Válogatás Bohus Zoltán és Lugossy Mária hagyatéki gyűjteményéből a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban
Kevés alapanyag hordoz magában annyi ellentmondást, szimbolikus réteget és misztikus lehetőséget, mint az üveg. Átlátszó, mégis titkokat rejt. Rideg, ugyanakkor formálható. Tapintása sima, selymes, de ha eltörik, vágása csontig hatol. Törékeny, ugyanakkor az egyik leginkább időtálló anyag: az emberiség legrégebbi tárgyi emlékei között is szép számmal találunk üvegből készülteket. Folyadék szerkezetű, mégis szilárd anyag, amelyen áthatol a fény, külső és belső tereket képes elválasztani egymástól. Egyszerre része a fizikai valóságnak és érzékelteti a transzcendens jelenlétét. E különleges anyag alkímiája miatt vált a 20. század végének és a 21. század elejének két kimagasló magyar üvegszobrásza, Lugossy Mária és Bohus Zoltán életművének meghatározó matériájává.
Az üveg alkímiája című kiállítás 2025. november 20-án nyílt meg a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban azzal acéllal, hogy a magyar közönség ismét – vagy sok esetben először – találkozhasson e nemzetközileg is elismert és többszörösen díjazott művész házaspár kivételes alkotói világával. A tárlat egyszerre művészettörténeti bemutató, szellemi utazás és anyagfilozófiai meditáció: nem pusztán retrospektív, hanem értelmező, új kérdéseket felvető kiállítás, amelynek középpontjában az áll, hogyan vált az egyszerű síküveg szobrászati nyelvvé, sőt autonóm szobrászati univerzummá két különböző, mégis egymást kiegészítő életműben.
Az üveg mint médium
Az üveg az emberiség egyik legrégebbi mesterséges anyaga. Máig hordoz valamit abból a csodából, amely az ősi anyagtranszformációk – az alkímia – lényegét jelentette: a metamorfózis misztériumát. Homok, fém-oxid, hő és fény találkozik benne; az elemek megolvadnak, és valami teljesen új jön létre – valami, ami már nem egyszerű anyag, hanem médium, amely átengedi és átalakítja a fényt, mintha életre kelne.
„a fény, a tér és az idő megfoghatatlansága és állandósága jelenik meg”
Az üveg különlegessége, hogy fizikailag szilárdnak hat, de mikroszerkezete szerint lassú, mozgásban lévő folyadék. Ez az anyagtulajdonság metaforikus értelemben is kulcsfontosságú: mintha az üveg saját idődimenzióval rendelkezne, amely a természetben is előforduló, spontán „üvegesedő” anyagokkal rokonítja. A fény és az üveg kölcsönhatása olyan jelenségeket hoz létre, amelyek túlmutatnak a materiális tapasztalaton – mintha az anyag a saját „lelki életét” hordozná.
Éppen ez a misztikum ragadta meg Bohus Zoltán és Lugossy Mária fantáziáját pályájuk kezdetén. Számukra az üveg nem csupán technikai alapanyag volt, hanem gondolkodási forma, filozófiai médium, sőt önismereti út. Művészetükben az üveg alkotótárs: éppúgy formálja őket, ahogyan ők formálják. Ez a kettős átalakulás – az anyag transzmutációja és a művész belső változása – adja a kiállítás címét.
Bohus – Lugossy: két művészi világ dialógusa
A művészpáros közös műhelyben dolgozott, ugyanazon alapanyagokkal, eszközökkel, gépekkel és szerszámokkal, mégis teljesen eltérő szobrászati nyelvet alkottak. Művészetük nem olvad össze, inkább két külön világot, két pólust képvisel, amelyek között láthatatlan erővonalak feszülnek – és éppen ez teszi dialógusukat izgalmassá. Mindketten a fény, a tér és az idő anyagban megfoghatatlannak tűnő jelenségét és állandóságát igyekeznek megragadni.
BOHUS ZOLTÁN – A GEOMETRIAI REND ÉPÍTÉSZE
Bohus Zoltán alkotásai az üveg intellektuális megközelítésén alapulnak. Művészetének esszenciája a geometriai fegyelem, a tisztaság és a szerkesztettség. Már fiatalon felismerte, hogy az üveg nem pusztán dekoratív vagy díszítőanyag, hanem a fény háromdimenziós szobrászatának legalkalmasabb médiuma.
Pályája során fokozatosan elhagyta a színt, a díszítést és az összetett anyagpárosításokat. A ’80-as évektől műveiben kizárólag a színtiszta síküveg jelenik meg. A tisztaság nem csupán esztétikai, hanem filozófiai döntés: szobraiban a fény válik a tartalom hordozójává.
Fényarchitektúra és vizuális illúzió
A síkok, élek, metszések és prizmák úgy működnek, mint egy belső fényarchitektúra: a szobrok nem statikus tárgyak, hanem folyton változó optikai rendszerek. A művek lényege a bennük zajló folyamat: fénytörés, reflexió, belső árnyék, lebegő tér és vizuális illúzió.
Bohus szobrai első ránézésre hidegek és mértani szerkesztettségűek, ám hosszabb szemlélődés után kiderül, hogy épp ellenkezőleg: rendkívül érzelmes és meditatív világot nyitnak meg. A kristályszerű struktúrák a természet időtlen rendjét idézik: a kristályosodás, a növekedés, a gravitáció és a fény törvényei metafizikai erőként jelennek meg bennük. A művek rejtett belső terei mintha a létezés nem látható dimenzióira utalnának. A fény által feltáruló, megfoghatatlan formák metaforikusan hordozzák az emlékezet, az identitás és a gondolkodás rétegeit.
Bohus életműve valójában nem is szobrok sorozata, hanem egyetlen kérdés kutatása: hogyan lehet anyaggá transzformálni a fényt? Művészete az üveg alkímiájának racionális oldala – a rend, a szerkesztettség és a tiszta forma misztikája.
LUGOSSY MÁRIA – A TÖRTÉNETEK ÉS SEBEZHETŐ FÉNYEK SZOBRÁSZA
Lugossy Mária művészete ezzel szemben organikus, emocionális töltetű és narratív. Ő az emberi történetek, a mitológiák és a személyes tapasztalatok szobrásza. Míg Bohus a tisztaságot keresi, Lugossy az üveg nyers, törékeny, sebzett oldalát mutatja meg. Számára az üveg élő anyag, amely képes hordozni a fájdalmat, a gyógyulást, a veszteséget és a reményt.
Lugossy egyik legfontosabb alkotói gesztusa a zárványok beépítése. Korai munkáiban a különleges szerkezetű ásványok (tektitek, hegyikristályok, őskőzetek) és az optikai lencsébe foglalt embrióformák (adott esetben higannyal és úszó szigetformákkal ötvözve) mint teremtésgondolatok jelennek meg. Ezek a beágyazott elemek úgy működnek, akár az emléktöredékek: mintha az üvegben megdermedt volna az idő, mely ősi idők üzenetét hordozza. A zárványok későbbi homokfúvásos feltárása különös feszültséget teremt: egyszerre jelenik meg a rejtett és a feltárt, a múlt és a jelen, a seb és a gyógyulás.
Üvegbe foglalt emberi sors
Lugossy művei gyakran női sorsokat, mitikus alakokat és spirituális tartalmakat jelenítenek meg. A sérülékenység és a belső erő kettőssége határozza meg őket. A transzparens üvegben testeket, lenyomatokat, mozdulatokat látunk – nem szó szerinti, hanem emocionális értelemben. Szobrai olyanok, mint megkövesedett imák vagy testté vált belső monológok. Megalkotta a „Minden idők áldozatai” figurát, Po Arnist, aki megtestesíti az ember földi létezésének gyötrelmeit: a történelem során elnyomott, kizsigerelt, a létezés perifériájára sodródott, esetlen embert. Ezen alak megjelenítésével a fény, a tér és az idő hármasához hozzárendelte az emberi jelenlétet, a sorsot, a szenvedést és a feloldozást, mely az alkímiai-emberi transzmutáció testet öltése.
Lugossy számára az üveg nem steril anyag, hanem lélegző, érző felület. A repedések, törések és szilánkok nem hibák, hanem jelentéshordozók. Alkotásai az üveg alkímiájának intuitív, lírai oldalát jelenítik meg: a káoszból születő formát, a sérülésből fakadó szépséget.
KETTEN EGY MŰHELYBEN – A TALÁLKOZÁS ALKÍMIÁJA
Habár művészetük eltérő irányokba fejlődött, és közös alkotást sosem hoztak létre, a közös műhelymunka termékeny kölcsönhatást eredményezett. A mindennapi dialógusok, a technikai megoldások megosztása, a kísérletezés közössége olyan atmoszférát teremtett, amely mindkettejük életművének hátterében meghatározó.
A két alkotó különbözősége nem távolságot, hanem egymást kiegészítő kontrasztot hoz létre. Bohus tiszta, fegyelmezett struktúrái mellett Lugossy intuitív, emocionális formái még erőteljesebben ragyognak fel – és fordítva. A kiállítás talán legizgalmasabb rétege az a láthatatlan párbeszéd, amely életük során mindvégig jelen volt a műveik között, és épp ez a dialógus teszi lehetővé, hogy a látogató ne csupán két önálló életművet, hanem egy közös szellemi univerzumot fedezzen fel.
Az üveg metaforája
A kiállítás azt a tapasztalatot kínálja, hogy az üveg nem csupán anyag, hanem metafora: a transzparencia, a törékenység, az idő, a fény és az emberi lélek egymásba fonódása. Bohus és Lugossy művészete megmutatja, hogy az üvegben minden benne van: a rend és a káosz, a tisztaság és a sérülés, a szellem és a test. A tárlat azt sugallja, hogy az alkotás folyamata maga is alkímia: a művész formálja az anyagot, de közben ő maga is átalakul. Ez a belső változás – a tudat finomodása, a kifejezés tisztulása, a lét megértésének elmélyülése – az, ami összeköti ezt a két rendkívüli életművet.
Az üveg alkímiája végső soron nem az anyag titkáról szól, hanem arról az emberi képességről, hogy képesek vagyunk megsejteni a láthatatlant, és formát adni a bennünk zajló folyamatoknak.
Bohus Eszter
kurátor
Főcímkép:
Bohus Zoltán: Kettős forma; rétegelt, ragasztott, mattított, polírozott síküveg; 2011 (Fotó: Bohus Réka)
Fotók:
- Bohus Zoltán: Nyugalom; rétegelt, ragasztott síküveg, csiszolt, polírozott; 2001
- Bohus Zoltán: Ősz; rétegelt, ragasztott, savmaratott síküveg, csiszolt, polírozott; 2014
- Bohus Zoltán: Színpad I.; rétegelt, ragasztott, foncsorozott, polírozott síküveg; 1991
- Bohus Zoltán: Tájkép; rétegelt, ragasztott, csiszolt, polírozott, mattított felületek; 2015
- Bohus Zoltán: Üzenet a tengerből; rétegelt, ragasztott, mattított, polírozott síküveg; 2006
- Lugossy Mária: Mikrokozmosz; rétegelt, ragasztott síküveg, mattított felület, embrió zárványok optikai üveglencsékben; 1999
- Lugossy Mária: Misztikum; rétegelt, ragasztott síküveg, homokfúvott felület, bronzöntvény zárvány; 1994
- Lugossy Mária: Privatizált természet; rétegelt, ragasztott síküveg, homokfúvott felületek, üveg műtárgy festett faládában; 2004
- Lugossy Mária: Mózes táblája; rétegelt, ragasztott síküveg, homokfúvott felület, bronzöntvény zárvány mészkő tömbben; 2000
Fotók: Bohus Réka
