Seszták János kolozsvári porcelánfestő életműve
Az 1923-ban elhunyt Seszták János, a kolozsvári porcelánfestés nagy öregjének gyermek- és ifjúkoráról nincsenek adataink, de ezek valószínűleg nem is lényegesek későbbi pályaíve szempontjából. Az első híradás a kolozsvári Magyar Polgár című lapban, 1884. augusztus 30-án jelent meg róla, amikor a Kolozsváron megnyílt Munkakiállításon a kő- és agyagipari szekcióban kiállított munkáit emelték ki. A tárlaton a helybeli Fischer Vilmos-féle porcelánfestöde segédjeként vett részt. A lap szerint már az első napon sok vevőjük akadt. Az Ellenzék így ír erről: „különösen szépek a porczellánfestési munkák, melyeket Fischer Vilmos helyi porczellán gyárában sajátítottak el a kiállítók: Petrás Ferencz és Seszták János”. A Fővárosi lapok még meg is toldotta a dicséretet: vázáin kitűnően utánozza az „ákombákomos arabeszkeket, az árnyék nélküli festést” és a pufók kínai copfos arcokat. „A múlt évi gyulai munkatárlat juryje arany-éremmel tüntette ki. Biztosan megkapja ezt a jövő évi országos kiállításon is.” (A Munkakiállításokon nem a műhelyeket és tulajdonosaikat díjazták, hanem a tényleges alkotást végző munkásokat.)
Díjnyertes porcelán- és majolikafestő
Sikerén felbuzdulva Seszták jelentkezett az 1885. évi országos általános kiállítás keretében rendezett munkakiállításra is, ahol a segédek között színvonalas munkájáért bronzoklevéllel tüntették ki. (Egy nagy porcelán virágtartó megfestését emelték ki tőle.) Az 1886. évi párizsi munkásipari kiállításra is jelentkezett, de ennek eredményét nem ismerjük. Losoncon, 1887 nyarán kitűnő munkájáért és jó ízléséért aranyoklevelet és egy aranypénzt kapott. Kolozsváron, az 1888. szeptember 1–5. között rendezett segédmunka-kiállításon első díjat nyert a kő-, föld-, agyag-, üveg- és porcelánipar csoportban. Érdekes hír 1889 augusztusából: a „[…] győri országos segédmunka kiállításon több kolozsvári iparos részesült kitüntetésben. A kiállításnak egyik szép részlete volt a Frankkis (Frank Kiss) czég kiállítása, melyet az illető műteremben dolgozó Seszták János érdemeinek lehet tulajdonítani”. A kiállított „porczelán és majolika festmények, különféle stílben kidolgozott tárgyak nagy elismerésben részesültek”. Seszták János ezek szerint munkáltatót váltott, és immár mint „porczelán és majolika festő” nyert aranyoklevelet és arany kiállítási érmet. Úgy tűnik, a másik ismert kolozsvári festödébe való átigazolás nemcsak újabb munkasikert, hanem festői „státuszt” is eredményezett. Mielőtt továbblépnénk, tegyünk egy kis kitérőt!
A Herendi Porcelángyár és Seszták János
A közelmúltban megjelent publikációk magától értetődően említik, hogy Seszták pályafutásának egy – pontosan be nem határolt – időszaka festőként (sőt mesterfestőként) Herendhez kapcsolódik. Ezt támasztja alá egy herendi kiadványban megjelent tál képe is (II. József a halálos ágyán). Ugyanakkor Molnár László A Herendi Porcelángyár munkásai (kb. 1825–1923) című, rendkívül alapos tanulmányában (Művészettörténeti Értesítő 1976/2., 110–122.) nem említi Seszták nevét. Seszták pályája legkésőbb 1884-től a kolozsvári Fischer Vilmos-féle festödéhez köthető. 1891-es önállósodását követően semmilyen adat nincs, mely szerint Kolozsváron bekövetkezett haláláig munka céljából elhagyta volna a várost. Így valószínűtlen, hogy Herenden is festett volna, pláne nem mesterfestőként. Egy lehetséges magyarázat, hogy a kolozsvári Fischer-féle festöde eleinte Herendről kapott fehéredényt festési célra, így a benyomott HEREND jelzés is gyakran fellelhető tárgyaikon.
„Seszták János Utolsó vacsorája kivételes helyet foglal el a magyar porcelánfestészetben”
Kolozsvári iparos ifjak a párizsi világkiállításon
Seszták 1888-ban már tagja volt a kolozsvári iparos ifjak önképző és betegsegélyző egyletének, és részt vett az általuk rendezett éves segédmunka-kiállítás megrendezésében. A kiállítás jutalmaihoz, valamint egyéb költségeinek fedezéséhez hozzájárult adományával, sőt gyűjtőívet is vezetett. 1889-ben lehetőséget kapott arra, hogy a kolozsvári iparos ifjak egy csoportjával tanulmányútra utazhasson Párizsba megtekinteni a világkiállítást. Ahogy a tudósítók – kicsit talán irigyen – írták: a Budapestről induló „párisi kéjvonathoz” csatlakoztak. Hazatérve Kolozsváron harmadmagával előadást is tartott a szerzett tapasztalatokról. Az Országos Iparegyesület 1890. júniusi közgyűlésén Seszták megkapta az egyesület ezüst munkásérmét. A magyarországi iparos ifjúsági önképző és betegsegélyző egyletek IX. országos vándorgyűlését 1891. augusztus 15-én Nagyváradon, a városháza dísztermében tartották. A kolozsvári Iparos-ifjúsági önképző- és segélyegylet képviseletében Seszták János jelent meg többekkel. A Magyarország iparosainak és kereskedőinek cím- és lakjegyzékének 1892-es kiadásában (mely a lezárt 1891-es év adatait tartalmazza) már önálló iparosként említették.
Leonardo Utolsó vacsorája festett porcelántáblán
Seszták 1895-ben nagy fába vágta fejszéjét. Megrendelésre megfestette Leonardo Utolsó vacsoráját egy 69×46,1 cm-es, 5 mm vastag porcelántáblára. Nem törekedett a pontos másolásra, színei élénkek, nem követik az eredeti kompozíció színeit, valamint a kép oldalarányai sem egyeznek, a porcelánkép széltében kissé tömörebb. Leonardo falra festett seccóját a századok alatt számtalan károsodás érte, sokszor restaurálták, így nem tudhatjuk, elkészülésekor hogyan is nézett ki. A porcelánon nyilván másképp fut az ecset, a tökéletesen sík, fényes felületen mások a színek, és persze Seszták mester sem volt egy Leonardo. Mégis ez a kép úgy méretével, mint tökéletes attestjével – amely az alkotásról leolvasható – kivételes helyet foglal el a magyar porcelánfestészetben. A kép jobb oldalát lezáró falon olvasható az alkotó neve: SESZTÁK JÁNOS Kolozsvárt 1895 30?/III. A kép hátoldalán kézírással, piros tintával a következő szöveg olvasható: „Nagyságos Székelyföldvári Szilágyi Béla m. k. erdészeti számtanácsos úr megrendelése által festette Seszták János Kolozsvárt 1895 Márczius hóban”. Ezenfelül a szereplők a hátoldalon meg vannak nevezve elhelyezkedésük szerint: „Jésus – Christus” és az apostolok.
Ezután munkás évtizedek következtek, melyek fontos társadalmi felemelkedést hoztak. 1903-ban a Kolozsvári Királyi Törvényszék bejegyezte a Kolozsvár-monostori hitelszövetkezetet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagját. Seszták „porczellán festőt” többedmagával cégvezetőnek és cégbejegyzési jogosultsággal bíró igazgatósági tagnak választották meg. Ez a jogviszony 1913-ig állt fenn. Seszták pályája kezdetén komoly sikereket ért el a kolozsvári (és másutt rendezett) munkakiállításokon. 1903-ban már a kolozsvári kiállítás bíráló bizottságába választották.
A fotóporcelán elterjedése
Tevékenysége ebben az időben már több lábon állt. A MaNDA őrzi előpataki képeslapját, melynek hátoldalán olvashatjuk: „Kiadó: Seszták János porcelán műfestészete”. Különlegesség egy 1901-ben készült, márvány alapra ragasztott női portréja, mely fotótechnikával került a porcelánlemezre. Valószínűleg több ilyen tárgy is készült műhelyében. A technika magyar kifejlesztője is kolozsvári volt, Veress Ferenc fényképész. Hosszas, francia inspirációjú kísérletezést követően, 1876-ban a szegedi Országos Ipar- és Terménykiállításon mutatta be első fotóporcelánjait. Érdekesség, hogy az alapporcelánt Fischer Vilmos kolozsvári porcelánfestőtől szerezte be, Fischer pedig ebben az időben részben Herenden készült fehér porcelánt használt, így ez a jelzés Veress egyes képein is megjelenik. Munkáit 1879-ben a székesfehérvári kiállításon bronz-, majd a dési iparműkiállításon ezüstéremmel díjazták. Ezt követően ez a technika elterjedt, és több tucat fotográfus alkalmazta, köztük Seszták is.
A Tulipánkert Szövetség és a magyar ipar védelme
1906 tavaszán alakult meg a Tulipánkert Szövetség országszerte, mely célként tűzte ki – a magyar nők lelkes közreműködésével – a magyar ipar védelmét. Előzményének tekinthetjük a reformkorban alapított Védegyletet. Elhatározásuk szerint minden magyarnak, aki a szövetség céljait kívánja szolgálni, tüntetőleg állást kellett foglalnia minden nemzeti eszme, mozgalom és törekvés mellett. Emellett a családi nevelés terén a nemzeti érzés ápolását kellett elsődlegesnek tekinteniük. A mozgalom fő célkitűzése a gyakorlatban magyar termékek vásárlását jelentette. Seszták is részt vett a Tulipánkert Szövetség első kiállításán az erdélyi Tordán. Erről így tudósítottak: „A tordai kiállítás szűk kereteiben is érdekes és ránk, magyarokra nézve felette értékes. Mondhatnék tulajdonképpen, hogy ezen kiállítás létrehozásával, megnyitásával egy kis előcsatározás történt a honi és a kizsákmányoló idegen ipar között, mely máris a mi győzelmünkkel végződött. A tulipán dicsőséges útjának első megpihenő helye Torda, hová összegyűjtötték, összehalmozták mindazt, a mit hazai munkás alkotott. […] Seszták János a porcellánfestészetből állított ki szép készletet, melylyel állandó föltünést is kelt.” (Egyben ezüstérmet és ezüstoklevelet érdemelt ki.)
„Kolozsváron a legelismertebb iparművészek közé tartozott”
Seszták János utolsó évei: híres műhely és jótékonyság
A századforduló környéki évtizedekben kevesebb hírt olvashatunk róla, a tudósítások leginkább adományairól, jótékony cselekedeteiről szóltak. Az Erdélyi Múzeum Egyesület is rendszeres adományairól emlékezett meg, többek között 1904–05-ben érméket ajándékozott az Egyesületnek, míg 1909-ben tizenhét kötetet adott át. Seszták a 19. század végére Kolozsvár köztiszteletben álló iparos polgárává vált. Városszerte híres üzlete és műhelye a Fő tér és a Jókai utca sarkán álló Rhédey-palota földszintjén volt, ahol a város legismertebb üzlethelyiségei sorakoztak.
1923. augusztus 8-án, hosszú idő elteltével egy rövid hír jelent meg a kolozsvári Ellenzék című lapban: „Seszták János kereskedő rövid, de súlyos betegség után folyó hó 7-ikén reggel 2 órakor elhunyt”. Néhány nappal később egy hosszabb nekrológot olvashatunk ugyanott: „Seszták János halála. Szerdán délután kisérték örök nyugalomra Seszták János kolozsvári porcellánfestőt, aki hosszú évtizedeken keresztül a maga szakmájában konkurrencia nélkül szolgálta ki a kolozsvári közönséget. Ő festette Kolozsváron a legszebb gobelinporcellánt (Cubash minta), és az elhunytak temetésére küldött koszorúk szalagjaira már majdnem negyven éve Seszták bácsi pingálta rá, hogy: Béke poraira, vagy Viszontlátásra. Régen festőiskolája is volt, mert Seszták bácsinak festőművészi ambíciói is voltak és néha tájképeket is festett. Művészete azonban leginkább akkor volt elemében, amikor címereket kellett festeni, mert majdnem egy fél évszázad óta mindig ő festette meg az erdélyi arisztokraták és nemesek családi címereit.”
Kézírásos jelzések a porcelántárgyakon
Emléke még sokáig tovább élt, amiről egy riport tanúskodik a Hölgyfutár 1936. június 1-i számában: „Appán Gyula iparművész felesége, Bányai Ibolya kolozsvári ismert iparművész így beszél tanulmányairól: Kolozsváron kezdtem Ács Ferenc festőművésznél. Aztán a budapesti Iparművészeti Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Nagyon sajnálom, hogy míg Seszták János élt, nem tanultam meg tőle a porcelánfestést…”.
A Seszták-féle festödében festett tárgyak kézírással jelzettek. A kézírás annyiféle, ahány festő dolgozott a műhelyben. A kézírásos jelzések a következő típusokat képviselik: Seszták János Kolozsvár vagy Kolozsvárt két sorban, illetve Seszták János Porcelánfestészete Kolozsvárt három sorban. Ennek változata: Seszták János Porcelánfestészetéből Kolozsvárt, szintén három sorban. A kézírásos jelzéseket általában jobbra dőlő betűkkel, vékony hegyű tollal írták. Esetenként a felirat alatt évszám is megjelenik.
Az illusztrált tárgyak a szerző tulajdonát képezik.
Kiss Gábor Iván
építész, műgyűjtő
