Farkas Zsófia szobrászművész „Pillanat, mely kilóg az időből” című kiállítása a B32 Trezor Galériájában 2025. február 6. és április 4. között

A stúdióüveg-mozgalom története valamivel több, mint két emberöltőre nyúlik vissza. Ha körültekintünk a régióban, azt látjuk, hogy Csehország (a történet kezdetén Csehszlovákia) az elsők között kapcsolódott be az Amerikából „importált” studio glass áramlataiba jellegzetes kelet-európai „csavarral”. Nem tudatosan, inkább spontán. Ugyanis az amerikai stúdióüvegesek mind tanultak Prágában az ottani üvegművészektől, vagy pedig disszidens csehszlovákok voltak. Az üveggyárakban akkoriban nem állították le a hutákat, ahol az üveget olvasztják, hétvégére sem, hiszen gazdaságilag nem érte volna meg felfűteni ezeket a hét elején, amikor a termelés elkezdődött. Ezt a lehetőséget kihasználva a kreatív művészek hétvégente ellepték a gyárakat, és kedvükre, kötöttségek nélkül, önfeledten alkottak. Magyarországon is az 1960-as évektől kezdett elindulni egyfajta szemléletváltás e téren, amikor több tervező és művész rájött, hogy az üvegre nem csak használati tárgyak alapanyagaként lehet tekinteni. Farkas Zsófia alkotási vágyára nagy hatással voltak ezek a történeti „mozgolódások”, és valami benne is elkezdődött, amikor először találkozott az üveg mint alapanyag szobrászati lehetőségeivel.

Belépve a B32 Galéria szuterén kiállítóterébe…

Farkas Zsófi „Pillanat, mely kilóg az időből” című kiállítása februárban nyílt meg a Trezorban. A címe Weöres Sándor Örök pillanat című verséből származik. A white cube kiállítótérbe belépve körbeöleltek Zsófi alkotásai. Az üvegszobroknak fizikai határaik valóban voltak, de atmoszférájukkal kilógtak az időből, hogy a költőt idézzem az alkotó címválasztása kapcsán. Könnyen érzi magát az ember a kiállítás részének, ha az évek alatt felállított és beidegződött határait képes elengedni. Határtalanság és időtlenség, vagy inkább határtalan időtelenség? Hirtelen én is egy anyag voltam, aminek nem tudtam, mi lesz a „kimenetele”, a jövője, a sorsa. Párhuzamot vontam önmagam és az alkotások között térben és időben. Egy Farkas Zsófi által megalapozott univerzumba kerülhettem, aminek részleteit én mint befogadó alakíthattam kedvemre. Különleges érzés tud lenni, amikor hagyja az ember, hogy az üvegszobrok szóljanak hozzá, és megindítsanak benne érzelmeket, gondolatokat, még akkor is, ha a logika itt csődöt mond. Nem is csoda, azaz éppen, hogy csoda, mert az üvegnek van valamilyen elmondhatatlanul vonzó tulajdonsága. Zsófi ezt úgy fogalmazta meg, hogy „az üveg minden anyagok legvarázslatosabbika és legszebbike”.

De lépjünk ki a Trezor Galéria teréből és a kiállítás aktuális idejéből! Szentendrén vagyunk egy kerti tó mellett, ahol ismerős üvegalkotások bukkannak fel a növények között. Miközben ezeket csodálom a műterem üvegfalain keresztül, mellettem Farkas Zsófi lelkesen mesél. Megérkezünk oda, ahonnan elindultunk: a tervezéshez, a papírra kerülő gondolatokhoz, ahonnan majd olvasztókemencébe és idővel a kiállítóterekbe kerülnek az alkotások. A műterem ellenállhatatlan nyugalmat áraszt. A munka nem ma kezdődött el itt, mert már több, mint harminc éve foglalkozik szobrászattal. A felmenői szépen továbbadták Zsófinak a képzőművészettel kapcsolatos „generációs fertőzöttséget”. Elég csak édesapját említenem inspirációs forrásként, a Kossuth-díjas szobrászművész Farkas Ádámot.

Megfér egy emberben képzőművészet és iparművészet?

Farkas Zsófi huszonöt évvel ezelőtt szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén. Klasszikus értelemben és szó szerint a képzőművészet, különösen pedig a szobrászat világából jött, mégis egy par excellence iparművészeti médium felé fordult. Nagyjából négy éve fogalmazódott meg benne, hogy szeretné kipróbálni az üveg médiumát a plasztikák készítésében. Elhatározásában hatalmas ugródeszkát jelentett Bárdibükkön a Nemzetközi Üveg Alkotótelep. A bárdudvarnoki művésztelepen kezdett megfogalmazódni benne, hogy az ő útja az üveghez vezet, mert úgy érezte: „aki egyszer ráérez az ízére, azt az üveg választja ki; gyönyörűséget okoz, és beszippantja”.
Zsófi az üvegművészet szempontjából előnynek érzi, hogy szobrász előtanulmányokkal ugrott fejest az üveggel való ismerkedésbe, mert így szépnek láthatta és látja a mai napig is, amit az egyetemi tárgytervezés keretei között hibásnak vagy selejtnek titulálnak. Neki nem kellett megfelelnie a használati tárgyak szigorú készítési elvárásainak, ő épp a tökéletlenségben látta meg az üveggel való munkában a szépet és csodálhatót.
„Számomra ez maga a csoda, hogy nem irányítható az üveg. Megnyugvást ad, hogy ennyire bele lehet törődni abba, hogy minden úgy alakul, ahogyan annak alakulnia kell. Nem lehet erőltetni eseményeket, tökéletességet, de még a tökéletlenséget sem lehet kicsikarni a tárgyakból” – mondja lelkesen Zsófi. Az erőltetett, tökéletességre törekvő alkotás távol áll tőle.

Üveg-öntés – fény-törés

Egy üvegszobor nagyjából egy hónap alatt készül el a tervezéstől a végső forma megszületéséig. Először fejben, majd papíron készülnek a vázlatrajzok, ezt követően hungarocellből az 1:1 arányú modell, utána egy speciális, hőálló gipszből a negatív forma, amelyet teljesen ki kell szárítani, mielőtt az égetőkemencébe kerül. A negatívot hidegen tölti meg üvegtörmelékkel, és lassan kezdi el felmelegíteni a hutát 880°C fokra. Az üveg folyamatosan olvad bele a formába, felveszi annak alakját, miközben számtalan, előre nem kiszámítható folyamat játszódik le: légbuborékok alakulhatnak ki az üvegcserepek közötti apró hézagokban, vagy áramlásvonalak rajzolódhatnak ki, ahogy a különböző irányba mozgó, olvadt üvegdarabok találkoznak. A lehűtés kritikus pont, mert a legnagyobb óvatosság mellett is előfordulhat, hogy a többhetes munkafolyamat végén szétpattan az alkotás. A nyers öntvény megmunkálása – csiszolás, polírozás – szintén hosszú és kényes részfolyamat. Zsófi az elsők között pont azt tanulta meg az üvegtől, hogy a megmunkálásához „alázat kell, mert az üvegnek saját akarata van”.
A technikai háttér azonban nélkülözhetetlen kiindulópont a tárgy tulajdonságaihoz. Az üveg különlegessége, hogy túllép a hagyományos szobrászat háromdimenziós világán: a néző bepillantást nyer az anyag belsejébe, így megnyílik a negyedik dimenzió – a fény. A megvilágítás kulcskérdés. „Természetes fényben él igazán az üveg” – vallja az alkotó, mégis, a B32 Trezor Galériájában megrendezett kiállításon a mesterséges világítás is lenyűgöző hatást keltett. Az üvegszobrok állványát is Zsófi tervezte meg gondosan, minden részletre figyelve, hogy a beépített megvilágítás minden szobor teljes valóját megmutassa. Egy-egy alkotás közel sem ugyanazt a benyomást keltette volna természetes fényben vagy más megvilágításban, ezért a rendezésnek is „kulcsszerepe” volt, hogy a pillanat, mely kilóg az időből egyszeri és megismételhetetlen legyen.

„Átalakított az üveg, vagy egymást alakítottuk”

Megérintett, amikor arról beszélt, hogyan hatott rá az anyag. A technika nemcsak kézügyességet, hanem belső munkát is követelt részéről. Egy olyan korban, ahol a gyorsaság, a láthatóság, a „megúszás” vált sokak számára erénnyé, ő tudatosan másik irányba fordult: lassabban, mélyebben, figyelmesebben él és dolgozik. „Mostanában a kitartás, a türelem, az odaadó, elkötelezett munka már-már szitokszavakká váltak” – mondja Farkas Zsófi, amelyek láthatóan az ő „belső” szótárából nem hiányoznak. A „belső” fontosabb, mint a „külső”, még egy alapvetően ennyire a felszíni hatásokra fókuszáló műfajnál is, mert a „belső hajtóerő” hoz létre valódi műalkotásokat. Az az érzésem, hogy vannak olyan lelki alkatú művészek, akik azért „kötnek ki” egy bizonyos médiumnál, mert az anyag természetében saját természetükre ismernek rá. Zsófi így fogalmaz:
„Az üveg nemcsak szép, nemcsak tiszta vagy áttetsző, de szeszélyes, követelőző, kiszámíthatatlan. Kell hozzá egy buddha természet, de szerencsére én ilyen vagyok.

De még így is minden nap újra meg kell találni a motivációt. Az üvegszobrászat nemcsak fizikailag, de lelkileg is megterhelő. Ritka a külső visszajelzés, az alkotói folyamat gyakran magányos, és az ego nem bírja ezt sokáig. Elhivatottság nélkül nem menne. Egyszerűen muszáj háttérbe szorítani az egót, másképp képtelenség folytatni valamit, amiben ennyi a kihívás, ennyi a bukás, és ennyire kevés a biztos pont. Hiszen a »selejtek« aránya akár elérheti az ötven százalékot is, de a kudarc teljesen szerves része az alkotási folyamatnak.”
Annak ellenére, hogy ahol a legcsillogóbb a felszerelés, a legmodernebb eszközpark és a legdrágább alapanyagok állnak rendelkezésre, a születő művek mégis meglepően gyengék lehetnek. A kedvező körülmények nem helyettesíthetik vagy pótolhatják a belső késztetést, a gondolati mélységet vagy a személyes tétet. Zsófi tapasztalata, hogy itthon, ahol a műhelyek fűtetlenek, a technikai háttér szűkös, és gyakran az alapanyag beszerzése is kihívás, „a leleményesség és a kreativitás túlélési stratégiává vált”. Ám Farkas Zsófi függetlenül a körülményektől az egyszerűségre törekszik, alkotásaiban ez a lelkület tükröződik, ezért inkább inspirációs forrást jelentenek a szakmagyakorlás jelenlegi korlátai.

Az evolúció útja: kézzel gondolkodni

Zsófi úgy tekint az alkotásaira, mint élőlényekre, meglátja bennük rejtett életüket, fejlődéstörténetüket. Végigtekintve a Trezor Galériában kiállított műveken, azt éreztem, hogy egymásból fejlődnek, és az általa tervezett formákra neki már nincs is ráhatása a térben. De igaz ez az egyes üvegszobrok esetében is: aki a „kezeivel gondolkodik”, az teljesen ki tud kapcsolni mentálisan az alkotófolyamat közben, így engedve szabad utat a forma törvényeinek.
Farkas Zsófi első kiállítása a Mesterséges evolúció címet kapta, és ez azóta is hűen kíséri alkotói gondolkodását. „Azért ezt a címet adtam, mert az egyik forma születik a másikból, egyik alakítja a következőt” – mondja. Nem szabad megfeledkezni a mesterséges jelzőről sem, amely az anyagra utal, hiszen az üveg az ember által formált, mégis önálló karakterrel bíró közeg. De az evolúció nemcsak formákra, hanem belső mozgásokra is vonatkozik. A csapdába esett légbuborékokat a fény kimozdítja statikus állapotukból, a sima és konkáv felületeknek pedig a fény ad dinamikát a tárgyat körbejáró néző mozgásának ritmusában.
Az alkotói evolúció nem áll meg a kis-plasztikáknál. Zsófi jövőbeli tervei között szerepel, hogy „szoborházaknak” adjon formát. A lépték és méretezés szó szerint hatalmas kihívás elé állítja őt, de egy-két éven belül szeretné megvalósítani ezt az ötletét. Kíváncsian várom, hogy vajon Schaár Erzsébet után szabadon ő is utcát és enteriőröket fog-e megvalósítani, csak mindezeket üvegből. Háznyi méretű szobrokat elképzelhetetlenül nagy költség lenne kivitelezni üvegből. Zsófi elárulta, hogy tervei között újra a klasszikus szobrászati médiumok, a fa és az acél szerepelnek a projekt alapanyagaiként. De a B32 Trezor Galériájában látott különös üvegvilág után az én fantáziám már nem ismer határokat, ha az alkotói kreativitásról van szó.

Tóth Barbara
egyetemi hallgató