Az ablak a ház szeme, a szem a lélek tükre – mondják. Milyen fontos – különösen nekünk, alkotóknak –, hogy ne önmagában álljon, hanem tükrözve, tükröztetve legyen, amit megosztunk a világgal! Minél távolabbra jut az üzenet, annál érdekesebbek lehetnek a reflexiók.
Regős Anna textilművész kurátori munkájának köszönhetően, a Prágai Magyar Kulturális Központ, a Liszt Intézet rendezvényeként, Kassai Hajnal bábáskodásával kinyithattunk egy ablakot a gyönyörű csehországi Jindřichův Hradec városkában. Az ablak/Okna címet viselő tárlat 2025. április 5-én nyílt, és egészen ez év október 31-ig látogatható.
A mesekönyvbe illő cseh város méreténél jóval komolyabb kulturális központja a régiónak. Nem sokkal élnek itt kevesebben, mint Szentendrén, de ugyanúgy a művészetek városa, mert a vára és kastélya hatalmas. Eredeti tárgyakat felvonultató termei, kortörténeti tárlatai mellett hatalmas fotómúzeuma és a Dům gobelínů (textilmúzeum) is itt található. Ez utóbbi azért is fontos számunkra, mert itt működik – textilrestauráló műhelyekkel, művészeti workshopokkal és kiállítótérrel – az az aktív textiles tér, mely ékes bizonyítéka annak, hogy a város a cseh gobelinipar központja.
„ez a kiállítás olyan, mintha egy ablakon keresztül néznénk be egy házba, és csak egy szeletét látnánk a berendezésnek”
Kiállításunk „otthona” azonnal elvarázsolt minket, hiszen a szakma minden számunkra fontos és szeretett részletét nemcsak bemutatta, hanem valóságosan élte. A textilrestauráló műhelyben egy hölgy éppen egy többszáz éves gobelint restaurált, de antik szőnyegek helyreállításával is foglalkoznak. A restaurálás fázisait tablókon, fotókon mutatják be a látogatóknak a folyamatos szakmai vezetés és a bemutatók tartása mellett.
A helyi textiltörténeti anyagban megtalálhattuk Josef Müller fantasztikus textiljeit, terveit, munkáihoz készített fonalminták sorát és kivitelezett darabjait az eredeti helyszíneken készült fotókon. Az 1931-ben született művész a ’60-as években tűnt fel modernista textiles alkotásaival, amelyekből éppúgy árad a szabadság levegője, mint nyugat-európai társainak műveiből. Megnyitónkon Attalai Zita cipőtervező művész, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért elnöke beszédében elhelyezte Josef Müller munkásságát a korabeli európai közegben. „Fontos, hogy ekkortájt hazánkban kifejezetten a textilművészet a mentsvár az akkori kultúrpolitika szelektivitása elől. Az alulról jövő szakmai mozgalom 1968-ban indult el Budapesten, amikor az akkori progresszív ambíciókkal bíró ipari tervezőművészek (Szenes Zsuzsa, Buzás Árpád, Szilvitzky Margit, Szuppán Irén) az Ernst Múzeumban megrendezték a Textil falikép 68 című kiállítást: kihasználva azt a szabadságot, hogy az akkori szocialista kultúrpolitika cenzúrája nem érte el a textiles műfajt, így létrejöhettek erőteljes társadalomkritikát megfogalmazó üzenetek is. Az új hullám, a felületképzési játékok a textilmegmunkálás széles eszköztárát felhasználták. Az anyagok olyan tulajdonságait fedezték fel, melyek forradalmian új megfogalmazásokat hoztak létre a művekben. Szenes Zsuzsa gondolata ma is érvényes: »Attól függetlenül, hogy én el tudom képzelni ezeknek a műveknek az alkalmazását, a biennálékon kiállított műveknek nem kritériuma a lakásban való elhelyezhetőség. Itt olyan eszmei-technikai ideáról ad számot egy mű, amely magában hord számos konklúziót az addig érlelt munkafolyamatról, és magában hordja direktíváit, amelyekben hathat a mű.« A jelenség Lódz-ban – Lengyelországban – 1972-ben már elindult, hasonló eseménysorozat vette kezdetét Magdalena Abakanowicz és Jolanta Owidzka egyéni ambíciói hatására. A magyar textilesek keresték a lehetőségét annak, hogy az ipari gyártmányfejlesztés során kibontakozó iparművészeti teljesítményeiket bemutassák, ennek nyomán elindult a szálművészet mint önálló képzőművészeti műfaj térhódítása. Josef Müller munkássága is ebben az időben érik be.”
Ahogyan a textilmúzeum lépcsőin a látogatók lépkednek tárlatunk felső emeletére, a falakon elhelyezett Josef Müller-munkák gyönyörűen vezetik a látogatót, megidézve közös múltunkat.
Regős Anna így összegezte a kiállítás ars poeticáját: „Méretét tekintve ez a kiállítás olyan, mintha egy ablakon keresztül néznénk be egy házba, és csak egy szeletét látnánk a berendezésnek. Mégis a látvány elég sokat elárulhat a benne lakókról.”
Attalai Zita megnyitóbeszédében folytatta e gondolatmenetet: „S nemcsak a benne lakókról, hanem az egész házról, környékről, városról, országról… és egy kultúráról. Az öt kiállítóművész egy-egy érdekes szegmensét mutatja be a kortárs magyar textilművészetnek. Csókás Emese, Gulyás Judit, Kiss Katalin, Regős Anna, Vereczkey Szilvia a progresszív kortárs magyar textilművészek közé tartoznak. Mindegyikük évtizedekre visszanyúlóan rendszeres kiállítója a szombathelyi Nemzetközi Textilművészeti Triennálénak, amely Európa második legjelentősebb textilművészeti szakmai seregszemléje. Én évek óta ismerem őket, munkásságukra pedig kifejezetten azóta figyelek napi szinten, mióta a szombathelyi triennálék szervezését végző alapítvány munkájában veszek részt 2019 óta.”
Regős Anna kurátori célja volt, hogy olyan művészeket hozzanak el a városba, akik technikailag nagyon különbözőképpen közelítenek a textilhez, és még munkásságukon belül is – akár többször – váltanak megjelenítési formát témáik számára.
Csókás Emese…
…pályája elejétől a klasszikus francia gobelin egyik jelentős képviselőjévé vált. 1999-es francia tanulmányútja (Beauvais, Párizs) után nem is csoda, hogy beszippantotta a textilművészet eme legnagyobb varázslata. A természet direkt és indirekt ábrázolása egészen finom, elemelt formában szövődött kezei által autonóm képpé. A gobelinszövés egy színes terv(rajz) vagy festett kép gyapjúszálakba transzformált változata, így miközben megszövi a tervet a művész, szinte percenként hoz döntéseket, mivel egy adott színfoltot többféleképpen is meg lehet jeleníteni: vékony gyapjúszálakat összefogva, úgynevezett fonalban keveréssel, vagy egy-egy színt fésűs formában összeszőve (hasűrözés), de lehet a szálak félsoros pontraszteres összedolgozása is, és még számos egyéni variáció, ahogyan az egyik színfolt átlép egy másikba. A természet törékenysége, ragyogás, fény, változás, mulandóság, szétesés – e gondolatok megjelenítése foglalkoztatja Csókás Emesét. Ehhez keresi az újabb és újabb technikai megjelenítést. A gobelin mellett évek óta készíti képeit egy általa kitalált új módszerrel. Fémlapra feltekert textilszálakból kisebb-nagyobb elemeket készít, és ezeket egymáshoz illeszti, mint egyfajta kirakós játék darabjait. „Ez a szövés struktúráinak kiterjesztése a térbe, azt vizsgálva, hogy a fonal struktúrái hogyan viszonyulnak a fém struktúrához. A szövés függőleges és vízszintes geometrikus kereszteződésének, kötéspontjainak makronagyításával, a két anyag ötvözésével szeretnék új minőséget létrehozni. A szövés szerkezetét megjelenítő geometrikus hálót a vágott és illesztett fémlapokkal hozom létre. Erre rézdrótot és fonalat tekercselek, a fémet mesterségesen is rozsdásítom és fényesítem. A fonalakkal különféle rétegeket alakítok a lemezeken” – írja utóbbi munkáiról. Leginkább kétféle anyagra koncentrál: a fonalra és a fémre.
A gyapjú és a pamut puha, tompa, a fém matt, illetve rozsdás, a rézdrót és az aranyfüst fólia, fénylő. Gyönyörű ellenpontok, melyek számtalan gondolat kifejezésére alkalmasak. Kifutópályán (2020) című, jelen tárlaton kiállított műve 120×120 cm-es, fémbe mart ritmusokkal, fémszálakkal és fényes szálakkal betekert lemezek összeépítéséből alkotott kompozíció.
Munkáiban központi kérdés a fény jelentősége. Erről így fogalmaz: „A fénylő felületek mindig más arcukat mutatják, a nézőnek járkálni kell a kép előtt, hogy meglássa, találkozzon vele. Mindig más kerül a fényre, mindenkinek más, ezáltal akarva-akaratlanul szenzitív kapcsolat formálódik”. Kiállításunkon Bábel (2017) című, 120×130 cm-es faliképén ötvözi is az egyedi kéziszövést a fent említett izgalmas, szállal tekert vagy puszta fémlapok variációival. Ahogy a fény vándorol a műveken, lenyűgöző, új és új élményeket hoz létre. Imagináció (2020) című, mindössze 25×25 cm-es alkotásával a színes szálak egymásra tekert felületein rejtélyes színkeverésekkel varázsolja el a szemlélődőt.
Vereczkey Szilvia…
…egészen más oldalról közelít a textilhez. Akár funkcionális tárgyat, akár autonóm művet hoz létre, struktúrákat épít. Átrendezi a kész anyag szerkezetét, manipulálja, szétszálazza, majd másképpen varrja össze. Munkái számomra egyfajta „textilköltészet”. Van tőle egy sálam leheletfinom anyagból, egy újrastrukturált, áthangszerelt mű. Egyszínű ruhához viselem, mert egy különlegesen míves textilékszer. Szilvia így beszél munkáiról: „Nem ábrázolok, nem leíró, narratív munkákat készítek, mint több – általam nagyra becsült – művésztársam. Más dolgok érdekelnek. A finomság, lágyság, vagy éppen a keménység, durvaság, néha ezeknek a fogalmaknak az ütköztetése, bármilyen anyaghoz is nyúlok. Hogyan tudok úgy érzelmeket közvetíteni, hogy közben nem ábrázolok? Rajzolni akarok minden anyaggal. Egyszerű, tiszta, minimál geometrikus formákat szeretnék létrehozni, játszani akarok a színekkel, textúrákkal. Munkáim mindegyikénél fontos szerepet játszik az általam aprólékosan elkészített finom rajzolatok összképe. Pályám kezdetétől fogva észben tartom, hogy autonóm textiljeimnél és tárgyaimnál igen fontosak a fények, az ön- és vetett árnyékok.
Tisztelem és megbecsülöm az anyagokat. Minden anyagot. Amikor meglátom, simogatok egy finom hernyóselyem muszlint, egy rajzos, egyenetlen felületű, gyönyörű santungot, egy durva szövésű zsákvásznat, bármilyen papíranyagot, legyen az fényes, matt, vékony, vastag, és az utóbbi jó pár évben a gyönyörű furnér anyagokat, fémeket, sok-sok talált anyagot is. Mindenféle izgalmas felületű szitaszövet, fémraszter, különböző drótok, fémszálak kihívást jelentenek számomra. Érdekel, hogyan tudom ezeket az anyagokat – picit az általam ismert textilanyagaimhoz hasonlóan – felhasználni, megmunkálni, autonóm munkát létrehozni belőlük. Úgy érzem, hogy nem egyszerű, személyes utat járok, sok kitérővel, állandó kísérletezéssel. De élvezem. Magam köré gyűjtöm anyagaimat, legyenek azok lágy, finom textilszálak, vagy durvább, markánsabb alapanyagok, és utána elkezdődik a munka.
Szívesen dolgozom együtt más területen alkotó, általam nagyra becsült művésztársaimmal. Legutóbb például közös alkotómunkánk eredménye volt a FUGA Építészeti Központban megrendezett kiállításunk Birgit Köblitz üvegművésszel.”
Szilvia egyik emblematikus munkája a Minimál II. (2021) címet viseli, 290×120 cm méretben acélháló, hőkezelt sárgaréz, vörösréz, illetve acél szitaszövet, vörösréz és sárgarézdrótok egyvelege. Ezek eredendően durva, ipari, illetve mezőgazdasági felhasználásra alkalmas anyagok, mégis a kész mű vetekszik egy könnyű, szövött, áttört textillel. A légiesen átlátható geometrikus rendszer a nagy belmagasságú minimáltérben gyönyörűen mutat finom rajzolatával.
Szilvia Napos (2012) című munkája 115×115 cm méretben színpompás hátteret adott a megnyitónak: sok-sok apró, finom kis négyzetből, téglalapból összeállított „színjáték”. Áttetsző anyagok vibrálnak egymáson, a hernyóselyem és műszálas organza, santung selyem együttműködése új minőséggé alakult a művész keze nyomán.
A kiállítótér ablaka előtt remek helyet kapott a MOME (2022) című, mindössze 20 cm-es minitextil. Az acélraszter, a dryvit háló, a fémfonalak, a bazaltkocka egyszerű, geometrikus téri rendszerben frappánsan fejezi ki a MOME új campusának hangulatát. Itt látható Szilvia Faiskola (2022) című másik minitextilje is, amely szintén 20 cm-es. Az acél raszterháló, a fémfonalak, a hőkezelt alumínium szövetkombinációja növekvő sorrendben elhelyezkedő, apróbb fákat formáz az egyenesen álló, ültetett rendszer védelmében. Emlék egy kirándulásról…
Kiss Katalin…
…autonóm textilművész, a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium textilszakának vezető művésztanára volt huszonhárom éven át. Gazdag életművében a szövött (francia gobelin) kárpitok mellett hímzett falikárpitok is jelen vannak, például az egyéni formavilágú, geometrikus vonalvezetésű Hölgy egyszarvúval I–VI., a Falvédő egyszarvú nélkül és a 15. łódzi Nemzetközi Textiltriennálén szerepelt Mille Fleurs. A falikárpitok mellett miniatűr textilek, autonóm szalagok készítésével is foglalkozik, míves, igényes, egyéni kivitelezésben.
„A tervezés során az átírt, leegyszerűsített, stilizált formákat egyéni jelrendszerré alakítva, minimalizálva jelenítem meg a látványt, a látvány emlékét. A többnyire digitális programokkal készített tervekhez számtalan technikai és anyagkísérlet tartozik, melyekben az újszerűségre törekszem, és a hagyományos festőiséget mellőző hatásokat keresem. Az utóbbi időkben pedig új, gépi hímzésű, egyéni technikákkal kísérletezem, melyekkel a textíliák anyagszerűségi szempontjait figyelembe véve, a műfaj saját nyelvén készítem műveimet” – vallja alkotói módszeréről.
A kiállításra hozott Maszk (1991) című minitextil-sorozata életműve korai szakaszában (1990–1991) készült, akkoriban kisebb méretű, kevésbé időigényes munkái születtek. A 20-30 cm közötti textilszobrok filozofikus gondolatokat indítanak el az emberben: miről is szólnak ezek a karakterek? A tradicionális maszkok célja az arcunk, személyiségünk eltakarása, álcázás egy másik élőlény vagy képzelt figura külalakjával. Katalinnál a gyapjúból, francia gobelin technikával formára szőtt maszkok ennek ellentmondanak: éppen a bennünk, a lelkünk mélyén rejtőző tulajdonságokat teszik láthatóvá.
A bordűr nélküli, négyzetbe foglalható Ég II. és Ég III. (2004) már egy későbbi szövött kárpitsorozat részeként került bemutatásra. A tájképek ábrázolása – a maszkokhoz hasonlóan – hagyományos téma, amely azonban ebben az esetben nem a konkrét látvány megjelenítését célozza. A két, 113×114 cm körüli kárpit elvontságával, formai redukáltságával már-már absztrakt kompozícióvá, tájemlékké alakul, mely a természethez való viszonyunkra, annak megvédésére is figyelmeztet.
Regős Anna…
…vérbeli mintatervező, bár a modern festészet op-art műfaja is eszünkbe juthat pályája bizonyos szakaszairól. Mintakompozíciói sohasem öncélúak, nem a dekorálást szolgálják. Motívumai mögött szándékok, asszociációk húzódnak, művei között van parafrázis és zenei mű vizuális transzformációja is. A mű címe mindig eligazít minket, szempontokat ad, elindít, de nem korlátoz. Mustráival intellektuális játékra hív.
Szentendrén él, így mély kötődése volt a közel ezer embert foglalkoztató budakalászi Lenfonó és Szövőipari Vállalathoz. Itt dolgozott gyakornokként, de ez a gyár a Klingerrel (a későbbi Gyapjúmosó és Szövőgyár) együtt az 1980-as években bezárta kapuit.
Anna igazi „craftosként” ennek ellenére – autonóm textilművei mellett – a kis- és nagyobb szériás használati tárgyak művészi tervezésében elkötelezett. „A gyárbezárások legnagyobb vesztesége – az egzisztenciális problémákon túl –, hogy az emberek kézműves kultúrája vált szegényebbé” – vallja. Erre a veszteségre hívta fel a figyelmet 2009-es budapesti kiállítása a Fészek Művészklubban. Az itt szereplő Jacquard minta (2004) vagy az Emlékképek a magyar textilipar múltjából a néhai nagynevű és óriási múltú textilgyárainkat idézik: Goldberger, Rábatext, Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár, PANYOVA, Soproni Szőnyeggyár, Graboplast, Habselyem Kötöttárugyár, Gardénia, Szalag- és Zsinórgyár.
Jelen kiállításunkon Jacquard minta című, 113×110 cm-es méretű alkotása szerepel, szépen illeszkedve a helyszín textiltörténeti anyagába, felvillantva a magyar szálakat. Másik műve a Barokk kert (2011). Ez a falikép 110×100 cm-es, és egy többdarabos fémmustra-sorozat részeként érkezett. Ekkortájt gyakran beemelte a textil hagyományos anyagai közé a fémhálót, a fémszitát és a számítógépek mikromintázatú fémalkatrészeit. „Valamennyi fémmustrám megpróbál hidat képezni múlt, jelen és jövő között, oly módon, hogy a használhatatlanná vált komputerelemeket átmentik a jövőnek egy újfajta hasznosulás révén.” Ezek a textilreliefek többféle asszociációs csatornát is megnyitva a 21. század mintavilágának részeivé váltak. Az utóbbi években alkotói érdeklődését visszahódította a textil, annak is egy klasszikus technikája: a pliszírozás. Erősen inspirálja a magyar népviselet egy meghatározó darabja, a rakott szoknya. A hajtogatott mintás anyag torzítja, feldarabolja a rajta lévő motívumokat, a mozgás pedig tovább gazdagítja a keletkezett élményt. „Mindig is érdekelt az a hatás, hogy egy strukturális változás hogyan változtatja meg a mintát. Különös élmény, amikor mozgás közben libben a rokolya, megnyílik a zárt, rakott felület és megmutatja az alapanyag mintázatát. Kétféle kísérletezési irányt látok: az első a hajtogatott élményből kikövetkeztetni a kiindulási mintát. A másik az alapmintából létrehozni a hajtogatás utáni mustrát” – meséli. Ezekből a művekből láthatunk két 60×60 cm-es darabot: a Kék hálót (2017) és a Piros hálót (2017).
Gulyás Judit…
…, azaz jómagam maradtam utoljára, aki e szakmai út krónikása is egyben. A kiállítási anyag mélyére nézve, valóban a textilművészet egészen különböző területeiről hoztuk üzeneteinket Csehországba. Számomra az azóta is jelenlévő papírművészeti munkásságom mellett a dizájn volt a szakmai indulás. A ’80-as évek közepén, főiskolai éveim alatt az Amerikából hazatérő Gergely István rektor egy nagyon friss, dizájncentrikus szemléletet hozott, amelyhez egészen hamar és számomra nem várt módon kapcsolódtam. Textilkísérleteimben nagy határátlépő voltam, és nagyon szerettem volna olyan szőnyegeket készíteni, amelyek bármilyen formájúak lehetnek. Mesterdiplomám már így született, bár az ehhez szükséges hand-tufting műhely csak 1998-ban érkezett Magyarországra. Személyesen keresett meg az alapító szerb cég, és együtt készítettük el azt az induló kollekciót, amivel innentől kezdve minden létező dizájnkiállításon részt vettünk.
A sok innovatív szőnyegmunka mellett mindig megőriztem az autonóm textilt is, faliképsorozatok is napvilágot láttak tőlem e műhelyből kikerülve. Dizájnszőnyegeim már több mint huszonöt éve is a természeti struktúrákat kutatták, ami ma már természetes. Direkt módon sosem ábrázoltam. A természet erőit, azok lenyomatait jelenítettem meg, s minden művemet a dinamikusság jellemzi. A szőnyeg statikusságától már a legelején elbúcsúztam. Elmozdulás I–VII. (2017) című faliképsorozatomból került ki egy darab Jindřichův Hradecben, amely 100×200 cm. Egy emblematikus, lendületes gesztust ábrázol, melyet kézzel nyírtam a minimál ritmusú gyapjúfelületbe.
A másik kiállított alkotásom odáig fokozza a lendületességet, hogy a falikép szélei is – a teljes méret: 175×240 cm – a fő témával együtt hullámzanak. Interferencia (2021) című textilem olyan függőleges hullámmozgást mutat, melyen egy másik hullámréteg nem beleszőve, hanem szintén kézi nyírással kelt plasztikai hatást, akár a korábban említett művemnél. Hand-tufting textiljeim síkban és térben is plasztikusak, talán egykori szobrászmúltam (Kisképző, szobrász szak) hatása is benne van. E technika mellett más módszerekkel is kísérletezem, jelenleg éppen a textilroncsolással foglalkozom, de ebbe a kiállításba sem férhetett bele minden.
Gulyás Judit
textilművész
