90 éves L. Szabó Erzsébet
Az üvegművészet nagyköveteként is emlegetett L. Szabó Erzsébetet köszöntjük kettős jubileuma alkalmából – születése 90. és művészeti munkássága 70. évfordulóján. Közel háromnegyed évszázada több ezer ember mindennapjainak részévé váltak azok a kifinomult formavilágú, bámulatos variabilitású, modern üvegművészeti alkotások, melyeket 1955 óta önálló üvegtervező és kivitelező iparművészként alkot. Vázák, tálak, pohárkészletek, lámpák és ablakok reprezentálják azt a tehetséget, fantáziagazdagságot és az üvegben mint anyagban való töretlen hitet, amely még hetven év után is fényesen ragyog.
„az üveg megfagyott fény”
Létezik egy olyan filozófiai tézis, miszerint az építészet megfagyott zene. Ha ezt elfogadjuk, akkor bátran állíthatjuk, hogy az üveg megfagyott fény. Aki ránéz L. Szabó Erzsébet alkotásaira, a finoman irizáló tálakra, a csillogó ezüstfóliát magukba foglaló vázákra, annak kétsége sem lesz afelől, hogy valóban a ragyogó fény az, ami ilyen elegáns formában testet öltött. E fényből gyakran igen kevés jutott Erzsébetnek ifjúkorában, aki 1935-ben Budapesten született négygyermekes családban, és Üllőn nőtt fel, ahol esténként a petróleumlámpa pislákoló lángjánál rajzolta képeit, amikor még senki sem gondolta azt, hogy a benne égő akarat tüze idővel művésszé formálja.
Üvegművészeti tanulmányai Báthory Júliánál
Akarat és kitartás pedig igencsak kellett ahhoz, hogy ez megvalósulhasson az elmúlt évszázad világháború utáni nehéz éveiben. L. Szabó Erzsébet 1950-től a budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult, ahová csak a napi utazás két órát vett igénybe. Ráadásul a család szerény anyagi helyzete miatt az iskola után esténként még dolgoznia is kellett, így tudta aztán elvégezni 1953 és 1954 között az üvegszakot az üvegművészet forradalmárának számító Báthory Júliánál. 1955 óta, vagyis hetven esztendeje önálló iparművész. Tehetségének bizonyítékaként 1956-ban és 1959-ben is elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat és a Fiatal Iparművészek Kiállításának első díját (1957, 1975).
Metszett pohár és üvegfúvás
A folyamatos tanulás, önképzés és a kísérletezés időszaka következett ezután életében: 1957 és 1958 között a budapesti Magyar Iparművészeti Iskola díszítőfestő szakán a tehetségét elsők között felismerő Z. Gács György, illetve Miháltz Pál egyik legkiválóbb tanítványa lett. Itt készült az a metszett pohár, amelyre első műveként emlékezik, és amelyet a tanintézmény Csók István festőnek ajándékozott születésnapjára. Ezt követően 1963 és 1964 között a prágai Iparművészeti Főiskola Üvegtanszékén Prof. Josef Soukup és Prof. Stanislav Libenský oktatta. A fiatal művész, akinek alkotásait az igényesség, a szépségre való törekvés és az organikus harmónia jellemezte, 1961-ben elnyerte a Munkácsy-díjat.
L. Szabó Erzsébet pontosan tudja, hogy az üveg egy „őszinte” anyag, vagyis a megalkotott üvegtárgyon tökéletesen érzékelhető az alkotó szakmai felkészültsége, ízlése, technikája. Tisztában kell lenni az üveg tulajdonságaival, hogy megfelelő módon lehessen azt formálni, ahogyan a reakcióival is különböző fémsók és oxidok belekeverése esetén. A művész még az üvegfúvás nehéz műveletét is elsajátította (ami ritkaságnak számított nők esetében), így ennek lehetőségeit is alaposan megismerte. A technikai felkészültség és a tehetség találkozása révén a magyar üvegművészet megújításában is tevékeny szerepet vállalt.
Üvegtechnikai szabadalmak
Az 1950-es évekig az üveget mint művészeti tárgyat meglehetős érdektelenség övezte. Díszítése főként homokfúvással és csiszolással történt. L. Szabó Erzsébet az utóbbi technika egyik legkiválóbb művelőjévé vált: gyümölcsmintás kompótostáljai elnyerték a Fiatal Iparművészek kiállításának első díját, ő pedig úgy vélte, más módon is kellene díszíteni az anyagot – belülről. Két találmányát is szabadalmaztatta ezekben az években, melyek technikáit a mai napig használja üvegtárgyai díszítésénél. Az egyik a brokátüveg-technika, melynek során két üvegréteg közé kerül a díszítő üvegfonal, az üvegtextil és a színes anyagdarabok; a másik pedig az anyagában gyöngyözött üveg, amely apró légbuborékok dekorativitásának köszönheti látványosságát. 1980-ban jelent meg a Műszaki Könyvkiadó Vállalat Nívódíját és Az év legszebb könyve elismerést is elnyerő Kézi gyártású finomüvegek című kötete, melyben az alkotó ismerteti a különböző üvegfajták jellemzőit, valamint az egyedi és sorozatgyártó megmunkáló és díszítőtechnikákat.
Üvegtárgyak és szociális érzékenység
L. Szabó Erzsébet 1961 és 1962 között az Ajkai Üveggyár tervezőjeként dolgozott, 1965-ben pedig Dürenben (egykor Német Szövetségi Köztársaság) a Peill & Putzler Üveggyár meghívására hutaüvegek tervezésével és színes technológiai eljárásokkal kísérletezett. Egyedi tervezésű, de sorozatgyártásra tökéletesen alkalmas, egyszerű, tiszta formákat mutató üvegkészleteit, pohár- és kancsócsaládjait a Salgótarjáni Öblösüveggyárban és a Tokod-Üveggyárban készítették. Az alkotó kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy művei minden társadalmi réteghez eljussanak – vagyis az esztétikus és praktikus üvegtárgyak hozzáférhetőek legyenek minden művészetkedvelő számára. Ez a szociális érzékenység jellemzi mind a mai napig művészetét, mely a hatvanas évek végétől a jelentősebb köztéri megbízásai révén még szélesebb körben ismertté vált.
1969-ben a martonvásári Brunszvik-kastélyba tervezett ólomfoglalásos ablakokat és lámpákat, 1970-ben a moszkvai magyar nagykövetség fogadótermének ötvenhat négyzetméteres térelválasztó üvegfalát készítette el, 1983-ban pedig a szombathelyi városháza házasságkötő termének csillárjaiért és ólomüvegfoglalású üvegezéséért elnyerte a Művelődési Minisztérium Nívódíját. Számos vendéglátóhely díszüvegezése származik L. Szabó Erzsébettől, akinek munkáit megcsodálhattuk a budapesti Arany Hordó Vendéglőben (1975), a Dunapark Kávéházban (1976), a Volga Szállóban (1988) és a Kanizsa Étteremben (1993) is. Pécsett együtt dolgozott Martyn Ferenc festőművésszel – együttműködésük eredményét őrzik a Megyei Könyvtár, a házasságkötő terem és a Martyn Ferenc Múzeum üvegablakai (1985–1986).
Jellegzetes üveglámpák
L. Szabó Erzsébet lámpáiról is ismert volt – számos háztartásban találhatunk mind a mai napig tőle származó világítótesteket, melyek jellegzetes gömbformájuk és repesztett, savmaratott felületük miatt könnyen felismerhetők. Ezeket a művész az Iparművészeti Vállalaton keresztül értékesítette, és a Tokod-Üveggyárban állították elő formába fújással. Egyedi lámpamegrendelésként tőle származtak a budapesti Hotel Duna InterContinental (1975), a Margitszigeti Gyógyszálló (1975–1976), a Hotel Hilton (1976) és a Magyar Nemzeti Múzeum fogadótermének (1979) csillárjai és világítótestei is. A munkák nagyságát mutatja, hogy például csak az InterContinental szálló üvegcsillárjaihoz közel hatezer ólomkristályrudat kellett egyesével csiszolnia, maratnia. Munkássága elismeréseként 1985-ben Magyarország Érdemes Művésze lett.
„a hazai stúdióüveg kiemelkedő képviselője”
Üvegablaktervezés és restaurálás
A rendszerváltást követően megmutathatta, hogy az önálló üvegablaktervezés sem jelent gondot számára. Ehhez remek gyakorlatot biztosítottak számára az olyan történelmi üvegablakok restaurálásai, mint a Kernstok Károly által tervezett Hét vezér a debreceni megyeházán, a Zeneakadémia művészszobájának ablaka vagy a Róth Miksa által tervezett, Kálvin téri templom lépcsőházában lévő díszablakok. Ólomfoglalású, festett, színes üvegablakai megtalálhatók Gyöngyös, Szombathely, Mátraháza és Sirok templomaiban. Közülük is kiemelkedő jelentőségű a gödöllői premontrei templom tizennégy négyzetméteres, figurális díszítésű oldalablakainak tervezése és kivitelezése; Nagy Sándor festő tervrajza alapján a Magyarok hazára találnak elnevezésű főoltárablak megalkotása (1996); valamint az egri bazilika kereszthajójának két – Magyar szentek és boldogok, valamint a 2000 éves kereszténység című, huszonnégy négyzetméteres – üvegablaka, amelyeket lányával, Lévai Erzsébettel együtt készített, és amelyekért megkapta dr. Seregély István egri érsek aranyérmét. Vallásos tárgyú ábrázolásain érzékelhető az alkotó rendíthetetlen hite, melyet mi sem példáz jobban, mint hogy a Fasori Református Egyházközség templomának tagjaként az ott található ablakok egy részének magas színvonalú restaurálását ellenszolgáltatás nélkül vállalta.
Az üveg művésze – önálló tárlatok
L. Szabó Erzsébet a modern stúdióüveg egyik legfontosabb képviselőjének számít hazánkban, így az ötvenes évektől kezdve számos külföldi és hazai kiállításon szerepeltek munkái. Önálló bemutatkozására 1955-ben a budapesti Csók István Galériában került sor, ahol 1965-ben és 1976-ban is kiállított, de voltak tárlatai Egerben, Kecskeméten, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, illetve Üllőn is (1993), mely város díszpolgárává választotta. Külföldön Prágában (1967), Bécsben (1980) és Rómában (1984) kapott lehetőséget egyéni tárlata megrendezésére. 2005-ben rendezték meg életműkiállítását a budapesti Iparművészeti Múzeumban, melynek kapcsán megjelent az L. Szabó Erzsébet: Az üveg művésze című kötet is.
Az alkotó 90. születésnapja alkalmából idén Budapesten a BÁV Zrt. Aukciósháza mutatta be tárlatán az elmúlt 70 év munkáit. A kiállításra érkezők rácsodálkozhattak arra a szín-, forma- és technikai változatosságra, amely jellemzi L. Szabó Erzsébet művészetét. Csiszolt, savmaratott, homokfúvott, szálrátétes, repesztett, márványozott, üvegtextiles és gyöngyözött technikával készült alkotásai méltón reprezentálták technikai felkészültségét, kiváló esztétikai érzékét és modernitását.
L. Szabó Erzsébet a kortárs magyar üvegművészet kiemelkedő alakja, akinek munkássága hidat képez a hagyományos kézművesség és a modern képzőművészet között. Az üveg az ő megformálásában szimbolikus és spirituális dimenziókat is kap – fénye, színe, formája révén az emberi lélek mélyébe is betekintést nyújt.
Görbe Márk
művészettörténész, műtárgyszakértő
A cikkben szereplő üvegtárgyak L. Szabó Erzsébet rétegközi színezéssel vagy ezüstfóliával, illetve egyes esetekben irizáló felülettel díszített üvegművészeti alkotásai 2024-ből. A tárgyfotókat Slezák István készítette, az archív képeket L. Szabó Erzsébet bocsátotta rendelkezésünkre.
