Király Fanni Erdő című kiállítása a B32 Trezor Galériájában 2024. október 17. és november 8. között
Baudelaire: Kapcsolatok
Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Saját átélt élményeink megosztása nagyon nehéz – még ha másokkal közösen tapasztalatunk is meg valamit, a szemszögünk, az érzéseink, a gondolataink mindenképpen különbözőek lesznek. Még ha az emlékünk közös is, annak részletei, apróságai, árnyalatai pont annyira különbözőek, hogy ha ketten két helyen meséljük el, talán ki sem derül, hogy ugyanarról a megélésről beszéltünk. Ezen fenti tény alól az erdőjárás sem kivétel: ha ketten megyünk ugyanazon az ösvényen és ugyanarra a lombkoronára nézünk fel, némelyik árnyalat mégis kicsit másmilyen lesz, más fényeket fogadunk be, és az általunk keltett zaj számunkra inkább belső, a másik számára külső ingerként jelenik meg.
A Király Fanni Erdő című kiállításának nevet adó kollekció darabjai azonban olyan finoman mossák el a nézőpontok közötti különbségeket, olyan érzékenyen érintik össze a fények-árnyak árnyalatait, hogy az egyedi élményt képesek valami univerzálissá, majdnem archetipikussá finomítani. A lombozat minden létező erdő lombozata lesz, minden felfelé tekintő erdőjáró által befogadott látvány összessége, középértéke és esszenciája. A rizikék és galambgombák lemezei valamennyi gomba látványává sűrűsödnek össze, mondhatni, a gombák olyan etalonját hozva létre, amelyen nem változtat, ha esetleg más színállásban bukkan fel, inkább ebben is híven követi az eredeti természeti mintát, ahol szín- és formavariációk széles skálája van jelen egymás mellett.
„Király Fanni a természeti formák, a növényi minőségek, a fauna legkülönfélébb teremtményei felé fordul.”
Az erdő szimbolikája legalább olyan dús és sokrétű, mint a sokszintű növényi együttélés tényleges színhelye, és erre a tarka vadonra az alkotó a kiállítás alapján igencsak figyelmes, apró rezdülésekre is érzékeny szemmel tekint. A pergamen nemessége hozzájárul az időtálló erő kifejezéséhez, ahogyan a valós erdőkből, a létező ligetekből egy általános, mindenki által ismert, de senki által sem birtokolt erdő lesz, ahol már mindenki járt, mégsem találna pontosan oda senki.
Az ékszerek darabjai és kollekciói kapcsán érződik a különös gondossággal meghatározott névadás biztonsága. Csak az erdőjárók (vagy talán még a lelkes amatőr természetbúvárok növényhatározós időszakában járó gyermekek) sajátja az a módszeres precizitás, ahogy a hunyor hunyorsága, a gyöngycserje magocskája névadó minőségig emelkedik. Valószínűleg minden csipkebogyó inkább vágyik névadó pozícióra, minthogy egy bögre forró vízben ázás után az egészségünket szolgálja, miközben valamennyi piros bogyó benne van az Erdő ékszerkollekciójának speciális darabjaiban.
Az alkotó hosszú idő óta fordul inspirációért a természeti formák, növényi minőségek felé, több korábbi kollekciójában is szerepelnek a fauna legkülönfélébb teremtményei. Az is évekre visszanyúlóan látható, hogy nagyon „demokratikusan” bánik a különféle növényekkel, és a színpompás, önmagukban is díszként értékelhető, konkrét virágok mellett rendkívül hétköznapi növények is helyet kapnak ihletadóként, mint például a gyékény, a sás, a bambusz, vagy akár a chili. Ugyanez az egyenrangúság a jelen kiállítás anyagában is jól tetten érhető, a szárnyaló ég szabad madarai mellett a téli, lombtalanul kopasz ágacskák és a békalencse egyformán komoly hangsúllyal szerepelnek az ékszerek megformálásában, és éppúgy kerül az ékszer dísze közé az aprócska hunyor formájából, mint a fölénk magasodó lombot adó fák – akác, juhar, szilva – levelei és termései közül.
A természet örök körforgásának megfigyelésére talán nincs is alkalmasabb terep, mint az erdei életközösség, ahol ugyanazok a részletek újra és újra megfigyelhetők ismétlődő séták során, és erre a körforgásra a lombok változását követő nyakékek – Tavaszi lombkorona, Őszi lombkorona, Éji lombok, Üres fészek – az árnyalatok, színkompozíciók érzékenységével reagálnak. Ez a végtelenített időbeliség olyan ívet ad a kollekciónak, amelybe szeretettel simulnak bele az apró részletek, nem akarnak nagyot mondani, inkább finom hangsúllyal mutatnak rá valami önmagukon túli igazságra. Ettől pedig valamennyi darab olyan feszes magabiztosságot kap, amely szinte átviláglik a pergamen hártyáin.
„…a kollekció darabjai túllépnek a megidézés mágiáján: geometria, szimmetria és szabályosság uralkodik…”
Ha túllépünk saját égövünkön és az itt megélő növényzeten, máshol is találhatunk hasonlóan letisztult formát és szimbólumot a lét folyamatosságának megjelenítésére: ez a lótusz, amely növény a mocsár posványa fölé emelkedve nyitja a mindenséget jelképező, szimmetrikus virágát. Az Erdő-kollekció kapcsán fentebb kifejtett gondolat másképp jeleníti meg, ám hasonlóság azért bőven található, ennek mentén is könnyen kapcsolhatók a Lótusz pergamensorozat-kiállításba válogatott darabjai a létforgatag tárgyalásába.
A növényi formák precíz megformálásán, visszaidézésén túl, ennek a kollekciónak a darabjai túllépnek a megidézés mágiáján: itt az alkotó a magokat feldolgozó darabokban a geometrikus leegyszerűsítés módszertanával hozott létre olyan kialakításokat, amelyek egyszerre végtelenül szimmetrikusak és önmagukba záródóak, ugyanakkor a kétoldalas kivitelű, megfordítható, és kifejezetten elbillent, felemás módon viselendő nyakékek és brossok szinte a mérnöki szerkesztés szigorú szabályrendszere irányába tolják el a formákat. A színek hol a közeli árnyalatok harmóniájával, hol pedig az inkább ellentétes tónusok telítettségével adnak további hangsúlyt az egység sokféle lehetséges megjelenésének, vagy megfordítva, a változatosság mélyén rejlő azonosságnak.
A kiállítás másik nagy egysége, a Talált kincsek-sorozat felé egy rendkívül tanulságos darab vezeti el az érdeklődő figyelmét. Ez a tárgyegyüttes arra ad alkalmat, hogy bármely korból származó apró töredékek új lehetőséget kapjanak a jelen sodrásába való visszatérésre. Emléket, hagyatékot, régiséget őrizhet meg egy-egy ilyen aprócska keretezés, kiemelve így a befoglalt töredék értékét, a figyelem középpontjába helyezve azt. A nemesfából kialakított, szorosan záródó, feszes dobozkák hangsúlyt és tekintélyt adnak a gyöngyláncokra helyezett függőknek, amelyek funkciójuk megjelölésére kapták a „csodakamra” elnevezést. A Három nyulak nyakék több szempontból is sajátos ezen a sorozaton belül.
Az első különlegesség a formai kialakítás: a kedves porcelánnyuszikák bekarikázva kerültek fel a nyakék láncára, nem szögletes keretet kaptak, hanem pajkos kis körökben gubbasztanak. Ez a geometrikus forma több szabadságot ad a figuráknak, szellősebben veszi őket körül a foglalás, mint a sorozat többi darabja esetében a négyzetes keret. A másik, hogy maga a tárgy ismerős lehet akár a nagyi nippes polcáról, ugyanis a három nyuszi eredetileg egy közös, színes ernyő alatt kuporgott a Kőbányai Porcelángyárban készült lakásdíszen, így szinte eleve kortárs, de legalábbis csak retró kategóriába sorolható elem került a csodakamra-kincs helyzetébe. Harmadszor pedig mindenképpen szükséges kiemelni, hogy ez a tárgy fontos tanulságot hordoz.
Zelk Zoltán A három nyúl című verses meséje már az alkotás elnevezésében is megidéződik, és nem hiszem, hogy van olyan közöttünk, akinek a történet ismeretlen lenne. A három szelíd és szolid kis állatka egy alkalommal nagyot lódít. Ki tudja, erre mi okuk volt, talán csak meg akarták viccelni a kérdezősködő szarkát, aki uraknak titulálta őket, amint elszállt felettük. Innentől aztán már nincs megállás, a füllentés egyre csak dagad, mindenki, aki továbbadja a hírt, még srófol egyet rajta, hogy a saját ijedelmét kellően megindokolja, miközben a nálánál nagyobb jószágot is meggyőzi a szóbeszéd valódiságáról. Amikor pedig mindenki fejvesztve menekül, hátrahagyva csapot-papot, békét kötve olyanokkal, akikkel máskor harcolt volna, a mese visszakanyarodik a valósághoz és a nyulakhoz, akik a szavaik nyomán elharapózott nagy rémületről mit sem tudva szundikálnak az otthonukban, békésen összebújva.
Talán a mese tanulságának világos meglátásához szükséges az, hogy ezt az ékszert ne valaki által viselve lássuk, de legalábbis elég időt hagyjunk arra, hogy az első impressziót adó, kissé leegyszerűsítő cukiságon túlnézve felismerjük a mögöttes tartalmat. Ami a nyuszikkal és az erdő állataival, sőt magával a vadásszal is történik, az sokszor ismerős lehet a mindennapjainkból, amikor egy értesülést annyira felkap egy adott közösség minden tagja, hogy már senkinek nem jut eszébe visszakérdezni, akkora hatást gyakorol az utolsóra is, aki találkozik vele. Ahogy a közösségi médiában megosztott tartalmak esetében futótűzszerűen tud elterjedni újra és újra egy olyan álhír, amelyet akár évekkel korábban megcáfoltak már, vagy ahogy még mindig működnek azok a romantikus csalások, gyors meggazdagodást ígérő átverések, amelyek mögött mindig keserű csalódás húzódik. Ahogy az ékszerben a szende nyuszik korábbi szerepe megváltozik – meglapuló kis közösség helyett kiemelt szerepet kapnak, szinte egyenként reflektorfénybe kerülve –, úgy a mesében is sajátosan áthelyeződnek a préda oldaláról a rémisztő szörnyek térfelére. Vagy legalábbis így hiszi a történet minden egyes szereplője rajtuk kívül.
…a csodakamra-nyakékeket az apróságok méreteihez és formai adottságaihoz képest is a variációgazdagság, változatosság és sokféleség jellemzi…
A sorozat további darabjai között számos érdekességet fedezhetünk fel, mintha időutazást is tennénk a részletek körüli vizsgálódás során a kelta és római időszaktól a múlt századig, de a kincsek származási helye is Afrikától a Közel-Keleten és Görögországon át Portugáliáig vezet minket. Az adott apróság méreteihez és formai adottságaihoz illeszkedő keretezések minden esetben figyelembe veszik, hogyan emelhető ki legjobban az arányok egyedisége, miközben a biztonságos rögzítés alsó-felső vagy oldalról kialakított lezárása is alkalmazkodik a benne foglalt töredék, emlék adottságaihoz.
Bár a szerkezeti megoldások azonosak a csodakamra-nyakékek esetében, az is megfigyelhető, hogy valamennyi esetben egyedileg szükséges a konkrét kialakítás megtervezése, a méretek meghatározása, így a sorozat rendkívül variációgazdag. A befoglalt anyagok sokasága is erősíti ezt a változatosságot, hiszen fibuláktól kezdve csöppnyi, korallból faragott Buddha-fejen és a legkülönbözőbb portrékon át hímzett textiltöredékig, illetve a gyermek főkötő részletéig terjed a matériák sokfélesége, és talán még nem is láttunk mindent. Ettől a szédítő kavalkádtól a sorozat semmiképp nem tekinthető lezártnak, itt és most csak egy adott szekvencia van kiemelve belőle, új kincsvadászat és akár újabb egyedi igények mentén bőven várható még meglepetés folytatásként.
Ezek a láncok, nyakékek pusztán anyaguk miatt is komolyabb súlyt képviselnek, mint az Erdő-kollekció libbenő könnyedségű pergamendarabjai. Ez a gravitációs hangsúly méltósággal, jelentőséggel ruházza fel azokat az apróságokat, töredékeket, amelyek a csodakamrácskákba kerülhetnek – legyen ez akár egyetemes történelmünk valamely darabja, akár a családi örökség, hagyaték személyes vonatkozású eleme. A teher, amelyet így testesítenek meg, ki is emeli őket a hétköznapokból: a mindennapi viselet csak erőfeszítéssel képzelhető el, így ezeknek az ékszereknek a minősége ebben az értelemben is különlegessé, nem mindennapivá teszi őket. Látványuk a szemlélőnek szól, emellett folyamatos jelen idejű figyelmet követelnek a viselő részéről is.
A két tárgyegyüttes közötti fizikai súlykülönbség a könnyed, lebegő lombillúzió és madárröptű légiesség térfelében, illetve a hagyománnyal átitatott felelősség mezejében érhető tetten, ahol a viselő minden percben érzékeli a gravitáció okozta nehézkedési erőt, ahol a lazaság, a röppenés csak vágy lehet. A felelősség és kötődés szép, de kissé nehézkedéssel terhelt megjelenítése, szemben a végtelenségbe feledkező, az anyagi világ konkrét megjelenésétől elrugaszkodó, éteri minőségek világával. Elválasztható a két egység az időhöz való viszonya alapján is. Az egyik a ragaszkodás és visszatartás kettőse, ami a történelmi idők szavát is hordozva súlyosodik, különösképpen, hogy még drámai kiemelést, keretet is kap, megragadja a múlt adott pontját, és áthordozza a jelenbe.
Eközben a lélegző, organikus erdő, és a kiállításon szerényen meghúzódó, korábbi Lótusz-sorozat darabjai egészen másként kezelik az időt, univerzálissá tágítják, szinte eltávolítják a gondolatot a létezés hétköznapi rétegétől. Érdekes ez az idődimenzió-átfordulás, hiszen a pergamen is köthető régmúlt korokhoz, de legalábbis megidézi a kódexek, poros könyvtárak, évszázadok során őrzött titkok képét, azonban a felhasznált hártyabőrök most keletkeznek, most kapnak színt és kontúrt, így hangsúlyosan áttevődnek a jelenbe.
„Király Fanni ékszerei amennyire erőteljes vizuális világot képviselnek, legalább annyira hangsúlyosak hordhatóság szempontjából is.”
A kollekciók minden kétséget kizáróan kortárs alkotások, és viselni is kell őket ahhoz, hogy megtarthassák elevenségüket. Ez pedig még egy réteget tesz hozzá a kiállításhoz. Ugyanis az ékszerek választása fontos része a Király Fanni tárgyaival kapcsolatos emberi viszonynak, erről a kiállítás részét képező speciális portréfotók és ékszertulajdonlási történetek is tanúskodnak. Ez az egység a viselők vallomása, az ékszertulajdonosok személyes oldala, amitől a kiállítás feszes kívülállósága, életről leválasztott jellege kellemesen lazul, a galéria művi fehérségétől egy lépést tesz a naponta viselt ékszer világa felé, és ezzel fel is oldja az ünnepélyes távolságtartást a kiállítás világával, rávilágítva, hogy az bemutatott tárgyak könnyen és zökkenőmentesen illeszthetők a mindennapokba. Ez azért is kiemelten fontos, mert Király Fanni ékszerei kapcsán, ha esetleg csak fotót lát a távoli szemlélő, némileg nehezebben jut el a hordhatósági praktikumig, pedig amennyire erőteljes vizuális világot képviselnek a testükkel szoros, sokszor bőrfelszíni kapcsolatban lévő darabok, legalább annyira hangsúlyosak hordhatóság szempontjából is. Látvány és érzet – mint az ékszer két szemléleti oldala, szépen kapcsolódik ezzel a fotósorozattal a kiállítási enteriőrben is.
A tárlat szinte átmeneti teret képez: az alkotó műhelyéből, ahol a gondolatok, szándékok formálódnak, véglegessé alakulnak, átkerülnek egy semleges környezetbe, a galéria terébe, ahol kibontakozhatnak az egyes darabokhoz tartozó gondolati körök, asszociációs mezők. Ebben az átmenetben az ékszerek mintegy leválnak az alkotóhoz fűződő közvetlen kötődés aurájáról, és közösségben, de mégis egyesével mutatják meg magukat. A mostani kiállítás pedig betekintést nyújt az átmeneti térből a továbblépés lehetőségeibe, ahol az egyes ékszerek, nyakékek, gyűrűk és fülbevalók megtalálják a tulajdonosukat, akivel új élet indul számukra: a valós élet, ahol már új birtokosuk is alakítja a történetüket, ritmusukat, miközben egyértelműen megmaradnak Király Fanni ékszereinek, és összetéveszthetetlenül felismerhetőek lesznek a későbbiekben is.
Fazekas Ildikó
design manager
Fotók:
- Lótuszlevél nyakék No.9: ezüst, pergamen; 70×40×20 mm /470 mm (Fotó: Király Fanni)
- Lótuszmag kétoldalas nyakék No.5: kételemes ezüst, pergamen; 60×60×10 mm és 40×40×8 mm /800 mm ((Fotó: Király Fanni)
- Tavaszi lombkorona nyakék: ezüst, korall, pergamen; 140×50×8 mm /500 mm (Fotó: Király Fanni)
- Csodakamra nyakék No.3./4. Föníciai mozaiküveg fejjel XIX. sz.: antik üveg, ezüst, bankirai fa, elefántcsont zongorabillentyű, karneol, aventurin, szodalit; 80×35×18 mm /600 mm (Fotó: Király Fanni)
- Páros Galambgomba nyakék: ezüst, pergamen, korall, aventurin; 100×50×15 mm /460 mm (Fotó: Király Fanni)
- Lótuszmag kételemes kétoldalas nyakék No.5: ezüst, pergamen; 60×60×10 mm és 40×40×8 mm /800 mm (Fotó: Király Fanni)
- Csodakamra nyakék No.3./5. Föníciai mozaiküveg fejjel XIX. sz.: antik üveg, ezüst, bankirai fa, elefántcsont zongorabillentyű, fosszilis korall, szodalit; 70×40×18 mm /600 mm (Fotó: Király Fanni)
- Őszi lombkorona nyakék: ezüst, pergamen; 130×60×10 mm /500 mm (Fotó: Király Fanni)
- Lótuszlevél nyakék No.3: ezüst, ametiszt, jade; egyenként 40×40×20 mm /480 mm (Fotó: Király Fanni)
- Csodakamra nyakék No.1 római bronz lovacska fibulával Kr. u. I. sz.: ezüst, antik bronz, mahagóni, ébenfa, amazonit, korall, krizokolla; 50×42×13 mm /550 mm (Fotó: Király Fanni)
- Szilvaág bross: ezüst, pergamen, karneol, éger, bambusz; 160×60×30 mm (Fotó: Király Fanni)
- Lótuszlevél nyakék No.5: kételemes ezüst, pergamen; 60×60×10 mm és 40x40x8 mm /800 mm (Fotó: Király Fanni)
