Kósa Zoltán színpadterveiről

„A nézőtér elsötétül, megszólal a mélyhangú gong, széttárul a függöny. A csodálkozás moraja fut végig a közönség sorain és egyszerre csak tapsra verődnek össze a tenyerek. Mintha mesebeli csodák, vagy színes álmok váltak volna valóra, olyan káprázatosan szép a színpad. A felvonásközi szünetekben közbeszéd tárgya a kiállítás és másnap az újságok bírálataiban külön elismerés jut a csodák mesterének, a színpadtervezőnek”.¹

A színpadtervezés műfaja a színház, a képzőművészetek és az építészet határterülete, amely együtt él a darabbal és a benne mozgó színészekkel. A századfordulótól a színház komoly átalakuláson ment keresztül, és a két világháború közötti időszakban a szcenika került fókuszba mint a rendező egyik legfőbb eszköze. A tarka színpadképek és csillogó kosztümök élénkségét az ekkor készült kevés fekete-fehér színpadfotó nem tudja visszaadni, de a fennmaradt jelmez- és díszlettervek sejtetnek valamennyit a tovatűnő műfaj hangulataiból és színgazdagságából.

„…Kósa Zoltán hagyatéka közel 140 darab színpadterv…”

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (továbbiakban: MÉM MDK) Múzeumi Osztályán közel 140 darab színpadterv található Kósa Zoltán (1902–1978) építész hagyatékában. Kósa pályakezdőként az 1920-as években több fővárosi magánszínháznak tervezett díszleteket: a kabarékat bemutató Terézkörúti Színpadnak², a Royal Orfeum³ varietészínháznak, a leginkább operetteket felvonultató Városi Színháznak⁴, a Magyar Színháznak⁵ és a Bárdos Artur által felvirágoztatott Belvárosi Színháznak⁶. Emellett néhány éves berlini tartózkodása alatt is dolgozott színpadtervezőként. A szóban forgó tervek a fővárosi magánszínházak világának kis szeletét tárják elénk.⁷

Felgördül a függöny – Egy pályakezdő építész a színfalak mögött

Kósa Zoltán pályaképét érdemes felvázolni, ugyanis ez a rendkívül hosszú és színes életmű a hazai építészettörténeti kánonból szinte teljesen hiányzik.⁸ Elsőre megvizsgálva az életművet úgy tűnik, hogy Kósa – sok más fiatal építészhez hasonlóan – az 1920-as években nagyobb léptékű megbízások hiányában fordult az olyan műfajok felé, mint a reklámgrafika és a színpadtervezés. A sorok között olvasva azonban kiderül, hogy számára nem a színpadtervezés, hanem maga az építészeti tervezés lehetett kezdetben kényszerpálya.

„Színpadtervezői tevékenysége az 1920-as éveken vonul végig és 1930 körül ér véget…”

Kósa (Stern) Zoltán 1902-ben született Budapesten, zsidó családba. Apja Stern Miksa szobrász, bútorasztalos, anyja Granitz Emilia. Önéletrajzából és a rendelkezésre álló dokumentumokból is kitűnik, hogy a fiatal Kósa eredetileg (is) színházi karriert képzelt el magának. Ennek szeretetét Bécsben nevelkedett édesanyjától örökölte, akivel minden évben megnézték az akkor Berlinben működő Max Reinhardt (1873–1943)⁹ bécsi vendégelőadásait. Gimnáziumi évei alatt szavalóesteken szerepelt az Uránia Színházban a Barcsay utcai Gimnázium színjátszó társaságának tagjaként. Ne becsüljük alá osztályfőnöke szerepét sem: Laczkó Géza (1884–1953) író, lapszerkesztő és színikritikus a Nyugat első nemzedékéhez tartozott. 1923-ban Kósa A sárga kabát (zeneszerző: Lehár Ferenc)¹⁰ című előadásában vett részt statisztaként a Király Színházban. Édesapja kívánságára végül a Királyi József Műegyetemre iratkozott be, építészmérnöki diplomáját 1925-ben szerezte. Az ezt követő időszakban a Tanácsköztársaság alatt vállalt szerepe miatt komolyabb munkákhoz nem jutott, s színpadtervezéssel kezdett foglalkozni. Emellett a főként modern bérházak tervezésével foglalkozó Hofstätter Béla irodájában dolgozott.

Színpadtervezői tevékenysége az 1920-as éveken vonul végig és 1930 körül ér véget Berlinből történő hazatérése után. A díszlettervezés mellett az 1924 körüli években a színházakkal, mozikkal foglalkozó Ma Este folyóirat tudósítója volt. A hagyatékban fennmaradt Színház, színpad című kézirata, amelyben a hazai színházi építészetről, korszerű színpadtervezési megközelítésről ír. A korszakban egy tengelyszínpad szabadalma is volt, amely azonban a feledés homályába merült. A MÉM MDK-ban őrzött tervek keletkezésének körülményeiről levelezés és egyéb dokumentumok hiányában nagyon keveset lehet tudni.

Hogyan készül a színpadterv?

Hogyan zajlott a díszletek tervezése és kivitelezése a magánszínházakban? Erről Pán József, Kósa díszlet- és jelmeztervező kollégája írt a Színházi Életben: „Mikor a tervező a lapokból értesül, hogy a szóbanforgó darab premierje 3 nap múlva lesz, elhatározza, hogy most már komolyan nekilát a munkának […], villamos szakaszjegy tiszta oldalára rajzolni kezd. Természetesen ilyen kis papírra csak a kabarék kis színpadára készítendő díszleteket lehet tervezni, nagy színházak díszleteit átszállójegyre szokta felskiccelni.”¹¹

Pán leírása természetesen túloz, de azért van némi igazságtartalma: a Kósa-színpadtervek egy része a Gut és Gergely mérnökiroda¹² fejléces levelezőlapjára készült. A díszlettervek széles skálát fednek le: az egyszerű, jelzésszerű díszletektől kezdve a díszes szalonokat mutató háttereken át a keleties színpadképekig. De ne feledkezzünk meg a festett háttérről sem, amelyeket az építész vázlatai alapján az adott a színház díszletfestője kivitelezett.

Az egyes képek technikájukban is különböznek egymástól: elnagyolt expresszionista szénrajzok mellett vannak laza ecsetkezeléssel készített, színes akvarellek és egy-egy barokk enteriőrt, középkori templomot vagy más helyszínt aprólékosan mutató képek is. Ebből a változatosságból az szűrhető le, hogy mindig az adott darabhoz igazodva készítette ezeket.
A 20. század elején kialakuló modern díszlettervezés nem kívánta a festészet eszközeivel a háromdimenzióság illúzióját kelteni: valódi tereket hoztak létre, vagy vállalták a jelzésszerűséget, az absztrakciót. A színpad térbeliségének hangsúlyozásával viszont a drámai elemek tárháza is kibővült. Különböző technikai újítások jelentek meg a statikus színpad helyett: előadással együtt mozgó színpadok, forgó- és tolószínpadok. A dinamikusságot főként a változó világítással, majd vetítéssel hozták létre. A színpadi művészet nagy újítása volt az elektromos színpadi világítás, amely a budapesti Nemzeti Színházban 1882-ben jelent meg. Az egyre korszerűbb világítástechnika a művészi kifejezés új távlatait nyitotta meg. Kósa egész életpályáján élénken érdeklődött a korszerű világítási megoldások iránt, amely korai színpadtervezői korszakában gyökerezhetett.
A modern színpad egyik kedvelt eszköze volt a lépcső, amely a legváltozatosabb üzeneteket hordozhatja. Kósa több tanulmányrajzot is készített lépcsőkről, egyik legkésőbbre datált rajza a legérdekesebb: a felirat alapján Ernst Toller Hoppla, wir leben! című darabjához készült.

Ezzel a darabbal nyitotta meg Erwin Piscator (1893–1966)¹³ német rendező saját berlini színházát, a Theater am Nollendorfplatzot 1927-ben, amely a színpadfejlődés szempontjából is mérföldkőnek számított. A színpadon szimultán zajlottak a cselekmények, a háttérben vászonra vetített képek és filmrészletek jelentek meg. Piscator az egyik színt úgy jelenítette meg, hogy egyszerre hat jelenet látható. Hasonló megoldást mutat Kósa szénrajza is: a hotelt íves lépcsők osztják kisebb színekre. Nem tudjuk, hogy mihez készült a rajz, elképzelhető, hogy Piscator megoldását gondolta tovább az építész, de nem konkrét előadáshoz.

Betiltott daraboktól a kabarékig

„Az a játékos gondolat, hogy a minden társadalmi korlátot ledöntő erotika valóságos körtáncokba fűzi a férfiakat és nőket anélkül, hogy egyik láncszem tudná, hogy a vele összekapcsolódó másik kivel, micsoda harmadikkal fűződik tovább össze — nemes, művészi eszközökkel, annyi isteni humorral van megalkotva, hogy az egymásba fűződő kis jelenetek egy nagyszerű bohózat lüktetésével ragadnak előre.”¹⁴

Bécs és Berlin után Budapesten is borzolta a kedélyeket Schnitzler Körbe-körbe című drámájának színpadra vitele – legalábbis ennek megkísérlése. Arthur Schnitzler (1862–1931) lélektani és idegorvosi tanulmányokat is folytató osztrák orvos, gégegyógyász regények és drámák írásával is foglalkozott. Legbotrányosabb drámája a Körbe-körbe (Reigen) volt, amelyet a Belvárosi Színház tűzött műsorára 1926-ban¹⁵. Valójában már 1922-ben, az Erzsébetvárosi Kör Dohány utcai helyiségében egy férfiestélyen is tervezték a bemutatót, de végül nem került rá sor. A darabot Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház vezetője rendezte, Pán József terveiből tíz díszlet készült, köztük „hallatlan költséggel felépítettek egy szívalakú színpadot, amelyet erotikus motívumokkal díszítettek.”¹⁶ Az újabb bemutatót 1926 márciusára tűzték ki a Belvárosi Színházban. Az előadást és az elkészült díszleteket csupán egy maroknyi ember láthatta, a főváros ugyanis még a premier előtt megtiltotta a közerkölcsökbe ütközőnek minősített darab bemutatását.

A darabhoz három lapon összesen négy szín rajza található a hagyatékban 1924-es datálással. A kényesnek mondható jeleneteket gyors képváltozásokkal, jelzésszerű díszletekkel, zenei aláfestésekkel és valószínűleg kevés világítással igyekeztek tompítani, amelyek Kósa rajzain is jól kivehetők. Érdekes, hogy ahogy haladunk előre a cselekményben, a szűkre vett függöny egyre kijjebb húzódik, egyre több látszik a színpadból.

Egyetlen olyan darabról tudunk, ahol a színpadtervek és a sajtóban megjelent fotók is rendelkezésre állnak, ez pedig a William Somerset Maugham regényéből készült Eső volt, amelyet a Magyar Színházban mutattak be 1925-ben. A Színházi Élet külön cikket szentelt a darab szcenikai és rendezési műhelyének. Ebből kiderül, hogy a darab alaphangulatát adó trópusi eső jelenetezése volt a legtrükkösebb megoldás: ezt vetített felhőkön keresztül oldották meg. A rendező, Vajda László meg is határozta előképeit, többek között Paul Gaugin Noa Noa című tahiti naplóját.

Budapest egyik legnagyobb varietészínpada, a Zerkovitz Béla vezette Royal Orfeum nagyszabású revüket mutatott be olyan külföldi hírességekkel, mint Nina Payne és Josephine Baker. Zerkovitz a korszak slágergyárosának számított, Kósa pedig többször is készített operettjeihez színpadképeket.¹⁸
1926-ban mutatták be a Csókos asszony című operettet a Városi Színházban. Kósa három díszletet készített az egyes Budapesti helyszínekhez: egy virágos díszben pompázó józsefvárosi udvart, egy Bajza utcai kis palotát és a május elsejei Wampetics vendéglőt.¹⁹

A festett részeket Baumöhl Artur, a színház díszletfestője készítette, a jelmezeket pedig Pán József tervezte, akivel több közös munkát is jegyeztek.
Josephine Baker, a korszak ünnepelt előadóművésze 1928-as turnéja során Budapestre is ellátogatott²⁰, és Kósa díszletei között lépett színpadra a Royal Orfeumban. Baker számára egy íves emelvényt készítettek, amely mellett egy nagy lampiont lógattak be. Ennek az egy színnek több variánsa látható a fennmaradt öt terven, amelyekről sajnos nem tudjuk, melyik valósult meg.

A távoli országok egzotikuma nem csupán a korszak színpadain és a mulatókban, de az építészetben és az iparművészetben is visszaköszönt mint az ekkor felvirágzó art deco fontos motívuma. Keleties színpadképek Kósa hagyatékában is szép számmal akadnak, azonban a legtöbb nem beazonosítható. Egy sorozat sivatagi alkonyatot mutat színes sátorral, pálmafákkal. Ez talán Nina Payne vagy Josephine Baker műsorához készülhetett, mindkét előadóművész épített ugyanis a kelet misztikumára és egzotikumára.
Több olyan díszletterv található a hagyatékban, amelyek datáltak vagy a darab címe is szerepel rajtuk, mégsem tudjuk, hová készültek: ilyen a Jedermann misztériumjátékhoz készült két szénrajz; öt színpadkép a Hamlethez; két jelmezterv az Antigonéhoz; Georg Büchner Danton halála című darabjához készült tervek; egy 1924-es akvarell pedig Az ember tragédiája XIII. színét ábrázolja. Madách drámáját 1926-ban a Városi Színház mutatta be, de ennek díszleteit Baja Benedek tervezte. Három változat is van Molnár Ferenc Liliom című darabjának első jelenetéhez, amely a Városligetet ábrázolja alkonyatkor.

A pesti magánszínházak kedvelt és sajátos műfaja volt a kabaré, amely itthon eltért nyugati (német és francia) elődeitől, különlegességét a színpad és a nézőtér összjátéka adta.²¹ A Nagy Endre és Salamon Béla vezetése alatt álló, főként kabaréműsorokat adó Terézkörúti Színpad Nagy Endre²² 1928 tavaszán bemutatott kabaréműsorának erejéig foglalkoztatta Kósát, a színpadképek viszont nem azonosíthatók.

A nagy váltás: Berlin

Kósa pályáján az 1920-as években a fő hangsúly a színpadtervezésen maradt, majd az évtized végén Németországba utazott. Az 1928-1929-es tanévben a berlin-charlottenburgi műegyetem tanársegédje volt Hans Poelzig (1869–1936)²³ mellett. Visszaemlékezései szerint ebben az időszakban a Theater am Schiffbauerdamm számára is tervezett díszleteket²⁴, amelyekről azonban nem maradtak fenn beazonosítható tervek.

„A II. világháború után részt vett Budapest újjáépítésében.”

Keveset tudunk erről az időszakról, de Poelzig és a berlini levegő nagy hatással lehetett Kósára, aki az ekkor már Dessauban működő Bauhaus körével is kapcsolatba került. 1930 körül Budapestre hazaérkezvén ennek hatására komolyan elkezdett a korszerű lakhatás problémájával foglalkozni. Ezzel zárult le színpadtervezői pályája is, és helyébe a korszerű, modern építészetért kifejtett tervezői és szakírói munka lépett, amely egész későbbi pályáját meghatározta. Bekapcsolódott a CIAM magyar csoportjának²⁵ mozgalmába, és építészeti szakírói tevékenysége is ekkor kezdődött: a Tér és Forma folyóiratban publikált és éveken keresztül a Népszerű Tudományos és Technikai Naplóban (a Pesti Napló külön mellékletében) jegyezte az Építésznotesz rovatot, amelyben a modern építészet és várostervezés problémáiról írt. A cikkek témaválasztásából kiderül, hogy a kávézók, mulatók, színházak kiképzése is kedvelt témája volt. 1931-ben Bierbauer Virgillel közösen tervezték a „Korszerű családi ház” kiállítást a budapesti lakberendezési vásáron az Iparcsarnokban. Első önálló munkája az 1932-ben átadott Décsi mozi átalakítása volt.²⁶
Számos modern bérházat és villát tervezett a harmincas években Újlipótvárosba és Budára is. Az 1935-ben épült, Hegedűs Gyula (akkor Csáky) utca 20/a alatti ház egyik lakásának berendezése is az ő nevéhez fűződik. Széher úti (1934), Virányos úti (1935) és Kútvölgyi úti (1936) villái Fischer József vagy Molnár Farkas egykorú modern házainak sorába illeszkednek. A lakóházak mellett a mulatók, mozik is külön kört képeznek életművében, akárcsak a kiállítási pavilonok és kiállításrendezési feladatok.
A II. világháború után részt vett Budapest újjáépítésében. 1949-től, annak megalakulásától a BUVÁTI munkatársa, műteremvezetője volt 1972-es nyugdíjazásáig. Az itt eltöltött közel 25 év alatt számos lakóház és lakótelep tervezésében vett részt (pl. OTP lakóház és irodaház, Hűvösvölgyi út, 1977), az időszak egyik legfontosabb munkája a Gellért szálló rekonstrukciója volt. Nyugdíjazása után szakírói tevékenysége lépett előtérbe, több építészeti szakkönyve is megjelent.²⁷

Az imént felvázolt pályakép adalékul szolgál mind a színháztörténet, mind az építészettörténet számára a két világháború közötti időszakra vonatkozóan. A színházak változó viszonyainak és hangsúlyeltolódásainak érzékeltetése mellett egy olyan attitűd körvonalazódik Kósáról, amely későbbi pályáján is megfigyelhető: a kutató, szemlélődő és egyben mindig megújulni képes tervezői hozzáállás. Nehéz megítélni, hogy a körülbelül öt évnyi díszlettervezői működés milyen hatással lehetett a későbbiekben Kósára, mivel az évtized végén egy annál sokkal erőteljesebb impulzus érte őt.
Az építész a tökéletes pillanatban érkezett Berlinbe: láthatta az ekkor épülő Babylon mozit és az éppen felépült stuttgarti Weissenhof-telep²⁸ modern házait, sőt Piscator színházát is. Mégsem a pezsgő berlini színházi világ ragadta meg leginkább, hanem a Bauhaus szellemisége. Hazaérkezésekor már Budapesten is kezdi megvetni a lábát a modern építészet, amelynek egyik fontos alakja és szószólója lesz élete végéig.

Magyaróvári Fanni Izabella
muzeológus, művészettörténész
Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ

Felhasznált irodalom:

Arnold Aronson, Arnold: The Routledge Companion to Scenography. 2018.
Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest. 2022.
Arthur Schnitzler, Arthur: Körbe-körbe – Kornis Mihály: Körmagyar. Napra-Forgó, Budapest, 1990.
Bárdos Artur: Játék a függöny mögött. Budapest, 1942.
Gajdó Tamás (szerk): A modern színpad – rendezői törekvések a 20. század elején Magyarországon. Országos Színháztörténeti Múzeum, Budapest, 2014.
Gajdó Tamás (szerk): Magyar színháztörténet III. 1920-1949.
Kósa Zoltán: Színház, színpad. Kézirat. MÉM MDK Múzeumi Osztály
Prékopa Ágnes (szerk.): Jaschik Álmos – A művész és pedagógus. Noran kiadó 2002.

Jegyzetek:

1. A színpad varázslói. Pesti Hírlap Vasárnapja 1935. szeptember 15. 35.
2. A színház 1923 és 1938 között működött a Teréz krt. 47. alatt.
   3 Az egykori Royal Orfeum a mai Madách Színház helyén, az Erzsébet krt. 31. alatt 1908–1933 között működött.
   4 A színházat a mai II. János Pál pápa téren nyitották meg 1911-ben Népopera néven, 1917-től Városi Színházra változtatták a nevét. Ma itt működik az Erkel Színház.
3. 1897-ben nyitották meg a Hevesi Sándor téren. Az épületet többször átalakították, ma itt működik a Pesti Magyar Színház.
4. A Belvárosi Színház 1917-ben nyílt meg a mai Petőfi Sándor utcában, Bárdos Artur vezetésével. Ma a Katona József Színház működik az épületben.
5. Köszönettel tartozom Hadi Barbarának, Gajdó Tamásnak és Csadi Zoltánnak a cikk megírásában nyújtott segítségükért.
6. Az építészről 2016-ban nyílt kiállítás a FUGA-ban a HAP Galéria szervezésében.
7. Max Reinhardt osztrák-amerikai színész és rendező 1933-ig több színházat is vezetett Németországban és Ausztriában. Rendezői munkáiban kiemelt szerepet szánt a színpadképnek és az akusztikának. A modern értelemben vett rendezői színház egyik kulcsfigurája volt. Később az USA-ban telepedett le, és filmrendezőként dolgozott.
8. A bukott darabot később Lehár átdolgozta, így született meg A mosoly országa.
9. Pán József: Így tervezek én… Színházi Élet 1928. április 22. 36.
10. Gut Árpád és Gergely Jenő irodája a korszak egyik nagy vasbetontervező cége volt.
11. Erwin Piscator az avantgárd politikai színház egyik első képviselője, nagyhatású rendező volt. 1920–1931 között Berlinben, majd a Szovjetunióban, Párizsban és New Yorkban működött. Az 1920-as évekbeli berlini működése alatt számos újítást vezetett be a színpadon: vetített képeket és feliratokat, mozgójárdát, gömbszínpadot is használt. 1927-ben megnyitott színházának (Piscatorbühne) tervét a Bauhaus iskola vezéralakja, Walter Gropius (és a magyar Sebők István) készítette, ami nem valósult meg.
12. Körbe-körbe (Reigen) a Belvárosi Színházban. Az Ujság 1926. március 21. 16.
13. Budapesten 1912-ben a Kövessy-színpadon mutatták be először, és a kevés érdeklődő ellenére végül betiltották.
14. Egy ál-díszletmunkás töredelmes vallomása a „Reigen” ügyben. Pesti Hírlap 1922. február 9. 7.
15. Vajda László: Az Eső szcenikai és rendezési műhelyének titkai. Színházi Élet 1925. október 18. 18.
16. Csókos asszony (1926), Paganini (1926), Muzsikus Ferkó (Budai Színkör, 1926), Zsiványkirály (Royal Orfeum, 1926), Loyal – összeállítás a Royal Orfeumban (1927), Balról a harmadik (revü-operett, Royal Orfeum, 1927)
17. 8 Órai Ujság 1926. február 21. 13.
18. Josephine Baker budapesti látogatásáról Földi Eszter írt tanulmányt: Földi Eszter: A fekete szirén – Josephine Baker Budapesten. In: Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest. 2022. 208-215.
19. Gajdó Tamás (szerk): Magyar színháztörténet III. 1920–1949. Magyar Könyvklub, Budapest. 694.
20. Nagy Endre (1877–1938) újságíró, író, konferanszié és színházigazgató fontos szerepet töltött be a hazai politikai kabaré és a konferanszié műfaj kialakulásában. 1923–1929 között Salamon Bélával együtt vezette a Terézkörúti Színpadot.
21. Hans Poelzig német építész, képzőművész, díszlettervező volt. Építészete mind az expresszionizmushoz, mind a modernizmushoz kötődik. 1919-ben az ő tervei alapján építették át a berlini Nagyszínházat Max Reinhardt számára. A Deutsche Werkbund tagja volt, részt vett a stuttgarti Weissenhof-telep építésében 1927-ben.
22. A színház művészeti igazgatója ekkor Vámbéry Róbert, Vámbéry Ármin (1832–1913) orientalista unokája volt.
23. A Congres Internationaux d’Architecture Moderne („Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa”) egy 1928-ban alakult nemzetközi szervezet volt, amely a modern építészet elveinek kialakítását, terjesztését tűzte ki célul. Magyar csoportját Molnár Farkas és Fischer József vezették, munkáikról rendszeresen beszámolt a Tér és forma építészeti szaklap.
24. A filmszínházat 1910-ben nyitották meg egy Teréz körúti bérházban. Helyén ma a Művész Mozi működik. Fehérvári Zoltán (szerk.): A budapesti mozi 100 éve. Ernst Múzeum, Budapest. 230–233.
25. A világítás művészete (1967); A XX. század építészete (1968); Modern amerikai építészet (1973); Kenzo Tange (1973)
26. A Stuttgartot övező magaslaton 1927-ben építettek fel egy 33 házból álló mintalakótelepet, amelyeket a korszak legfoglalkoztatottabb modern építészei terveztek a Deustche Werkbund szervezésében. A Werkbund Die Wohnung címmel kiállítást is rendezett a korszerű lakhatás témájában.

Fotók:

1. Kósa Zoltán az általa tervezett Virányos úti lakóház lakószobájában, 1934 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
2. Díszletterv Arthur Schnitzler Körbe-körbe című darabjához; 1924 (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
3. Díszletterv a William Somerset Maugham Eső című regényéből készült darabhoz; 1925 (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
4. Az egykori Wampetics (ma Gundel) vendéglő a Csókos asszony operett színpadterveként; 1926 (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
5. Színpadterv Josephine Baker 1928-as budapesti szerepléséhez; 1928 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
6. Színpadterv Josephine Baker 1928-as budapesti szerepléséhez; 1928 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
7. Színpadterv Josephine Baker 1928-as budapesti szerepléséhez; 1928 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
8. Keleties színpadterv; 1920-as évek (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
9. Keleties színpadháttér terve valószínűleg a Jackson Girls Royal Orfeumbeli szerepléséhez (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
10. Színpadterv Molnár Ferenc Liliom című darabjának kezdőjelenetéhez, 1929 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
11. Színpadterv Molnár Ferenc Liliom című darabjának kezdőjelenetéhez, 1929 körül (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
12. Színpadkép Ernst Toller Hoppla, wir leben című darabjához; 1930 (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
13. Ismeretlen darab színpadképének fotója; 1920-as évek (Fotó: Amster Photo, forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
14. Színpadterv ismeretlen darabhoz: szalon; 1920-as évek (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)
15. Színpadkép Madách Imre Az ember tragédiájához; 1924 (Forrás: MÉM MDK Múzeumi Osztály)