Szávoszt Katalin keramikusművész Derűs világ nyájas lakókkal című kiállítása 2025. május 27. és június 30. között az Óbudai Társaskör Pincegalériájában
A forma meghatározza a teret, amelyben létezik. A körbejárható plasztikák átalakítják az őket befogadó környezetet. Ezáltal az alkotó, amikor plasztikus művet készít, egyben teret is teremt. Szávoszt Katalin sem pusztán formában, hanem elsősorban térrendekben gondolkozik. A művész a mű és a néző relációi szerint változó, mégis a szobor/plasztika által meghatározott téri viszonylatokat alakít kompozícióival. Minden munkájában a tér foglalkoztatja, legyenek azok akár kerámiák, akár rajzok.
Kerámiaépületek, zászlók és kapuk
Szávoszt Katalin térbeli alkotásainak főszereplői épületek, zászlók és kapuk voltak az utóbbi évtizedben. Ezek a munkák több ponton is szoros összefüggésben állnak a művészettel, a művészettörténettel. Annak nemcsak tárgyai, hanem alanyai és szimbolikus jelentést hordozó, autentikus kifejezőeszközei, és természetesen részei is.
„statikai experimentumok, játékos téri szerkezetek”
Legutóbb (2023-ban és 2024-ben) készült kerámiái ezeknek az építményeknek a leszármazottai. Statikai experimentumok, építészeti elemekből létrehozott, játékos téri szerkezetek. Nincs meghatározott funkciójuk, így metaforikus értelmezési lehetőségeik felerősödnek. Az egymással különböző relációba állított, oszlopszerű tárgyak túlmutatnak egyszerű egyensúlykísérleteken, emberi viszonyrendszereket is modelleznek.
A kapu nagyobb méretű bejáratot (és természetesen egyben kijáratot) jelölő szó: a kint és bent közötti nyílás, amin keresztül átjuthatunk, átkelhetünk két térrész, két közeg vagy akár két állapot között. Elválaszt és egyben összeköt.
Transzcendens kerámiaművek
Általánosabb értelemben a műalkotások is ilyen kapuk, amelyeken keresztül mindennapjainkból a művészet végtelen világába léphetünk. Mindezeken túl Szávoszt Katalin kapui összeköttetést jelentenek a transzcendens felé is. A transzcendencia (a szó a latin transcendo igéből származik, jelentése átlép, átkel) egy másik valóságot, illetve „természetfölötti” létezést jelöl. Ez a kapcsolat arra utal, amire a művészet is ösztönöz valamennyi alkotásával: megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait.
Szávoszt Katalin először meditatív daraboknak szánta építményeit, ebből született a kapusorozat. Később egy nagy New York-i utazás, illetve az itthoni „városélmény” hatására épületek, házak keletkeztek. Ezzel kezdetét vette egy új valóság ki-, fel-, illetve megépítése.
Épített kerámiák
Akárcsak a kapuk, a házak is épített kerámiák, azaz úgy készülnek, mint az eredeti architekturális megfelelőik. Belül üreges téglákból soronként épülnek, ahogy a házfalak. A művész építésükkor puha, vizes agyaggal dolgozik, ami könnyen formálható, de szilárdan meg is áll. Az épített kerámiák mérete 20 és 200 cm között van. A téglák belül üregesek, hiszen Szávoszt Katalin igyekszik minél vékonyabb falvastagsággal, belső merevítésekkel feltenni őket, hogy minél könnyebbek legyenek a plasztikák. Ennek részint praktikus oka is van: hogy maga is elbírja, egyedül is tudja mozgatni őket. Komoly építészeti rendszer tartja össze ezeket az építményeket. A kisebb és nagyobb darabok statikáját biztosító belső konstrukciók kivitelezése is elegáns. A szerkezetük mentén végigfutó perforáció fokozza az esztétikai hatást.
Grafikák, tusrajzok, finom vonalak
Építményeivel, kerámiaobjektjeivel egy személyes univerzumot alkot, amelyet be is népesít maga teremtette kontúrfigurákkal, „szellemlényekkel”. Ezek a „városlakók” tollrajzai által kelnek életre. Hiszen Szávoszt Katalin nemcsak szobrász, keramikus, a tér építésze, de egyben festő és grafikus alkat is. A porcelánfestés korszaka után, 2004-ben kezdett finom vonalvezetésű tusrajzokat készíteni. A toll hegyéből lendületesen áradtak, bújtak, gomolyogtak elő az érzékeny vonalrajzok. Már-már írásfolyamként, betűláncolatok folytonosságát idézve népesítették be az emberi ruhákba, sokszor báli öltözetekbe bújtatott állatfigurák a fehér lapokat.
A rajz szabadsága
Négy éven keresztül csak rajzolt. Felszabadultan, minden kötöttségtől mentesen, hiszen a porcelán felülete lehatárolja a díszítőminták területét, határokat szabva a motívumoknak mind mennyiségben, mind fizikai térben. A rajzokon viszont az egész papírfelszínt elborító figurákkal, indaszerűen kanyargó, burjánzó virág- és növénymintákkal, állatalakokkal, mesebeli, mitológiai lényekkel és tájakkal szinte határtalanul vehette birtokba a maga teremtette világot és teret. Mintha egyszerre csak szabadjára engedte volna az eddig benne lakozó lényeket. Zsiráf dámák, nyúl és róka hölgyek, oroszlán és kos urak. Meseszerű, de egyben groteszk világ, amely olykor Orwell Állatfarmjának szarkazmusát is eszünkbe juttatja.
Groteszk, meseszerű állatfigurák
A tussal készült tollrajzok némelyikét színes ceruzával pasztelles árnyalatokba öltöztette. De a vonal főszerepe továbbra is megmaradt, amely finom szálként rajzolja körül az alakokat, motívumokat, és mint egy csipke vagy jégvirág szövi be az egész képfelületet. A halvány színek tovább fokozzák a történetek narratív jellegét, a képek meseszerű világgá változnak. Az emberi ruhákba öltöztetett, emberi viselkedésmintákat utánzó, jelképező állatfigurák ugyanakkor mégis saját karakterjegyeiket viselik, valamint ezek az alapvetően játékos rajzok a megjelenített állatok szimbolikus tulajdonságait is hangsúlyozzák.
„személyes univerzumát »szellemlények« népesítik be”
Madár-metaforák
Általánosságban a madarak az égbe emelkedést, a menny és a föld közötti kapcsolattartást, az istenekkel folytatott kommunikációt, a transzcendenciát, a lelket és a szellemet szimbolizálják. Ezeken a rajzokon különféle madárfajok, gólyák, libák, struccok, kakukk- és ragadozó madarak is felbukkannak. Nemcsak báli ruhába öltöztetett madarak, de olykor egy adott képen természetes tollazatukban pompázva vagy éppen szabadon szárnyalva is megjelennek ugyanazok a madárfajok. Az Alfons Mucha plakátjaira emlékeztető, szecessziós burjánzású, finom színezésű ornamentikus közegből bontakoznak ki a dekoratív szépségű nőalakok, madarak, sárkányok, mesebeli alakok, mitológiai lények. Ez utóbbiak közül a szárnyas Niké figurája önálló szereplőként is megjelenik. A repülés, a szárnyalás nemcsak a szabadság, de a művészi képzelet egyik szimbóluma is. Így nemcsak a Niké-ábrázolás, hanem az összes légiesen áramló, hömpölygő sodrású rajz a szárnyaló alkotói fantázia szinonimája. A vonalrajzokon szereplő madarak közül néhány átröppent a Lobogás kerámiasorozat egyes darabjaira is. A kerámiaobjektek felületén megjelenő, könnyednek ható festés készüléséhez viszont éppen a tollrajzok által juthatunk kicsit közelebb.
A Lobogás-sorozat, kerámiaobjektek
A rajzokon a vonalkompozíciók úgy lobognak a művész inspiratív gondolatainak sodrásában, akár a zászlók a szélben. A Lobogás-kerámiák a szilárd anyag által zászlók (lobogók) lobogásának kimerevített pillanatait ragadják meg.
A zászló egy meghatározott színezésű, mintájú vászondarab, amelynek eredetileg katonai rendeltetése volt, és az egyes csapatok megkülönböztetésére szolgált. Ebből vált az együvé tartozás, a bajtársiasság, a közösségi szellem szimbólumává, a közös cél, küldetés érdekében való összefogás jelképévé. Ennél egyértelműbben és szebben nem lehetne Szávoszt Katalin zászlóinak jelentését sem leírni. A Lobogás-sorozat elemeinek felületén Szávoszt Katalin finom festményeken mutatja be nekünk azt az inspiratív művészeti közösséget, amelynek tagjaival együvé tartozik, akikkel közösséget vállal.
Festett kerámiazászlók
Művészeti idézetek, minták és ornamentumok lobognak a kerámiazászlók mindkét oldalán. A két oldal között van némi eltérés, de egy-egy zászló azonos szellemiséget idéz meg, közvetít. Szávoszt Katalin csapatának tagjai többek között Paul Klee, Joan Miró, Vaszilij Kandinszkij, Keith Haring. De megjelennek olyan általánosabb érvényű vizuális jelek is, mint a kalotaszegi, a keresztszemes vagy a szűrhímzés motívumai, más darabokon a japán festészet vagy a magyar népművészet virágos díszítőelemei borítják be a felületet.
Műfaji határokon túl
Az említett festők, művészeti elődök éppúgy részei Szávoszt Katalin mindennapi életének, mint a családtagjai. Vagy talán bizonyos szempontból még kicsit szorosabb is ez a kötelék. Lobogó zászlóin való megidézésük kiemeli őket a hétköznapokból, mintegy ünnepi alkalmat teremtve önmaga és a kiállításlátogatók számára is. Ezek a festett kerámiazászlók meditatív közegben születnek, ahogy befogadásukhoz is elmélyült szemlélődés szükséges. Emelkedett köznapiság ez vagy hétköznapi ünnep. Együtt lehetnek mind, az ihlető forrást adó művészek és ornamensek, a festővé átlényegülő keramikus-szobrász Szávoszt Katalin, és velük lehetünk mi, nézők is.
„emelkedett köznapiság, hétköznapi ünnep”
Ezek a művek határátlépések is. Ahogy már utaltam rá, alapvetően a mindennapokból a művészet világába léphetünk át általuk, akárcsak a már említett kapukon keresztül. Ezentúl a múlt és a jelen közötti határokat éppúgy eltörlik, mint a képző- és iparművészet napjainkra már jócskán megkopott és túlhaladott elválasztóvonalát, illetve ezen belül ledöntik az egyes művészeti ágak – kerámia, grafika, festészet, szobrászat – között felhúzott (valós vagy vélt) falakat is.
Szávoszt Katalin plasztikái (kapuk, házak, zászlók) és rajzai alapvetően téri viszonyokat modelleznek. Helyi értéket jelölnek, helyzetbe hoznak, teret teremtenek. Létrehoz általuk egy kreativitásunk és fantáziánk szerint tetszőlegesen megélhető saját univerzumot. Zord időkben is derűs világot teremt nekünk, nyájas lakókkal.
Szeifert Judit
művészettörténész
Főcím kép:
Város (részlet); festett, épített kerámia; Kecskeméti Katona József Múzeum – Cifrapalota tulajdona; 130×75×180 cm; 2013 (Fotó: Berényi Zsuzsa és Gáspár Tamás)
