…avagy mivel is bővült Magyarország legnagyobb kortárs textilgyűjteménye a 2019–2023 közötti időszakban

„A gyűjtés a hetvenes és a nyolcvanas években sokkal könnyebb volt, mint napjainkban…”

A Szombathelyi Képtár textilgyűjteményének története most már több mint ötven évet ölel fel. A gyűjtemény szempontjából sorsformálóak voltak mindig is a gyűjteményt vezető muzeológusok. 1970–1974 között Mihály Mária művészettörténész, 1974–1984 között Fitz Péter művészettörténész, 1987–1991 között Torday Aliz újságíró, művészeti író, 1993–1994-ben pedig Szűcs Erzsébet művészettörténész, majd 1994-től jómagam töltöm be ezt a posztot. Az első huszonöt évben tehát, elmondhatjuk, hogy négy személy járult ahhoz hozzá, hogy a korai és az ún. aranykor munkáit gyűjteményezzék, míg a második huszonöt évben – és talán egy gyűjtemény szempontjából ez a szerencsésebb – egy kézben koncentrálódott eme feladat, egy irányt követve.
A gyűjtés a hetvenes és a nyolcvanas években sokkal könnyebb volt, mint napjainkban, hiszen a leltárkönyvek tanúsága szerint a Művelődési Minisztérium, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Művészeti Alap vásárolta meg a jelentős alkotásokat, majd ajándékba átadták egy gyűjteménynek, de léteztek a múzeumokban erre elkülönített összegek is. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb. Ez a helyzet a rendszerváltozással ért véget. A művészet pártolására kevesebb pénz jutott, ezen belül is a múzeumoknak műtárgyvásárlásra. A múzeumok így vagy privát donációk útján juthattak volna újabb munkákhoz, vagy pedig különböző pályázatok megnyerésével. Szerencsére 1993-ban törvény hívta életre a Nemzeti Kulturális Alapot, amelyhez azóta is rendületlenül pályázunk.

Pályázataink útján természetesen mindkét vonalat: a klasszikus falikárpitok, valamint a kísérleti textilek gyűjteménybe helyezését is igyekszünk egyaránt erősíteni. A mindenkori gyűjtés szempontjait továbbra is szem előtt tartjuk: olyan alkotásokkal bővítsük a gyűjteményt, amelyek jelentős sikereket arattak a szombathelyi textilbiennálékon és textiltriennálékon, valamint előremutatnak az elemi szál, mint médium fejlődésében. A sort még azokkal a munkákkal is gyarapítani szoktuk, amelyek külföldi rangos seregszemléken, mint például a Łódźi Nemzetközi Textiltriennálé, nagy sikerrel szerepeltek.

Az elmúlt öt évben az alábbi alkotásokat vásárolta meg a gyűjtemény:

Dr. Lázárné Balogh Edit Átváltozások című szövött kárpitja a II. Textilművészeti Triennáléra készült. A 6 × 5 mezőből álló, arany, barna és kék színekkel operáló alkotás kazettáiban a múlt szimbolikája és a jelen embert meghatározó jelrendszerek kerültek bemutatásra. Megtalálható az aranyló Nap korongja, az ezüstös telihold, a körbe írt egyenlő szárú kereszt, a glóriába zárt Krisztus-jelkép, egy magzati ultrahang felvétele, Szent István királyunk aranyalmája, egy weboldal lenyomata, EKG-görbe, turul, a magyarok szent madara, valamint az antik kultúra jelképe, a korinthoszi oszlop, a villámposta „kukac” jele és az egyiptomi hieroglifák – hogy csak néhányat említsek.

A hagyományos falikárpitnál maradva, Bényi Esztertől, akitől még a textilgyűjteményünkben nem volt alkotás, az 1999-es évben készült Piroslik már a fákon a levél – hommage à Petőfi kárpitra esett a választás, amely a Petőfi Irodalmi Múzeum által kiírt pályázatra készült sorozat egyik darabja volt. Ezzel tovább tudtuk bővíteni a gyűjteményünkben az erre a jeles alkalomra megszőtt alkotások sorát. (Eddig Hauser Beáta és Kecskés Ágnes munkái vannak e témában már nálunk.) Gyapjúból készült gobelin. Kép a képben. A sötét, szinte fekete háttérre két síkban vannak elhelyezve a téli kopár fák. Az alsó alapszinten két sorban jelennek meg a már említett fák 6-6 „papírfecnin”. Mindegyik szürke monokróm. A felettük lévő képen, amelynek sötétkék kerete van, három meleg színtónussal átszőtt famotívum jelenik meg. A két szélsőnek sötétebb sárgászöldben játszó, a középsőnek ennél halványabb, a háttérnek világoskék a színvilága. Mindegyik famotívum fakerítés mögül nő ki.

Szintén a gobelin kategóriáját bővítette a VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén díjazott Bocz Bea Tengerkert című falikárpitja, amely triptichon elrendezésű. A középső mezőben az alulról induló levelek-kövek és korallfák rengetege vált át a kék árnyalatok egyre mélyülő tengerébe. A jobb és bal oldalon növények, leveles ágak szövevénye keretezi a centrális részt. Mély sötétkékből indul, és végül mind a három mező a kárpit tetején újból ebbe a sötét árnyékba oldódva zárul. Fényes és matt felületek ütköznek a világos és sötétebb kék és barna árnyalatokkal, bujkáló fémszínekkel. A kontrasztok játékát, helyenként drámaiságát erősítik a különböző kárpitszövési technikák: a foltról foltra szövés, a hasűrözés, a csík és pont raszterszövés, félsorozás.

Málik Irén Falak című munkája az Idő című sorozatból való. Alkotásához az inspirációt az Olaszországban tett látogatásai során gyűjtött motívumok szolgálták. Elsősorban a temetők sérült sírkövei vagy éppen az utcán talált, látott kövek bűvölték el. A kő, annak szürkésfehér felülete életünk valamennyi színterén megtalálható: az ember által mesterségesen megteremtett, épített környezetben, olyanokban, mint a lakóhelyünk, de ott van a lakatlan vidéken is a természetben. Egyformán előfordul a rigorózus, zord kaszárnyában vagy éppenséggel a monumentális és áhítatot sugárzó katedrálisban. Emlékművekben és sírkövekben. A kő szaggatott, töredezett felülete nosztalgikus emlékeket ébreszt a szemlélőben, merengésre késztetve őt.

A fenntarthatóság jegyében készült 2017-ben, a Vigadóban megrendezett Kárpit3 című nemzetközi kiállításra Vajda Mária az Ivóvíz – aranyárban című francia gobelinje, amelyet ott díjjal is elismertek. Vajda Mária alkotásának főszereplője a víz. A víz, amely az életünk egyik – vagy talán túlzás nélkül állíthatjuk – legfontosabb kincsévé vált, hiszen a vízválság ma már valóság. A művészt életének utolsó szakaszában egyre gyakrabban foglalkoztatta ez a téma és vált alkotásainak főszereplőjévé. A víz ügyével minden fenntartható fejlődési cél összefügg, meghatározza az élet minőségét, befolyásolja a gazdasági-társadalmi kapcsolatokat, és minden országot egyformán érint, még ha nem is egyenlő mértékben.

Zelenák Katalin Reneszánsz fragmentum című munkája művészettörténetileg talán a legérdekesebb alkotásai közé sorolható. A Fragmentumok sorozatába tartozik. A gyűréssel elért struktúra azt eredményezi, hogy úgy néznek ki ezek a részletek, mintha éppen a restaurátor keze munkája nyomán a vakolat alól kivillanó freskórészlet kerülne a napvilágra, vagy esetleg egy régész frissen feltárt mozaik részletét csodálhatnánk meg. Egy kiragadott részlet megjelenítése. Aprólékosan kidolgozott, többszörös lebegőszálakon meghagyott munka, amelyen egy női fátyolos arc látható. A női arc natúr színű, erős pirossal jelzett ajakkal, ezt keretezi az áttört fehér színű fátyol, amelyet fekete-barnás háttér vesz körül.

Az új szerzeményeink közül a gobelinek sorát zárja Sipos Éva Aranylik című munkája, melynek az alapja egy sötét, mély, borús kép, amelyből kiszakít egy darabot az arany megjelenése. Felsérti a feketét, de nem pusztít, inkább ragyogást kelt. Kérdés, hogy mit rejt a fekete, és alatta mit rejt az arany. A válasz nem egyértelmű, nem megmagyarázott. Meghagyja a lehetőséget a szabadon gondolkozásra. A szövési technikájáról elmondható, hogy előtérbe helyezi az indulatokat, csak erre koncentrál, ezért a különféle technikák nem előre elhatározottak, hanem önálló életet élnek a szövés folyamata alatt.

Ugyan nem gobelin, de itt kell megemlítenünk Bódis Erzsébet nagyon kifejező és roppant nagy méreteket öltő szövött munkáját, amelyet nagy örömmel vásároltunk meg az NKA-nak köszönhetően. Bódis Erzsébettől sem volt még munkája a Szombathelyi Képtárnak, pedig a textilművészet történeti szempontjából ugyanolyan fontos volt, mint Szilvitzky Margit Tavasz című alkotása, amely az Ernst Múzeumban megrendezett Textil falikép ’68 kiállításon szerepelt és 2018-tól gyűjteményünket gyarapítja, és így elmondhatjuk, hogy a gyűjteményünk a kezdetektől, az 1968-as fellendüléstől rendelkezik korszakalkotó művekkel. Pontosan ezért volt nagyon fontos, hogy Bódis Erzsébet munkássága is képviselve legyen gyűjteményünkben, ugyanis egyrészről a Székely festékeseknek a továbbéltetője volt, másrészről pedig, ami a gobelinmúltját illeti, közvetlenül Ferenczy Noémitől tanult, akihez direkt ezért utazott el Magyarországra, és hetekig az instrukcióit követve sajátította el a gobelinszövés technikai bravúrját. Bódis Erzsébet legnagyobb szőttese a Négy évszak címet kapta. Óriási pannó formájában jeleníti meg a négy évszakot. A Tavasz megszemélyesítését kivéve mindegyik jelenetnek két-két figura a szereplője. Balról a Tavasszal kezdődik, amely egy női alak, aki haját kezeivel magasra emeli, mintha kontyot akarna csinálni. A Nyár egy táncoló pár, míg az Őszt egy gyermekét magához ölelő anyaként jeleníti meg. A Tél ezzel szemben két férfialakból áll: egy bohócból és egy orra hegyéig bebugyolált, vacogó figurából. Ember és növényzet egyaránt stilizált. A mű az emberélet egyes szakaszait is szimbolizálja egyúttal.

A gobelin és a kísérleti textil mezsgyéjén balanszol Csókás Emese műve, akitől a Szombathelyi Képtárban még nem volt alkotásunk. A Repülés című műve egy utazás emlékét idézi fel, amikor is a Louvre Abu-Dzabiban tett látogatása során inspirálóan hatottak rá az ősi Babilon íjászait, királyi testőreit ábrázoló mázas lapis lazuli tégla dombormű részletei. A szövött részben alkalmazott természetes szálak mellett a mű többi része alumínium-, vas- és fémlemezekből, valamint fémfóliából áll. A műalkotás a repülés során tapasztalható fények állandó változására reflektál.

Egyik legújabb szerzeményünk közé tartozik Kovács Péter Fehér variációk 1–2. című, vegyes technikával, gyapjúból készült textilalkotása a 80-as évekből. A történeti kárpitokra jellemző szigorú keretek közé zárt formát a művész a kétdarabos mű egyikében megbontotta, amorf, ám szimmetrikus alakzatot hozva létre. A sík falfelületről kilépett a térbe, amit a szövés bravúros módjának megoldásával ért el. Mindkét alkotás csodálatos példája nem mindennapi szövéstechnikájának, amelyben egy művön belül is képes szövéstechnikát váltani és ezzel plaszticitást kölcsönözni a munkáinak, amit még a felvetőszálak szaporításával is fokozni tudott. Ezáltal textil domborművekké avanzsálnak a falikárpitjai.

Az ember a főszereplője a további három alkotásnak, melyek közül elsőnek Vígh Krisztina Talált világok osztálya című művét említeném, amely a 2009-es III. Textilművészeti Triennáléra készült, és a zsűri díjjal ismerte el az alkotást. A mű alapja egy vakkeretre erősített festmény, amelyen gyermekek csoportképe látható a megszokott és jól ismert osztályfényképek stílusában. Az arcok nem karakterizáltak, hanem sztereotipizáltak, csupán apró gesztusok, grimaszok jelennek meg rajtuk, így mindenki könnyűszerrel felismerheti magát valamelyikben. Az osztályképfestményt egy átlátszó, hártyavékony hímzett selyemréteg borítja be, melyen fák sokasága rajzolódik ki, mintegy díszletet adva, térbe helyezve a kompozíciót. Ez az útvesztő vagy életút a világot jelképezi. Ebből a kimerevített állapotból tör elő a végső hímzésréteg, amely hímzőszálakkal összefogott, a térből kilépő gyerekfejeket mutat. Ez a munka nem absztrahál, nincs konceptuális olvasata, a hímzés motívumvilága azt mutatja csupán, ami: az identitáskeresés egyfajta tömör, sűrített formáját.

Rományi László Tartsuk a távolságot! című, acéldrótból, pamutfonalból, egyéni technikával készült alkotása a 2021-ben megrendezett VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra készült, és díjat is nyert. A 2020–2021-es Covid-járványra reflektálva készült alkotás emberi fejeket, arcokat ábrázol, amelyeknek az alsó része sűrűbben van beszőve, akárcsak egy egészségügyi maszk. A négy fej szálakkal kapcsolódik egymáshoz, amelyek összekapcsolják, de egyben távolságot is tartanak és tartatnak egymás. A munka háttere fekete, míg a figurális ábrázolás fehér rajta, nagy kontrasztot eredményezve ezáltal.

A falitextilek sorának végéhez érve egy bőr alapanyagból készült alkotást mutatnék be: Harsay Ilonának a Medáliák című sorozatából a József Attila-sorozatot vásárolta meg a Szombathelyi Képtár, ami a költő egy-egy versének inspirációjaként született meg. A bőr faktúrájának a gyűrésével éri el a művész a textilhatást, és hívja elő József Attila verssorait.

A Szombathelyi Képtár textilgyűjteményének jelentős részét alkotják az ún. ipari textilek, ám ezeknek a textileknek a gyűjtése az ipar felszámolásával a 90-es években meg is szűnt, így sajnálatosan csak az 1973-tól 1988-ig terjedő időszakból van jelen lakástextil (függönyök, terítők, méteráruk) formájában. Ezt az űrt szeretnénk, ha nem is megszüntetni, hiszen most már nagyon nehéz beszerezni az 1990-es és 2000-es évek textiljeit, de legalább megpróbáljuk a ma tervezett és textiltriennálékon bemutatásra kerülő ipari/alkalmazott textileket is gyűjteni. Első darabként, pontosabban sorozatként Harmati Hedvig Ramocsaházi tulipánok című kollekciója, a Future Traditions program tematikájára épülő textilkollekció került az intézmény birtokába. A tulipánból és körből létrehozott minta ritmikus ismétlődése adja ki a rajzolatot. Mindez három különböző méretben megvalósítva és különböző színösszetételben.

Természetesen a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményének gyarapodása nemcsak a fent említett vásárlások útján volt lehetséges, hanem donációknak köszönhetően is. Az elmúlt öt évben a fent felsoroltakon kívül 16 darab fal- és tértextillel, 3 tétel ipari textillel, 19 darab miniatűr textillel, 3 darab zászlóval és 9 szalaggal gyarapodtunk. Javarészt a művészek ajándékozásának köszönhetően, amiért ezúton is nagyon hálásak vagyunk.

Cebula Anna
művészettörténész

Fotók:

1. Sipos Éva: Aranylik; gyapjú és fémszál; 90 x 60 cm, 2003 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
2. Kovács Péter: Fehér variációk 1.; Fehér variációk 2. (Föld felett); gyapjú, vegyes technika, fa keretre feszített textil; (2x) 86 x 80 cm, 1986 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
3. Vajda Mária: Ívóvíz aranyárban; gobelin; gyapjú, műselyem; 170 x 180 cm, 2016 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
4. Balogh Edit: Átváltozások; gobelin, gyapjú, 160 x 150 cm, 2005 (Fotó: Neumann Ildikó)
5. Málik Irén: Az idő sodrásában (Falak); szövött falitextil; gyapjú, pamut; 97 x 115 cm, 2020 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
6. Bényi Eszter: „Piroslik már a fákon a levél” – hommage à Petőfi; gobelin, gyapjú; 100 x100 cm, 1999 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
7. Szilvitzky Margit: Tavasz; applikáció, hímzés, varrás; selyem és egyéb természetes anyagok; 96 x 180 cm, 1967-1968 (Fotó: Sulyok Miklós)
8. Bódis Erzsébet: Négy évszak; faliszőnyeg, gyapjú, 700 x 250 cm,1966-1967 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
9. Vígh Krisztina: Talált világok osztálya; hímzés, vegyes technika; hernyóselyem, papír, festővászon, olaj, akril; 220 x 135 x 25 cm 2008 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
10. Csókás Emese: Repülés; egyéni technika; fémdrót, ezüstfólia, savmaratás; 150 x 90cm, 2018 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
11. Bocz Bea: „Tengerkert”; szövött kárpit; gyapjú, selyem, fémszál, pamut; 153 x 99 cm, 2020 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
12. Rományi László: Tartsuk a távolságot!; egyéni technika; acéldrót, pamutfonal; 90 x 100 x 35 cm, 2021 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
13. Harsay Ilona: Medáliák; növényi cserzésű talpkroupon; (12x) Ø: 15 cm, 1980 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
14. Harmati Hedvig: Ramocsaházi tulipánok; szövött jacquard textil; pamut, (2x) 200 x 140 cm, 2020 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)
15. Zelenák Katalin: Reneszánsz fragmentum; gobelin, egyéni technika; gyapjú, selyem, pamut; 65 x 100 cm, 2014 (Forrás: Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár archívuma)