Herwerth Mónika: kicsit részesekké váltunk

Aki a fodrászok kis asztalán heverő női magazinok láttán azt képzeli, hogy a divat világa a valóságban is felszínes és egyszerű valami, mint amit a sajtótermék sugall, alighanem téved. Ez akkor derül ki, amikor bepillantást nyerünk egy hús-vér divattervező műhelytitkaiba. Ez történt, amikor a magyar olimpikonok idei formaruháit tervező Heavy Tools-tervezőcsapatot vezető Herwerth Mónika iparművész, jelmez- és divattervező beavatott bennünket a ruhatervezés mikéntjébe.

Herwerth Mónika: A pályázati kiírásban meglehetősen konkrét elvárásokat támasztott a Magyar Olimpiai Bizottság. Az adott kereteken belül maradva több tervvel is előálltunk, és gondolom, a bíráknak felcsillant a szemük, amikor látták, hogy elvárásaikkal egyezően egy klasszikus stílusú, visszafogott, ugyanakkor kényelmes kollekciót állítottunk össze.

Bertók T. László: Engem ez nem lep meg, tekintve, hogy a magyar versenyzők formaruháit a legutóbbi olimpiák alkalmával is inkább a visszafogott elegancia jellemezte, semmint az extrémség.

Ez igaz, az extremitás jellemzően idegen a magyar sportdelegációk formaruháitól, miközben másoknál előfordul, hogy egészen vad ötletekkel rukkoltak elő, vagy éppen a fiatalok aktuális trendjeit követik. Ezek a szakma és a közönség szemében hol elismerést váltanak ki, hol nemtetszést, tehát van benne némi kockázat. A formaruhák, különösen a bevonulóruhák egy kicsit mindig is jelmezszerűek voltak, vagy legalábbis az volt a törekvés, ezért sokan végletesen elmentek a látvány felé.

„2024-es olimpiai formaruhák: klasszikus stílusú, visszafogott, kényelmes”

Ám ez a trend már megváltozott, szinte minden nemzetre igaz, hogy a fenntarthatóság jegyében egy sokkal hétköznapibb, sportosabb, praktikusabb viseletre való törekvés lett a jellemző, és már nem az egyszer viselhető jelmezeké a főszerep. Az idei párizsi olimpián a „vad” ötletek nem igazán voltak jellemzőek, bár engem meglepett a mongoloké, akik tradicionális nemzeti motívumokkal hímzett ruhákat készítettek.

Lehetséges, hogy az érintett ruhatervezők is egyfajta szakmai versenyként tekintettek a bevonuló formaruhákra?

Az egészséges rivalizálás óhatatlanul mindig is benne volt és benne van ma is a levegőben. Olyasmi érzés alakult ki bennünk is, hogy munkánkkal egy kicsit részeseivé válunk a sportolók sikereinek. Ritkán adatik meg egy ruhatervező életében, hogy munkássága ekkora rivaldafénybe kerüljön, mint az olimpiai megnyitón. Ez az érzés akkor is megvan, ha csapatmunkáról beszélünk, mint az esetünkben. De a divattervezők rivalizálásánál is nagyobb volt a nemzetek közötti vetélkedés. Mindenki akart mutatni valami jelentőset, valami különlegeset.

Mik voltak a konkrét megrendelői elvárások?

Határozottan jelezték a sportolók, hogy a bevonulón nem jelmezszerű, extravagáns ruhát szeretnének viselni, hanem sportosan elegáns és kényelmes darabokat. Ez volt a kiindulópont. Megfogalmazódott, hogy a fenntarthatóság jegyében ne csak egyetlen eseményre legyenek alkalmasak, hanem a továbbiakban is viselhető kollekciót kapjanak. Azért beszélek kollekcióról, mert nemcsak a bevonulóruhákat, hanem különféle alkalmakhoz illő egyéb ruhákat is terveztünk, de ebben nem voltunk egyedül. Például Boss öltönyben-kosztümben volt a MOB-fogadalomtétel, Adidas volt a sportruha, illetve Tisza a paralimpikonok sportruhája. A bevonulóruhák mellett a stáb ruháit is a kollekciónk alkotta. A másik fontos elvárás az volt, hogy ne egyedi ruhák legyenek, hanem lehessen őket nagyobb szériában, konfekcióméretekben gyártani, ami értelemszerűen kisebb költséget is jelent.

„fenntartható, praktikus, sorozatban gyártott”

A sportolóknak az olimpiai felkészülés hajrájában egyébként is megterhelő, sőt kimondottan idegesítő feladat ruhapróbákra járni. A harmadik követelmény a praktikusság: a ruha legyen könnyen szállítható, tehát olyan alapanyagokból készüljön, hogy bőröndben szállítva se gyűrődjön túlságosan. A kiválasztott piké alapanyagok nem hajlamosak a gyűrődésre, és a férfiak vászonnadrágjai is jól bírták a strapát. Ezek a Heavy Toolsnál már kikísérletezett alapanyagok, tehát nem ért senkit kellemetlen meglepetés.

Ha nem volt ruhapróba, hanem konfekcióméretezést alkalmaztak, az nem okozott problémát? Arra gondolok, hogy egy kalapácsvetőnek vagy széles vállú kajakosnak nyilván egészen más a testalkata, mint egy nyúlánk magasugrónak, egy csont és bőr futónak. Széles a spektrum, hogyan birkóztak meg ezzel a problémával?

A sportolókra jellemző, hogy a felsőtestük arányaiban erősebb, mint az alsótestük. Ebből következően nem beszélhetünk „tipikus” alkatú emberekről, egységes nadrág-felső kombóról. Éppen ezért mindenki egyénileg válogatta össze a megfelelő méreteket, vagyis nem okozott gondot, hogyha valaki férfiként egy kisebb méretű nadrághoz egy nagyobb méretű inget, zakót választott. Vagy ha nem felelt meg az ing ujjhossza, akkor választott rövid ujjút, ezzel el is intézte. A nők esetében kétféle bevonulóval készültünk kifejezetten az alkati és ízlésbeli különbözőségek miatt. A hölgyek választhattak egyrészes vászonruhát, amely egy jól bevált, rugalmas anyagból készült, vagy aki nem a nőies fazont kedveli magán, az választhatott egy trendi, bő szárú nadrág-teniszpóló kombinációt.

De ugye azért volt igazítási lehetőség…

Erre csak elvétve volt szükség, mert még erre sem akartak időt áldozni, de a válaszom igen, mindenkinek segítettünk, aki igényelte. E téren nagyobb feladatot jelentettek a paralimpikonok, akik idén először az olimpikonokkal azonos formaruhát viseltek. Ők érthető okokból gyakran egyedi megoldásokat igényeltek a ruházatukban.

Beszéljünk a praktikum után az esztétikumról is!

Mivel Párizsban rendezték az olimpiát, adta magát, hogy franciás, könnyeden elegáns stílusban gondolkodjunk. Mi egymás közt „sportosan dinamikusként” jellemeztük a kollekciót. A magyar nemzeti trikolór színeit is szerettük volna megjeleníteni, de nem beleerőszakolva a három színt egyetlen ruhába, inkább összképben gondolkodtunk.

„sportosan dinamikus”

A zöld női ruha piros kendővel, az ingek és pólók fehérje külön-külön adják ki a nemzeti színeket, és hogy kicsit megbolondítsuk, könnyedebbé tettük az összhatást a férfiak bézs színű nadrágjaival, illetve az itt-ott alkalmazott kék ruhadarabokkal, amelyek színét a francia trikolórtól kölcsönöztük. A fonott öveknek arany csatja van, ami finom utalás a megszerzendő érmekre.

Sokan vettek részt a tervezésben?

Hatan, egész pontosan. Mindnyájan a Heavy Tools tervezői vagyunk, természetesen ki-ki szakosodva bizonyos feladatokra. Van, aki a férfi, más a női darabokon, megint más a cipőkön és kiegészítőkön dolgozott. A tervezés mellett én fogtam össze a munkát, instruáltam a gyártási folyamatot is, mert a tervezés befejezése után hónapokon át tartó gyártás zajlott. Ezt szintén egy remek csapat végezte itt, a cégnél.

A tervezőcsapaton belül Ön mely ruhadarabokat tervezte saját kezűleg?

A női ruhákat, együtt a kiegészítőkkel, mint például a kendő.

Az olvasható Önről a neten, hogy divattervező, jelmeztervező és iparművész, tehát három az egyben. Él Önben ezek között rangsor?

Ezeket nem könnyű szétszálazni, mert lényegét tekintve ugyanannak a szakmának több ága, de ha muszáj pálcát törnöm, akkor én elsősorban iparművésznek tartom magam. Egy alkotónak, aki alkalmazotti keretek között is képes gyakorolni a hivatását. De tény, hogy a pályám már az elején a művészet irányába fordult. A „Kisképzőbe” jártam, onnan mentem tovább a Magyar Iparművészeti Egyetemre, ahol Sárvári Katalin tanítványa voltam. Mesteremmel többnyire utcán hordható ruhákkal foglalkoztunk, de volt bennem érdeklődés a jelmezek iránt is, és szerencsére már a tanulmányaim alatt lehetőségem volt a szolnoki Szigligeti Színházban, illetve balett-táncosokkal dolgozni Budapesten. A diplomaszerzés után a Magyar Állami Operaházban több koreográfusnak terveztem ruhákat kortárs koreográfiákhoz.

„én elsősorban iparművésznek tartom magam”

Aztán új fejezetet nyitott az életemben, amikor lehetőséget kaptam több kortárs baletthez jelmezeket tervezni a császárvárosban, a Volksoper Wienben, illetve a Staatsoper Wienben. Ezzel párhuzamosan a Magistral nevű magyar fürdőruhacégnek dolgoztam, amely a 2000-es években piacvezető volt Magyarországon, emellett a hatalmas orosz piacra is nagy tételben szállított fürdőruhákat. A Magistralnak tizenkét évig terveztem, a Heavy Toolsnál pedig négy éve vagyok. Mivel tanári diplomát is szereztem, időközben néhány évig művészeti iskolában is oktattam.

Nem kis pályafutás, ami annak figyelembevételével különösen szép, hogy Magyarországon nem sok divattervező dicsekedhet hasonlóval.

Sajnos a kelleténél valóban sokkal kevesebb lehetőségünk van, de azért akad. Szerencsére a pályatársaim közül többeknek sikerült saját márkát felépíteniük, ők saját brandet visznek. Én nem ezen a vonalon indultam el. Szívesen tervezek másnak, és ezt így, hogy a szakmámnak élhetek, és nem kell félig-meddig közgazdásznak is lennem, nagyon szeretem csinálni.

Mely célcsoportokat célozza meg a Heavy Tools?

A tervezésnél kimondott célunk, hogy kicsit kortalan divatmárkát építsünk, szaknyelven ezt úgy nevezik, hogy timeless classic dizájn. Mi tudatosan nem egy fast fashion márka vagyunk, nem futunk az aktuális trendek nyomában, inkább a divatból soha ki nem kopó stílusokat részesítjük előnyben.

„Heavy Tools: timeless classic dizájn”

Avasson be, általában hogyan indul egy kollekció tervezése! Skicceket gyárt, vagy előképeket nézeget, hogy ihletet kapjon?

Mindenekelőtt szétnézünk a világban, ki merre halad, majd borsos áron vásárolunk trendelőrejelzéseket, ami esetünkben elsősorban a színek miatt fontos. Épp most fejezzük be a jövő téli kollekciót, aminek a tervezését már nyár elején megkezdtük.

Azt mondja, külföldről rendelik meg a trendelőrejelzést. Mi áll egy ilyen prognózisban?

Ez változó. Idén adta magát, hogy Párizsból tájékozódjunk, de lehetett volna bármelyik divatközpontból. A trendjóslásra komoly iparág épül: erre szakosodott cégek összegyűjtik a maguk információit, majd készítenek gyönyörűséges összeállításokat arról, hogy milyen sziluettekkel, alapanyagokkal érdemes számolnunk, hogy az egyes színek mely árnyalata lesz divat. Ezt figyelembe véve döntjük el, hogy milyen szellemben építjük fel az adott kollekció fazonjait, színeit, mintáit.

Bertók T. László
művészettörténész, újságíró