2025 novemberében a Magyar Kárpitművészek Egyesülete tagjaiból álló küldöttség tanúja lehetett annak a jelentős művészettörténeti eseménynek, amikor a IV. Fiber Art Biennálét immár második alkalommal a festői szépségű, középkori hegyi kisvárosban – az olasz szálbiennálé szülővárosában –, Spoletóban rendezték meg. A biennálét Maria Giuseppina Caldarola kurátor és Pierfrancesco Caprio egyetemi professzor alapította 2018-ban.
Öt magyar kárpitművész Olaszországban
A nemzetközi textilseregszemle díszvendégeként öt magyar kárpitművész mutathatta be munkáit a két fő helyszín egyikén, a városi képzőművészeti gyűjteményeknek is otthont adó, múzeumként működő Collicola-palota Giovanni Carandente Könyvtárában. A magyar kárpitművészeket Pasqualetti Eleonóra, Zelenák Katalin, Pápai Lívia, Benedek Noémi és Balogh Edit alkotásai képviselték.
Pasqualetti Eleonóra – A kút
Pasqualetti Eleonóra A kút (2017) című munkája a bibliai „mélység kútjának” archetípusát az éteri és a materiális szemlélet oppozíciójára építve, a Jelenések Könyvének képiségéből és pszichológiai vonatkozásaiból kiindulva értelmezi újra. Az alkotás a kút felnyitása előtti pillanatot rögzíti egy vörösen izzó, meditatív ellipszis formájában, ahol a kút nem az alvilág hagyományos metaforájaként, hanem a jelenkori egyetemes szorongás és az önreflexió tereként jelenik meg.
Pápai Lívia – Föloldás
Pápai Lívia Föloldás (1985) című kárpitja életművének azon kutatási irányához kapcsolódik, amelyben a digitális képek raszterstruktúrái és a szövés algoritmikus rendszerei, illetve a Cantor-halmaz fraktálstruktúrái közötti párhuzamokat vizsgálta.
Benedek Noémi – Parázs
Benedek Noémi Parázs (2015) című munkája „textilgrafikaként” értelmezhető: merev hálófelületre készült hímzései az örvénylő, áramló formák és a fonalszínek finom vibrálása révén komplex grafikus felületeket hoznak létre, amelyek analógiát képeznek a szintetista festészet vonalkezelésével, valamint olyan modern és posztmodern grafikai absztrakciókkal, amelyek a jel, a háló és a vizuális ritmus viszonyát vizsgálják.
Balogh Edit – Áttörés
Balogh Edit Áttörés (2014) című kárpitján az alapvetően láthatatlan, transzcendens fény érzékelhetővé válik a szivárványszíneken áttörő, fehér fényhatás eredményeként a virtuóz szövéstechnikának köszönhetően. Az életműben ettől a műtől kezdve a fény és annak kiterjesztett vizuális, valamint szellemi karaktere válik a művész központi témájává.
Zelenák Katalin – Egy fragmentum átváltozása
Zelenák Katalin Egy fragmentum átváltozása (2016) című munkáján egy, a reneszánsz stílusra emlékeztető női profil jelenik meg szövött töredékként, újraértelmezve a múlt vizuális kultúrájának leletét, amelyben a fragmentum nem rekonstrukció, hanem a történeti emlékezet jelen idejű átalakulásának metaforája.
„Olaszország példaként tekint a kortárs magyar textilművészetre”
Magyar szálművészet nemzetközi színtéren
A biennálé ünnepélyes megnyitójára 2025. november 15-én került sor a San Nicolò-i templom kerengőjében. A magyar művészek kiemelt szerepeltetése Spoletóban nem „pusztán” megtiszteltetés, hanem tudatos szándék a diskurzus folytatására. Ugyanis az olasz szálbiennálén való részvétel bizonyos mértékig a Magyar Kárpitművészek Egyesülete reprezentatív, 2024 decemberében megrendezett kiállításának sikerére vezethető vissza a Római Magyar Akadémián, amely mind a közönség, mind a szakma figyelmét a magyar textilművészet felé irányította. Az, hogy a magyar szálművészet továbbra is jelen van a nemzetközi színtéren, nagy mértékben köszönhető a Magyar Kárpitművészek Egyesülete felettébb aktív művésztagjai kultúrdiplomáciai képességeinek, kurátori kompetenciájának, valamint a rendkívüli szervezői aktivitásnak, amely révén a művészek évente többször, csoportosan vagy egyénileg is bemutatkoznak külföldön.
Fiber art: dizájn és hálózatiság
A magyar kárpit- és textilművészet nemzetközi összevetésben is a hazai művészeti szcéna egyik kiemelkedő ága. Ezt támasztja alá az is, hogy egy olyan, kulturálisan vezető szerepű ország, mint Olaszország, példaként tekint a magyar textilművészet tradicionális és innovatív gyakorlatára, és az ott épp csak kibontakozóban lévő, textilfókuszú biennálé kezdeti szakaszában magyar vendégművészek meghívásával fejezi ki tiszteletét.
A szálművészet és a textil nemcsak a közönségre, hanem az alkotók széles rétegére is hatást gyakorol napjainkban. A fiber art mára hangsúlyosan kinőtte és meghaladta az izgalmas „női művészet” részterületjelleget, és kifejezetten népszerű, integratív művészi gondolkodásmóddá, alkotói módszerré vált, amely magában foglalja a művészeti és a tudományos megközelítéseket is.
A textil mint strukturális és vizuális modell
A textil ebben az értelemben nem pusztán anyag, hanem olyan strukturális és vizuális modell, amely – Barabási Albert-László hálózati gondolkodásából kölcsönözve a hasonlatot – alkalmassá válik számos relációs struktúra és társadalmi viszony szemléletes, adott esetben didaktikus megjelenítésére és értelmezésére. Így tehát a globális művészeti megközelítés is egyre inkább felfedezi magának az autonóm textilművészetet és a fiber artot, hiszen olyan, a kortárs gondolkodás számára meghatározó kontextusba helyezhető, mint a dizájn és a hálózatiság fogalmához kapcsolódó konnotációk. Például az erős összekapcsoltsággal jellemezhető társadalmi viszonyok vizualizációja, a szakértői és diffúz dizájn közötti átmenet vagy a tradíció és az anyaghasználatban megmutatkozó innováció közötti hídszerep. A textil médiuma szorosan kapcsolódik a környezeti tudatosság kérdéséhez is – beleértve a slow design vagy éppen az upcycling jelenségét –, miközben megőrzi a hordozó anyag, a (textil)szál kulturális emlékezetére irányuló reflexív potenciálját.
A fiber art ebből adódóan interdiszciplináris és integratív médiumként működik, amelyben a hagyomány és a kísérletezés egymást erősítő alkotói stratégiákként jelenhetnek meg. Jól követhető a műfaj folyamatos magas művészeti asszimilációjának folyamata a Velencei Biennálék kiállítási anyagában is, mivel a textilművészeti és fiber art-munkák évről évre egyre több közönség- és szakmai díjat nyernek el.
Immateriális kulturális örökség
Az idei művészeti szemle témája az immateriális kulturális örökség volt. A biennálé kísérőprogramjai a fiber art interdiszciplináris és társadalmi beágyazottságát hangsúlyozták, különös tekintettel a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és a kortárs művészet társadalmi párbeszédben betöltött szerepére, összhangban az ENSZ 2030-as Agendájának célkitűzéseivel. Számos, nemzetközileg elismert alkotó – többek között Maria Cristina Bettini, Salvatore Giunta, Andrea Guerra, Giancarlo Lepore, Manuela Marchesan, Lisa Martignoni és Virginia Ryan –, művészeti kollektívák, spoletói művészek, valamint tizennégy olasz művészeti felsőoktatási intézmény mintegy száz hallgatójának munkái kerültek a biennálé válogatásába. A tárlat szakmai nívóját az Associazione Officina d’Arte e Tessuti zsűrije szavatolta, a projekt anyagi hátterét pedig Umbria régió és Spoleto intézményei teremtették meg.
A San Nicolò-i kolostor emeleti termeiben elsősorban olasz művészhallgatók munkái kaptak helyet. Ennek a kiállítási egységnek a kurátora Marcella Barone, a cataniai Accademia di Belle Arti di Catania művészprofesszora volt. A földszinti kiállítótérben a meghívott nemzetközi művészek alkotásait mutatták be. A Spoletói Biennálé nemzetközi anyagából több olyan munka emelhető ki, amelyek a textil médiumán keresztül a női emlékezet, a mindennapi tárgyak kulturális jelentésrétegei és az anyag által hordozott időbeliség kérdéseit vizsgálják.
Olasz textilművészek munkái
Lisa Martignoni – Szójáték generációk közötti összefonódásról
Lisa Martignoni hímzéssel, vászonanyagokra, szitanyomással készítette Tra(me) e te (Köztem és közted) című munkáját, amelybe átmentette nagyszülei hozományának megmaradt darabjait (vásznak, textilanyagok, fotók). Martignoni szavaival: „A hozomány a múlt kézzelfogható jelenléte, egy olyan tudás hordozója, amely anyáról lányra száll tovább. A tárgy poétikáján keresztül ez a gyakorlat megszakítás nélkül kapcsolódik a múlt generációihoz, és eszközzé válik annak vizsgálatára, hogy mi a nő szerepe a mai társadalomban”.
Martina Carcangiu – Az abrosz szimbolikája
Martina Carcangiu szabadkézi hímzéssel és Singer varrógéppel is dolgozott lenvászonra, de használt fekete rizst, szederlét, szénport, lenmagmaradékokat és orbáncfűolajat is Questo, al centro (Ez, középen) című munkájához, amely egy asztalterítő szimbolikus jelentésével foglalkozik. Az asztalterítő egy egyszerű, a mindennapok részét képező textilanyag, amely képes az adott helyiséget otthonosabbá tenni.
Giancarlo Lepore – A felhők filozófiája és Pasolini
Giancarlo Lepore Clouds (Felhők) című alkotása papírból, drótból, fémhuzalból és kézzel formált zsinegből készült szobrokból áll, valamint részét képezi egy vetítés is. A törékenységet, a bizonytalanságot és az állandó változást tematizálja. A motívum Arisztophanész Felhők komédiájára utal, amelyben a filozófiai mondanivaló szimbólumaként jelenik meg, valamint Pier Paolo Pasolini 1968-as rövidfilmjére, amelynek zárójelenetében az igazság és a szépség mulandóságát testesítik meg: azt a pillanatot, amikor a szépség elillan, amint megpróbáljuk rögzíteni.
Manuela Marchesan – Cianotípia a barátnőknek
Manuela Marchesan Alle amiche, nessuna esclusa (A barátnőknek, kivétel nélkül) című munkája két cianotípia-nyomatból és organzatextilből álló installáció. Hosszú, többlépcsős alkotói folyamat része, amelyben a költői szövegalkotás és Patrizia Dughero családi emlékei fonódnak össze. A projekt időbeli térképre épül: a múltat a közös művészkönyv (Al momento tutto è già passato e tutto deve ancora iniziare – Egyelőre elmúlt már minden, és mindennek a kezdete még várat magára), a jelent Dughero Alle amiche (A barátnőknek) című leporellója, míg a jövőt Marchesan Canto del mare (A tenger dala) című installációja jelöli, amelyben a családi fotók cianotípiái lebegnek.
Renza Moreale – Álomszerű kert kékben
Renza Moreale Giardino abbandonato (Elhagyatott kert) című munkája egy régi, akrillal festett lepedőanyagokra készült cianotípia-sorozat. A kék árnyalataira épülő képek egy udine-i történelmi palota kertjét idézik meg, a valóság és a fantázia határán lebegő, álomszerű térként. Az anyaghasználat, a kézi kötés és a rétegezés az emlékezet töredékességét, valamint az idő múlásának nyomait hangsúlyozza.
A kiállításhoz gazdagon illusztrált katalógus készült, tanulmányokkal és műleírásokkal. In cammino (Úton) című kurátori előszavában Maria Giseppina Caldarola hangsúlyozza: „a biennálék kezdeti megrendezése után világossá vált, hogy a tematikát új tartalmakkal érdemes gazdagítani”. Ugyanakkor Caldarola alkotó- és kutatómunkaként, illetve gondolkodási struktúraként is értelmezi a biennálékat. Leszögezi: „a biennálé a társadalmi vonatkozású eszmecserék és az egyre komplexebb kulturális termelés egyfajta platformjává” vált. Caldarola szerint azért nem volt szükség új irányok kijelölésére, mert „a kiállítás már eleve sokrétű és komplex szövetként jelenik meg”, amely önmagában leképezi mindazt, ami a textilművészet kortárs művészeti diskurzusban betöltött szerepéből fakad.
Hagyomány és artivizmus
Ebben az összefüggésben a művészethez való viszonyunk is „átmenetté válik, amely az alkotási folyamaton keresztül történik”. A kapcsolatok hálózata egy dinamikus jelentésképző folyamatban jön létre, amely egyszerre reflektál a jelenre, valamint az identitás, a társadalmi és a területi vonatkozások kapcsán felmerülő kérdésekre. Amikor „a fiber art a galériából a városi térbe kerül, már potenciálisan hordozza a Patrimonium [örökség] fogalmát”, amely ezáltal új jelentésrétegekkel gazdagodik. Caldarola megfogalmazásában „a hagyomány nem a tűz imádatát, hanem annak őrzését jelenti”, vagyis nem a múlt idealizálásáról, hanem az élő és folyton újraértelmezendő tudás továbbadásáról, illetve az artivizmusról mint társadalomkritikai aktivizmusról van szó.
„a fiber art interdiszciplináris és integratív művészi gondolkodásmód”
Közösségek, kulturális örökségek
A 2025-ös kiállítás és a spoletói Museo del Costume e del Tessuto di Arte Moderna e Contemporanea már kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a kulturális örökséget ne pusztán anyagi, hanem immateriális értékként értelmezze. A biennálé felvállalja a „közösségekben jelenlévő kulturális örökségek” középpontba állítását, különösen az appennini térségben, ahol a kézműves iparművészet meghatározó szerepet játszik, ahol a technikai lehetőségek és az esztétikai választások szorosan összefonódnak. A biennálé 2023 óta hangsúlyosan a környezeti problémák felé fordult, megnyitva ezzel a diskurzust a biológia és a geológia felé. A biennálé jelenlegi, negyedik eseményén az út és a poszthumanizmus fogalma köré szerveződő tematika – Paolo Rumiz megfogalmazásában: az úton járás – „a remény cselekedete”, hiszen az újjászületés és a hovatartozás újragondolásának lehetőségét kínálja. A katalógus két fő elméleti forrását Caldarola számára Renata Pompas Fiber Art című könyve, valamint Stefano Catucci Sul filo (Szálon) című tanulmánykötete jelentette, amely „a szálakon való gondolkodás” koncepcióján keresztül vizsgálja a fiber art fizikai és anyagi beágyazottságát.
A kurátor tanulmánya végül Catucci „artivista” (művészet és aktivizmus szintézise) jelmondatával ér véget: „Habár a politika kifejezetten nem témája, a fiber art valójában az interperszonális kapcsolatok és a tárgyakhoz fűződő viszonyunk politikai művészete”.
Textilművészet: magyar–olasz kapcsolatok
A IV. Fiber Art Biennálé arra hívta fel a szakma figyelmét, hogy a textil médiuma mára messze túllépett hagyományos műfaji keretein. A magyar vendégművészek meghívása nemcsak elismerést jelent, hanem annak bizonyítéka is, hogy a magyar textilművészet nemzetközi kontextusban is iránymutató szerepet tölt be. A biennálé tematikus fókuszpontjai azt mutatják, hogy a textilművészet, a kárpitművészet és az ezeket összefogó fiber art mára társadalmi és környezeti kérdésekre érzékenyen reagáló gondolkodási modellé fejlődött, Spoleto pedig a kortárs szálművészet egyik új, európai találkozópontjává vált. A szakmai párbeszéd folytonosságát Pasqualetti Eleonóra kurátori tevékenysége biztosítja, mivel – reményeink szerint – 2027-ben az Ember-öltő című IX. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén Szombathely külön kiállítás keretében viszonozhatja az olasz művészeknek a spoletói meghívást, tovább erősítve a két ország művészeti kapcsolatát.
Molnár Eszter
művészettörténész
