Málik Irén kárpitművész jubileumi kiállítása 2025. május 8. és június 26. között a Csepel Galériában
Málik Irén 80. születésnapja alkalmából huszonnégy falikárpit és ezek mellett számos munkájának reprodukciója nyújt retrospektív képet az alkotó immár ötvenöt éves pályájáról. Művésztársam egyike volt azoknak, akik miatt a saját alkotói utamat is közösségi útként képzeltem el. A textilművész számára a szövet-alkotás olyan szöveg-alkotás, amelyben a szavak szövésének és ezáltal a gondolatok kifejezésének elsődleges alkotói nyelvezete a médiumok közötti párbeszéd hangján szólal meg.
Alapító tagja volt az immár harminc éve működő Magyar Kárpitművészek Egyesületének (MKE). A Kárpit határok nélkül (1995) című, negyvenhat művész közös alkotásának közgyűjteménybe kerülése felgyorsította azt a folyamatot, mely évek óta célként lebegett az alkotók előtt: a szakmának érdekképviseletet kell biztosítani. A nemzetközi színtéren is ezzel párhuzamosan alakultak meg a szakmai szervezetek (European Textile Network 1991 és 1993 között; az amerikai Advanced Textiles Association a kilencvenes évek elején bontakozott ki). Az MKE sokszínű szervezet, melyben eltérő alkotói nyelvek, motivációk, egyéniségek szövetkeztek egy szakma érdekében. Az együtt alkotás öröme, a hatások és elhatárolódások a közös művekben oldódtak fel és álltak össze egésszé. Az önálló kiállítások azonban mindig ráébresztenek arra, milyen nagyszerű és egyedi a másik alkotói világa mint védett saját univerzum és művészi teljesség.
Málik Irén világa míves, festői világ, de szoros rokonságot mutat a grafikusi alkotói módszer eszközeivel, kifinomult rajzi gesztusaival is. Képi nyelvezetében az organikus és a geometrikus szerves egységben jelenik meg tisztán, lényegre törő módon. Technikai megoldások tárházát sorakoztatják fel a munkái. A szövésmódok váltakoztatása, a fonalkeverések révén – a monokróm, szimultán kontraszttól a komplementer színek harsány festőiségéig – sokféle megoldást láthatunk a műveken, melyek egy gazdag, szimbolikus költői életút lenyomatai. Wehner Tibor szavaival: „[…]az idő hullámaiba süllyedő korok, az időtlenségbe merevedő emlékek igézetében alkotott munkák az életművet napjainkig meghatározzák”.
Több művében a szövés fraktúrája által az archaikus építészeti elemek sokféleségét láthatjuk az időtlenségbe transzformálva. A Nézőpont (1997) és a Kíváncsiság (2021) kárpitjain a kék ég távolából ideröppent kíváncsi énekesmadár körül látható négyzetes keret monokróm bordűrként, építményként szimbolizálja a bezártságot és a szabadság értékét. Az építészeti elemek, épületek feltűnésének ritmikussága, a kőbe zárt múlt lenyomatai és pillanatképpé varázsolt filozofikus üzenetei láthatók több művében. Az idő sodrásában (2022) az idő múlásával dacoló falak és a városrészlet geometrikus méltósága szinte Albert Camus-i világot idéz fel bennünk. Baljós csend. Embert nem látunk, a táj kietlen, a falak mégis őrzik az építő jelenlétet, ahogy a két kis rigó az életet. A Házak, falak (2024) közelebb hoz bennünket városi környezetünkhöz. Házsziluettjei zártak, de a falak mögött talán lüktet az élet. Ugyanilyen geometrikus és egyben filozofikus nyelvezetű az Ennyi volt (2023) című munka, ami lehet egy összegyűrt papírnak a háromdimenziós vizuális játéka, de egy megoldhatatlan folyamat valamely fázisának újrakezdését is jelezheti, ahogyan a kőbe zárt művön az íves lenyomat egy hajdani élet szépségét idézi. Különösen szuggesztív és érzékeny az akár rézmetszetek tónusgazdagságára és vonalbőségére emlékeztető szövésnyelv használata a Szárnyalás (2018) című munkában. Az elrugaszkodás és a szárnyalás gesztusai fedik és rejtik el a felszálló vízimadarat, és szinte angyallénnyé lényegítik át.
Térvarázslat a Szindbád (2019) című mű, mely csillagteli, kozmikus térbe foglalt gömb alján, a magasság és mélység egyszerre felfoghatatlan dimenziójában idézi meg az örök vándort. A falikárpit a Pelso kiállítás felhívására készült, amely a „Navigare necesse est…” („Hajózni kell…”) jelmondat gazdag jelentésmezőit és asszociációit aktiválja a nézőben. Tudatunk mélyén így megidéződik Krúdy Szindbádja, a nyughatatlan hajós.
A művek szimbolikus tartalmakkal és a látvány mögött lappangó rejtett valóság hangulatának megidézésével reflektálnak az apokalipszis és a globális fenntarthatóság témakörére. Málik Irén művészete két különböző típusú alkotói munkásságra épül: az autonóm alkotói és az ipari textiltervezői minőségre, melyet professzionálisan végzett éveken át. Két olyan megközelítés szakmai megoldásainak sokszínűségét alkalmazza falikárpitjain, melyek egymást inspirálva épültek évtizedeken át, és melyek letisztult formai világa a kárpitművész sajátos életútjának lenyomataként jelenik meg a kiállításon.
Balogh Edit
kárpitművész
Főcím kép:
Szindbád; szövött fali textil; pamut, gyapjú, műszál, len; 123×132 cm; 2019 (Fotó: Neumann Ildikó)
Fotók:
- Gubbio; szövött fali textil; pamut, gyapjú; 140×170 cm; 1974 (Fotó: Neumann Ildikó)
- A Kapu; szövött fali textil; pamut, gyapjú, műszál; 120×170 cm; 2026 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Ennyi volt!; szövött fali textil; pamut, gyapjú, műszál; 123×135 cm; 2023 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Apokalipszis; szövött fali textil; pamut, gyapjú, len; 145×170 cm; 2016 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Sorsok; szövött fali textil; pamut, gyapjú, len; 106×127 cm; 2007 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Időtlenség; szövött fali textil; pamut, gyapjú, len; 120×130 cm; 2009 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Szárnyalás; szövött fali textil; pamut, len; 115×135 cm; 2018 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Első ezredforduló; szövött fali textil; len, pamut; 170×120 cm; 2000 (Fotó: Neumann Ildikó)
- Vége!!!; szövött fali textil; gyapjú, pamut; 45×35 cm; 2008 (Fotó: Málik Irén)
