A művészet nemcsak díszíti, hanem gyógyítja is a világot
Mindannyian ismerjük a 18. század közepén kezdődött ipari forradalom történetét: a technika vívmányait, a gépesítés és sorozatgyártás előnyeit, hátrányait és szociális következményeit. Ezek a folyamatok erőteljes hatást gyakoroltak a kézműves szakmákra is. Világkiállítások sora ünnepelte az egyre uniformizáltabb, de széles társadalmi rétegekhez eljutó, azokhoz is szóló „dizájnt”. A hagyományos, egyedi kézművesség egyre inkább háttérbe szorult, és csak a kiváltságosok körében élt tovább.
Napjainkban a mérleg nyelve még inkább a tömeggyártás felé billen. Ugyanakkor az innováció, az anyag tisztelete a világon mindenütt a kézművességhez kötődik, ahol a tradíció, a matéria és a mester megkérdőjelezhetetlen szimbiózisban él. A globális kereskedelem, a túltermelés és az agresszív marketing világában jó ideje megfigyelhető egyfajta nosztalgia a csendes, egyéni hangok iránt. Ennek igénye hívta életre a dizájn- és iparművészeti vásárokat, ahol alkotók és érdeklődők személyesen találkozhatnak, mint a „régi szép időkben”.
Szöllősi Rita is ezt a missziót tűzte ki céljául. Nemzetközi utazásai alkalmával, „artisan-craftsman-handwerk” kiállításokat látogatva döntötte el, hogy míg a budapesti Iparművészeti Múzeum hosszú Csipkerózsika-álmát alussza, ő feléleszti, ápolja és folyamatosan dinamizálja a kapcsolatot kreatív művészek és lelkes érdeklődőik közt. A Rearticon Iparművészeti Egyesület két alapítóját, Szöllősi Rita ékszer- és textilművészt, valamint Fürjes Dóra ötvösművészt kérdeztem a kezdetekről.
A Rearticon Iparművészeti Egyesület létrejötte
Hogyan indult a folyamat? Volt nemzetközi előkép?
Szöllősi Rita: A MOME-n szerzett, ruha- és textiltervező szakos diplomámmal szinte egy időben kaptam meg az akkoriban, a nyolcvanas évek derekán az egyik legjelentősebb szakmai és állami elismerést: a Könnyűipari Nagydíjat, a Nívódíjat és a Miniszteri Alkotói Díjat. Pályám lendületesen indult, és úgy tűnt, minden út egyenesen a hazai divatipar szívébe vezet.
Mégis alig két évvel később egészen más világban találtam magam: Iránban, Teheránban éltünk a családommal. Az iszlám forradalom utáni időszak szigorú vallási szabályai mindenkit érintettek – még a külföldi diplomaták, szakemberek és családjaik sem élveztek kivételt. Az új élet szokatlan elvárásokat hozott, mégis magával ragadott.
Ember és tárgy ősi kapcsolata
Amiért rögtön megszerettem Irán mindennapjait, az a természetközeli látásmód és a kézművesség mélyen gyökerező hagyománya volt. A használati tárgyak egyszerűsége, a múltból táplálkozó technikák, a konyhaművészet archaikus íz- és fűszervilága azt erősítették meg bennem, hogy anyag és ember között létezhet még bensőséges kapcsolat. Bár a tömeggyártás és a konfekcióipar már jelen volt az ország életében, rátaláltam azokra a régi műhelyekre, ahol a kézművesség és a lélek türelme még egyensúlyban létezett.
A Perzsiában töltött hat évem egyfajta időutazás volt: visszatekintés a múltba, ahol a tárgyak még őrizték az ember jelenlétét. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kézműves tudást és az ősi mesterségek technikai bölcsességét ápolni kell. Hiszem, hogy ezzel szembeszállhatunk a tömegtermelés személytelenségével, és megőrizhetjük az emberközeliséget, az érzékenységet és az alkotás bensőséges örömét. Mert minden kézzel készült tárgyban ott marad egy pillanatnyi lenyomat a készítő lelkéből – és ez az, ami életet lehel a mindennapokba.
Az iparművészeti vásárok hagyománya
1997-ben a családommal hazaköltöztünk Budapestre. Időközben Magyarországon lezajlott a rendszerváltás, és a környező országok politikai arculata is gyökeresen megváltozott. A privatizáció új korszakot hozott, az emberek szabadabban utazhattak, új lehetőségek nyíltak meg a gazdaságban és a kultúrában egyaránt.
Az Iparművészeti Múzeum ekkorra már hagyományt teremtett az adventi iparművészeti vásárok megrendezésével, amelyek akkoriban kuriózumnak számítottak. E vásárok története egészen a 19. századig, az ipari forradalomig nyúlik vissza. A nemzetközi világkiállítások – mint az 1873-as bécsi vagy az 1878-as párizsi – voltak az iparművészet első nagy seregszemléi, ahol a mesterek bemutathatták munkáikat, és ahol a múzeumok – köztük a budapesti Iparművészeti Múzeum is – gyűjteményeik alapjait teremtették meg.
Az iparművészeti vásárok a modern ipar fejlődésével párhuzamosan alakultak, és fontos szerepet játszottak a mesterségek és művészeti ágak közötti párbeszédben. Magyarországon ezek az éves szakmai események csak a világháborúk idején szüneteltek, majd az 1970-es években Lovag Zsuzsa régész-történész, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, valamint Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész élesztették fel ezt a hagyományt.
Adventi iparművészeti vásár a Várkert Bazárban
2017-ben azonban az Iparművészeti Múzeum állapota megromlott, és sürgetővé vált a teljes felújítása. Ezt követően bezárta kapuit, a látogatók és a kortárs iparművészek nagy szomorúságára. Az adventi vásárok helyszín nélkül maradtak. Ekkor már megnyílt a felújított Várkert Bazár, amely a kortárs művészetek otthonaként működött: műtermeket, kiállítótereket és találkozási pontot kínált az alkotóknak.
2018 tavaszán elhatároztam, hogy megpróbálok új helyszínt találni az adventi vásárnak. Egy borús áprilisi napon besétáltam a Várkert Bazár igazgatóságára, és – teljesen ismeretlenül, szinte naivan – megkérdeztem Sikota Krisztina turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettes asszonytól, mit szólna ahhoz, ha a Várkert Bazár szolgálna az iparművészeti vásár új helyszíneként, hiszen ez az épületegyüttes éppoly ikonikus része Budapestnek, mint az Iparművészeti Múzeum, ráadásul Ybl Miklós eredeti elképzeléseiben is fontos szerepet játszott a művészekkel való együttműködés gondolata. Így történt, hogy 2018 decemberében megrendeztük az első Iparművészeti Bazárt új helyszínen, a régi szellemiség jegyében. Ettől kezdve minden évben itt rendezzük a vásárokat, ahová egyre több művészt tudtunk meghívni. 2020 fordulópontot jelentett a Covid miatt, azonban ezt az időszakot is hasznosan töltöttük: megalapítottuk a Rearticon Iparművészeti Egyesületet. Tagságunk több iparművészeti szakág képviselőiből áll, akik mindannyian kiváló szakemberek és művészek a maguk területén.
Magas művészi színvonal és művészetterápia
Miben különbözik a Rearticon által szervezett vásár más hazai kezdeményezésektől?
Fürjes Dóra: Az általunk szervezett vásárokon elismert szaktekintélyekből álló zsűri választja ki a résztvevőket. A zsűri véleményezi a kiállítók közé újonnan csatlakozni szándékozók munkáit, és szavazást követően kaphatnak hozzájárulást. Ez garantálja, hogy valóban a legmagasabb színvonalat tudjuk biztosítani. Továbbá igyekszünk arra figyelni, hogy körülbelül azonos arányban legyenek jelen a különböző iparművészeti ágak képviselői.
A vásár mellett mindig van a többnapos rendezvénynek valamilyen kreatív és karitatív része is: workshop remek iparművészekkel és kiállítás az alkotók tárgyaiból. Minden évben támogatunk egy rászoruló csoportot, elsősorban a művészetterápia eszközével.
Új művészi közösség
Egy ilyen esemény megszervezése rendkívüli személyes energiát követel. Nőként, családanyaként, privát karrier mellett – egyéni alkotóművészekből, ráadásul nonprofit működés elveit követve művészi közösséget építeni – hatalmas és időnként hálátlan, szélmalomharc jellegű munka. Hogyan fogadták a kezdeményezést kezdetben a felkért iparművészek? Mekkora létszámmal indult az esemény?
Sz. R.: A művészeti szalonok és vásárok megszervezése mindig összetett, sokrétű feladatokból áll, amihez komoly szakmai tapasztalat és szervezőkészség szükséges. Már az első rendezvényektől kezdve mellettem áll Szemere Kata projektmenedzser, a jobb kezem, aki hihetetlen türelemmel és energiával szervezi a több száz iparművésszel, alvállalkozóval és helyszíni munkatárssal való kapcsolattartást.
A 2000-es évek elejétől, hála a lelkes és tehetséges, művészetmarketinggel foglalkozó szakembereknek, folyamatosan jöttek létre új művészeti és iparművészeti vásárok, szalonok és dizájnrendezvények. Ez az időszak különösen izgalmas fejezetet nyitott a magyar iparművészet történetében: a hagyományos mesterségek és a kortárs dizájn ekkor találtak újra egymásra.
Iparmű Szalon a De la Motte–Beer palotában
2024 adventjén a Rearticon Iparművészeti Egyesület szervezésében, a Budai Vár szívében, elsőként valósult meg az Iparmű Szalon. A Dísz téren álló, barokk stílusban felújított, De la Motte–Beer-palota emeleti szalonjaiban közel negyven kortárs iparművész mutatta be legújabb kollekcióját. A rendezvény nagy sikert aratott, így 2025-ben is megrendeztük. A kiállító művészeket szakmai zsűri válogatja ki, hogy a magas szakmai színvonal évről évre garantált maradjon. Az idei rendezvényünk időpontjai: 2025. december 12–14. és 19–21. Az elmúlt évtizedben számos hasonló szellemiségű kezdeményezés született.
A kezdet mindig nehéz. A művészek bizalmát meg kell nyerni – érezniük kell, hogy értük és velük dolgozunk. A bizalom lassan épül, mégis ez a közös munka alapja.
Tárgyalkotó művészet és közösségépítés
Sajnos vannak olyan művészeti vásárok, ahol a szervezés elsődleges célja a nyereség: minél több asztalpénzt beszedni, minél nagyobb anyagi sikert elérni. Mi más utat választottunk. A Rearticon Iparművészeti Egyesület eltökélt szándéka, hogy olyan támogatókat és partnereket találjon, akik hisznek a minőségben és felismerik a tárgyalkotó művészet valódi értékét.
Mi nem eladni akarjuk a teret, hanem közösséget építeni benne. A támogatásokért cserébe garantáljuk a minőséget, a hitelességet és a szakmai színvonalat. Folyamatosan pályázunk szakmai szervezetek kiírásaira, megszólítjuk a bankokat, a nagyvállalatokat, a borászatokat – igyekszünk minden felelős, nyitott szemléletű céget elérni, amelyek számára fontos a kulturális értékteremtés. Ezt a munkát immár hat éve végezzük kitartóan és hittel. Nem könnyű. De minden sikeres esemény, elégedett alkotó és mosolygó látogató megerősít abban, hogy érdemes csinálni.
Igényes vizuális kommunikáció
Ki kell emelnem a Rearticon Egyesület elegáns arculatát és a közösségi médiában megjelenő igényes vizuális kommunikációt. Kinek köszönhető ez a PR-tevékenység?
F. D.: Egyértelműen Ritának, aki remek ízléssel gondozza a művészek, az iparművészeti tárgyak és az események vizuális anyagait. Sokat köszönhetünk Padányi Orsinak is, aki a tervezőgrafikai munkákért felelős. Kiváló esztétikai érzékkel és szakmai precizitással készíti el a többméteres homlokzati molinókat, valamint a szalonjaink teljes arculatát meghatározó igényes grafikákat. Az örökségvédelmi engedélyeztetésekhez, illetve a beltéri kiállítások bútorainak elrendezéséhez Ligetvári Dorottya építészmérnök készíti a pontos mérnöki terveket.
Sz. R.: Szeretném megemlíteni Szegedi Katalin kiváló illusztrátorművészt, aki minden rendezvényünkre kézzel, kalligrafikusan készíti a névtáblákat. Minden egyes darabban benne van a személyes figyelem és szeretet, amelyet a művészek felé közvetít. 2025 óta professzionális marketing- és kommunikációs szakemberekkel is dolgozunk. Nekik köszönhetjük a hirdetéseinkhez használt weboldalt, dr. Tóth Krisztinának pedig a számtalan riportot, stúdióbeszélgetést, TV- és rádióbeszélgetéseket, bemutatkozásokat.
Néhány éve még talán különcnek tartottak, amikor a kiállító művészeink alkotásaiból vizuális montázsokat készítettem. Mára ez a kezdeményezés igazi trenddé vált: egyre több iparművészeti rendezvény készít színes, hangulatos montázsokat a közösségi média felületeire. Örömmel tölt el, hogy ötletadó és inspiráló lehettem, mert így közösen járulhatunk hozzá, hogy a magyar iparművészeti élet online jelenléte is egyre szebb, igényesebb és professzionálisabb legyen.
Iparművészet és karitatív tevékenység
Beszélgessünk egy kicsit az eseményen rendszeresen szereplő iparművészekről! Merre és hogyan fejlődik ez a projekt?
F. D.: Van egy szűk mag, amely semmiért sem adná a Rearticon rendezvényein való részvételt. Meg kell említeni az egyesület tizenöt tagját, de sokan a tagsággal nem rendelkezők közül is minden évben velünk vannak, mert fontosnak tartják a közös szerepléseket. Egyre színvonalasabb munkák kerülnek az asztalokra, mert a művészek egymást inspirálják a kvalitásos és esztétikus megjelenésben.
Sz. R.: A fejlődés útja megállíthatatlan. Adni az egyik legszebb dolog, és valljuk, hogy ez a művészet egyik küldetése is. Meghívottjaink között voltak már a Regőczi Alapítvány Covid-árvái. Az alapítvánnyal fennálló kapcsolatunk megalakulásunk óta meghatározó szerepet tölt be karitatív tevékenységünkben. A Rearticon Iparművészeti Egyesület valamennyi művészeti és szakmai programjának fővédnöke Dr. Herczegh Anita, Áder János korábbi köztársasági elnök felesége, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke.
2025 adventjén a tarnabodi roma Csillagfény Gyermekkórus tagjai különleges koncerttel ajándékozzák meg kiállítóinkat és vendégeinket. Mert a művészet nemcsak díszíti, hanem gyógyítja is a világot – apró gesztusokban, közös alkotásban, emberi kapcsolatokban.
Egyedi ajándéktárgyak és marketing
Médiazajos világunkban sűrűn újra kell építeni a kommunikációt az alkotó és a megrendelő/vásárló között, ezért roppant fontos a marketing. Mit tapasztaltok a célközönség tekintetében?
F. D.: Elengedhetetlen a következetes marketingtevékenység. Egyre több iparművészeti és kézműves vásárt rendeznek, főként az ünnepek előtt. Vannak régi, bevált helyek, amelyek szépen lassan beépültek a köztudatba. Kulcsfontosságú a kollégák hűséges részvétele is. Tapasztalatom szerint vannak rendszeres látogatók, akik már az Iparművészeti Múzeum óta mindig eljönnek hozzánk, ha tehetik. Ismerek olyat, aki be sem teszi a lábát plázákba, mert kifejezetten a hazai alkotók munkáit keresi, az egyediséget, és a karácsonyi ajándékokat is ezeken a vásárokon gyűjti be.
Mindig vannak új érdeklődők is, akik eleinte csak nézelődni jönnek, de utána visszatérő vendégekké, vásárlókká válnak. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy formáljuk a közönség ízlését. A Budai Vár nagyszerű helyszín abból a szempontból is, hogy számos külföldi vendég fordul meg itt, akik közül sokan ellátogatnak a mi rendezvényünkre, és magukkal viszik a magyar művészek jó hírét.
A művészet közösségformáló szerepe
Hogyan látjátok magatokat négy-öt év múlva?
Sz. R.: Hat évvel ezelőtt még hittem abban, hogy a világ jobb hely lesz a Covid-járvány után. Azt gondoltam, hogy a közös félelem, a bezártság és a veszteségek közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Sajnos csalódnom kellett. A világ nem lett jobb, sőt talán még kegyetlenebbé vált. Mégis hiszem, hogy művészet nélkül az élet értelmét vesztené. A művészet képes vigaszt nyújtani, hidat építeni ember és ember között, és felmutatni a szépséget ott is, ahol már alig látjuk. Ezért minden perc, amit alkotással, szervezéssel és közösségépítéssel töltök, számomra nem pusztán munka, hanem egy életen át tartó misszió.
Borbás Dorka
üvegművész
Fotók:
- Szöllősi Rita: BRUT/VERDE ékszerkollekció; üveg, plexi; 2024
- Szöllősi Rita: FERESTE ékszerkollekció; üveg, plexi, antik perzsa ezüst; 2025
- Jermakov Katalin: Mana ékszerkollekció; 2020
- Bráda Enikő: „Ősállat”; kerámia; 2020
- Nyíri Katalin: szövött, csavart, fonott textilékszerek, sálak; 2023
- Gera Noémi: ezüst ékszerkollekció; 2023
- Szöllősi Rita: magyar népi motívumkincs és hímzések felhasználásával készült textil használatitárgy-kollekció: Kalotaszeg – Erdély – írásos hímzés; 2024–2025
- Szöllősi Rita: magyar népi motívumkincs és hímzések felhasználásával készült textil használatitárgy-kollekció: Kalocsa – virág és kalocsai motívumok; 2024–2025
- Szöllősi Rita: magyar népi motívumkincs és hímzések felhasználásával készült textil használatitárgy-kollekció: Kalotaszeg – Erdély – zsinórcsipke; 2024–2025
- Szöllősi Rita: magyar népi motívumkincs és hímzések felhasználásával készült textil használatitárgy-kollekció: Buzsák – vézás hímzés; 2024–2025
- Szöllősi Rita: magyar népi motívumkincs és hímzések felhasználásával készült textil használatitárgy-kollekció: Kalotaszeg – Erdély – fehér írásos hímzés; 2024–2025
- Földi Kinga: textilszobrok, textilékszerek; 2023
Forrás: Rearticon
