Nagy Judit gobelinművész kiállítása a miskolci Herman Ottó Múzeumban 2025. május 16. és június 29. között

„[…] egy nagy virtuális házat építek folyamatosan,
minden elkészült munka egy-egy küszöb,
egy ablak, egy ajtó –
a végén talán még tető is lesz.”¹

A Miskolci Galéria reprezentatív tereiben nyílt Lelki Közlendők a valóságról című kiállítás egy igazi csemege a kortárs művészetet kedvelő látogatók számára. A tárlat kurátora, Madarász Györgyi rendkívül jó aránnyal válogatott az életműből, bemutatva a pálya különböző korszakait, és külön érdekes, hogy a kész kárpitok mellett megjelennek a szövött képek vázlatai, azok a színes ceruzarajzok, amelyek a kartonokhoz adtak ötletet, ihletet.
A kiállítás terébe bevezető alkotások sokszorosára nagyított rovartesteket ábrázolnak. A fekete alapon szikrázóan csillogó, reliefszerűen kidolgozott állatok a középkori ékszerek és textilek világát idézik meg.

Természet alkotta ékszerek, művészi rovarábrázolások

Eszünkbe juthat, hogy nem egy élő rovar valóban olyan, mintha a természet alkotta ékszer lenne. E munkák nem a Nagy Judittól megszokott gobelintechnikával készültek, hanem hímzéssel (Nagyestélyi, 2019; Step by step, 2019; Fátyol, 2021), emiatt térben is kissé elkülönülnek a falikárpitoktól. A textilképek régi, különleges alkalmakra szánt ruhák anyagát és díszítési eljárását is felidézik, és a címeik is ezt erősítik, miközben legyek és egyéb rovarok formáit látjuk fényesen kidomborodni a sötét gyapjúalapból.

„A technika lehet régi, a mondanivaló legyen aktuális”²
(Nagy Judit)

Mindez nem előzmények nélküli Nagy Judit munkásságában: az apró szárnyas élőlények, lepkék, bogarak, rovarok kezdettől fogva különös helyet foglalnak el vizuális gondolkodásában. Az Iparművészeti Főiskolát követő időszakában (1978 és 1979 között) főleg ezek az apró természeti lények, rovarok és pillangók voltak a művész alanyai (például a kiállításban is megjelenő Oleander szender). A természet ezen mikrokozmikus lényei nemcsak a formák és minták szépségére hívták fel a művész figyelmét, hanem arra is, hogy a természetben fellelhető szépség és maga a létezés élménye mennyire törékeny egyensúly mentén jön létre. Ez az időszak egyúttal a szakmai fogások elmélyítéséről is szólt.

A szövés életmód

Az 1980-as +GOBELIN című VI. Fal- és Tértextil Biennáléra megalkotta az azóta ars poeticává vált kárpitját szövés=életmód címmel, amely a tévén vetített interjú mellett a jelenlegi, miskolci kiállítás másik gondolati felütése. A művész 1980-ban így magyarázta ezt a textilbe szőtt állásfoglalást: „A fonalakkal bíbelődés, a munka előkészítésének minden mozzanata, minden, ami a szövéssel kapcsolatos, nálam mély, személyes érzelmekkel párosul. Nekem ez az életmód adja a teljességet, ehhez kötődöm minden lehetséges módon.”³ Ehhez kapcsolódik a Dvorszky Hedvignek adott interjú⁴ utolsó két sora, a Minden nap hétköznap – Minden nap ünnep, amit úgy is értelmezhetünk, hogy a folyamatos alázatos munkából megszülető „szövött képes kárpitok” ünneppé teszik a hétköznapot, vagyis a hivatás mindennapos gyakorlásából egy egészen különleges ünnepélyes végeredmény születik.

A kárpitszövés alkotási folyamata

Amikor először találkoztam ezzel a gondolattal a 2022-es műcsarnoki kiállítás előkészítésekor⁵, úgy éreztem, hogy valami nagyon elemi, ugyanakkor egyetemes dolgot közöl a kárpitszövés alkotási folyamatával kapcsolatban. Ahogy a művész mondja: „Az alkotás folyamata számomra valós idejű (hétköznap), egyben időn kívüli (ünnep), a végeredménye az időtlenségnek készül”. Ezek mellett csodáltam a műfaj iránti szeretetét és elköteleződését, amelyet ő maga is megfogalmazott a már említett interjúban: „Szenvedély, ami ehhez a »kétarcúhoz« fűz, ehhez az ünnepélyeshez, anakronisztikushoz, aki egyszerre feminin és maszkulin, a »műfajok királynője«, ott trónol a képzőművészet és az iparművészet között, elandalít, fölemel, közben agyondolgoztat.”⁶

A szövőszék

Pár szót érdemes szánnunk magának a technikának az ismertetésére is, hiszen még egy gyakori kiállításlátogató számára sem egyértelmű, hogy milyen bonyolult technikai bravúr rejlik egy ilyen kárpit elkészítése mögött. A kárpitszövés szerkezeti elvei – amely a lánc- és a vetülékfonalak egyszerű kereszteződéséből áll – a legősibb időktől tulajdonképpen ma is változatlanok.⁷ A szövőszék, amelyen a művész elkészíti a kárpitot, kétféle típusú lehet: függőleges vagy álló (haute lice), illetve vízszintes vagy fekvő (basse lice).⁸ Nagy Judit egy kétszer két méteres álló szövőszéken dolgozik, amelyet még a diplomája megszerzésének napján kapott férjétől, Molnár Gyula grafikusművésztől.⁹

A tervrajz és a karton

A folyamat kiindulópontjaként a művész készít egy tervet, egy rajzot, amelynél komoly követelmény, hogy szőhető legyen. A nyers gyapjú- és selyemszálak árnyalatait festéssel hozzák létre, amely követi a tervrajz árnyalatait. A rajzból felnagyított, méretarányos karton lesz, olykor csak egy vonalkontúr, ami alapján készülhet a szövés. Fontos hangsúlyozni, hogy a kárpitművészet klasszikus időszakában, a késő középkorban a kárpit még nem egyetlen művész alkotása, hanem a tervező, a kartonrajzoló és a szövő együttes munkájának eredménye volt.¹⁰ Ehhez képest egy kortárs kárpitművész az összes munkafolyamatot egyedül végzi: a terv elgondolásától, a rajz elkészítésén, a fonal megfestésén át a szövésig. A tárlat fontos gondolati eleme, hogy az előkészítő rajzok, kárpittervek is megjelennek kiállítva, méghozzá nem különálló egységként, hanem szervesen a kárpitok mellé illeszkednek. Az előkészületek után, ahogy Nagy Judit is megjegyzi, maga a szövés az igazi alkotás, mert ekkor „kezdődik az intim, szinte érzéki munkálkodás – az igazi misztérium”.¹¹

A Galéria két főtermében a kurátor tematikusan különválasztotta a kárpitokat, mégpedig úgy, hogy az első terembe kerültek a repüléssel, természettel kapcsolatos munkák, a másodikba pedig a Himnuszkapuk című munka átvezetésével a kulcsos sorozatok és a Predestinatio-sorozat darabjai.

A repülés mint inspiráció

Az első térbe lépve két kisebb mű indítja a kiállítást, a már említett Oleander szender és az Átváltozás. Ez utóbbi, azontúl, hogy a mulandóságra hívja fel a figyelmet, személyes történetet is rejt, hiszen egy régi könyvből kihullott, megszáradt levél vált az ábrázolás tárgyává. Nagy Judit kapcsolata a repülő lényekkel és a természettel a nyolcvanas évek elejétől a továbbiakban is megmaradt, kiegészítve egy megváltozott térszemlélettel, vagyis a művész fókusza kinyílt a világra. A rovarok, a madarak és repülő alkalmatosságok betöltötték az egész tájat, az eget, az univerzumot, mint például A repülés története (amely megbízásra készült Kármán Tódor tiszteletére) vagy az Egy nyári délután című képek esetében.

A nyolcvanas évek második felétől klasszikus, barokkos témájú kárpitok születtek madarakkal, girlandokkal a tájban (Csendélet Coca-Colával és madarakkal, Szőlőkoszorú madarakkal, Hinta – Vörös bordűrös madarak, Vadkacsák). Nagy Judit vizuális nyelvezetének egyik alaptulajdonsága, ami nagyon is kortárssá teszi a szemléletét, a humor, amit motivikus szinten látszólag elrejt a képeken, mint például egy Coca-Colás üveget a csendélet asztalán, vagy saját, Dömötör nevű angol szetterét a Postás Palota Vadászjelenet című triptichonjának rajzán.

„a kárpitszövés… a »műfajok királynője«, elandalít, fölemel, közben agyondolgoztat” (Nagy Judit)

Egy újabb korszak ikonikus darabjai a Kulcsmondat és az Oldás és kötés, amelyek a személyes gyászmunkából születtek, míg a pályázatra készült Himnusz-kapuk egyúttal a személyes hazaszeretet kifejeződései. Ezek a munkák már a következő kiállítási egységhez is kapcsolódnak.

A predestinatio motívuma

A Petőfi-emlékkárpit egy újabb alkotói korszak nyitánya volt 1999-ben, és átvezetett a Predestinatio-sorozat darabjaihoz, amelynek első, nulladik változata a művész édesapjának állít emléket. A predestinatio szó az apa nehéz életében való helytállását jelezte, majd később a tízdarabos sorozat esetében a „saját predesztinált életét – az ő magán mitológiáját”¹² akarta megszőni. A kárpitok alapja egyszínű (vörös, drapp és kék), melyen rendezett sorban – összhangban az adott életszakasszal vagy hangulattal – különböző mitológiai lények sorakoznak, egy-egy személyt megtestesítve a művész életéből. Megjelenik az oroszlán, a sas, a bika, a sárkány és az egyszarvú. Ezek a lények a közöttük lévő növényi mintával látszólag egy ornamentikarendszert, egyfajta rácsszerkezetet adnak ki, de nem csupán díszítmények, hanem egy rejtjelezett történetet mesélnek el, melybe a művész beleszőtte az élete, hétköznapjai történéseit, személyes viszonyrendszereit.

Nagy Judit műveiben a díszítmény összhangban van a szerkezettel, de nem pusztán ennyi a szerepe: minden munkája attól válik kortárs műalkotássá, hogy a jelenre reflektál, a stilizált alakok valós személyeket jelenítenek meg, aszerint átlényegítve, ahogyan az adott életszakaszban, a kárpit megszövésének idejében érzett irántuk. Egyfajta kódrendszerként működnek, apró jelzésekként segítve az emlékezet természetes működési mechanizmusát. Személyes átváltozásokként elmesélik egy tevékeny, tartalmas, magánytűrő, de nem magányosan folytatott életút állomásait. A kiállításban megjelennek a Predestinatio I. (Kör), a Predestinatio IV. (Vertikális), a Predestinatio V. (Lélek) és a Predestinatio IX. (Ismétlődés) című kárpitok és a tervrajzok teljes sorozata.

Szakrális művészet: Templomi kárpit

A kiállítás legfrissebb darabja a 2023-ban készült Templomi kárpit, amely még a szövőszéken volt, amikor megismertem a művészt. Ezzel egy régi elképzelést láthatunk megvalósulni, hiszen a kárpit színes akvarellterve már 2000-ben elkészült. A most megszőtt kárpitot méltán tekinthetjük a kiállítás csúcsdarabjának. Már a Himnusz-kapuk és a Predestinatio-sorozat esetében is finoman meghúzódnak a háttérben a szakrális művészet jellemzői, de annyira személyes a témák megközelítése, hogy mindezek rejtve is maradnak. A Templomi kárpit esetében viszont a műtárgy funkciója előlép címmé, ezáltal kijelöli nemcsak a műfajt, hanem a rendeltetési helyet is, és emiatt a mű típusát is. A szakrális művészet mibenlétével, és azon belül a kortárs szakrális művészettel számos tanulmány foglalkozik, ezekből megmutatunk néhány szempontot. Cseke Ákos esztéta véleménye szerint elegendő, ha a művészet „az, ami, (mert) akkor valamilyen formában úgyis érintkezik azzal, amit az emberi lét szakrális dimenziójának mondunk”¹³. Petri Anikó pedig kiemeli, hogy a kortárs szakrális művészetben a művek „hitélményekhez vagy a természetfeletti kategóriákhoz”¹⁴ kapcsolódnak. Nagy Judit Templomi kárpitja, úgy hiszem, összefoglalása eddigi munkásságának. Az állati figurák immár az emberi világ szimbolikus őrzőit jelenítik meg, a világ rendjének elemeit, nem szükséges elemeznünk külön-külön a bennük rejlő szimbolikát, hiszen értjük és tudjuk, jelenlétük biztonságot nyújt.

Kárpitok, avagy házöltözékek

A kiállítás címe: Lelki közlendők a valóságról. Alkotóművészként Nagy Judit „közlendői” maguk a kárpitok, amelyeken a motívumok, a történések és a szimbólumok mind egy-egy lelki élményt, benyomást, emléket, kötődést mutatnak. Az életmű rendkívül következetesen építkezik, mintha a technikából adódó szigorú szerkezeti felépítést a művek egymásra épülő életművében is követhetnénk. Ezért éreztük fontosnak a mottóban kiemelt idézet megjelenítését, miszerint a megvalósított kárpitok az életmű egy-egy építőelemét képezik, amelyek házzá épülnek, egy olyan hellyé, amelyet kárpitok, vagy mint a régi magyar nyelvben mondták, „házöltözékek”¹⁵ díszítenek.

Kondor-Szilágyi Mária
művészettörténész

Főcímkép:

Step by step; plasztikusan hímzett gyapjú, selyem, fémszál, fólia, gyapjúszövet; 70×100 cm; 2019 (Fotó: Nagy Judit)

Jegyzetek:

1. Interjú Nagy Judittal, készítette: DVORSZKY Hedvig, in Nagy Judit (Budapest: Press Xpress Kiadó, 2014), 11.
2. Nagy Judit gondolata, forrás: HUSZ Mária, A magyar neoavantgárd textilművészet (Budapest: Dialóg Campus Kiadó, 2001), 110.
3. HUSZ, A magyar neoavantgárd textilművészet…, 110.
4. Interjú Nagy Judittal…, 19.
5. Személyes átváltozások, Nagy Judit kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 2022. november 11. – 2023. január 15., kurátor: Kondor-Szilágyi Mária.
6. Interjú Nagy Judittal…, 9.
7. LÁSZLÓ Emőke, Flamand és francia kárpitok Magyarországon (Budapest: Corvina Kiadó, 1980), 10.
8. LÁSZLÓ, Flamand és francia kárpitok Magyarországon…, 16.
9. Interjú Nagy Judittal…, 18.
10. LÁSZLÓ, Flamand és francia kárpitok Magyarországon…, 11.
11. Interjú Nagy Judittal…, 10.
12. Interjú Nagy Judittal…, 17.
13. CSEKE Ákos, „Szakrális művészet”, Magyar Művészet, 2. sz. (2014): 116.
14. Petri Anikó összeállítása: Milyen a kortárs szakrális művészet?, https://alkotomuveszet.hu/milyen-a-kortars-szakralis-muveszet/ [2021.04.01.]
15. Bethlen István fejedelem a szőnyegekkel együtt így nevezte a kárpitokat. Forrás: LÁSZLÓ, Flamand és francia kárpitok Magyarországon…, 7.

Kiállítási enteriőr: Herman Ottó Múzeum, 2025. május 16. – június 29. (Fotók: Baranczó Benedek)

Kapcsolódó cikkek:

Szakralitás az iparművészetben

Átjáró – műfajokon… határokon… konvenciókon…