Turi Endre zománcművész 90 éves születésnapi kiállítása a Cifrapalotában 2025. június 21. és augusztus 31. között

Nem minden alkotónak adatik meg, hogy kilencvenedik születésnapján – még alkotóereje teljében – egyben láthassa addigi életműve lényegi részét egy visszatekintő tárlat keretében. A Cifrapalota (Kecskeméti Katona József Múzeum) első emeleti termeiben kiállított hatvannégy Turi Endre-alkotás bő fél évszázad (1973–2025) művészeti tevékenységét fogta át, azonban néhány korábbi retrospektív tárlatától eltérően ezúttal – hat, a közelmúltban született nagy méretű akvarell kivételével – szinte kizárólag zománcművészeti tevékenységét s annak kiemelkedő pillanatait mutattuk be.

Az 1935-ben született alkotó eredetileg festőművésznek készült.¹ A Kisképzőben 1953-ban, Basilides Sándor osztályában, majd 1959-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, ahol Kmetty János, később Pór Bertalan volt a mestere. A diplomát azonban politikai okokból csak évekkel később kapta meg, ami ötvenhatos szereplésével függhetett össze: „Erről nem szoktam beszélni. Azért nem, mert megvolt az, hogy mi történt, aztán akkor is más duma volt, utána is, most is, mindenhol, mindenkor. A lényeg, hogy benne voltunk, nyakig. Nemzetőrök voltunk. Egy éjszaka a Beloiannisz utca négynél, ahol megalakította Göncz Árpád a Kisgazda Pártot. Másnap már ment az alakuló ülés. Szóval, éjszaka ott voltunk, mert arrafelé randalírozás volt, lövöldöztek, meg minden. A Parlament környékén volt ez az egész. Mi nem mentünk ki, mert nekünk az épület védelme volt a feladatunk. Négyen voltunk összesen.”²

A hatvanas években hamar kiábrándult a korabeli magyar festészetből, mindenekelőtt a felületeket különféle idegen adalékanyagokkal kezelő felfogás miatt. Ezzel szemben művészi hitvallásának egyik legfontosabb pontjaként az anyag tiszteletére helyezte a hangsúlyt, hasonlóan olyan kortársaihoz, mint például Blaise Simon Balázs (az „anyag szelleme”)³ , és bizonyos tartalmakat sem talált meg a kortárs festészet keretein belül, melyekre csak a műfajváltást követően lelt rá.

„művészi hitvallása: az anyag tisztelete”

Zománcművészeti kísérletek a fürdőkádgyárban

Elmondása szerint Kátai Mihály, a hazai zománcművészet „apostola” a hatvanas évek végén a Nagymarosi Művésztelep egykori alkotóházában mutatta be egy számára akkor még teljesen új műfaj lehetőségeit. Ő ajánlotta, hogy magánéleti válságából is kiutat keresve Turi Kecskeméten, a Lampart Zománcipari Művek helyi gyárában kísérletezzen. Abban a gyárban, ahol egy 1973-ban megjelent újságcikk szerint „évente kétszázezer fürdőkádat készítenek. Ezeket a világ minden részébe, harmincnyolc országba exportálják; keresett áruk mindenütt. Egészségügyi berendezéseket is gyártanak, évenként huszonnégymillió forintos értékben. S hétezer tonna zománcot, ugyanennyi idő alatt. Kilencvenhárom műszaki értelmiségi, százkét adminisztratív, négyszáz szakmunkás és hatszázötvenöt segéd- és betanított munkás végzi munkáját naponta a gyár területén.”⁴ Szabó Lajos főmérnöknek köszönhetően 1969-tól hosszú időn át alkothatott a kádgyár laboratóriumában, ahol egy kisebb és egy nagyobb (kb. 60 cm széles) kemence állt a rendelkezésére. 1962-től kezdve, azaz már Turi előtt is sokan kaptak lehetőséget, így az említett Kátai és Simon mellett például Báron László, Goór Imre és Stefániay Edit. (Érdekes jó fél évszázad távlatából Aszalós Endre művészettörténész véleménye, aki egy közös kiállítás kapcsán Turiról kijelenti, hogy – Kátaihoz és Stefániayhoz képest – „más utakon jár. A modern festészet konstruktívan alakító belső törvényszerűségeit viszi át zománcba, s Város kompozíciójában ez szerencsésen sikerült.” ⁵)

Ipari zománc és művészzománc

„Gyermekkoromban szerettem hosszan nézni a tüzet. Apám nagyon haragudott érte. Gyúrtam egyre az agyagot, és néztem a tüzet… Tűzimádat, földimádat volt bennem. Azóta »kilencszáz fokos lázban égek« mindig, úgy érzem…”⁶ – vallotta 1974-ben. Az anyag titkait gyakran a helyi (szilikátipari) vegyészmérnökökkel közösen fedezte fel, sőt a rendelkezésre álló ipari zománcok mellett az úgynevezett művészzománcok kialakításában is szerepet vállalt, melyet a gyárban töltött időszak után is folytatott. „Annyi anyag volt, amennyit akartál. Nem művészanyag, hanem ipari zománc. Aztán te csináltál belőle valamit. […] És amit én megtanultam ott a zománcról, azt a laborosoktól tudtam meg. Meg a mérnököktől. Később aztán már a fiatal mérnökök jöttek hozzám, és olyan kapcsolatba kerültem velük, hogy egymásnak adtuk az écát arról, miket lehet kezdeni az anyaggal. Egy mérnök, ha nincs probléma, nem tesz semmit. Nekem kellett kezdeményezni, problémákat keresni. Hogy ne mondjam, csinálni.”⁷ Goór Imre így írt korai alkotásairól 1972-ben a kecskeméti Városi Mozi előcsarnokában megnyílt zománcművészeti tárlata kapcsán: „Kifejezési formái változatosak, gazdag és eredményes kísérletsorozatról győznek meg bennünket. Ha tárgya kívánja, alapanyagként réz- vagy vaslemezt használ. Olykor a kettőt variálja: pozitív vagy negatív formaként alkalmazza a rezet; ha éppen célravezető, akkor domborítja is (szobrászati képességét bemutatva).”⁸

Zománcgyári alkotások

Kiállításunkon Turi zomácművészeti oeuvre-jének kronologikus kezdőpontjaként négy, zománcgyárban készült alkotását mutattuk be. Az Öntőmunkás (1973) esetében a vörösréz recipiensen alapvetően két alapzománc – köztük a 10–5-ös transzparens – segítségével plasztikus hatásokra törekedve építette fel a rendelkezésre álló teret teljesen kitöltő, dinamikus figurát. A mindenekelőtt a háttérben megjelenő fémes zománc használatával – a munkás mozdulatán túl – a kecskeméti üzem vasgyári részére utal, ahol sor került a nagy kádak öntésére, mely műveletet négyen négy irányból, szigorúan összehangoltan, közös ritmusban végeztek. (Kecskeméten a gyáron belül alapvetően három munkafolyamatnak – zománcgyártás, öntés és zománcozás – volt külön részlege.) A Nagyanyám szintén 1973-ban készülhetett. A vékony vörösréz alaplemezt – puhaságát kihasználva – golyóstoll segítségével „rajzolta”, domborította. Az így előkészített recipiensen elsősorban KT–2-es⁹, egy helyi gyártású, ólmos zománcot használt, melynek színe a vastagságától függött, így lett jelen esetben sárga. Végül az utolsó égetés előtt ezt egészítette ki a mű egyes részeire szórt, kobalt tartalmú kék frittel. Az 1974-ben született Tragédia – melyet kivételesen nem a laborban, hanem a gyár nagy kádas kemencéjében égethetett ki – vagy az Őriző (1975) már a következő évtizedben igazán kiforrott egyéni stílusa, formanyelve előképének tekinthető.

A zománc és a színek

A hetvenes évek – bár 1975 nyarán részvevője volt az I. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepnek Kecskeméten – a művész számára elsősorban még a zománc mint anyag és technika, annak alkotói folyamatban betöltött szerepének, a zománc sajátos törvényeinek minél teljesebb megértését szolgálták. A zománc és az alkotó szoros „együttműködéséről”, a „tűzben pikturálásról” Turi így írt néhány évvel később: „A zománc egyik jellegzetes tulajdonsága az, hogy a fémmel kémiai kötődés jön létre az égetés során, ami gyakorlatilag a fém oxidjainak »elnyelését« jelenti, s ez azután összetételétől függően színezi az anyagot. Szempontunkból ebben a folyamatban a színek alakulása az érdekes. Egy színtelen transzparens zománcból vörösréz esetében a rubinvörös, a barna, a zöld, a fekete minden színárnyalatát ki lehet hozni.”¹⁰
A nyolcvanas évek alkotásairól korábban már részletesen írtunk a Magyar Iparművészetben is¹¹, így ezúttal csupán röviden utalunk életművének e kiemelkedő, kortársaira is nagy hatást gyakorló korszakára, melyet kiállításunkon olyan főművek képviseltek többek között, mint a Páva (1982–1983), a Szarvastorzó (1985) vagy a Régi kép (1987).

Turi Endre – körplasztikák, domborművek

Mindegyik rekeszzománc borítású vörösréz körplasztika vagy dombormű Turi saját technikai és „ábrázolási” leleménye, mely a szobrászat, a festészet (kép a képben) és a tradicionális ötvöszománc-eljárások – kortárs művészetünkhöz méltó bátorsággal – egyéni módon történő átalakításából, újraértelmezéséből, ötvözéséből született. Az iparművészeti igényesség ekkor a képzőművészetre jellemző hangsúlyos gondolatisággal párosult, melynek kialakításában jelentős szerepe volt Lükő Gábor néprajzkutatónak és Pap Gábor művészettörténésznek, illetve az általuk közvetített úgynevezett szerves műveltségnek, az archaikus kultúráknak, a magyar és más népek művészetének. Jó példa erre az azsúrzománcot is tartalmazó Volt egy öregapó (Cantata profana, 1988): „Turi ebben a művében is úgy fogalmaz, hogy nem lehet kikerülni az igazságát, nem lehet szenvtelenül elsétálni mellette. Rendkívüli szuggesztivitással kényszerít rá, hogy a fejleményeket az öregapó szemével vizsgáljuk meg. Minél inkább az ő szemével látom azonban a dolgokat, annál pontosabban rajzolódik ki mögötte, egy áttetsző közegben megfogalmazva, a szarvassá vált fiú. Ezt a látomást ilyen megragadó módon csakis a most először látható formai bravúrral lehetett megidézni.”¹²

„szemléletmódjának alapja a szerves műveltség”

Turi Endre 1984–1985-ben a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely alapítója (majd első igazgatója) lett, mely hosszú ideig a műfaj hazai és egyik európai központjaként szolgált. (Ma már sajnos évek óta tetszhalott állapotban van.)

Vörösréz éggömb zománcozott figurákkal

Alkotóművészetét tekintve a kilencvenes évek lényegében az előző évtized folytatása volt, ahogy azt például a budapesti Hercegprímás utcai Egészségügyi Központban található Éggömb (1999) esetében is láthatjuk, mely A teremtéstől az égig című képzőművészeti projekt részeként (a többi mű alkotója Kustár Zsuzsa iparművész, Szommer György üvegfestő iparműves, Makoldi Sándor festőművész és Makoldi S. Gyula szobrászművész) született. „A lépcső orsóterében a két épületszint áthidalására 2 méter átmérőjű áttört vörösréz éggömb készült (zománcozott állatövi figurákkal), amelynek az égi Egyenlítővel együtt összesen öt szélességi és 12 hosszúsági köre van, a körök metszéspontjain egy-egy ékszerzománc felületfedésű csillaggal. Az éggömb függőleges tengelyét, akárcsak a modern iskolai szemléltetőeszközök esetében, itt is a Föld forgástengelyének meghosszabbítása képezi, hozzá mérten 23,5° dőléssel helyezkedik el az Ekliptika, azaz a Föld Nap körüli keringésének síkja, más néven az Állatöv. Ennek a 12-es szakaszolása térben az Állatövi csillagképek, időben az ún. jegy-érvénytartamok segítségével történik […] Ezeknek a csillagképeknek, illetve idő-egységeknek a számontartására a nyugati (Földközi tenger melléki), illetve a keleti (török, mongol, kínai stb.) hagyomány más-más elnevezéseket rendszeresített. Éggömbünk Állatöve egyesíti a kétféle hagyomány figura-készletét, így mintegy enciklopédikus összefoglalását adja az eurázsiai kultúrák idevágó ismeretanyagának.”¹³

Az Elvégeztetett (XII. stáció, 1994) szintén rekeszzománc borítású vörösréz plasztika, egy olyan részlettel a keresztre feszített Krisztus balján (Mária ölében a gyermek Jézussal), mely jól mutatja, mennyire érti az európai keresztény művészet szimultaneizált, a megtestesülést a megváltással, a karácsonyit a húsvéti ünnepkörrel összekapcsoló szimbolikus időjátékát.¹⁴ Egyedi motívum – melyhez hasonló a tervezett többi stáción nem szerepelt volna – a kereszten függő halott Krisztus félrebillenő feje fölött megjelenő Pantokrátor-ábrázolás (a Magyar Szent Korona pártázatának közepéről), melyet Turi az eredetivel azonos technikával, süllyesztett alapú rekeszzománccal készített el.

Matt zománc, pasztell jelleg

A 21. század változásokat hozott életművében: többnyire sík recipienseken dolgozik, és új technikai megoldásokkal kísérletezik. Eleinte egy pasztellre emlékeztető, az anyag hagyományos csillogásától mentes, matt zománcot eredményező eljárással, mellyel szokatlan színvilágot, egyedien változtatható – grafikai és festői hatásokkal is operáló – felületeket tudott létrehozni (például A fény születése I. és III., 2004; Boldogasszony, 2005; Vadhattyúk, 2005). Ennek leginkább demonstratív példája a – kiállításunkon is bemutatott – bácsborsódi Jézus Szíve kápolna keresztútjának tizenöt stációja (2005), melyen elmondása szerint a matt zománc technikája segítségével a megvalósítás festőiségét állította szembe a dekorativitással.¹⁵

Turi a passió drámai történetét a De Imitatione Christi, azaz a Krisztus emberi természetéből fakadó átélhetőség jegyében alakította, ennek érdekében Krisztus arcának megjelenítése volt számára a legfontosabb eszköz, motívum. A porszerű kék színt, melyet részben az ékszerzománcokhoz hasonlóan alkalmazott, elsősorban a sorozat színbeli ekvivalenciája miatt használta. Már az előkészítő rajzain is a filmszerűséget hangsúlyozta, ahogy a kivitelezésnél is emiatt készítette el az összes stációt szinte egyidejűleg, de a filmszerűségre vezeti vissza a közeli és a távoli nézőpontok váltakoztatását is a sorozaton belül.

„festői hatásokkal operáló felületek”

Az ezt követő évek alkotásaiban (például A beteljesítő – Naum, az ohridi szent, 2010; „A hazug” és a hét főbűn, 2018; Szent Antal megkísértése, 2018; Karácsonyi történet, 2023) pedig a rézkarcokra is emlékeztető, egyes esetekben maratott, máskor vésett, majd arra transzparens (elsősorban 1097-es) iszapzománcot¹⁶ – sőt rendkívül vékonyan ékszerzománcot is – felvivő, rajzosabb jellegű, ugyanakkor plasztikus hatással operáló változatot dolgozott ki.

A csiszolás technikája és a macskaszemek

E művek többségét már a fény uralja, formálja, ezért rendkívül fontos, hogy a „fémgyűrődéseket” – a Naum-képnél például spaklival létrehozott sugárzó ruhamotívumot, elvékonyított vagy éppen túlégetett felületeket – a szándékának megfelelő irányban érje a megvilágítás. A színek a műfajban megszokott hagyományokhoz képest szinte teljesen a háttérbe szorulnak. „Macskaszemnek nevezik az olyan piros lámpát, ami nem is lámpa, hanem a kívülről kapott fényt veri vissza. Nincs saját fénye. Az autók régi stop-lámpái voltak ilyenek. Na, most ez volt az alapötlet, az egész innen indult ki. Azt vettem észre, amikor csiszoltam a fémeket, hogy a csiszolás iránya összefügg a láthatósággal. Ha innen csiszolom, onnan látható, amonnan meg nem. Egyszer csak sehonnan sem látható.”¹⁷

A népművészet, az ősi mitológia s tematikusan kiemelten a Boldogasszony-ábrázolások továbbra is fontosak számára: „[…] legnagyobbrészt azonban teljesen önállóan kísérli meg összeegyeztetni az »íjfeszítő« (értsd: szkíta és szkíta utód) népek erkölcsi, illetve formálási eszményeit a kereszténységével, és alapvető, gyaníthatólag genetikus eredetű rokonságot vél felfedezni közöttük, így a kereszténység Nagyboldogasszonya (Szent Annája) és a »pogány« ősidők Tündér Ilonája vagy az egyetemes megváltás eszközlője (Jézus Krisztus) és a néphagyományunkban »világ megváltójának« nevezett-megénekelt Atilla között. Leonardo vagy Raffaello ikerpárt (a gyermek Jézust és Keresztelő Jánost) dédelgető Madonnái a Lükő Gábor által gyakran idézett és méltatott szuszék-ábrákra, rajtuk keresztül pedig az obi-ugorok ikerbocsokat nevelgető Medveanyáira emlékeztetik.”¹⁸

A zománc és az akvarell kapcsolata

Turi Endre életének kilencedik évtizedében is képes volt megújulni: az elmúlt időszakban elsősorban akvarelleket készített, méghozzá a megszokott méretekkel szemben óriási felületekre (például Golgota II., 2020; Ukrán húsvét, 2022; Nagyapáim emlékére, 2025). „Úgy tervezem, hogy a közeljövőben visszakanyarodom a zománchoz, és mindazon megoldásokat, amelyeket az utóbbi hónapok akvarellezése, a papír, a víz és a festék használata közben fedeztem föl, alkalmazni szeretném a zománcozásban is. Óriási lehetőségnek látom ezt, egész másképp fogok festeni zománcot, mint korábban” – részletezte terveit nemrégiben egy interjúban.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész, muzeológus

Főcím kép:
Veronika kendője I.; zománcozott vörösréz; 31×34,5 cm; 2008 (Fotó: Kovács Szabolcs)

Jegyzetek:

1. Számos alkalommal írtunk már róla, hogy az elmúlt évtizedekben a zománcművészettel magasabb szinten foglalkozók szinte mindegyike más műfaj (festészet, grafika, szobrászat, textilművészet stb.) felől érkezett, ez alól Turi Endre sem kivétel.
2. GALUSKA László Pál, Ne veszítsétek el a bizalmat és a küzdést! Beszélgetés Turi Endrével, https://eccehomok.hu/turi-endre-ne-veszitsetek-el-bizalmat-es-kuzdest
3. Lásd róla: ifj. GYERGYÁDESZ László, „A létezni akaró anyag hívása: Blaise Simon zománcművészeti életművéről”, in Magyar Iparművészet, 9. sz. (2013): 24–29.
4. VARGA Mihály, „Könyv és fürdőkád. Jegyzetek egy nagyüzem kulturális életéről”, Petőfi Népe, 1973. október 2., 3.
5. ASZALÓS Endre, „Bács-Kiskun megyei képzőművészek kiállítása az Ernst Múzeumban”, Művészet, 6. sz. (1972): 44. Az említett alkotás fekete-fehér reprodukciója megtekinthető: Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét, 1975. július 15. – augusztus 15., szerk. PAP Gábor, SÜMEGI György (Kecskemét: Katona József Megyei Múzeum, 1975), 42.
6. VARGA Mihály, „Művész a gyárban”, Petőfi Népe, 1974. január 13., 5.
7. GALUSKA, Ne veszítsétek el a bizalmat és a küzdést!…
8. GOÓR Imre, „Túri Endre tűzzománcainak bemutatója”, Petőfi Népe, 1972. április 9., 7. (Az egykori kiváló alkotó természetesen vörösrézre és acélra gondolt.)
9. A KT rövidítés az elnevezésben Kecskemétre utal.
10. TURI Endre, „Gondolatok a zománcozásról mint technikáról és mint művészetről”, in Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep: Kecskemét, 1983. július 7. – augusztus 16., szerk. PAP Gábor (Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Tanács, 1984), 11.
11. ifj. GYERGYÁDESZ László, „A kortárs magyar zománcművészet nagymestere: Turi Endre”, in Magyar Iparművészet, 3. sz. (2012): 45–49. Újabban pedig az alábbi katalógusban: „A fény születése”. Turi Endre. A kortárs magyar zománcművészet nagymesterének kiállítása 90. születésnapja alkalmából. Katalógus. Kecskeméti Katona József Múzeum – Cifrapalota, 2025. június 21. – 2025. augusztus 31. A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője, szerzője: ifj. Gyergyádesz László. Társszerző: id. Gyergyádesz László.
12. PAP Gábor, „Üzenetek a családról – zománcban: Kiállítás a szakszervezeti székházban”, in Petőfi Népe, 1988. szeptember 23., 4.
13. SZCZUKA ATTILA (felelős építésztervező): „Tájékoztató a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézet” (Budapest V., Hercegprímás u. 14–16.) építészeti és művészeti programjáról, in Országépítő, 1998/4: 56–56.
14. A Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül, a 2000-ben általunk elkezdett módszeres gyűjtői tevékenység eredményeként létrehoztunk egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egységet. Ennek része az a két alkotás – Prutkay Péter Töviskoszorúja (1988) és Ganczaugh Miklós Karácsonyi Keresztje (2002) –, melyek a Turi-mű szimbolikus időjátékának párhuzamaként említhetők. Lásd róla: ifj. GYERGYÁDESZ László, „A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé és a kecskeméti kortárs keresztény művészeti gyűjtemény”, Sárospataki Füzetek, 1. sz. (2021): 58–59.
15. Részlet a szerző Turi Endrével 2025 júliusában, a Cifrapalotában megrendezett kiállításon folytatott beszélgetéséből.
16. „Turi ezúttal is különösen ügyel a részletekre, éppen ezért részesíti előnyben a hajdani kecskeméti zománcgyárban – erőteljes közreműködése mellett – kifejlesztett, s 1097-es számot viselő transzparens zománcot, ugyanis az bizonyos mértékben »földolgozza« a réz-oxidot, s így négy-öt égetés után tiszta, elszíneződés mentes marad a felület.” ifj. GYERGYÁDESZ, „A fény születése…”, 17.
17. GALUSKA, Ne veszítsétek el a bizalmat és a küzdést!…
18. PAP Gábor, „Turi Endre hetven éves”, in Zománc 2005. A XXXI. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét 2005. június 27. – július 31., szerk. PAP Gábor (Kecskemét: Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, 2005), 28.
19. VARGA Géza, Mi van vele? Turi Endre, https://archiv.hiros.hu/kultura/mi-van-vele-turi-endre

Fotók:

1. Jézus magára veszi a keresztet (Keresztút, II. stáció, Bácsborsód, Jézus Szíve-kápolna); zománcozott acéllemez; 56×90 cm; 2005 (Fotó: Kovács Szabolcs)
2. Szent Veronika letörli Jézus arcát (Keresztút, VI. stáció, Bácsborsód, Jézus Szíve-kápolna); zománcozott acéllemez; 56×90 cm; 2005 (Fotó: Kovács Szabolcs)
3. Jézust keresztre szegezik (Keresztút, XI. stáció, Bácsborsód, Jézus Szíve-kápolna); zománcozott acéllemez; 56×90 cm; 2005 (Fotó: Kovács Szabolcs)

Kapcsolódó cikkek:

Prófécia

Vitaindító az ötvösművészet jövőjéről