A Nemzeti Színház nagyszínpadi díszfüggöny-koncepciója, a tervezés és a megvalósítás különleges, összetett folyamatának bemutatása. A közönségforgalmi terek függönyei.

A Nemzeti Színház, mint az 1837-ben megnyitott első állandó magyar színház, megalapításától kezdődően napjainkig gyakran állt úgy politikai, mint kulturális csatározások fókuszában. Éppen ezért célom volt olyan alkotás létrehozása, mely tiszteletben tartja minden ember, minden magyar kultúra iránti igényét, szükségleteit, mely nem sérti egyik népcsoporthoz, világvalláshoz tartozó ember meggyőződését sem, nem kínál lehetőséget a megosztó magatartásra, főképpen pedig az összetartozás élményét közvetíti.
A Nemzeti Színház a nemzeti színjátszás és ezzel együtt az élő magyar kultúra fontos jelképe, a tervezési feladat tehát nem volt megközelíthető kizárólag a belsőépítészeti korrektség, a funkció, a vizualitás, a látvány, az esztétikai élmény létrehozása oldaláról, ahogyan nem lehetett cél önkifejező, képzőművészeti igényű tabló létrehozása sem.

Az alkotás során figyelemmel kellett lennem az épület külső és belső sajátosságaira. A színház tervezői elsősorban időtálló, különlegesen magas minőségű természetes anyagokat használtak, mészkövet, gránitot, fát, gyapjút és üveget. A drapériák tervezésekor a színházban jelenleg uralkodó domináns színekhez, a mélykékekhez, az óaranyhoz, a kő természetes bézs árnyalataihoz és a sötétbronz tónusokhoz is alkalmazkodtam. A 2002-ben befejezett, az angol belsőépítészek által tervezett nézőtéri enteriőr uralkodó színeitől elszakadva – az emblematikus magyar középületek belső tereit hagyományosan a bordó-arany színkombináció uralja – megbízásom egyik követelménye a jelenlegi sötétkék drapériák bordóra cserélése volt.

„a díszfüggöny vezető motívuma tizenkét életfa”

További elvárásként fogalmazta meg a megbízó, hogy „tervezzek valami olyat, ami még nem volt”. A koncepció kidolgozásában, a tervezésben és a megvalósításban szabad kezet kaptam, annak minden felelősségével. Alaposan tanulmányoztam a kontinensek nagyvárosainak – Nemzeti Színházhoz hasonló szerepű – színházainak díszfüggönymintázatait. Ezek ismeretében alakítottam ki a koncepciómat.
A magyar szabványok pontosan meghatározzák a közintézmények, színházak közönségforgalmi tereiben alkalmazható anyagokra vonatkozó kritériumokat, amelyekhez mind igazodtam.
A nézőtér páholyainak, zsöllyéinek, balkonjainak, karzatának függönyei – hasonlóan a nagyszínpad hatalmas, összesen 167 m²-es díszfüggönyéhez – átjárókként, kapuszárnyakként, elválasztókként és összekötőkként funkcionálnak a közönség, a játéktér, a befogadók és a művészek között. A monumentális nagyszínpadi függöny „ceremóniamesterként” fogadja a nézőtérre érkezőt, orientálja, fókuszálja a közönség figyelmét, majd a megfelelő pillanatban széttárulkozó visszavonulással átengedi a főszerepet az előadásnak.
Szándékom szerint a nagyszínpad függönye – a magyar textiltörténeti remekekhez hasonlóan – programkárpit kell hogy legyen. Inspirációként főként a magyar királyok koronázási palástja 1031-ből; a XIV. századi zárai antependium; Mátyás király trónkárpitja; Erdély és a Lorántffy család egyesített címerével díszített kárpit; erdélyi szőnyegek; az Esterházy-kincstár főúri textiljei; kazulák; miseruhák; hímzett női kisbundák és férfisubák, vócos subák; a Kárpát-medence parasztházöltözékei; szabadrajzú fonalas munkái szolgáltak. Ezek mind együttesen, széles merítést biztosítva. A sajátosságaik elemzésével, a különbözőségeik pontos értelmezésével és kihangsúlyozásával alakítottam ki a koncepció széles kereteit.

A nagyszínpadi díszfüggöny vezető motívuma az erősen stilizált tizenkét darab életfa, melyeknek törzsét a honfoglalás kori művészet remekei, a Rakamaz-strázsadombi, a Tarcalon, Rétközberencs határában stb. megtalált tarsolylemezek díszítményei ihlették, lombozatát pedig a Kárpát-medence területén fellelhető hatvan gazdaságföldrajzi tájegység motívumkincsének feldolgozásai alkotják. Az életfa az ismert kultúrák mindegyikében vezető motívumként szerepel, akár égig érő faként, tetejetlen faként vagy világfaként – a sámánszertartás fájaként – ismerünk rá. A tizenkét életfából álló kert fái különböző „korúak”, a magoncoktól az érett, kifejlett fákig. Népművészetünk növényi ornamentikáinak minden egyes motívumcsoportja önmagában hordozza a teljességet, hasonlóképpen ahhoz, ahogy egy sejt leképezi az univerzum egészét.
Mégis: mindössze a mesterember tisztes teljesítményét nyújtanám, ha csupán a néprajzi örökségünk egyes mintaelemeit mint utalásokat vagy mint építőköveket illeszteném a nagy alkotás szervesülő egészébe.
Kitűzött célom, hogy valamennyi tájegységünk mintakincsének alkotói lelkembe szívásával éreztessem azok szellemiségét, és belőlük új, koherens művészi stílust hozzak létre. Ehhez meg kellett tapintani, simítani, az ujjaimmal érintve végigjárni, érzékelni hagyományos textilörökségünk mintaformáinak vonalait, hogy mind jobban megismerhessem külső és belső szöveti felépítésüket, jelképrendszerüket.

„a növényi ornamentika önmagában hordozza a teljességet”

Az íróasszonyok gyakorlata szerint, ha kellett, ötször, tízszer, de akár ötvenszer is újra és újra megrajzoltam a motívumokat, egymáshoz illesztgetve a különféle tájegységek makacsul elkülönülő formavilágát. Szakadéknyi stílusbeli távolság feszült a szívós, inas asszonyi gyűjtögetés és a lányok házi szorgalma által létrehozott házöltözékek vászonhímzései, valamint a bőrre, posztóra férfiak – szűcsök, szűrszabó mesterek – által hímzett minták között is.
A markánsan eltérő inspirációkból fakadó központi drapéria harmonikus egységgé alakításának egyik eszközévé a kézi hímzéstechnikák közös nevezője, az úrihímzések öltéstechnikája lett. A 33 színből álló kézi hímzőfonal-színpaletta pedig – az új nagyszínpadi függöny tervezett – bordó pamutbársony alapszíne és a nézőtér jelenleg uralkodó színei között teremt összhangot. Gondosan ügyelni kellett arra is, hogy a gépi és kézi hímzések fonalszínpalettája megegyezzen.
Az intézmény jelentőségéhez méltó módon a tervezői munkámmal szembeni legfontosabb elvárásként fogalmaztam meg, hogy a Nemzeti Színházban a textilek közvetítésével legyen képes „jelen lenni a lélek”. Ezt úgy tudtam elérni, ha a különböző tájegységeink mintakincsére támaszkodó motívumrészek kézi hímzését az adott tájon élő vagy onnan elszármazó hímzőasszonyok végzik. A nagyszínpad függönye tehát végigutazik a Kárpát-medencén: a hatvan tájegységünk mindegyike a hímzőasszonyok keze munkája által egy-egy ággal gazdagítja a színház életfáját. A díszítmény visszatérő eleme további négy, szintén kézzel hímzett tarsolylemez ihlette és négy honfoglalás kori motívum.

A nagyszínpadi díszfüggöny tervezésének tartalmi céljaként a térben és időben való összetartozás megjelenítését, reprezentálását határoztam meg. A térbeli összetartozást a Kárpát-medence egésze mintakincsének „célirányos megkutatásával” és a fellelt ornamentikák, motívumok, díszítmények egy tárgyon belül való feldolgozásával láttam megvalósíthatónak. Hangsúlyt fektettem arra, hogy a közismert tájegységek mellett kevésbé ismertek is megjelenjenek a nagyszínpadi díszfüggönyön¹. A tényleges fizikai összetartozás élménye a kézi hímzéseket készítő nyolcvankilenc asszony áldozatvállaló munkája² nyomán képződik meg. Az időbeni összetartozást a honfoglaláskor magunkkal hozott díszítményektől, a történelmünk során ért textilművészeti hatásokon át a XIX. század végi, XX. század eleji népi mintakincsegyüttes, a felismerhetőséget megőrző összesimítása adja. Jövőbe tekint a hatvanból egy minta tervezésének metódusa, melynél az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék két munkatársa is a segítségemre volt.

„textilművesség: ipari és kézműves technikákkal… az iparművészet és népművészet eszköztárából…”

A tervezés kezdetétől az a vízió körvonalazódott előttem, hogy a várakozás izgalmával és nyitottságával megérkezik majd a színházi nézőtérre a közönség, és egy megfelelő guide segítségével megtalálja, hogy melyik minta tartozik az ő és a családja, a felmenői, rokonai származási helyéhez, beazonosítja, hogy milyen mintakarakter reprezentálja a személyes történetét. Valódi, érzelmi alapú, esztétikai élményre támaszkodó tanitás (education) valósulhat meg az arra nyitottak számára, mely az összetartozás perszonális rétegeit képes megérinteni.
A nézőtér páholyainak, zsöllyéinek, balkonjainak, karzatának függönyei az életfamotívum tartalmi folytatásai, gépi hímzéssel, nyargalásos³ technikával megvalósítva. A közönségforgalmi terek drapériái az anyagminőség, a választott színek tekintetében rímelnek a nagyszínpadi függönyre, stílusjegyeiben modern megjelenésre törekednek. A drapériák a színház közönsége számára érinthető közelségben vannak, motívumaiban, a díszítés kivitelezésére választott technikában erre figyelemmel készültek. A tervezési folyamat egészét áthatja a szándék, hogy a korrekt iparművészeti alkotás kritériumainak való megfelelés mellett olyan tárgyegyüttes jöjjön létre, mely szellemiségével az emberi lélekhez tudjon szólni.
A közönségforgalmi terek drapériáinak tervezése három forrásra támaszkodik, mely a tartalom, forma és a kivitelezés technikáját inspirálta.
Tartalmi inspirációjuk a Szentlélek-ábrázolások egyik fajtája, az apostolok feje felett megjelenő tűzlángocskák voltak, amelyek jelezték, hogy megkapták a Szentlélek ajándékát. A Szentlélek a nagy világvallások mindegyikében szerepel valamilyen formában.

„a mintacsalád fő formai jegye a tulipánábrázolás”

A tulipán – az olyan kelyhes virágokkal együtt, mint a liliom – a legősibb magyar virágmotívumok egyike, a legrégebbi magyar népművészeti jelképek közé tartozik. Rokonságot mutat a palmettadíszítésekkel, melyet feltehetőleg a honfoglaláskor Ázsiából hoztunk magunkkal, ezért keleti örökségnek tekinthetjük. Összetett szimbolikájával egyidejűleg jelképezi a nőiességet, a termékenységet, formaváltozatai az emberi élet állomásainak megjelenítésére alkalmasak.
A lélek jelenlétére utal a drapériákon a lángnyelvekből formált, növényi motívumokból álló mintacsalád.
A koncepció összeállításakor olyan – a szakterületükön és emberségükben példaképül szolgáló – kiválóságok munkásságára voltam figyelemmel, mint Palotay Gertrúd, Undi Mariska, Erdélyi Zsuzsanna, Benedek Elek, Arany László, Bartók Béla, Jáki Sándor Teodóz OSB, Halmos Béla. Az ő nyomdokaikon haladva célom, hogy alkotómunkám a hazai textiles örökség egyedi darabjaként generációk sokaságán át szolgálja kultúránkat. Különleges értéket teremtsen mind a közös, mind az egyéni szakmai alkotás erejével és vizuális megjelenésével. A magas minőségű textilművesség szerteágazó hagyományaira támaszkodó, a népművészeti elemekkel gazdagított szellemisége okán kincsként gyönyörködtesse a legszélesebb közönséget.
A koncepció megfogalmazásával kényes határterületre kerültem. Egy tárgyon belül akartam használni az ipari és kézműves technikákat, az iparművészet és népművészet eszköztárát, mindkettő legjobb hagyományait. Az egymással ritkán találkozó – olykor egymásnak feszülő – művészeti ágak közös nevezőjére, az alkotó emberre fókuszálva próbáltam a tervezés és a megvalósítás során jelentkező ellentéteket feloldani. Nagy kihívásnak bizonyult a kézi hímzések megvalósításának logisztikája.

„Erdélyi Zsuzsanna, Benedek Elek, Arany László, Bartók Béla, Halmos Béla… nyomdokain haladtam”

A díszfüggöny alapanyagának gyártatásakor maximálisan figyelembe vettem a műszaki peremfeltételeket, beleértve a lángterjedés késleltetését biztosító szálak beszövését, tűz esetén a füstgáz-, olvadékképződés minimalizálását, a függöny mozgatását végző szerkezet teherbírását, technikáját. Alkalmazkodva a belsőépítészeti környezethez, nagy körültekintéssel dolgoztam ki a megfelelő bordó árnyalatot, mely az elkészültekor tornateremnyi felületen lényegesen átalakítja a nézőtér miliőjét. Hosszas tervezőmunka eredményeként sikerült kidolgoznom azt a munkamódszert, amellyel a térben és időben egymástól függetlenül dolgozó kézműves hímzők közösen tudnak megvalósítani egy egységes tervet.
Textiltervezésre specializálódott iparművészként közel tizenöt évig dolgoztam ipari környezetben. Miközben designorientált termékterveket készítettem, széles tapasztalatra tettem szert a sorozatgyártás tervezéséhez szükséges mérnöki módszerek tekintetében is. A nagyszínpadi díszfüggöny koncepciójának kidolgozásakor erre az összetett tapasztalati tudásbázisra építettem.
Az életfák törzsét gépi hímzéssel terveztem megvalósítani. Ennek több oka is van, a hatalmas tömegű – elkészültekor több mint féltonnás – textil megerősítése, mozgathatósága megkövetelte, hogy a hátoldalon hevederek fussanak, amelyek megfelelő módon és pontokon lesúlyozva biztosítják a drapéria esését, illetve a háromirányú, többek közt „bayreuthi stílusú” mozgathatóságát. Ezek bevarrása az adekvátan előkészített, ebből a szempontból takaró funkcióval is bíró gépi hímzések hátoldalán történhet.

Esztétikai szempontból van jelentősége, hogy a gépi hímzésöltés irányait pontosan – formakövető módon – rajzoltam, így a viszkóz hímzőfonal finom fényhatásaival élve tudtam plasztikus élményt kelteni. Az elsősorban tarsolylemezeken fennmaradt fémmunkák ornamentikáját írtam át hímzésmintává, a műfaji váltásból következő változást így tudtam tűpontosan irányítani.
A gépi hímzés biztosította a bársony merevítése szempontjából fontos egyenes vonalú tömörítést és a kézi hímzések betájolását. Az egyenként 156×1050 cm hosszú bársonyokon könnyű lett volna ezek nélkül „eltévedni”, a gépi hímzések mintegy világítótorony-funkcióval⁴ is bírtak. Komoly tervezői kihívás volt a gépi hímzésminták léptékének meghatározása, ugyanis a kézi hímzések méretét, belső arányait ezekhez igazítottam. A Kárpát-medence hatvan gazdaságföldrajzi tájegységének népművészeti mintakincse egymástól jól megkülönböztethető – sajátosságaik identitásmeghatározó szereppel is bírtak –, a közösségek szűkebb együvé tartozását is megjelenítette.

„a Kárpát-medence 60 tájegységének népművészeti mintakincse bukkan fel”

A kaotikusnak tűnő sokféleségben kellett harmóniát teremtenem úgy, hogy a tájegységek motívumai eközben ne veszítsék el karakterjegyeiket, azaz felismerhetőek és kézzel hímezhető méretűek maradjanak. Az apró fehérhímzésektől a szűrhímzések nagy formátumú növényi motívumaiig terjedő minták világában kellett a megfelelő mérettartományt megtalálnom. Ez bizony sokszori átrajzolással, újraméretezéssel, áttervezéssel járt, ami nem pusztán nagyítást vagy kicsinyítést jelent, hanem az adott minták részletekkel való gazdagítását vagy esetenként egyszerűsítését.
A gépi hímzések tervezésekor szimmetrikus összhatás megteremtésére törekedtem úgy, hogy tudatosan kerültem a tengelyes szimmetria automatikus alkalmazását. A gépi hímzések nagy felületű⁵ kézi hímzésekkel gazdagodva alkotják az életfák egy-egy lombrészét, különösen ügyelnem kellett a két technológia közti disszonancia elkerülésére. A gépi hímzések folthatásai szimmetriát mutatnak, míg a rajzi részletek játékosan eltérnek egymástól.
Elmondható, hogy – kutatómunkával együtt – egy-egy tájegység mintájának kialakításakor százas nagyságrendű rajzot készítettem. Ez a nagy szám a minden alkalommal legalább két mintastílus egymásnak megfeleltetéséből adódott. Számomra is meglepő volt, hogy az életfák lombját adó, többnyire népművészeti motívumok és a honfoglalás kori minták képesek lettek harmóniát – egymáshoz tartozást – mutatni.
A tervem megvalósításához megfelelő munkafázisokra bontottam a kivitelezést. Első lépésként megterveztem az életfák törzsét képező gépi hímzéseket, melyeket modulokra bontottam. Jól megismerve a hímzőgép technikai adottságait, ehhez alkalmazkodva készítettem el először kézzel a rajzokat, majd ezeket digitalizáltam a gépi hímzések termelésirányító fáljai bemeneteként és a kolorizálásuk alapjaként. A hímzőgéppel kommunikáló speciális tervezőszoftveren készültek el a pontos öltéstervek, a termelésirányító fájlok. A végleges mintakialakítást számtalan technikai kísérlet, próbahímzés előzte meg. A próbahímzéseket a színház korábbi függönyére feltűzve ellenőriztem a hímzésképeket, a mintaléptékeket. Kialakítottam a 10 × 10 színből álló palettákat, amivel a 68 egymástól eltérő gépi hímzésegységet lehímeztük.

Ezzel párhuzamosan készítettem el a kézi hímzések fonalszínpalettáját, mely 33 alap- és 23 kiegészítő színből áll. Ez nagy kihívást jelentett, a népi hímzésminták kötött színeitől lényegesen el kellett térnem. Sok tájegység 1-2-3, legfeljebb 5 színt használ, némelyek – mint például a jól ismert matyó, sárközi vagy kalocsai újabb változatai – az anilinnel festett tarka színezést preferálják, de Kárpát-medencei mintakincsünk jellegzetessége a fehérhímzések sokasága vagy a szűcs- és úrihímzések professzionális színhasználata. Az új nagyszínpadi díszfüggönyre autonóm színhasználatot terveztem, egyik tájegység tradicionális színhasználatát sem őriztem meg.⁶
A kézi hímzések egy részének a körvonalát felvarrtam a bársonyra, ezek azok a minták, melyek a hímzők számára biztosan ismeretlenek, vagy a megszokottnál sűrűbb mintájúak voltak. A kézi hímzések nagyobbik részét maguk a hímzők drukkolással⁷ vitték fel a bársonyra. Ehhez olyan 1:1 arányú műhelyrajzokat készítettem, melyeken a gépi hímzésminták eltérő színnel szerepeltek. Ezt illesztette a hímző a bársonyon már szereplő gépi hímzéshez, így biztosítva a minta pontos elhelyezését a nagy egészhez képest.
A kézi hímzések tervezése nem várt nehézségeket tartogatott. A hatvan tájegység mintáinak egy része néprajzosok által jól feldolgozott, publikált, múzeumokban hozzáférhető. Lett volna. A Néprajzi Múzeum a nagyszínpadi függöny tervezési szakaszában költözés miatt zárva volt. Az Iparművészeti Múzeum zárva van, tárgyai ma sem elérhetőek. A vidéki múzeumok tárgyaihoz való kutatási célú hozzáférés rendkívül nehezített volt. Biztos forrást a könyvtárak jelentettek, ezek közül is kiemelkedett a Nemzeti Múzeum könyvtára.

„a 89 kézi hímző kiválasztása többéves folyamatot jelentett”

Iparművészként nem voltak élő kapcsolataim népművészekkel. Mesterségbemutatók, kiállítások, szakmai kiadványok, a népművészeti szakmai szervezetek nyilvános adatbázisai biztosították a kezdeteket. Valamennyi hímzőt az elvégzett magas minőségű munkája alapján választottam ki. Elérhetőségük felkutatását követően személyesen megkerestem őket, és ajánlatot tettem a közös munkára. Mindenkinek elmondtam, hogy miért őt hívom, milyen közös munkát fogunk elvégezni, milyen metódusban dolgozunk majd együtt. A kezdeti nehézségek lassan oldódtak. Mire a csapat szervezése 40%-os eredménnyel járt, híre ment, hogy mire készülök. A sok szkeptikus megnyilvánulás mellett jócskán akadtak támogatók is, akik szívesen vállalkoztak arra, hogy egy ilyen nagyszabású projektben részt vegyenek. Az áttörést követően már szívesen ajánlottak hímzőket a figyelmembe, de akadtak olyanok is, akik maguk jelentkeztek, hogy nem szeretnének kimaradni ebből a munkából. Elmondhatom, hogy az általam megszólított, a szakmában ismert és elismert népi hímzők, népművészet mesterei vagy ifjú mesterei, oktatók legfeljebb 10%-a hárította csak el a felkérésemet.
A tervezéssel párhuzamosan megkezdődtek a próbahímzések, több hónapot vett igénybe a megfelelő módszer kidolgozása. Járatlan úton haladtam, annak minden varázsával és nehézségével.

A Nemzeti Színház nagyszínpadi díszfüggönyének és drapériái koncepciójának kidolgozása 2018 szeptemberétől kezdődött. 2019 tavaszán már a konkrét tervezési feladatokat végeztem. Ezzel párhuzamosan zajlottak az anyagkísérletek, elkészült a kétféle bársony⁸, előkészítettem a kézi hímzés kivitelezésének módszerét, legyártattam a segédanyagokat, beszereztem a kiemelkedően magas minőségű, színtartó, fényálló kézi hímzőfonalakat. 2019-ben megkezdődött a gépi hímzések kivitelezése. 2020 elején már az első kézi hímzéseket varrtuk.
A nagyszínpadi díszfüggöny megkezdett kivitelezését 2020 márciusától a Covid-világjárvány rendkívüli módon akadályozta, az utazási korlátozások gyakorlatilag egy időre befagyasztották a munkát. A megtorpanás idején – a kialakult holtidőben –, élve a digitális kommunikáció eszközeivel izgalmas kutatási projektbe kezdtem az ELTE két avatott szakemberével.⁹ A Kárpát-medence mintakincse evolúcióját szerettem volna szimulálni, megnézni, milyenné fejlődhetnek, alakulhatnak a minták 2120-ra. Azt a feladatot fogalmaztam meg az AI/MI számára – élve a nagy számítási kapacitások előnyével –, hogy találjuk meg a mintakincs alakulása szempontjából az előttünk lévő 100 év lehetséges változásait. A kezdeti zsákutcáktól 2024 elejére elértünk értelmezhető minták szimulálásáig. Olyan sikeresnek bizonyult a folyamat, hogy úgy döntöttem, hagyományos tervezőtechnikával hímzésmintává alakítom az eredményeket. Így kerül fel a Nemzeti Színház nagyszínpadi díszfüggönyére egy minta, mely a mesterséges intelligencia mint eszköz alkalmazását magában hordozza.
2023-ra elkészültek és a helyükre kerültek a közönségforgalmi terek drapériái.
Jelenleg a nagyszínpadi díszfüggöny megvalósítása 85%-os készültségnél tart, várhatóan 2025 lesz a debütálása éve.

Kustán Melinda
textiltervező iparművész

Jegyzetek:

1. Valamennyi tájegység vagy tájegységhez köthető konkrét minta felsorolása: udvarhelyi varrottas, jász szűrhímzés, mezőkövesdi matyó, felvidéki Mátyusföld, nógrádi palóc, baranyai, hollókői, hódmezővásárhelyi szőrhímzés, Dráva mente, torockói rámán varrott, székely, felvidéki Zoboralja, mezőségi írás utáni, Viharsarok, Hetés, Őrség, Tápió mente, erdélyi Mezőség, kalocsai, göcseji fehérhímzés, Tokaj-Hegyalja, AI/MI-vel mint eszköz alkalmazásával tervezett „100 év múlvani” minta, Hegyköz, gömöri csomóshímzés, Völgység-bukovinai székely, Muravidék, kun szőrhímzés, Sárrét, Rétköz, barkók, gyimesi csángó, Csík, Gyergyó, Küküllő mente, Aranyosszék, turai, Szilágyság, ormánsági, Kiskun, Hajdúság, Nyírség, Szamoshát (Gyügye, Sonkád), Külső-Somogy Szigetvár környéki, Galga mente, Nagykun, Kárpátalja, Bodrogköz, sárközi-Szekszárd, Avasság, buzsáki, komádi hímzés, Cserhát-Mátraszőlős, felvidéki Csallóköz, Bakonyalja, úrihímzés, höveji csipke, rábaközi, valamint négy tarsolylemez és négy honfoglalás kori minta.
2. Mintaegységenként 250-500 munkaóra alatt készül el egy hímzés – az előkészítő műveletekkel együtt 34 000 kézműves-munkaórával számolhatunk (ebben nem szerepel a kutatásra, tervezéssel, mintarajzolással, kolorizálással, utazással stb. töltött általam befektetett eddig 10 000 munkaóra).
3. Nyargalásos technika: varrógéppel készített hímzés, amellyel sok vidéken kötényeket, ujjasokat, ingeket, pruszlikokat díszítettek (kalotaszegi bujkák, Baja környéki, Aszód vidéki, Pest környéki kötények, pruszlikok stb.). Átmeneti díszítéstechnika a kézi és a gépi hímzés között. Ennek a technikának a modern alkalmazásával terveztem a drapériák díszítőelemeit.
4. A hímzők a kézi hímzések mintáit – 1:1 arányú műhelyrajz alapján – ún. drukkolással, a hímzés előrehaladásához igazodva, kéttenyérnyi részletekben vitték fel a bársonyra.
5. A kézi hímzések mindegyikét egyenként 60×80 cm befoglaló formájú négyszögbe rajzoltam bele.
6. Ennek hatására a kézi hímzések művezetésében szoros együttműködésre volt szükség a hímzőkkel, az általuk ismert mintakincs mind színezésében, mind öltéstípusában eltért a hagyományostól, a megvalósítás gyakori konzultációt igényelt.
7. Drukkolás: sablonálás, az eljárás során a minta körvonalát egy, másfél milliméteres távolságokban tűvel kiszúrják, a speciális, drukkolásra készített fehér vagy kék drukkolópasztát szagtalan petróleummal hígítva a kiszúrt mintán átdörzsölik. Pontokból összeálló mintakörvonalat eredményez.
8. A nagyszínpadi díszfüggöny és a közönségforgalmi terek drapériái azonos színű, de eltérő szövetszerkezetű bársonyból készültek.
9. Dr. Gulyás László, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének egyetemi docense, az Ipari-Akadémiai Együttműködési Intézet igazgatóhelyettese, a Neumann Társaság alelnöke, és Gyöngyössy Natabara Máté, az ELTE Informatikai Kar doktorandusza, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék oktatója, az Egyetemi-Vállalati Együttm. Intézet oktatója.

Fotók:

1–6.: Válogatás a nyagyszínpadi díszfüggöny hatvannyolc kézi hímzéséből

1. Hollókő mintájának hímzője Farkasné Zemján Gyöngyi (Fotó: Károli Tamás Máté)
2. Rétköz minta kézi hímzője Csatho Kunigunda Julia (Fotó: Zólya Attila)
3. A kalotaszegi nagyírásos minta kézi hímzője Csatho Kunigunda Julia (Fotó: Csatho Kunigunda Julia)
4. Hetési minta kézi hímzője Mecséri Cecilia (Fotó: Károli Tamás Máté)
5. A Szigetvár környéki minta hímzője Gulyás Lászlóné (Fotó: Kustán Melinda)
6. Galgamente mintájának hímzője Tóth Anna (Fotó: Károli Tamás Máté)
7. A matyó minta Pap Julianna Bernadett keze nyomán került a bársonyra (Fotó: Szabó Béla)
8. Dr. Tóthné Kőrösi Zsófia a höveji minta hímzésén dolgozik (Fotó: Benkő Péter)
9. Hímzők csoportja a Nemzeti Összetartozás Napján, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán (balról jobbra): Kardos Zsuzsanna, Hászné Baksa Nikolett, Kobela-Varga Anita, Gazsóné Kis Zsuzsanna, Gulyás Lászlóné, Szabó Judit (Fotó: Pozsgai Ákos)
10. Andrássy Gyuláné nagy szakértelemmel kísérte a gépi hímzések munkálatait (Fotó: Kustán Melinda)
11. A gépi hímzések megvalósításához bravúros technikai megoldásokat kellett alkalmazni (Fotó: Szabó Béla)
12. A honfoglalás kori gépi hímzés részlete (Fotó: Szabó Béla)
13. A közönségforgalmi terek textiljei a nyargalásos technika újraértelmezésével készültek (Fotó: Károli Tamás Máté)
14. A közönségforgalmi terek textiljei színben a nagyszínpadi díszfüggöny színét idézik (Fotó: Károli Tamás Máté)
15. A közönségforgalmi terek textiljei gépi hímzéssel készültek (Fotó: Károli Tamás Máté)