Segesdi Bori szilikátplasztikái az Újlipótvárosi Klub-Galériában 2024. január 17. és február 8. között
Hozzászokhattunk a kortárs művészetben ahhoz az ambivalens jelenséghez, hogy a műalkotásokkal összefüggő címjelölések szélsőértékek mentén kapcsolják össze a koncepciót és az objektumot. Neutrális címadás manapság igen ritka. Vagy jelentésbővülés van a cím és a tárgy által reprezentált valóság között, például a Csendélet virággal és gyümölcsökkel helyett jellemzőbb cím a Globális éghajlatváltozás utolsó mementója; vagy köszönőviszony sincs a cím jelentése és referenciája között, például a B-moll zongoraverseny helyett csereszabatosabb cím a Séta hóesésben. Mindkét esetben a műélvező aktív szellemi hozzájárulása szükséges a műalkotás értelmezéséhez, mert az a tendencia a kortárs művészetben, hogy a cím sem nem ad hozzá, sem nem vesz el a tárgy érzékeléséből tapasztalható benyomásokhoz és értékítéletből, hanem katalizálja a tárgyról alkotott gondolkodás folyamatát.
Segesdi Bori címei, szokatlan meglepetésként, ennek a kortárs címadási törekvésnek a metszésvonalán helyezkednek el. Mielőtt érvekkel alátámasztanám ezt a megállapítást, haladéktalanul elmondom az okát. Tudniillik iparművészet és képzőművészet szimbiózisában gyökerezik az alkotófolyamat, mert a tárgyalkotásban benne foglaltatik a funkció ideája, és a művészi reprezentációban rejlik az absztrakció ideája. A címek tehát a funkció és az absztrakció szimbiózisából jönnek létre, ezért nem vonják el a tárgyakat az objektív valóságtól, de ezért interpretálják a befogadó szubjektív valóságértelmezésének kontextusában.
„a tárgyalkotásban benne foglaltatik a funkció ideája, és a művészi reprezentációban rejlik az absztrakció ideája”
Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy a kiállítási tárgyak és címek kapcsolatára támaszkodva én adjak egy generál címet Segesdi Bori legfrissebb alkotásait bemutató tárlatnak, akkor az Egybeolvadás, Kölcsönösség vagy Anyagközösség mellett tettem volna le a garast, mint földhözragadt bölcsész. A mai kiállítás esetében pontosan azt tapasztaljuk, hogy amit a művészetelmélet logikus oksági viszonya alátámaszt, azt öntötte szavakba Segesdi Bori az iparművész és a képzőművész egységes dialektusában, az új műalkotások bemutatásának alkalmát elkeresztelve Szubjektív szimbiózisnak. Köszönöm szépen! Éppen erről a koherenciáról beszéltem ez idáig a címadás motívumának elméleti hátterével.
Mit is jelent a szubjektív szimbiózis? A művész által választott oximoronnak tűnő szóösszetételt lefordítom magunknak, laikus kiállításlátogatóknak: visszaható kölcsönösség. A kölcsönösség legalább két alkotórészt feltételez, a visszahatás pedig a kapcsolat irányának az eredőjére mutat. A klasszikus fizikában ezt törvénynek, a matematikában egyenletnek neveznénk. Vagyis meg kell vizsgálnunk, hogy milyen komponensek vesznek részt a kapcsolatban, és el kell döntenünk a függési viszonyokat. Előrevetítem, hogy két különböző értelmezési tartományban kell az analízist elvégezni, mert míg a kiállítás címében szereplő szimbiózis magára az alkotóra mutat, addig a tárgyakban felfedezhető szimbiotikus kapcsolat a műfajok technikai hierarchiájában cserélgeti az előjeleket.
Az első esetben Segesdi Bori a szubjektum. Ezt a kategóriát rövidre zárhatjuk, hiszen nem pszichoanalízisre vállalkozunk, hanem művészeti analízisre. Mindenesetre azt rögzíthetjük, hogy a szülei szimbiózisának eredménye ő maga, ami művészettörténeti kontextusban azt jelenti, hogy Segesdi György szobrász és Jakab Bori keramikus művészete szükségszerűen hatást gyakoroltak alkotói nyelvezetére. Segesdi Bori legfrissebb munkái esetében ez kizárólag a formaképzésben érhető tetten, amennyiben plasztikái nem identifikálhatók vegytisztán kerámiáknak vagy szobroknak. A kifejezésmódja ugyanakkor lényegesen eltérő, éppen ezért engedheti meg magának, hogy egymásra utalja és együttműködésre bírja az eltérő műfaji örökség és különböző formakarakter tulajdonságait saját anyagkísérleteinek végeredményeiben. Végigtekintve a kiállított tárgyakon, ha nem is mondhatjuk azt, hogy merőben eltérő strukturális felépítés jellemzi a kialakításukat, de részben az újra felfedezett plasztikus konstrukciónak köszönhetően nyitják meg a következő fejezetet az alkotói életműben.
„A kiállított tárgyak nagy része az elmúlt hónapok termékeny kísérletezéseinek az eredménye.”
De akkor tovább is léphetünk a szimbiózis értelmezési tartományának második kategóriájához, amelyben az objektumra hat vissza a különbözőségek kölcsönös érintkezésének dinamikája. A kiállított tárgyak nagy része az elmúlt hónapok termékeny kísérletezéseinek az eredménye. Segesdi Bori nem mással kísérletezett a legutóbbi időben, mint a szimbiózis működési elvével az anyagokban, a technikákban és a műfajokban.
Az anyagkísérletek gyümölcsét a porcelán, a fém és az üveg korábban kitapasztalt felhasználásmódjai érlelték egyedi műalkotásokká. Ám a szilikátfajták vagy a kompozit elemek nem mellérendelő viszonyban találkoznak egy homogén kompozícióban, mert mindig van egy befogadó, egy befoglaló komponens, amelybe az anyagvariáns integrálódik. E kapcsolat nélkül azonban a domináns elem önmagában hiányos és tökéletlen volna, mert struktúrájának feltétele a másik anyagi minőség létezése. Ezért láthatunk számos olyan kompozíciót, amelyekben a teret és tömeget képező kerámiastruktúra hiátusaiba beleszervesül egy meghajlított üvegbot, ahogy a vonalak teszik világossá a síkok kiterjedésének léptékét és dimenzióját.
Segesdi Bori anyagkísérletei tehát valójában a tértranszformációk intuitív letapogatásai, amikor nem a formatervezés determinálja a konstrukciót, hanem organikusan épül fel a tárgy szerkezete. Nincs két egyforma objektum, minden egyes darab a prototípus fázisában éri el teljességét. Az iparművészet a struktúraalkotásnak ezen a fejlettségi fokán szűnik meg, mert ami ezután történik a tárggyal az anyagmanipuláció következtében, az már képzőművészet. A végeredmény, vagyis a műalkotás megjelenési formája pedig, ha más intenció nem vezeti a művész kezét, akkor organikus alakot vesz fel. Kimondhatjuk a rendszertani besorolás verdiktjét: Segesdi Bori Szubjektív szimbiózisa az organikus tárgyalkotás kategóriájába tartozik.
Most nyer értelmet, amit korábban a címadás határterületéről állítottunk, mert az anyag funkciója és a forma absztrakciója egyaránt referenciája a jelölésnek. A Kitörés, a Vízesés vagy a Romok felett győz a természet című tárgyak a felületi határok megbontását jelzik a struktúrát meghatározó dinamizmus objektív leírásával. Ugyanakkor az interpretáció kontextusát is rögzítik, ami magába foglalja a címet is, noha nem konkrét, hanem absztrakt jelentésmezőben, hiszen a befoglaló szilikát és a szervesen kapcsolódó üveg közötti változatos textúra a tapintásérzékelés legelemibb asszociációit idézik meg.
„cím = iparművészeti funkció a struktúrából ∩ képzőművészeti absztrakció az anyagtársításból”
Ugyanezt a logikát használja Segesdi Bori a Totem, az Véráttömlesztő vagy a Tagozódás címadásakor, mert egyfelől a tárgyak architektonikus formaképzésére utal, másrészről pedig kijelöli az értelmezés kereteit a tömbről alkotott absztrakt elképzeléseink vizuális skáláján. A felsorolást folytathatnám tovább konkrét címekkel, de akkor megfosztanám Önöket a kiállítási tárgyak felfedezésének élményétől, ezért csak elismétlem a paradigmát matematikai egyenletté leegyszerűsítve, amelyet útravalónak vihetnek: cím = iparművészeti funkció a struktúrából ∩ (metszet) képzőművészeti absztrakció az anyagtársításból.
Adós vagyok még az objektumoknak, vagy mondhatnám, a műalkotásoknak megjelenési formát adó technikák és műfajok szimbiózisával. Mivel mindkét esetben mechanizmusról van szó, ezért azt javaslom, hogy egy kategóriaként tárgyaljuk. Segesdi Bori experimentális tárgyalkotó törekvése nem áll meg az anyagkísérleteknél. Modellt akar alkotni a dizájn tulajdonságairól, amelyben az analógiás gondolkodás módszerét alkalmazza. Iparművész előéletének tagadhatatlan karaktere, hogy a tárgyalkotó szakmák attribútumainak felhasználásával lép át a képzőművészet területére. Ugyanakkor az eljárásmód analógiáival kísérletezik, nem a különböző iparművészeti műfajokat meghatározó anyagok képzettársításaival. Nem a textil anyagszerűségét jeleníti meg, hanem a fonal tulajdonságát, ami a szövésben vagy az öltésben testesül meg. Nem az üveg anyagszerűségét jeleníti meg, hanem a fény tulajdonságát, ami a transzparenciában vagy a színben testesül meg. Ezeket az elvont műveleteket adaptálja olyan anyagvariánsokkal végzett módszerekhez, amelyek ellentmondanak az anyag lényegi tulajdonságának. Tekintsenek végig az Öltések című reliefeken vagy a Fércelt mű című objekten, amelyekben a merev üveg kristályrács-szerkezete dacol a textil jellegzetességének minden elemi tulajdonságával. Ez a technikai és műfaji szimbiózis művészi megnyilvánulása, amely kitárja az értelmezés kapuit a paradoxonok harmonikus kiegyenlítése felé.
Segesdi Bori játszik az anyaggal. Olyan művész, akinek öröm az alkotás, hiszen ahol elméleti határvonal húzódik, vagy a gyakorlati megvalósítás szab gátat, ott is talál olyan alkotóelemeket, amelyeket közös nevezőre hozhat. Ezt a derűs szabadságot adja meg számára a művészet, és ezt a kötetlen szabadságot közvetítik a ma nyíló kiállításon látható legfrissebb alkotásai. Az ő szubjektív szimbiózisába a néző is szabadon bekapcsolódhat.
Elhangzott 2025. január 17-én, a kiállítás megnyitóján.
Keppel Márton
művészettörténész, főszerkesztő
