Fülöp Tünde Szövet-tan című kiállítása a Ladó Galériában

Fülöp Tünde a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem divat- és textiltervezés, majd design- és vizuálisművészet tanár szakán végzett. Rendszeresen vesz részt olyan tradicionálisnak tekinthető és nagyszabású textilművészeti fórumokon, mint a szombathelyi triennálé. Az életem fonala című, 2020-ban készült diplomamunkája, 2021-ben, a Szombathelyen megrendezett VII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén elnyerte a MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját.

„minimalista szövés-tani, azaz a szövés »szövet-tanát« kutató kísérletek”

Fülöp Tünde a Ladó Galériában rendezte élete második egyéni kiállítását.¹ Fülöp mindössze három színre szorítkozó, minimalista szövés-tani, azaz a szövés „szövet-tanát” kutató kísérleteinek hermeneutikai megközelítéséhez a ’70-es évek magyar textiltörténetében bekövetkező – külső körülmények által, és a műfajon belüli ambíciókkal egyaránt ösztönzött – szemléleti paradigmaváltásához utalnék vissza először, amely egy sajátos helyzetet teremtett a textilművészetre, közelebbről, a kísérleti textilre vonatkozóan.
Az említett, még talán mai szemmel nézve is irigylengő helyzet úgy jött létre, hogy a(z) – „iparművészetként” és/vagy „női” művészetként titulált textil – egy sajátos megrögzöttséggel félreértett műfajként – a politikai cenzúra hálóján „véletlenül” kicsúszva, egyenesen az innováció nyílt vizére evezett.

A textil ilyen előretörése, paradox módon, egy sajátos – méghozzá megrögzött tévedésből, pontosabban egy Popper Leó-i értelemben vett ún. kettős félreértésből – adódott és adódik. Somhegyi Zoltán mutatott rá a Lukács György kevésbé ismert kortársától, Popper Leótól származó elgondolás indoklására is. A félreértés kikerülhetetlenségét Popper „azzal magyarázza, hogy ahogyan egy elmúlt korszakot nem, úgy egy másik embert (tehát egy művészt) sem ismerhetünk meg teljesen, mégis, a mű hatással van ránk, tehát valamit átveszünk (vagy kicsit passzívabb értelemben: kapunk) belőle, de azt – félreértve. Így már félreértve is adjuk tovább a megértettnek hitt elemet. Ezáltal a művek (recepciójának) története a félreértések sorozata. Ugyanakkor ez a félreértés nemcsak a műalkotás és annak befogadója között áll fenn, hanem a mű és annak alkotója között. Mind a művész, mind a befogadó a saját félre-értésével gazdagítja a művet. (Ezért szokás ugyanezt a gondolatot »kettős félreértésnek« is nevezni, utalva arra, hogy a mű mindkét oldalról, alkotói és befogadói oldalról is félreértésnek van kitéve.) Magát a gondolatmenetet Popper sosem publikálta.” ²

„félreértett műfaj: »iparművészetként« és/vagy »női« művészetként titulált textil”

S az, hogy a textil eklatánsan és sokszorosan „félreértett” műfaj, arra bizonyíték, hogy máig létezik az a furcsa tévedés a művészeti köztudatban, mely szerint a textilművészet nem kifejezetten grand art, azaz szellemi művészet, inkább „technikai”, „alkalmazott”, vagy „dekoratív” jellegű műfaj volna. (Erre a tévedésre persze ürügy lehet, hogy a ’90-es évek elejéig- közepéig valóban létezett ipari textil és magyar textilipar, és voltak szimultán ipari és művészi textillel foglalkozó művészek is, de ez mára teljesen eltűnt).
Kijelenthetjük azt is, hogyha végigtekintünk a 19. század és a 20. század magyar ipartörténetén, hogy a textilipar egészen kiemelkedő, mondhatni húzóágazat volt a 20. század elején, talán a 20. század során is. Mindebből mára a szombathelyi először bi- majd triennálé maradt meg, a textiliparunk sajnos odaveszett, de mint látjuk, az innovatív gondolkozás és szellemi hatás máig kiemelt irányzattá teszi a textilt, amely azóta egy műfajváltáson is átesett, hiszen, ahogyan láttuk, számos körülményből eredeztethetően voltaképpen képzőművészetté vált. Újabb félreértés, hogy a textilművészetet – amely tág fogalmi azonosítással, érthető minden textil- vagy textilként elgondolt anyaggal történő kreatív alkotótevékenységre – sajnos máig pejorálják „női” vagy „nőművészetnek”, holott a „gobelin” mint textilmárka és technika, létrejöttének idejében, a 13. században, kifejezetten férfiszakma volt.
Megkockáztatom: érezhető ma is egy olyan, talán nem explicit, mégis jelenlévő furcsa „paragone” a művészetről gondolkodók fejében, amely a designt, illetve az ún. iparművészetet rendre sorolja be egy afféle másodlagos kategóriába, holott a Bauhaus designelméleti újításai óta semmilyen módon sem védhető egy hasonló – még feltételezésként sem védhető – álláspont.
S most, ismét hangsúlyozva, hogy a kortárs textil-, különösen szerzői és kísérleti textilművészet vagy éppen a kárpitművészet annak ellenére sem „női” vagy nőművészet, hogy alkotóinak zöme nő; sem pedig iparművészet, hiszen ipari termelési folyamat sem köthető – legalábbis Magyarországon, a 21. században – hozzá.

Visszatérve a magyar textiltörténetre: a velemi műhelyben újításokra és szabad művészi gondolkodásra nyílt lehetőség a 3T-korszakban. Ennek a Popper Leó elméletét ismét igazoló félreértés volt az oka, hogy a pártállami korszak kultúrpolitikája, kiváltképp Aczél György, a textil- és kárpitművészetet szintén nem tekintette grand artnak – ekképp a pártállami ideológiára káros hatást gyakorolni képes műfajnak – ezért kevésbé került ez a műfaj állami monitorozás és tiltás alá. Így számos újító szemléletű, és/vagy konceptuális irányultságú művész és művészettörténész tudott együtt gondolkodni és dolgozni a velemi művésztelepen.
A kortárs művészettörténet pedig éppen most újra kezdi felfedezni, és bemutatni a magyar kísérleti textilt és a „velemiség” szellemét: Balázs Kata és Százados László nevével fémjelzett, kiállításokkal³ egybekötött művészettörténeti kutatások folynak az acb Galériában⁴, de a témával korábban Oltai Kata⁵ is többször foglalkozott.

„kortárs, »szerzői« textilművészet definitív kritériuma, hogy szálszerkezet szükséges a létrehozásához”

A kortárs, „szerzői” textilművészetet egy olyan intermediális és kísérletező képzőművészeti műfajnak tekintem, amely egyetlen valódi definitív kritériummal rendelkezik, tudniillik, hogy szálszerkezet szükséges a létrehozásához.
Vagy még az sem. A konceptuális textil – s itt a Textil textil nélkül⁶ című velemi ’70-es évekbeli izgalmas kiállításra és kiadványra (az első magyarországi assemblingre) gondolok – a szálszerkezet hiányára reflektáló gondolati művekkel szintén „textileket”, illetve „nem-textil” textileket hozott létre.
Ami igazán fontos az eddig kifejtettekben, mintegy konklúzióként, hogy a hazai kísérletező textilművészet már lényegében a ’70-es években integrálódott a képzőművészeti műfajok közé.
Tehát a velemi műhely máig inspiráló szellemi hatása⁷ – és természetesen Ferenczy Noémi időben távolabbi, mégis szintén máig érezhető hatású „példaadó jelenléte”⁸ együttesen ösztönözhet egy kortárs képzőművészt ma kiváló művek létrehozására. Fülöp esetében Kassák Lajos (bevallott) képzőművészeti hatása is nyilvánvaló, nemcsak az absztrakció és a geometria iránti elköteleződésben, hanem a színek használatában is.
Az említett művészettörténelmi körülmények és természetesen Fülöp Tünde kiváló művei együttesen azt implikálják tehát, hogy a Szövet-tan egy par excellence képzőművészeti kiállítás, amelynek médiuma részben a textil, (nevezetesen a filcanyag) részben pedig a szintén szálszerkezetté alakítható médiahordozó, a VHS-videószalag.

Továbblépve a műfaji tisztázáson, a következő állításom, hogy a Szövet-tan című kiállításon szereplő Fülöp-munkák nyitott művek. „A hagyományos értelemben vett mű kinőtte önnön kereteit és elégtelennek bizonyult az új tartalmak, esztétikai életvalóságok visszatükrözésére. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos értelemben vett műalkotás lehetőségei már sem a létrehozó, sem a befogadó számára nem voltak elég ösztönzőek. (…) Megoldásként egyértelműen kínálkozott, hogy az alkotó tevékenység hagyományosan határolt keretei, a mű klasszikus korlátai helyére, nyitottabb magatartásformák és anyagi valóságok kerüljenek, olyanok, amelyek a létrehozó és a befogadó között az összes kontextusra egyaránt felhívják a figyelmet és azoknak egyenértékű fontosságot tulajdonítanak. A műtárgy ily módon tágabb összefüggéseket kapott, mint bármikor azelőtt.”⁹
Attalai Gábor szavai – aki művészként és teoretikusként is aktívan részt vett a velemi mozgalomban – visszatükrözik a mára klasszikussá vált Umberto Eco által koncipiált „nyitott mű” mint hipotetikus modell elméleti alapvetéseit.

„a »nyitott mű« mindig csak a befogadó értelmezése által válik befejezetté”

„Ebben az újfajta érzékelési rendben nem a hagyomány, de a hagyományra rávitt, esztétikai hierarchiák bomlanak fel és adnak helyt egy olyan értékelési lehetőségnek, amelyben az anyagok, jelenségek és társadalmi magatartások demokratizálódnak.”¹⁰ Azaz a nyitott mű mindig csak a befogadó értelmezése által válik csak befejezetté. Nem véglegessé, hanem örökké folytatandóvá, azaz nyitottá.
Fülöp Tünde videószalagjainak csillogó-fénylő ripsz- és harántsávolyaiban mint tükörfelületekben pillantjuk meg önmagunkat, vagy bármit, ami szőttesek elé kerül. A művek nemcsak „kifelé”, hanem „befelé” is nyitottak, hiszen mediális hordozók, a videószalagok kollektív emlékeket, filmeket is raktároznak. Fóris Katalin textilművész Fülöp Tündéhez hasonlóan szintén az (kollektív) emlékezet vizuális lenyomataira reflektál, amikor filmnegatívok, celluloid rétegek mediális átértelmezésével hozza létre műveit. De Fülöp videó- és kazettaszalagjainak csillogás-analógiái közt gondolhatunk Benczúr Emese nagyszabású textilinstallációra, például konkrétan a Ragyogj címűre is, párhuzamként.

A „törvény”, a „rend”, a „kánon” azaz a textil mint technika és művészeti hagyomány, és mindez együtt: szövedék (amelyen érthetünk technikát, anyaghasználatot, műfaji pozíciót egyaránt) felfeslése, szüli meg az új művek a szövet-tanát.
Fülöp Tünde pályáján előtérbe kerül a hazai textil egy fontos jellemzője még. Ez pedig a tanításnak, mint hagyománynak a folytatása, amely már mondhatni nemes küldetés, hivatás is. Fülöp Tünde folytatja ezt az ikonfestő iskolák gyakorlatához hasonlítható rendszert a magyar textilművészetben, hogy a generációk mester-tanítvány viszonyban „termelődnek” újra¹¹. Fülöp a Jelky András művészeti szakgimnáziumban tanít textiltervezést, -kivitelezést és történetet.
A kötéstípusok logikai rendjei és strukturált szabályszerűségei (mint a kiállításon is bemutatott vászon-, sávoly és ripszkötés) egyszóval a szerkezetesség leginkább az építészettel rokonítja a szövés és a csomózott textil műfaját. Mivel a szálszerkezet szinte bármilyen – sérülékenyebb vagy akár keményebb – anyaggal is létrehozható, a textil egy határtalan kísérletezésnek terepet adó műfaj. A filcanyag puhasága és melegsége, ugyanakkor fényt elnyelő karaktere, Fülöp Tünde munkáiban izgalmas kontrasztban áll a videószalag tükröződő-csillogó felületének szinte már egzaltált játékosságával.

„Fülöp Tünde számára a geometria a tisztaságot és a személyes hitet is jelenti”

„Én nem ilyennek képzeltem a rendet!” Kiált fel József Attila Levegőt! című versében. Az absztrakciónak és a geometriának van egy személyes jelentése is Fülöp Tünde számára. A geometria a jelen hihetetlenül zajos világában (létrehozandó) tisztaságot, és személyes hitet is jelenti számára. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy Fülöp Tünde keresztény szellemiségű alkotó. Számára az alkotás nem önérvényesítő tevékenység, hanem alázatból származó szolgálat.
A szövés olyan folyamatos cselekvés, ahol a felvetőlánc vertikalitására a vetülék, egy olyan geometriai formaként kerül rá, amely állandóan a keresztforma ismétlődését hívja életre. A művészet, különösen a kassáki-malevichi alapokra helyezett konstruktív-geometrikus művészet a rendezetlen világban való rendteremtés is. A csomóvetés, az igevetéshez hasonlóan, jóra törekvő tett is. Az ember a transzcendens és evilági lét kereszteződésében, metszéspontjában, az örök jelenben, de mindig a jövő és a múlt feszítésének keresztjében áll, és cselekvésre hivatott. Az ihletnek, a szerelemnek, és összes igazinak, egyszóval minden ember által megélt és teremtett csodának és műnek a létrejövésének pillanata, a mágikus csomó megkötésének pillanata pedig az, amiről Fodor Ákos így ír: „Isten áldja a Metszéspontpillanatot, mely szebb, mint mindig, mely több, mint soha.”¹²

A transzcendens létet szimbolizálhatja a felvető vertikális íve, az evilágit pedig vetülék horizontális elhelyezkedése. A csomókat kötő emberi cselekvését és törekvését – ezt az aktív állapotot és magát a tevékenységet szimbolizálja Tünde munkáiban a piros szín; a fekete és fehér pedig a jó és a rossz abszolútumainak végpontjait. A létrejövő, nyitott műben Fülöp Tünde hite szerint, Isten munkája folytatódik. S „a műalkotás: emberkép szemben a világgal. A művészet révén elvesszük a természettől azt, amit a természet életünk révén elvett tőlünk: a végtelenséget.”¹³

Molnár Eszter
művészettörténész

Főcím kép: Európa a magasból: videószalag, filc; 184×99 cm; 2024 (Fotó: Révész Rebeka)

Jegyzetek:

1. Az első egyéni kiállítás 2022 februárjában Út a geometriába címmel nyílt a Fülöp által szellemi közegként is említett K28 Galériában.
2. Somhegyi Zoltán: Az önmagát szagoló illat kritikája, Popper Leó művészetfilozófiája és képzőművészeti alkotásai, Ars Hungarica, 2005/2, 421. https://epa.oszk.hu/01600/01615/00002/pdf/419-436.pdf
3. Legfrissebb példa erre a törekvésre a 2024. szeptember 27-e és november 8-a között a
   1111 Galériában megrendezett Re-TEXT. Kísérleti textilművészet Velemből és a Sárospataki Képtár gyűjteményéből című kiállítás.
4. A Redők című, 2024 május-júniusában az acb Galériában rendezett csoportos kiállításról szóló ismertetésként a galéria honlapján ezt olvashatjuk: „Az acb ResearchLab kutatásai folytán az elmúlt évek során a galéria két monográfiát is kiadott és számos önálló kiállítást is rendezett a magyar kísérleti textilművészet első generációjának olyan tagjai számára, mint Szilvitzky Margit, Kuchta Klára, Hübner Aranka és Gecser Lujza. Az acb Plusban megrendezett kiállításnak most azonban nemcsak az a célja, hogy a fenti alkotók történeti művei újra egy kontextusban szerepeljenek, hanem az is, hogy a kiállítás a maga eszközeivel rávilágítson arra, hogy a magyar textilművészet ma már integrált részét képzi a magyar kortárs művészettörténetnek. Így az acb kiállításán a textilmozgalomban részt nem vevő kortársak textil médiumú kísérletei is szerepelnek, valamint fiatalabb alkotók textil-alapú művei is tágítják a nézők perspektíváját.”
5. Oltai Kata Kállai-ösztöndíjasként foglalkozott a textilműhely alapkutatásával a „Velemi Textilművészeti Alkotóműhely szereplőinek és holdudvarának feltérképezése” című projektjében, később pedig egy rekonstruktív, egyben a művészeti mozgalmat újra is pozícionáló kiállítást is kurált, amely a „velemiség” generációkon átívelő hatását mutatta be. Vö. Velemiség? Másodgenerációs rekonstrukció felé.
6. TEXTILE WITHOUT TEXTILE / TEXTIL TEXTIL NÉLKÜL Forrás: Artpool (történeti Artpool) weboldal
7. Ezt egy olyan pionír jellegű és szemléleti paradigmaváltást érlelő munkának tekinthetjük, amelyet többek között Attalai Gábor, Bán András, Beke László, Galántai György, Fitz Péter és sok más prominens művész és művészettörténész „végzett el”, mintegy előkészítve a következő generációk, és a fiatalok számára a művészeti terepet.
8. Lásd Molnár Eszter: Példaadó jelenlét. 125 éve született Ferenczy Noémi, Magyar Iparművészet 2015/8.
9. Objektek, szituációk és ellenpontok lágy anyagokkal, Textilkiállítás/ Műcsarnok/ Budapest (katalógus), 1981. április 29.-május 31. Műcsarnok, kiáll. koncepcióját kidolgozta: Attalai Gábor, kiáll. rendezte: Attalai Gábor, 3.
10. i.m., Uo.
11. A kötésmódok- és típusok, azaz a szövés mestersége komoly technikai apparátust igénylő művészet és tudomány egyszerre. Különösen megindító, hogy ennek a hagyománynak éppen most foglalták könyvbe az eredményét a Nagy szövéskönyvben, amelynek egyik szerzője – Landgráf Katalin és Szittner Andrea mellett – a nemrégiben elhunyt, szintén kiváló művész-pedagógus, Penkala Éva.
12. „Te mindig sietsz. Valahonnan, valahova./ Én: lebegek? ácsorgok? helyben-zuhanok?/– Isten áldja a Metszéspontpillanatot,/ mely szebb, mint mindig, mely több, mint soha.”
13. Popper Leó, Esszék és kritikák. Budapest, 1983. 8−9.