Fischer Vilmos kolozsvári porcelánfestödéje
Fischer Vilmos 1839-ben született Tatán, Fischer Móric és Salzer Mária hatodik gyermekeként. Már kiskorától kezdve a keramikus szakmában, apja herendi gyárában dolgozott, majd érdeklődésének megfelelően szaktudását Párizsban gyarapította. Onnan hazatérve, fiatal kora ellenére helyet kapott a gyár vezetésében, elsősorban a porcelánfestésre fókuszálva, és abban gyakorlatot szerezve. Már huszonegy évesen, 1860-ban a herendi gyár festészetének vezetője volt. Munkái közül különlegességnek számítanak az általa festett egyedi tárgyak a Fischer családi eseményekre. Később érdeklődése a távol-keleti, elsősorban kínai minták felé fordult. (A herendi gyár merített a japán porcelánművészetből is, hiszen egy-egy kínai uralkodói dinasztiaváltáskor Japánból pótolták a kereskedők a kieső kínai kivitelt.)
A herendi porcelán a párizsi világkiállításon
A részben Fischer Vilmos által tervezett és festett dísztárgyakkal az 1867-es párizsi világkiállításon Herend addigi legnagyobb sikerét aratta, aranyérmet nyert el. Kis üröm az örömben, hogy a kiállításon a gyár „Herend-Autriche”-ként szerepelt. A Fischer család herendi ágáról származó Fischer Móricnak (és egyenesági utódainak) az uralkodó érdemei elismeréséül nemességet adományozott, Irsai nemesi előnévvel. A határozatot 1866. április 22-én a Magyar Királyi Udvari Kancellária tette közzé. A család a későbbiekben saját elhatározásából Farkasházi előnevet használt. Ezt egy idő után már Farkasházynak írták. 1904. szeptember 7-ével a család egyes tagjai nevüket királyi engedéllyel a Fischer helyett Farkasházyra változtatták. Ezen családtagok közül csak Fischer Jenő hozható kapcsolatba a herendi gyárral. A Farkasházi előnevet feltehetően azért vették fel, mert Fischer Móric apja, Fischer Wolfgang házát a család „Wolfhaus”-nak hívta, ebből magyarították a „farkasház”-at.
„érdeklődése a távol-keleti, elsősorban kínai minták felé fordult”
Fischer Vilmos az 1870-es évek első felében feleségül vette Grünn Franciskát, Grünn Izrael marosújvári kereskedő leányát, akit apja csak akkor adott hozzá (és akkor adta anyagi támogatását a festöde megnyitásához), ha az ifjú pár Kolozsvárra költözik, ahol a leendő apósnak érdekeltségei voltak.
Porcelánfestészet és porcelánkereskedés
1874-ben tehát Fischer Vilmos, együttműködve a herendi gyárral és a gyár kolozsvári raktárával, megnyitotta saját porcelánfestészetét Kolozsvárott. A Fővárosi Lapok 1875 februárjában arról tudósított, hogy a festöde saját égetőkemencét épített, így teljesen önállóan tudott működni. Már az első évben az erdélyi előkelők közül többen nála tanulták a porcelánfestést, köztük báró Bánffy Ádám, báró Bornemisza Ignácné, de saját festőit is ő tanította be. Fischer Vilmos festödéje működése alatt végig megtartotta kapcsolatát apjával és testvéreivel, ezért néhány rövidebb időszaktól eltekintve rendszeresen kapott megfestendő fehérárut Herendről. Eleinte ő is (Herendhez hasonlóan) számos főúri készlet kiegészítését végezte. A műhely több technikával megpróbálkozott, többek között fényképeknek porcelánon való visszaadásával, de leginkább a japán Imari, illetve a kínai eredetű Cubash (másutt Cubasch) minták alkalmazásával. Hivatalosan a Kolozsvári Törvényszéken 1876. február 15-én jegyezték be Fischer Vilmos porcelánkereskedését, melynek tulajdonosa és cégvezetője is ő volt.
A Cubash minta Herenden
A festöde termékeinek legalább 95%-át a Cubash mintával festett tárgyak tették ki. (Ezt a mintát a korabeli források inkább „gobelinmustrának” nevezték.) A kínai eredetű minta az 1850-es évek végén jelent meg Herenden. Jellegzetessége, hogy a világosbarna alapot teljesen lefedik a kis, egymással érintkező sötétbarna csigavonalak, valamint a közöttük megjelenő bambuszágak és az apró, fehér cseresznyevirágok. A sötétebb barna peremeken és szalagokon a csigavonalak ezzel szemben arannyal festettek. A tárgyak hangsúlyos részén rendszerint egy fehér felületet találunk, melybe egy-egy virágszál, csokor, monogram vagy címer került zománcfestéssel. (A Cubash elnevezés állítólag egy angol megrendelő vezetéknevéből adódott.) Ezzel a mintával elsősorban asztali készletek és dísztárgyak készültek nagy formaválasztékban. A Cubash mintát Herenden és a Fischer-féle festödén kívül még sűrűn alkalmazta Seszták János is, aki Fischernél tanult, majd saját festödét alapított szintén Kolozsvárott. Róla írják: „Seszták János (Fischer műhelyéből) gyönyörű vázákat állított ki. Kitűnően utánozza az ákombákomos arabeszkeket, az árnyék nélküli festést, s a pufók khinai copfos arcokat”.
Korabeli tudósítás a porcelánfestészetről
A „Fischer Vilmos porczellán kereskedése” cég az 1876. évi Szegedi Országos Kiállításon „műízléssel és versenyképes tökéllyel kiállított porczellán festészetéért” érdeméremben részesült. Fischer Vilmos „porczellánfestőt” 1877 júniusában az Országos Magyar Iparegyesület rendes tagjává választotta. Egy tudósítás ugyanebből az évből: „Fischer Vilmos a nagyhírű herendi porczellángyár raktárát belsőmagyar-utczából középutczába tette át a gr. Mikó-féle ház és a postahivatal közti 15. számú házhoz. Akik a porczellángyártás műremekeiben szeretnek és tudnak gyönyörködni, akik csak részben ismerik azon óriási nehézségeket, melyekkel egy igazi műremek előállítható, azok ne röstelljék megtekinteni Fischer úr raktárát. A tulajdonos, ki szíves készséggel megmutat mindent, most azon kedvező helyzetben van, hogy porczellán festészettel is rendelkezik, s így mindennemű czímek, monogrammok s egyébféle betűrajzokat készíttet, sőt olyan sérviceknél, melyekből egyes darabok megsemmisültek, a hiányzó darabokat a csalódásig hű darabokkal pótolhatja ki. […] Átalában Fischer készítményei igen jutányosak és meglepő szépek. Ajánljuk a közönség figyelmébe”.
Jótékonyság, családi ünnepek, porcelán
Fischer Vilmos már tevékenységének korai időszakában is rendszeresen jótékonykodott anyagiakkal vagy cége műremekeivel. A nagy szegedi árvizet (1879) követően ő öt forintot, gyermekei – Málika és Zsigmond – pedig 40-40 krajcárt küldtek a károsultaknak.
A Magyar Polgár beszámolója (1879) szerint „Érdekes családi ünnepélye volt a herendi porczellángyár alapítója, Farkasházi Fischer Mórnak márczius 25-én Tatán. Fischer 80-ik születésnapját, gyémánt lakodalmát, s két ritka szépségű unokaleányának esküvőjét ünneplé. A leányok Farkasházi Fischer Dezső gyermekei. Gizella s Kornélia kisasszonyok, mindkettő rokonhoz ment férjhez, az egyik Fischer Miksához, a másik Kaufmann Adolfhoz. A szép számmal egybegyült vendégek előtt a jubiláris legifjabb fia, Fischer Vilmos üdvözlé az ünnepelt családfőt, neki és nejének, kivel 60 éve házas, babérkoszorút nyújtottak át”.
Iparművészeti haladás, tökéletes kivitel
A cég 1879-ben a székesfehérvári kiállításon ezüstérmet nyert, a méltatások szerint termékeit a „tiszta modor” és a tökéletes kivitel mellett alacsony ár is jellemezte. „Fischer Vilmos a híres herendi porczellángyár alapítójának, Fischer Mórnak fia, első volt, ki a porczellán-festészetet Erdélybe behozta, s úgyszólván egy iskolát alapított, melynek kiváló tagjai báró Bornemisza Albertné, br. Kemény Vilma, br. Wesselényi Béláné, br. Bánffy Dezsőné, gr. Bethlen Vilma, Bánffy Ádám.” 1880-ban megkapta az Országos Magyar Iparegyesület egyesületi díszérmét műipari érdemeiért, majd két évre rá a trieszti iparkiállítás aranyérmét.
1881-ben „ellenzéki” tanácsot is kapott (Ellenzék, 1881. december 24.): „Minden darabján formaérzék nyilatkozik s porczellán festészetében szigorúan megtartja a stylszerűséget. Szép és gazdag boltjában gyakran szoktunk gyönyörködni, s ha önálló felfogással készített darabjait egy kis tulipános magyarsággal próbálgatná ékítgetni, hogy igy lassan valamely nálunk termett stylnek vesse meg alapját, bizony nagy szolgálatot tenne műiparunk fejlődésének”. Az 1885-ös Országos Kiállításon Fischer kiállított tárgyait megtekintette, és őt magát „a felség (I. Ferenc József) megszólításával tüntette ki”. Emellett a Kiállítási Nagy Érmet is megkapta „jó munka-, jó ízlés- és iparművészeti haladásért”. A kiállításon „a király Ő felsége magas figyelmére méltatta” Fischer Vilmos festészetét.
Családi dráma
1886 februárjában súlyos csapás érte: „Farkasházi Fischer Vilmos és neje szül. Grün Francziska a saját, valamint, gyermekeik: Zsigmond, Sándor és Izidora nevében a legmélyebb fájdalomtól dúlt kebellel tudatják, hogy forrón szeretett leányuk, illetve testvérük Amália, f. hó 18-án, déli 12 órakor, életének 14-ik évében, kétheti kínos szenvedés után egy szebb hazába költözött”. Ő volt az adakozó kedvű Málika.
1886 májusában a budapesti raktár a Nádor utca 13-ba, a Wadlsteiner-féle porcelán- és üvegáruraktárba költözött. Rá két évre a kolozsvári raktár is elköltözött a Belközép utcából a ház eladása miatt. 1888 tavaszán Fischer saját, Tivoli utcai házának renoválását megtekintendő felmászott az állványzatra, ahonnan az utca kövezetére esett. Súlyos zúzódásokat szenvedett, de komolyabb baj szerencsére nem történt.
Fischer Vilmos elnökként nagy szolgálatot tett a kolozsvári zsidó hitközségnek is. „[…]szép templomot épített és az istentisztelet méltó formájáról gondoskodott hitszónokot alkalmazva”; „[…]emberi erőt fölülmúló eredménydús munkát végzett s kilankadatlan szorgalma által mindnyájunkat munkára buzdított” – írja a Magyar-Zsidó Szemle 1888. évi 5. számában.
„Fischer Vilmos első volt […], ki a porczellán-festészetet Erdélybe behozta”
A festöde 1890-91-ben újabb kiállítási sikereket aratott: Bécsben ezüstérmet nyert, Londonban díszoklevelet. Ezeknek köszönhetően számos új megrendelés érkezett. 1892 februárjában újabb baleset történt, tűz ütött ki a kolozsvári raktár pincéjében. Szerencsére csak a tűzifa és a csomagoláshoz használt szalma kapott lángra, noha – szabálytalanul – ott tároltak egy hordó petróleumot is. Mivel a katasztrófaturizmus már akkor is létezett, ezért a katonaságot és a rendőrséget is ki kellett rendelni a rend fenntartására és a közlekedési utak biztosítására a tűzoltók számára.
Királyi elismerés
Az Ezredéves kiállításon – 1896 májusában – a király is meglátogatta a kiállítást. „Délután ő felsége az iparcsarnok nagy tömkelegében megállt Farkasházi Fischer Vilmos, majolika és porczellán gyáros előtt. Az igazán remek kiállított tárgyak keltették fel figyelmét. A kiállítók Fischer Vilmost bemutatták ő felségének. Ekkor történt az az igazán ritka eset, hogy a király tíz perczen túl beszélgetett a kitüntetett kiállítóval. – Ön 1885-ben is kiállította remekműveit? – kérdezte a király Fischer Vilmostól. Igen is felség! – volt a válasz. – Bizonyára emlékszem, hogy akkor tárgyai szépek és jók voltak. De mint látom, a mostaniak még felülmúlják az 1885-ben kiállítottakat! Farkasházi Fischer erre a királynak mindent a legapróbbra megmagyarázott. Elmondta, hogyan készülnek a domborművek, zománcczal beégetett gobelin minták; mire ő felsége így szólt: – Igazán nagy haladás látható az ön munkájában.” Hasonló eset zajlott le egy év múlva Brüsszelben is. „A brüsszeli kiállítás magyar osztályát nemrégiben meglátogatta a királyné. Ez alkalommal […] bemutatták ő Felségének farkasházi Fischer Vilmos polgártársunkat, ki a brüsszeli kiállításon nagy feltűnést keltett műtárgyaival jelent meg. A királyné hosszasan elbeszélgetett Fischerrel, apróra megszemlélte a kiállított műtárgyakat és végül nagy elismerését fejezte ki a látottak felett, melyek – úgymond – nem csak felveszik a versenyt az egész művelt világ készítményeivel, de nem egy tekintetben túl is szárnyalják azokat.” 1897-98-ban újabb kiállítási sikerek következtek. Párizs: nagy aranyérem, díszoklevél és jelvény; brüsszeli kiállítás: Diplome de medaille d’or.
Így szűnt meg Fischer Vilmos cége
Ezek után az 1900-as év váratlan hírrel kezdődött. „A bécsi hitelezők védő egyesülete (Creditoren-Verein) a következő fizetésképtelenségi esetekről értesült – Fischer Vilmos üveg és porcellánáru kereskedő Kolozsvár.” Márciusban már meg is indult az ingóságok árverése, majd a Kolozsvári Törvényszék 1900. április 9-ével megszüntette a festöde és kereskedés cégbejegyzését. A Magyar Iparművészet 1900. évi 5. száma recenziót közölt az aktuális párizsi kiállításról, ahol még Fischer Vilmos kiállított, sőt jelen is volt, bár cége már megszűnt. A korábban ünnepelt Cubash mintájú tárgyakról a következőt írták: „A kolozsvári F. Fischer Vilmos porcellánfestőnek gobelin-mustrának nevezett díszítéssel ellátott porcellán-edényei művészi szempontból teljesen elhibázott munkák, a melyeket kár volt a kiállításon bemutatni”. Sajnos ma is élő gyakorlat a földön fekvőbe még egyet belerúgni. Sic transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicsősége.
Epilógus 1.: Fischer Vilmos 1921-ben hunyt el. Kolozsvári munkáját befejezve Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter megbízásából kerámiaügyi vándortanítóként tevékenykedett, fazekasokat, kályhásokat oktatott, tanfolyamokat tartott, korszerűbb technikákat tanított, pallérozta tanítványai ízlését. Megbízatását a későbbi miniszterek is meghosszabbították.
Epilógus 2.: A festöde tárgyainak döntő többségét kézírással, tollal jelezte. A szöveg tartalmilag minden esetben „Fischer Vilmos Kolozsvár”, de előfordul a Kolozsvárt és Kolozsvártt alak is. Rendkívül ritkán előkerül egy-egy gumibélyegzővel nyomott, ovális keretezésű jelzés is, ugyanezzel a szöveggel.
Az illusztrált tárgyak a szerző tulajdonát képezik.
Kiss Gábor Iván
építész, műgyűjtő
Főcím kép:
Kistányér (Cubash); Ø: 16 cm; kézírással jelzett (Fotó: Kiss Gábor Iván)
