Balogh Edit kiállítása a párkányi Bartha Gyula Galériában 2025. október 29. és november 19. között
Balogh Edit Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének elnöke évtizedek óta a textilművészet egyik legérzékenyebb, legmélyebben gondolkodó alkotója a magyar kárpit- és textilművészetben.
Korai haute-lisse munkái
Munkássága négy nagy korszakra osztható. Az első szakasz lírai-szubjektív világa a Ceaușescu-éra Romániájának történelmi és személyes emlékeiből született. Ezekre a majdnem monokróm, hangulatukban egységes, az erdélyi érzésvilágot összegző gobelinekre a figurális és az absztrakt motívumok kifinomult és részletgazdag grafikai jelekkel való vegyítése és a lélektani tájábrázolás jellemző. A konkrét valóság életkeretei, a kétségbeejtő politikai-egzisztenciális környezet tájképpé transzformálódik. Monumentális, melankolikus és antropomorf tájakat ábrázolt korai haute-lisse munkáin, melyekben a múlt sejtelme, a jelen terrorja és a jövő bizonytalansága egyszerre érezhető volt. Ebből a korai időszakból a Metamorfózis című művét állította ki Párkányban.
Az emberi lélekállapotokat a megnyíló földdel, a tektonikus kőzetlemez elmozdulásaival, a vulkánkitörés ábrázolásával fejezi ki. Három különböző állapotban látjuk a fenségesen megnyíló völgytorok képét a Metamorfózis (1982) című munkán. Ugyanerre a kompozícióra épít a Fehérben I–III. (1993) című falikárpitokon. A formák a kínai Ji Csing ősi szimbólumainak létállapotaira utalnak. A kiállítás első művének halomba tekeredő motívuma leginkább a Ku (a Ji Csing 18. képjele), azaz „Férgek a szent edényben” szimbólumával rokonítható: „Az ember rossz helyzethez alkalmazkodott, igazi lényét elnyomták, szabadságát belefojtották, s most tehetetlen, mert a múlt beleépült a lényébe, és bénító súllyal nehezedik rá. Alul Szél – Felül Hegy” (Müller Péter Sziámi fordítása).
A textil mint önálló médium
A következő művészi korszakot már a Magyarországra történő emigráció éveire tehetjük. A nyolcvanas években jelennek meg Balogh Edit munkásságában a konceptuális karakterű, szeriális munkák, illetve ekkor válik számára fontossá a szimbólumkutatás a számítógépes tervezéssel együtt. A textil ettől a korszaktól nem ábrázoló funkciót tölt be, és nem is csak szimbolikus hatással bír, hanem önálló médiummá, szálstruktúrába írt jelrendszerré válik.
A harmadik korszakot a formai minimalizmus és a vertikális szerkezet uralja – ekkor születnek a Vertikum és a Transzparencia című kárpitok. A 2010-es évektől kibontakozó negyedik korszakban a fémszál, a selyem és a szivárvány árnyalatai kapnak főszerepet, az indigókék szimbolikus mélységével társulva. Ezek a művek már egyértelműen spirituális távlatot nyitnak: a fény nem pusztán anyag, hanem szellemi médium, a teremtő energia megnyilvánulása.
Szövés, csipke, meditáció
Balogh Edit számára a szövés aktusa meditatív állapot, az anyaggal való párbeszéd. Minden munkája ennek egy-egy állomása, amelyben az emberi létezés szövete sejlik fel. A párkányi Határaink című kiállítás e gondolatiság új fejezete. A határ szó egyszerre jelent műfajok, technikák és vizuális médiumok közötti határokat, illetve földrajzi határátlépést – például az anyaország és az elszakított területek között.
Külön figyelmet érdemelnek az In memoriam I–III. című új munkák. Balogh Edit az egyik alkotáson a nagymamája csipke „tanulócsíkját” alkalmazta rézlemezre applikálva. A másik, szintén rézlemezből készült munkán ugyanígy csipkelenyomatot használt, a harmadikon pedig a réz és a vegyületek kölcsönhatásait vizsgálta. E kísérletekben a női kézimunka hagyománya és a laboratóriumi kísérletezés találkozik, a múlt textúrája szakrális lenyomattá válik.
Kárpitművészet és metafizika
A másik új sorozat csúcspontja a Vortice Angelico (2025) című falikárpit, amely Dante Paradicsomának „mandalaikonját” idézi meg. A Vortice Angelico – a művész szavaival élve – az „angyali testörvény”, vagyis a test- és szárnyrészletek övezte fény szimbólumán keresztül a metafizikai létezés középpontjának megjelenítésére vállalkozik. Balogh Edit ezen a munkán ismét a hagyományos kárpitszövés eszközeit használja – fehér gyapjú-, selyem- és fémszálakkal, finom, 4,5-ös felvetésű szálsűrűségben –, a teremtő fény forrását és emanációját jeleníti meg. A mű a magyar és az egyetemes metafizikai művészet hagyományába illeszthető, és érdekes fordulatot képvisel a művész életművén belül, hiszen visszatér a korai pályaszakaszra jellemző szimbolikus figurativitáshoz.
A párkányi Határaink kiállításban a határ nem elválaszt, hanem összeköt – a múltat a jövővel, a földi anyagot az égi fénnyel, a kárpitművészetet a metafizikával.
Molnár Eszter
művészettörténész
Főcím kép:
Transzparencia I.; installáció; plexi, fényvezető szál, fémszálak, nyomatok; 50×50×12 cm; 2007 (Fotó: Fóris Katalin)
