Az 1894-től 1911-ig működő budapesti Pruzsinszky Testvérek cég kézzel rajzolt és akvarelltechnikával színezett mintakönyve, dacolva a 20. század viharos eseményeivel, napjainkig fennmaradt a család egyik leszármazottjánál. A mintakönyv pontos keletkezési időpontját nem ismerjük, de a benne ábrázolt modellek megjelenése miatt 1903 utánra datálható. Jelentőségét növeli, hogy kevés hasonló magyarországi mintakönyvet ismerünk. A mintakönyv sajátossága, hogy kizárólag olyan kőedény, ritkábban porcelán dísztárgyakat ábrázol, melyek díszítésének központi eleme egy magyar város, városrész vagy táj látképe. Mielőtt rátérnénk a mintakönyv részletes leírására, ismerjük meg először keletkezésének okait és körülményeit.
A család története
A Pruzsinszky család nevét az adományként kapott Trencsén vármegyei Pruzsina (ma Pružina, Szlovákia) faluról nyerte. A települést Prusina néven, 1272-ben említik először. Kezdetben Kasza várának uradalmához tartozott, később a Lieszkovszky, majd a Pruzsinszky családok birtoka volt. A falu – tekintettel arra, hogy Baross Gábor „vasminiszter” 1848. június 6-án itt született – 1899-ben a Barossháza nevet vette fel. (1920 után visszakeresztelték Pružinára.)
A Pruzsinszky – akkori írásmóddal Prusinszky – család több címeres levéllel is rendelkezett. Ezeket a Trencsén Vármegyei Múzeum Egyesület Értesítője publikálta.
A népes család szempontunkból első fontos tagja Pruzsinszky András, aki 1817. február 6-án született Pruzsinán († 1870). 1838-ban vette feleségül Vittek Máriát. Házasságukból hat gyermek született, két nővérét követően harmadikként, 1851. május 14-én Pruzsinszky János, aki felnőttként eljegyzi magát előbb a porcelánkereskedéssel, majd a kőedénygyártással is. Jánost a családban még három fivér követte: István (1847. július 25.), József (1861. március 16.) és András (1864. augusztus 6.).
Pruzsinszky János 1874. november 16-án feleségül vette Kardoss Máriát. Házasságukból három gyermek született. 1877-ben Alajos, 1882-ben István és 1884-ben János.
Kőedénygyártás és porcelánkereskedés
Pruzsinszky János, az atya, szakmai tevékenységére utaló adat hosszú ideig nem merül fel, de magyar nyelvű halotti anyakönyvi kivonatában azonban mint „porcellángyárost” és kereskedőt említik. (A „porcellángyáros” foglalkozás téves, ez az állítás – ismerve életpályáját – kizárólag bélapátfalvi bérlete idején lehetett volna valós, de ebben a gyárban, közel 100 éves működése során sosem folyt porcelángyártás.)
Fiai a Pruzsinszky Testvérek egy 1902-es hirdetésükben cégük alapítását 1870-re teszik. János a „porcelánkereskedő és gyáros” ekkor még csak egy 19 éves legényember, ráadásul pruzsinai lakos. Cégalapító testvérei közül István ekkor 23 éves, míg József mindössze 9. Valószínű tehát, hogy ez az 1870-es alapítási időpont egy erős, a cég renoméját öregbíteni szándékozó túlzás.
„a céget 1894-ben jegyzik be a Budapesti Törvényszéken”
Az első hír a Pruzsinszky testvérekről: A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1890. március 20-án Podmaniczky Frigyes br. elnöklete alatt tartott ülésén másodszor tárgyalta a Pruzsinszky testvérek által, a Budapest V. kerületi Katona József utca 6/a alatti telken építendő egyemeletes ház terveit, jóváhagyási ajánlással. A három testvér ekkor 39 és 43, valamint 29 éves.
A „Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1891-1892.” évi kiadása házjegyzékében az V. kerületi Lipótváros Katona József u. 6/a címet már házként említette, melynek tulajdonosai: Pruzsinszky István, János és József. Az 1894. évi címjegyzékben már a kereskedők között is megtaláljuk a Pruzsinszky Testvéreket, az üvegesek és üvegkereskedők csoportjában, József körút 6. szám alatti üzletükkel.
A Központi Értesítő 1894. június 10-i száma tudósított arról, hogy a törvényszéken az egyéni cégek csoportjába 1894. május 28-án bejegyezték a Pruzsinszky Testvérek céget Budapest főteleppel. Az új vállalkozás közkereseti társaság formában működött 1894. évi január 1-i indulással. Társtagjai: Pruzsinszky János, Pruzsinszky József és Pruzsinszky István, „üveg- és porczellán-nemüeket elárusító üzlettulajdonosok” Budapesten.
A cégek bejegyzése és a cégjelzés fontos a márkavédelem szempontjából is. Ennek jogi szabályozására 1869. január 21-én jelent meg az első rendelet, mely előírta egy „központi védjegylajstrom” vezetését. A rendelet ténylegesen a Központi Értesítő megjelenésével valósult meg, melyről az 1875. évi XXXVII. törvénycikk – a kereskedelmi törvény – rendelkezett. A Központi Értesítő első évfolyamának első száma 1876. január 23-án jelent meg, míg kiadása 1948 decemberében szűnt meg. A bejegyeztetés nem volt kötelező. A márkajelzésvédjegy bejegyeztetése szinte csak a legnagyobb gyárak esetében (Herend, Zsolnay) valósult meg.
A Budapesti Naplóban 1900 decemberében a Pruzsinszky Testvérek több hirdetést jelentet meg, melyből többek között az is kitűnik, hogy üzletüket a József körútról saját, Katona József utcai házukba helyezték át: „Legszebb és legalkalmasabb karácsonyi és újévi ajándékok üveg, porcellán, majolika, terracotta fayence-díszmű, valamint használati cikkek, bambus tea asztalok és bútorok a legújabb és legdíszesebb kivitelben kaphatók: Pruzsinszky Testvérek üveg-, kerámiai mintaraktáruk és nagykereskedésükben. Budapest V. Katona József-utca 6. szám, a Vígszínház közelében, saját házban.”
Két év múlva már számos ismert külföldi cég képviseletét is ellátták, mint pl. I. S. Maier & Co. Chodau, Franz Steidl, Znaim, H. Hutschenreuther és a később saját bérletükbe kerülő Nagy Zsigmond és Ferenc B.-Apátfalva kőedénygyár (árusított termékeit paraszt majolikaként említik).
1902-től kezdve már Pruzsinszky János idősebb fia, Alajos (sz. 1877. október 20.) is együttműködött a céggel. 1902. szeptember 1-én az Üveg- és Porcellánkereskedők és Üvegesek Országos Egyesülete informáló- és felügyelőbizottsági tagnak egyhangú szavazással megválasztotta Pruzsinszky Józsefet, Pruzsinszky Alajos pedig választmányi tag lett.
A Pruzsinszky testvérek a század eleje óta gyakran hirdették magukat a Magyar Üveg- és Agyagiparban. Innen tudjuk, hogy 1903-ban felszerelték saját festödéjüket. Az 1906. decemberi számban megjelent hirdetésből több érdekes dolog is kiderül. Egyrészt cégalapításukat ekkor teszik először 1870-re, „Alapíttatott 1870”, melyről már tárgyaltunk, másrészt cégük porcelán- és üvegfestészeti tevékenységét is reklámozták: „Különlegesség: látképes- és fürdő-czikkek.” Ez az első említése a mintakönyvben bemutatott termékeknek. Az ilyen emléktárgyak az újságokban sokszor szóvá tett hiányt pótoltak, hiszen ekkora már gyakorlattá vált az „utazgatás”, és a beinduló turizmus igényelte az utazás helyszínét később otthon is megidéző emléktárgyakat. A jellemző utazási célok elsősorban az ismertebb városok, a (többnyire a hegyek lábánál fekvő hideg vizes) fürdőhelyek, búcsújáró helyek, ritkán természeti szépségek voltak. Az ilyen tárgyak hiányának betöltésére már rámozdultak a cseh–morva gyárak.
Újságtudósítások szerint 1907. év nyarán a Pécsi Országos Kiállítás iparcsarnokában kb. 300 iparoscég mutatta be készítményeit, köztük a Pruzsinszky Testvérek porcelán, üveg- és festészeti ipartelepe, aki „oly szép dolgokat állít(ott) ki, hogy kevés czég múlhatja felül készítményeit.” Termékeik „jóhírű iparosmunkát igazolnak”.
A cég terjeszkedéséről a Magyar Üveg- és Agyagujság 1909. április 15-i száma hosszú méltatást közölt „a régi jó hírnévnek örvendő bélapátfalvi (azelőtt borsod-apátfalvi) kőedény-gyár”-ról: „Kereskedőink figyelmét ez alkalommal is felhívjuk ezekre a gyártmányokra annál is inkább, mert ezt a gyárat egyik érdemes szaktársunk: a Pruzsinszky János fiai czég vette át ez év február havában és azt tetemesen megnagyobbította és színvonalra emelte. Semmi áldozatot sem kiméit a Pruzsinszky-czég, hogy ezt a gyárat üzemképessé tegye és színvonalra emelje. A gyár eddigelé többnyire csak olcsóbb használati czikkeket, úgy mint tányérokat, tálakat, korsókat stb. gyártott, valamint hírneves magyar máz alatti rózsás edényt, kulacsokat, vázakat, falitálakat stb. magyar genreben. Mindezen czikkek további előállítása mellett, amelyekből meglehetősen nagyobb mennyiséget többnyire külföldre (Amerikába) szállít, újabban bevezette a finomabb kivitelű fayence-áruk gyártását, valamint látóképekkel ellátott úgynevezett fürdőczikkeket, amelyeket magyarországi kereskedőink eddigelé kénytelenek voltak külföldről beszerezni. Pruzsinszky Testvérek budapesti nagykereskedő czégnek alkalma volt ezen szakmát éveken át alaposan megismerni s ezen ismeretek alapján abban a helyzetben van, hogy tisztelt vevőit úgy a gyártmányok minőségével, valamint szolid kiszolgálással teljesen kielégíthesse.”
A Pruzsinszkyak bélapátfalvi tevékenysége már 1909 áprilisában bemutatásra került az Iparcsarnokban tartott 1909-es tavaszi vásáron. Így szólt a tudósítás: „Nagyon tetszett a (iparügyi) miniszternek a Pruzsinszky János és Fiai cég (Bélapátfalva, Borsod megye, mintaraktár: Pruzsinszky Testvérek, Budapest, V., Katona József-u. 6.) kőedény-, fayence- és majolika-áru-gyárának gyűjteménye. A czég konyhaedényeket, használati czikkeket és dísztárgyakat állított ki. Különösen tetszetős: a gyár különlegessége: a magyar máz-alatti rózsás edény és a sokféle látképes emléktárgy. Általában feltűntek a czégnek igen sikerült Altwien és magyar motívumokkal gazdagított Biedermayer stilusu edényei és dísztárgyai, amelyek művészi tökéletességűek. A czég gyártmányainak nagy kelendősége volt.” Tulajdonképp a tudósításban az utolsó mondat kivételével a kőedénygyár termékeit dicsérték, e tekintetben a Pruzsinszky Testvérek cég szerepe csupán csak a budapesti forgalmazás.
A Miskolczi Királyi Törvényszéken csak 1909. november 7-én jegyezték be a Pruzsinszky János és Fiai céget Bélapátfalva (akkor Borsod, ma Heves vármegye) főteleppel. A bejegyzés szerint ugyanis a közkereseti társaság 1909. év február hó 22-én alakult, tagjai: Pruzsinszky János barosházai, Pruzsinszky Alajos és ifj. Pruzsinszky István bélapátfalvai lakosok, „kőedényiparüzlet-tulajdonosok”. (Az ifjabb kitétel István neve előtt a kereskedőcégben társtulajdonos nagybátyjától különbözteti meg.) Megjegyzendő, hogy a kőedénygyár az alapítástól az Egri Szeminárium birtokában volt, így a cég ott tulajdonos nem lehetett, csak bérlő. A bérleti szerződést már 1909. február 10-én meg is kötötték, ez magyarázatot ad a cég még bejegyzés előtti bélapátfalvi tevékenységére. A bérlők egy 1909. április 26-án kelt nyilatkozatban a haszonbérleti jog mellett még 3000 korona biztosítékot is vállaltak.
Egy 1909. áprilisi hirdetés – ismerve az akkori reklámok nyelvezetét – általában a kereskedőcég nehéz helyzetét jelezte: „Túlhalmozott raktár miatt az összes raktáron lévő üveg-, porczellán és majolika-árukat mélyen leszállított árak mellett adjuk el. Pruzsinszky Testvérek üveg-, porczellán- és díszáru-nagykereskedés.” Lehetséges, hogy ez a lépés is a bélapátfalvi megújítási tervek pénzügyi fedezetét teremtette elő.
A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1910. március 13-i értesítőjéből tudjuk, hogy a kőedénygyár 10 lóerőnyi gép és 30 munkás közreműködésével kő-, majolika- és fajanszedényeket készít. A felsorolásból a kőedény valós, a fajansz Magyarországon a 18. század műfaja volt, így Bélapátfalván (korábban Apátfalván) ilyen sosem készült. A majolika megnevezés a gyár termékeivel kapcsolatban nem vált közkeletűvé.
A Budapesti Hírlap 1910. április 8-i cikke: „A tavaszi vásár. Budapest, ápr. 7. A Tavaszi Vásárt ma délelőtt tíz órakor nyitotta meg Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter a városligeti Iparcsarnokban. […] Nagyon tetszett a miniszternek a Pruzsinszky János és Fiai cég (Bélaapátfalva, Borsodmegye) kőedény-, fajansz- és majolika-áru gyárának gyűjteménye. A cég konyhaedényeket, használati cikkeket és dísztárgyakat állított ki. Különösen tetszetős a gyár különlegessége: a magyar máz-alatti rózsás edény és a sokféle látképes emléktárgy.”
Ezek után egy hír a Magyar Üveg- és Agyagujság 1911. április 15-i számából: „Üzletátvétel. Értesülésünk szerint az itteni, évek óta fennálló Pruzsinszky Testvérek üveg- és porczellán- nagykereskedő czég üzletét a Bélapátfalvai Kőedény- és Fayenceáru-gyár tulajdonosai, Pruzsinszky Alajos és ifj. Pruzsinszky István vették meg s azt saját Bélapátfalvai Kőedénygyár Pruzsinszky János és Fiai törv. bejegyzett czégük alatt tovább vezetni fogják. Saját gyártmányú kőedény-és fayence-áruk elárusítása mellett porczellán- és üvegáruk nagybani elárusításával is foglalkozni fognak s ezentúl a gyári irodájukat is Budapestre, V., Visegrádi-utcza 12. sz. alá helyezték át.” Ezzel a hírrel szorosan összefügg, hogy 1911 júliusában Pruzsinszky János és József a Katona József utcai házat 102.000 koronáért Deutsch Albertnek eladta. Lehet, hogy ez a pénz is Bélapátfalvára került. A Központi Értesítő 1911. október 12-én teszi közzé, hogy a Budapesti Királyi Törvényszék 1911. augusztus 11-én törölte a Pruzsinszky Testvérek céget a magyarországi kereskedelmi cégjegyzékből. Ezzel a megnevezéssel többé nem jött létre vállalkozás.
A Pruzsinszky Testvérek cég az általuk festett, illetve matricázott tárgyakon ritkán saját kereskedői jelzést is használt, melyet gumibélyegzővel, jellemzően arany festékkel a tárgy hátoldalára vagy talpára nyomtak rá. Maga a jelzés a családi címert ábrázolja, fölötte domború ívben a PRUZSINSZKY TESTVÉREK, míg alatta vízszintesen a BUDAPEST felirat olvasható. (Kisebb fenékméretű tárgyakon előfordul, hogy csak a címert bélyegezték.) Egy másik változatban a címer sisakdísze három oldalán P. T. B. betűk olvashatók.
A Budapesti Királyi Törvényszék 1911. július 21-i végzésével jegyezte be a „Pruzsinszky János és fiai” céget Budapest főteleppel. Az új cég közkereseti társaság. Kezdési időpontja: 1911. év július 14. Társtagjai: Pruzsinszky János, Pruzsinszky Alajos és ifjú Pruzsinszky István „üveg- és porczellánkereskedők”, budapesti lakosok. Üzletük: V., Visegrádi utca 12. szám.
A Magyar Üveg és Agyagujság 1912. december 14-én szomorú hírt közölt: „Szakmánknak egyik igen régi és érdemes tagja hunyt el a napokban Budapesten Pruzsinszky János kőedénygyáros személyében. A megboldogult hosszú esztendőkön át működött a fővárosban s Bélapátfalván, ahol a cégnek virágzó gyára van. Halálát feleségén kívül hat gyermeke gyászolja, akik közül fiai a céget vezetik.”
„a Pruzsinszky Testvérek cég működése ezen a néven 1911-ben hivatalosan is véget ért”
Bélapátfalván a Pruzsinszky testvérek új lendületet adtak a gyár termelésének, bár a kezdetek nem voltak zökkenőktől mentesek. Egy elbocsátott munkás 1909 őszén merényletet kísérelt meg Pruzsinszky István ellen. A robbantásban az üzemi épületek megsérülnek, de Pruzsinszkynak nem esett bántódása. Az üzlet ettől függetlenül egyelőre zavartalanul ment tovább. Hamarosan azonban sűrűsödtek a felhők, előbb a kereskedőcég fölött. A Magyar Kereskedők Lapja 1914. június 20-i számában a Budapesti ingó árverések csoportban olvashatjuk: „Pruzsinszky János és fiai üveg- és porcellán- kereskedők- (V., Visegrádi-u. 12.) ellen a Magyar Általános Bizalmibank rt. 326 K(orona) köv. erejéig a 1823 K(orona) becsértékű porcellánedényekre és dísztárgyakra.”
Bélapátfalván ennek ellenére a termelés fellendülése következtében a gyár ismét képes volt exportálni. Ez a prosperálás azonban csak néhány évig tartott. A lendület megtört az első világháború kitörésével. Természetszerűen drasztikusan csökkent a kereslet az edények és más dísztárgyak iránt, és bezárultak az exportpiacok is. A munkások egy részét, sőt a két bérlőt is behívták katonának. A Magyar Királyi Honvédség Rendeleti Közlönyéből megtudjuk, hogy „Ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott népfölkelő főhadnaggyá, 1914. évi november hó 1-ével” Pruzsinszky Alajos népfölkelő hadnagyot. Majd másfél hónap múltán: az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül Pruzsinszky Alajos, a 10. honvéd gyalogezrednél beosztott népfölkelő főhadnagy a hadidíszítményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet megkapta, pontosabban az adományozást az uralkodó „legkegyelmesebben adományozni és legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott”. Az oroszok elleni harcokban részt vett a miskolci 10. honvéd gyalogezred is, ahol a 3. zászlóaljban Pruzsinszky Alajos szolgált. Mire megérkezhetett a kitüntetés, addigra Radymnownál Pruzsinszky már hadifogságba esett.
A gyárat Pruzsinszky István sebesülését és leszerelését követően 1915 után egyedül vezette tovább. Nem kétséges, hogy a háború alatt és után a gyár csak vegetálhatott a többi hasonló profilú üzemhez hasonlóan. A kereslet számottevően csökkent, a külföldi exportpiacok és elcsatolt országrészek belső piaca elveszett, a munkások a háború miatt jelentősen megfogyatkoztak, így nem csoda, hogy a bérlőnek anyagi nehézségei keletkeztek, és jelentős adósság halmozódott fel a tulajdonos Egri Szeminárium felé, tekintettel arra, hogy mindezen körülményeket a szeminárium nem vette figyelembe a bérleti díj esetleges csökkentésével. A bérleti szerződés 1919. december végén járt le. A bérleti időszak végére Pruzsinszky fizetésképtelenné vált, mégis felajánlotta, hogy csekélyebb bérfizetés és hátralékának elengedése mellett továbbra is működteti a gyárat. Annál is inkább tette ezt, mivel ott még feldolgozatlan készletei voltak. 1919 októberében azonban a bérlet iránt komolynak tűnő érdeklődők jelentkeztek, így halasztásról szó nem lehetett, ügyvédileg felszólították a gyár átadására. Ő erre nem reagált, sőt megkezdte a gyár leszerelését (pl. hajtómotor). (Egy visszaemlékező szerint elvitte a gipsz- és öntőformákat, valamint a masszareceptúrákat is.)
1920 áprilisában az egri kir. járásbíróság közhírré tette, hogy az Egri Érseki Papnevelő Intézet ifj. Pruzsinszky István kőedénygyáros, a Pruzsinszky János Fiai cég tagja és képviselője, bélapátfalvai lakos és a távol levő Pruzsinszky Alajos ellen 146 359 korona kártérítési összeg tőke és járulékai iránt pert indított. (Pruzsinszky Alajos ekkor még nem tért haza az orosz hadifogságból.) A perben a Pruzsinszky cég elbukott, ezt követően a gyár bérletébe még 1920-ban „Első Bélapátfalvi Kőedénygyár Rt.” néven új társaság lépett be.
A mintakönyv
A könyv bőrkötéses, fekvő formátumú, a keménytáblás kötés külmérete: 34,8 cm×25,8 cm. Belső lapjai 34,0×25,0 cm-esek. Címlapján mélynyomással a Pruzsinszky Testvérek, alatta a második sorban a Budapest nagybetűs felirat olvasható. A könyvben számozás nélkül 43 lap található, melyeknek csak a páratlan (jobb) oldalán van rajz. Az első lapon hat porcelánbögre színezetlen oldalnézet rajza látható. A további 42 oldalon különböző porcelán- és kőedény/keménycserép tárgy színezett rajzát találhatjuk, oldalanként 1–4, összesen 82 ábrával. Valamennyi ábra sajátossága, hogy a megrajzolt tárgy központi felületén egy matricás magyar városkép látható, többnyire más díszítőfestés mellett. A rajzok szerzőjét nem ismerjük, szignó néhány lapon fedezhető fel (P. RE.). A mintakönyvben ábrázolt színezett tárgytípusok zömében bögrék (24 db), valamint tányérok, tálak (27 db). Ezenfelül még a következők vannak: váza (9 db), kancsó (7 db), kaspó (2 db), korsó (2 db), kulacs (2 db), söröskorsó (2 db), bölcső, bödön, bakancs, ceruzatartó, kolomp, kosárka, talicska (1-1 db).
A bögrék általában cseh–morva, behozott másod-, harmadosztályú vastag porcelánok, gyári jelzés nélkül. Beszerzésük úgynevezett fehéredényként történt. Valamennyi, a mintakönyvben szereplő további tárgy anyaga keménycserép/kőedény. Ezek többnyire szintén jelzetlen importtermékek. Ugyanakkor előfordulnak köztük jelzett bélapátfalvi darabok is, hiszen a kereskedőcég tulajdonosai és a kőedénygyárosok egy ideig egy és ugyanazon személyek voltak, sőt az ismert jelzett bélapátfalvi tárgyak egy része még a korábbi bérlő, özvegy Schöpflin Armandné működése idején (1905. július – kb. 1909. február) készült. Ezek jelzése: egy sorban benyomott B.APÁTFALVA, csupa nagybetűvel.
A mintakönyv Pruzsinszky Zsuzsánna, az illusztrált tárgyak a szerző tulajdona. A családfakutatásban a szerző segítségére volt Galambos Attila.
Kiss Gábor Iván
építész, műgyűjtő
Egy válasz
Pruzsinszky Zsuzsánna, mint a Pruzsinszky testvérek leszármazottja és az esszé megírásának ötletadója, információgyűjtője és fővédnöke rendkívül büszke erre a kiadványra.
Nagy tisztelettel adózik a szerzőnek és ajánlja eme remekművet minden kedves olvasónak.
Sólyom László (a Pruzsinszky család mellékági leszármazottja)