kókay Krisztina, Lencsés Ida, Máder Indira, Nagy Judit, Pasqualetti Eleonóra, Pápai Lívia, Szabó Verona, Száraz Marika, Zelenák Katalin, Pázmány Judit, Sipos Éva, Kneisz Eszter és Tápai Nóra – munkáinak válogatásában társkurátorként Keppel Márton művészettörténész vett részt.
A kiállításhoz háromnyelvű (magyar, olasz, angol), keményborítós, Bárd Johanna grafikusi munkájával fémjelzett, elegáns katalógus is készült, amelyben a két magyar kurátor, az MKE elnöke, valamint a kiállításon részt vevő művészek egyaránt publikáltak.
A katalógusban olvasható kurátori koncepció szerint „a magyarországi vizuális művészetek között a kárpitművészet speciális helyet foglal el, mert képviselői szinte kivétel nélkül nők.”2
Ez a domináns női jelenlét azonban a 20. századi textilművészet korabeli megítélésére inkább negatívan hatott, amikor a művészetek közötti hierarchiát tekintve „periférikus státuszú”, „női” műfajként hivatkoztak rá, sőt ezt mintha megerősítették volna a feminista mozgalmak különböző hullámai is, amelyek olykor kiemelt, a „női” perspektívát megmutatni képes médiumként és műfajként pozicionálták a textilt. Habár a textilművészet ab ovo feminista értelmezésének erőteljes történeti indítékai lehetnek, ez számomra még mindig nem indokolná, hogy a kárpitról mint kifejezetten „»nőművészeti« műfajról beszéljünk, hiszen a nőművészeten definíció szerint olyan nők által művelt művészeti tevékenységet értünk, amely a nők önreflexiójával, illetve a női identitás és a nők reprezentációjának kérdéseivel foglalkozik.”3 Ám ilyesmiről ezen a kárpitkiállításon csak abban az értelemben beszélhetünk, ha a női identitás jellegzetességének tekintjük például azt az elhivatott szemléletet, amely a kárpittradíció mesterségbeli megőrzésére és továbbadására tette fel az életét.
A ’80-as években induló magyar „kárpitművész generáció”, vagy inkább csoport vallotta, hogy a szövés számukra nem pusztán tevékenység, hanem aszketikus „életmódként” egyfajta tudatos választása az önfeláldozó művészi hivatásnak, amely természetesen a nőművészet fontos aspektusaként és szereplehetőségeként is megadatik bárki számára, aki azt felvállalja. S ez a vállalás inkább tűnik egy konzervatív típusú posztmodern feminizmusnak, amely a nők hagyományos tradícióőrző, a Pénelopé „nőtípus” szerepeit felvállalva képes művészeti térhódításra, méghozzá a kárpitművészet időtlen műfajához kapcsolódva, „amely a mai napig megőrizte a tradicionális szövés évszázados jellegzetességét”4.
Kétségtelen továbbá, hogy a magyar kárpitszövés műfajújító spiritus rectora, Ferenczy Noémi munkásságát és törekvéseit szintén értelmezhetjük nőművészeti vagy épp prefeminista törekvésként, egyfajta emancipatorikus pionírmunkaként, amely a nőművészeti és feminista térfoglalás első törekvései közé helyezhető a magyar (nő)művészettörténetben.
„konzervatív típusú posztmodern feminizmus”
A gobelin műfajának egyfajta női „kisajátítása” azonban Ferenczy Noémi részéről még nem tűnik kifejezetten tudatos lázadásnak a patriarchális férfi dominanciájú művészeti berendezkedés ellen, mégis van egy látens feminista (Tatai Erzsébet) jellege annak a határozott és következetes egyéni útkeresésnek, vagy inkább úttalálásnak, amit Ferenczy Noémi végigvitt.
A Ferenczy Noémi tanítványaiból és az ő növendékeikből alakuló kárpitművész-generációk, illetve az MKE tevékenysége nyomán a gobelin és kárpitműfaj a hatalmi reprezentáció dekoratív eszközének alárendelt szerepéből – Ferenczy Noémi akarata szerint – önálló szerzői műfajjá vált; úgy, hogy közben stílusában, sőt méreteiben sem vesztette el monumentalitását és tartalmi mondanivalójának fennköltségét és komolyságát, valamint visszatért a gobelin politikai értelemben vett reprezentatív szerepéhez is.
Ugyanakkor a római kiállítás alcíme, melyben a „női szemmel” kifejezés szerepel, inkább a posztmodern feminizmus felfogását tükrözi, amelynek szándéka „felforgatni a meghatározó patriarchális gondolkodásmintát, megszakítani folyamatosságát”5, méghozzá azzal, hogy a tradicionális haute lisse gobelint, ezt a születésekor még teljes mértékben férfi uralta művészeti területet egy sajátos női etikai attitűdöt is képviselő perspektívával, esztétikai szemlélettel és minőséggel gazdagítják. Ahogyan Keppel Márton fogalmazott a katalógusban: „A szépség fogalma ebben a kontextusban nem csak esztétikai kategória, mert a negatív irányú változással szemben álló tiszta és ideális állapot vágya olyan morális archetípus, amely a női művészet képviselőinek vizuális anyanyelvébe van kódolva.”6
Vallás, spiritualitás, út, megszületés, élet, enyészet, fény, lélek, rózsa, Földünk létezésének három szakasza, önmagukat kereső lehetőségek, tájemlék a napsütésben csillogó, ragyogó víztükörről. Csak néhány hívószót és metaforát idéztem a kiállítás katalógusában szereplő kárpitművészek rövid műleírásaiból, illetve ars poeticaként is olvasható művészeti vallomásaiból. Sokarcú, sokféle művet látunk a falakon. Azonban az egész kiállítás esztétikai attitűdje jellemezhető azzal a mondattal, amit Szabó Verona írt a katalógusba: „Mondanivalóm lényege, hogy az emberek szeressék, tiszteljék, értékeljék és védjék a harmonikus életet.” Talán ez az egészen egyszerű szemlélet teszi mégis oly alkalmazkodóképessé a magyar kárpit kortárs nőművészeit a jelen kihívásaihoz, munkáikat pedig a gobelin műfajához méltóan fennköltté.
A három teremben megtekinthető, falra függesztett gobelinek jól érvényesülnek a feketére festett falakon, és a Falconieri-palota barokk pompája, tereinek belmagassága kiemeli a méreteikben és tematikusan is reprezentatív muráliákat.
A Határtalan KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel című kiállítás révén a magyar és olasz kárpit- és textilművészek által készített munkák és falikárpitok voltaképpen hazatalálnak, visszahelyeződnek eredeti kontextusukba, hiszen a falikárpitok évszázadokon át királyi családok palotáinak tereit díszítették.
Molnár Eszter
művészettörténész
Jegyzetek:
- Balogh Edit: Magyar Kárpitművészek Egyesülete. Rólunk. In Határtalan KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel (katalógus), Collegium Hungaricum, Palazzo Falconieri, Roma, 6 dicembre 2024 – 28 febbraio 2025, Magyar Kárpitművészek Egyesülete, 2024.
- Katalógus (2024): Pasqualetti Eleonóra: HATÁRTALAN KÁRPIT | MŰVÉSZET női szemmel
- S. Nagy Katalin: Nők a művészetben, Kultúra és Közösség, XIV. évfolyam, 2023, 2. sz., 8.
- Katalógus (2024): Balogh Edit: Magyar Kárpitművészek Egyesülete. Rólunk
- A „nőiség” mint felforgatás: a feminizmus és az anarchista szellemiség. = Bozóki András – Sükösd Miklós, szerk.: Anarchizmus, Modern ideológiák, Osiris Kiadó, 1991. Interneten: https://mek.oszk.hu/02000/02003/html/nter1881.htm
- Katalógus (2024): Keppel Márton: Átjáró – műfajokon…határokon…konvenciókon…
