A Balogh Edit Ferenczy Noémi-díjas kárpitművészről szóló monográfia bemutatója és életmű-kiállítása a budafoki Magdolna Udvar Művészeti Galériában

Mottó: „Munkásságom állomásai jelennek meg egy térben különböző idősíkokból, visszatekintésként az elmúlt negyvenöt év alkotásaira.” Balogh Edit

2023. december 15-én nyílt meg a Balogh Edit-oeuvre-t retrospektív módon bemutató kiállítás, mely a mintegy negyvenöt éves munkásság különböző idősíkjait, állomásait jeleníti meg. A tárlat reprezentatív, hiszen végigvezet Balogh Edit pályájának legfontosabb alkotásain, sőt kísérletező ledes fénymunkáiból (Égi jelek I-VIII, 2019), sőt egyedi papírmunkáiból (Mammon sorozat, 1994) is egy izgalmas válogatást ad közzé. (A főművek közül csak két munka, a Hommage á Ferenczy Noémi (1991) és a Sámán korpusz (1992) című kárpitok nem szerepelnek). A kiállítás finisszázsa 2024. február 3-án szombaton a művészmonográfia bemutatójával zárult.

„Balogh Edit életműve négy jól elkülöníthető csoportra osztható.”

Balogh Edit erdélyi származású kárpitművész egyéni életműve, illetve a magyar textil- és kárpitművészetbe fektetett közösségi tevékenysége – hiszen alapításától tagja, majd 2011-től a Magyar Kárpitművészek Egyesülete vezetője – egyaránt jelentékeny.
A művész 2023 októberében töltötte be hatvanötödik életévét. Ebből az alkalomból megvalósult jelentős munkáit felvonultató életmű-kiállítása a budafoki Magdolna Udvar kiállítótereiben. A kiállítás mellett, munkásságát eddig legteljesebben bemutató, egy bőséges képanyaggal ellátott monográfia is megjelent Szálvetés címmel, amelynek írója e cikk szerzője
Balogh Edit életműve négy jól elkülöníthető csoportra osztható. Az első jól körülhatárolható korszakot 1979–1986 közé tehetjük. A rendkívül ambiciózus művésznek már a diplomája megszerzése előtt, 1979-ben egyéni kiállítást rendeznek a marosvásárhelyi Apollo Galériában. A kolozsvári Ion Andrescu Képző- és Iparművészeti Főiskola falikárpit- és szőnyegtervező szakán megszerzett diploma után, az életmű első szakaszában nagy méretű létösszegző kárpitmunkák (Ősz, 1984, Duna-delta, 1985; Csend, 1985; Rom – Rákóczi kápolna, 1986) egész sorozata készült el. Utóbbi művek egy rendkívül lírai és szubjektív tablót festenek a ’70-es és ’80-as évek romániai Ceauşescu-diktatúráról. A melankóliát varázsos képzelőerővel vegyítő, monumentális méretű őszi hangulatú színekben haute lisse technikával szőtt tájképek tele vannak titokkal, s mély, tompa ködökkel. Az organikus formákba rejtett antropomorf képi enigmákból felsejlő, a közösségi sorsot formáló történelmi múlt intuitív tapasztalatának terhes és egyszerre szép igájával.

A korai pályaszakaszt lezáró, egész életére kiható döntés, hogy Magyarországon telepedik le, és itt is házasodik. A művész következő nagyobb alkotói korszakának (1986–2006) kezdete a Magyarországra költözésre tehető.
A konceptuális karakterű, szeriális munkák és a textilszállal létrehozható fényhatások iránti érdeklődés kezdete, a történelmi múlt- és szimbólumkutatásból következő erőteljes konkrét szimbólumhasználat (eklatánsan a korábbi tájképmunkák tapasztalatait főképp keresztény szimbólumokkal vegyítő Sámán korpusz vagy a Jelek), azaz a kiforrott alkotói karakter már erre az második, érett pályaszakaszra datálható.

Ars poetica: „Lopott időben a teljesség felé való kitekintés számomra az alkotás.”

Az átköltözés után a magyarországi szakmai közösség szinte azonnal befogadta őt. Jól tükrözi ezt, hogy a tágasabb közösséget képviselő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a szűkebb értelemben vett szakmai közösséget jelentő Gobelin 14 csoport is tagjai közé fogadta. Az első magyarországi bemutatkozásra, az 1986-os Fiatal Művészek Klubjában rendezett egyéni kiállítására szinte azonnal felfigyelt a szakma, majd néhány évvel később a Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj bizottságában Balogh Editet támogató, példamutató attitűdjét korán felismerő Fekete György. Fekete és Pápai Lívia kárpitművész – aki ekkor szintén ösztöndíjas – a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségbe is meghívja. Innentől kezdve, a kiírt kiállításokra rendszeresen adott be újabb és újabb munkákat, amelyekre rendre díjakat is kapott.
A számítógépes grafika lehetőségeivel kísérletezett a Kozma-ösztöndíj (1988–1991) keretében, amely új utat nyit számára a számítógépes grafika és tervezés világába. 1988-89 között nyomtatja ki az első számítógépes nyomatsorozatot, amelyben a befotózott rajzok részleteiből összeállított fraktálokkal és azok változataival foglalkozik.

„A szövés nem más, mint igevetés.”

A Távlat (1988–1989) című számítógépesgrafika-sorozatban a lépcső, az emelkedő lélek motívumával kombinálódik a kereszt sok színárnyalatban. A Mű-emlék(1994) című alkotás a sokszor elkezdett, majd valamilyen sürgős életesemény miatt mindig félbehagyott munkáról tanúskodik. Az altruista életattitűd, az alkotói folyamat állandó megszakítottsága, a „saját szoba” hiánya egy jellegzetesen feminista témakört is felvet, majd mintha meg is cáfolná azt. A textiltöredékek éppen azt mutatják meg, hogy az élet teljes lehet tökéletesség vagy a kreatív és egyéb folyamatok perfekcionizmusra törekvő befejezése nélkül is, annak ellenére, hogy aki megszületett, az végességre születve mind az idő és a tér keresztjére van felfeszítve. A Lét a magunk keresztjén (2009) című egyetlen Balogh-önarcképet is magába foglaló gobelin szintén ezt a gondolatot jeleníti meg. Ha a keresztszárakat fonalszálaknak tekintjük, egy széles horizont nyílik meg, egy nagyobb felvetésű rendszerre, amely a személyesen megélt hit világába kalauzol bennünket. Balogh Edit szavaival – „a szövés nem más, mint igevetés” – ugyanis a szövés konkrét mozdulatai is állandó keresztvetésnek, keresztvállalásoknak tekinthetőek.
A harmadik rövidebb alkotói etapot (2007–2012) az absztraktabb ábrázolásmód felé nyitó formai minimalizmus fényszálakkal, ledekkel való kísérletezés és a vertikális forma uralja (Vertikum, 2007, Káosz és kozmosz, 2007).
A fénymisztikus impresszionizmussal megszőtt Áttörés (2012) című, a fénykísérletek tapasztalatait a szövésbe transzponáló munkától máig megrajzolható negyedik alkotói korszakban (2012–) a kárpitmunkák kiszínesednek, a csillogó fémszál és selyem mellett a szivárványpaletta – sokszor indigókékkel társítva – kerül főszerepbe (Horizont, 2013, Rezonancia 2021, Línia, 2023).

Balogh Edit amellett, hogy édesanyaként, alkotóművészként, felsőoktatásban oktató tanárként a kollektív kárpitszövés hagyományát voltaképp hungarikumként művelő Magyar Kárpitművészek Egyesülete¹ elnöke is. Élete minden percét másoknak szenteli, a közösségnek, a gyermekeinek és az unokáinak, s nem utolsó sorban nekünk, művészet iránt érdeklődőknek, közvetítőknek is. Életének szinte csak azok a percei telnek teljes csöndben, amelyeket a szövőszék elé „feltérdelve” tölt².
A Szálvetés című Balogh Edit-monográfia címéül Weöres Sándor Dob és tánc című versének első sorait (csönd / béke / fény) azért választottam, mert műveinek üzenetében ennek a három szónak, fogalomnak és azok jelentéstartományai köré épülő lelki-transzcendens világ megérintésének a folytonos vágya és elérése áll. Ez tehát a kötőanyaga a változatos műsorozatoknak a korai fiktív lélektani tájaktól a szimbólum-katalógusszerű munkákon és a transzcendens felé húzó vertikális szerkezetek használatán át végül a színekkel és fémszálakkal megközelített fényig.
Balogh Edit művészi oeuvre-jének középpontjába minden kétséget kizáróan a fénymisztika került, először fém és világító ledszálakkal, később pedig olyan szövéstechnikai kísérletekkel, amelyek lelki ragyogást mutatnak fel mintegy epifániaként, reprezentatív ünnepi hangú, egész közösségre vonatkozó tartalommal és látványelemekkel. Balogh Edit munkái ragyognak, üzennek, örömhírt közvetítenek.

Molnár Eszter
művészettörténész

Jegyzetek:

1. Tudomásom szerint a világon egyedülálló, hogy professzionális művészekből álló közösség együtt alkot meg a tervezéstől a kivitelezés részleteiig nagy méretű, többnyire történelmi vagy művészeti témájú reprezentatív kárpitokat.
2. A kifejezést Nemes Nagy Ágnes Térden című verséből kölcsönöztem. „Ne, ne ítélj meg engemet. / Szívemben mindig térdelek. / De nem letérdelek, ne hidd: / föl, föl, föltérdelek.” Internetes elérés: https://www.babelmatrix.org/works/hu/Nemes_Nagy_%C3%81gnes-1922/T%C3%A9rden

Fotók:

1. Metamorphozis: gyapjú, vegyes technika, 200 x 90 cm, 1982 ((Fotó: Olajos Ilka)
2. Duna-delta: gyapjú, haute-lisse, 240 x 130 cm, 1985 (Fotó: Olajos Ilka)
3. Átváltozás I-III.: digitális nyomat, (3x) 20 x 20 cm, 1989 (Fotó: Olajos Ilka)
4. Párbeszéd: gyapjú, haute-lisse, 100 x 220 cm, 1991 (Fotó: Balogh Edit)
5. Innen és túl: gyapjú: haute-lisse, 160 x 150 cm, 2003 (Fotó: Olajos Ilka)
6. Káosz és kozmosz: installáció, plexi, fényvezető szál, selyem, led, 170 x 80 cm (Fotó: Fóris Katalin)
7. Vertikum: installáció, pausz, plexi, fényvezető szál, selyem, led, 150 x 70 cm (Fotó: Fóris Katalin)
8. Transzparencia II.: installáció, plexi, fényvezető szál, selyem, led, 50 x 50 cm (Fotó: Fóris Katalin)
9. Lét a magunk keresztjén: gyapjú, selyem, falikárpit, 150 x 150 cm, (Fotó: Olajos Ilka)
10. Mennyei Jeruzsálem: gyapjú, selyem, fémszál, szövött falikárpit, 175 x 192 cm (Fotó: Olajos Ilka)
11. Horizont: gyapjú, selyem, fémszál, szövött falikárpit, 230 x 95 cm (Fotó: Olajos Ilka)
12. Rezonancia: gyapjú, selyem, fémszál, haute-lisse, 200 x 200 cm, 2022 (Fotó: Olajos Ilka)