Az Esterházy hercegek agyagárugyára Csávában
Csáva a hajdani Sopron vármegye felsőpulyai járásában fekszik, ma Stoob néven Ausztria Burgenland tartományának része. 1910-ben 1395 lakosa volt, melyből 102 vallotta magát magyarnak, és 345-en beszéltek magyarul. 2001-re a lakosságszám alig változott, az akkori 1386 főből azonban már csak 13-an voltak magyarok. 1229-ben „Sawa”-ként említik először, 1250-ben „Chawa”-ként, 1280-ban „Chaua”, 1394-ben pedig „Poss. Chawa” néven szerepel. A középkorban az Osli nemzetség, majd a csornai prépostság birtoka volt.
csáva [főnév]: gödörben vagy kádban összeöntött különféle maró anyagok, főképp lúgok oldatából álló lé, amely minden állati eredetű rárakódást lerohaszt a bőrről
Honnan eredhet ez a furcsa helységnév? A tímárok az állatbőröket a nyúzás után még a bőrön maradt zsír- és húsdaraboktól való megszabadítása, a bőrök kellősítése, puhítása céljából a csávába áztatták. A csáva egy főképp gödörben, kisebb tételnél esetleg hordóban, kádban összeöntött, különféle maró anyagok, főképp lúgok oldatából álló lé. A csávában minden fölösleges állati eredetű rárakódás mintegy lerohadt a bőrről. Ennek szagáról írja Jókai, hogy a bűzök között „a cserző csáva bűze még légtisztító ámbra”. Így aztán érthető, hogy miért kellemetlen dolog csávába kerülni, vagy benne lenni a csávában; nagyon nagy szerencse kikecmeregni a csávából, és egyenesen hálára kötelező tett valakit kihúzni a csávából. Csávában ugyan nem tudunk az idők folyamán bőripar jelenlétéről, de egyes feltételezések szerint a falun átfolyó Csáva patak (a Répce jobb oldali mellékvize) savanykás íze és szaga idézte meg a cserzőgödrök közelében tapasztalható „illatokat”.
Az Esterházy-uradalomhoz tartozó Csáván 1766/67-ben már történtek előkészítő lépések egy porcelán- vagy agyagáru-manufaktúra alapítására. Ehhez alapot szolgáltatott a falu mellett található jó minőségű – bár porcelán előállítására nem alkalmas – agyag, valamint a tűzifát biztosító környékbeli uradalmi erdők. A helyi agyagra épülő gerencsér mesterségnek ekkorra már évszázados hagyománya volt e tájékon. Esterházy Fényes Miklós többekkel tárgyalt a (Brequin, Metzberg) manufaktúra beindításáról, melynek lebonyolítását Rahier Péterre bízta. Ennek létrejötte együtt járt volna a hat helyi fazekas család tönkretételével. Az erre irányuló lépések meg is kezdődtek, végül azonban a nagy tervek – tekintettel Magyarország fejletlen ipari helyzetére, a szakértelem, és mint addigra kiderült, a porcelán előállításához szükséges minőségi alapanyagok hiányára – ekkor még csak elgondolások maradtak.
A 19. század végére a hagyományos fazekasipar országszerte válságba került. A többnyire kezdetleges színvonalon termelő műhelyek nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és igényekhez, ezért tömegesen mentek tönkre. (Ezidőben már jól használható és olcsó külföldi keménycserép és porcelán tárgyak árasztották el az országot, emellett a paraszti háztartásokban megjelentek az elérhető árú üvegtárgyak, valamint a fémből készült főző- és tárolóedények.) Csáván ennek ellenére még színvonalas fazekasipar működött. Erről tudósított a Központi Értesítő 1891 júniusában: „A budapesti kereskedelmi múzeum városligeti iparcsarnokában Németh Imre miniszteri tanácsos és a múzeum igazgatójának terve szerint és felügyelete alatt rendezett fentebbi (agyag-, cement-, aszfalt- és kő kiállítás) ma nyílik meg. Csáva kis község Sopron megyében házi iparosai egy egész gyűjteményét állították ki igen szép s a komoly haladás jelét mutató különféle edényeiknek, melyeket különös figyelmébe ajánlhatunk minden ügybarátnak és iparpártolónak.” Talán e kiállítás hatására határozta el az Országos Iparoktatási Tanács, hogy agyagipari tanfolyamot indít Csáván. A tanfolyam vezetése jó kezekbe került, amikor 1893 márciusában „Mildner Bernát, agyagipar-iskolai szaktanító, ki szakismeretével, ügybuzgalmával, egyik figyelemre méltó tényezője az ungvári agyagipartelep felvirágzásának, hasonló minőségben Csávára neveztetett ki a keresk. ministerium által.”
Ugyanekkor az Iparügyek híradása már működő képzésként említi a Kereskedelmi Minisztérium alá rendelt csávai agyagipari tanfolyamot. Újsághír szerint „A sopronvármegyei Csáva községben legújabban létesült agyagipari iskolát e hó (április) 21-én nyitották meg, Szterényi József országos iparfelügyelő és Kirchknopf Frigyes soproni kereskedelmi és iparkamarai titkár jelenlétében. Felállításához a kormányon kívül jelentékeny összeggel járult hozzá a soproni keresk. és iparkamara, a vármegye törvényhatósága, valamint a herceg Esterházy uradalma.” Ez a hír valószínűleg a hivatalos megnyitóról tudósított. 1893 októberében a szaktanfolyam ezer forintnyi támogatást kapott, melyhez a soproni kereskedelmi és iparkamara évi háromszáz forinttal, a herceg Esterházy-uradalom a szükséges tűzifával járult hozzá. Sopron vármegye közönsége és a soproni takarékpénztár pedig jutalmakat tűzött ki. 1894 végén írják: „a herczegi uradalom igazgatósága és a soproni kereskedelmi és iparkamara megtettek minden tőlük telhetőt, hogy a lakossággal megértessék annak a kincsnek értékét, a melyet rájuk nézve a csávái agyagedények, dísztárgyak és kályhák készítésére kitűnő minőségű, tiszta, költséges és hosszas iszapolási eljárást fölöslegessé tevő, talaja jelent.
„Csáván színvonalas fazekasipar működött a 19. század végén, annak ellenére, hogy a hagyományos fazekasipar válságba került.”
Az imént felsorolt három tényező anyagi segítségével és áldozataival 1893-ban agyagipar-iskola létesült ugyan a parányi községben és az iskolát látogatók el is tanultak a tanfolyam vezetőjétől tetszetősebb formákat és olyan edényeket, a minőket ez ideig nem tudtak készíteni.” „[…] a szegény lakosság csak nagy ritkán látogathatja a tanfolyamot és inkább a tanfolyam vezetője által készített produktumok külsőségei és ennek következtében a jó árak által csábittatta magát, mint sem azon elsőségek által, a melyeket az agyag kezelésének és a rajzolásnak, továbbá a nyers edénynek az égető kemenczékben való czélszerű elhelyezésének tudása jelentene számára. A nép csak lassan szokott hozzá az iskolázáshoz, de most már egészen belátta, hogy jövője függ tőle.” Ekkorra azonban az a rémhír kezdett el terjedni, hogy az iskola tanítóját máshová helyeznék. Szerencsére ez nem következett be, sőt az iskola decemberben részt vett a soproni háziipari karácsonyi kiállításon. Az Országos Iparegyesület 1895 júniusában a legkiválóbbakat többek között úgynevezett munkásérmekkel tüntette ki. Ketten bronzérmet kaptak Csáváról: Sehekolin Stoiber József fazekas és Seidl Károly fazekassegéd. Mindkettőjük kitüntetésének indoklása: kitartó szorgalom és az iparában tanúsított előrehaladás. A Magyar Iparművészet folyóirat is megemlítette a csávai szaktanfolyamot, mely háziipari jelleggel bír, de éppen iparművészeti irányban igen figyelemre méltó eredményeket mutat fel, különösen szép bisquit edényeivel.
Mielőtt továbblépnénk a gyáralapításra, tekintsük át a szakiskola készítményeit! Azt leszögezhetjük, hogy Mildner Bernát csodát művelt Csáván. A feltételezhetően általa tervezett tárgyak ugyanis rendkívül magas színvonalat képviselnek, az agyagművesség csúcsait ostromolják. Ezt a színvonalat az agyagárugyár is átmentette, de sokkal többet már nem tudott hozzátenni, inkább csak a ritkán alkalmazott mázazás tekintetében. Elsőként egy egyszerűbb, folyadéktárolásra alkalmas korsó mutatja be az iskolában készített használati tárgyakat. Az aljában bekarcolt jelzés: Leidl J, Csáván 1894 X. A szaktanfolyam idején nem használtak benyomott jelzést, csak a készítő nevét vagy monogramját karcolták a talp alsó felére. A második illusztrált darabot az a Leidl Károly készítette, akit az Országos Iparegyesület egy évvel később kitüntetett.
Ez a tárgy egy pereckulacs, melyet gyári szóhasználattal csutorának is neveztek. Ez a leggyakoribb dísztárgytípus, amit Csáván készítettek, a pereckulacsok közepén levő kerek lyukat leggyakrabban egy áttört rozetta zárta le, változatos kialakítással. Ez a kulacsforma különleges, egy Magyarországon meglehetősen ritka tárgytípust képvisel (díszes talp, kerek, lapos test, hosszú nyak). Ihletője alighanem az Esterházy-gyűjteményben, egykor a Fraknói várban (ma az Iparművészeti Múzeumban) őrzött úgynevezett Mátyás-kulacs. A feltételesen egykor Mátyás király kincstárában őrzött tárgy 1642-ben gróf Esterházy Miklós nádor tulajdonába került, amiről a tárgyon több, utólag ráforrasztott díszítőelem (rajtuk a tulajdonos neve – C(omes) NICO(laus) ESTERHAZI REG(ni) HUN(gariae) PALATINUS EQUES AUREI VELLERIS 1642 –, Esterházy Miklós gróf, Magyarország nádora, az Aranygyapjas rend lovagja, valamint az évszám és a címer) tanúskodik. Ennek a típusnak úgy méretében, mint kidolgozásában csúcsdarabja az a csávai kulacs, melyet Zalka János (1820. december 16. – 1901. január 16.), 1867. február 14-től győri megyés püspök címere díszít (Csáva a Győri egyházmegye területéhez tartozott.) A kulacson is olvasható jelmondat: FORTITER SUAVITER, vagyis – szabadon fordítva – erőteljesen a dologban, lágyan a módban, avagy erős a célkitűzésben, szelíd a kivitelezésben. Készítőjében magát Mildnert sejthetjük, hiszen bekarcolt jelzése: Csáva 1895 VIII 6 M. B. monogrammal.
Az előzmények átfogó ismeretében határozta el az Esterházy-uradalom, hogy Csáván kőagyagcsőgyárat építtet. Erre jelentős kereslet mutatkozott, miközben csak néhány magyar üzem – köztük a pécsi Zsolnay gyár – foglalkozott gyártásával. A helyválasztást – akárcsak jó százharminc évvel azelőtt – a falu határában található többféle, jó minőségű agyag és a munkanélkülivé váló helyi fazekasok szaktudása, valamint a már két éve működő szaktanfolyam indokolta. A gyár alapításának ötletét a hercegi intéző, Josef Haller vetette fel Esterházy Pál hercegnek, aminek eredményeképpen az 1895. augusztus 1-jén tartott képviselőtestületi ülésen a város képviselői és Csáva közössége megszavazta az agyagárugyár létrehozásáról és az ipari iskola elhelyezéséről szóló szerződés megkötését. Egy újság így tudósított erről röviden: „Haller Józsefnek a herczegi hitbizományok igazgatójának közbejöttével ma Csáván értekezlet tartatott, a melynek eredménye, hogy Esterházy Pál herczeg itt agyagárugyárat fog felállítani.” Az Esterházy-féle kőagyagcsőgyár a Magyar Üveg- és Agyagújság tudósítása szerint 1896-ban kezdett üzemelni (a beruházás költsége 40-50.000 forintot tett ki). Az agyagipari szaktanfolyam továbbra is működött. A csávai üzem rövid léte alatt jelentős technikai fejlődésen ment keresztül, termékskálája jelentősen szélesedett, egyre magasabb színvonalat ért el, minek következtében már exportra is termelhetett. Az Ezredéves kiállításon az agyagipari tanfolyam kiállítási érmet kapott, míg Mildner Bernátot az általa meghatározott iparművészeti irányért és buzgalmáért díjazták. „Amit ez a kis tanműhely kiállított, az egytől-egyig figyelemreméltó volt, bisquit-égetésű díszedények változatos gyűjteménye, melyeknek nemes formái magukra vonták a közönség figyelmét” – írták az egyik millenniumi kiadványban.
„a csávai agyagárugyár 1896-ban kezdett üzemelni”
A tanfolyam 1895-től gyári keretek között működött, nyolc-tizenegy tanulóval. Az 1897-es brüsszeli nemzetközi kiállításon az iskola hallgatói terveikkel nagydíjat kaptak. A csőgyártás mellett egyre többféle tárgy készült a gyárban, köztük díszedények, kályhák. Az iskola hároméves képzési idejű volt: az első évben szakrajzot tanítottak, a másodikban motívumokat rajzoltak és mintáztak, míg a záró évben a hallgatók a gyakorlatban ismerték meg a gyártás fázisait, és gyakorolhatták a korongozást. Az agyagárugyár felszereltsége és gépesítettsége nagyjából korának hazai színvonalán mozgott. Idővel a kályhagyártás vált legfőbb tevékenységévé. A Központi Értesítőben (1900. május 13.) közzétett információ szerint: „A kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyi m. kir. minister hozzájárulásával az 1890. évi XIII. t. czikkben meghatározott állami kedvezményeket az Eszterházy herczegi hitbizományi javak zárgondnokságának csávái agyagáru gyára részére az 1897. évi január 5-étől számítandó tiz évre engedélyezte.”
1900-ban a Magyar Ipar folyóirat hosszú méltatást közölt a gyárról: „1895-ben alapittatott herczeg Eszterházy Pál által, Mildner Bernát tervei szerint és vezetésével. A gyár azóta évről-évre nagyobbittattik és készít kályhákat, kőagyagcsöveket (sózománczos) csatornázások, vízvezetések stb. részére, mely utóbbi czikk készítését Magyarországon e gyár honosította meg. A sózománczos kőagyagcsövek, illetőleg használati edények ugyanis […] máshol nem készíttetnek. Ezenkívül kéménycsövek, különféle edények vegyészeti gyárak részére, tűzálló csövek üvegházi fűtések berendezéséhez, vaskályhabetétek chamotte-ból, valamint a gyárral kapcsolatos ipari szakiskolában használati és díszedények, bisquit vagy zománczos égetéssel, eredeti vagy beküldött minták szerint már nagyban készíttetnek.
Mindezek a gyártmányok nem csak versenyképesek, hanem ha maholnap a várva-várt vasút, a sopron-kőszegi vonal kiépítve lesz és a gyárat kapcsolatba hozza az országos vasúti hálózattal, képesek leendőek idővel a külföldi ebbeli árukat túlszárnyalni minden irányban. Mindezeknek az adatoknak a valódiságáról a pozsonyi kir. iparfelügyelő útján győződtünk meg, aki egyszersmind azt is igazolja, hogy a gyár a herczeg Esterházy uradalom tetemes anyagi áldozatával a modern kor követelményeinek mindenben megfelelően épült és van berendezve és Mildner Bernát gyárvezető által kitűnő szakavatottsággal tartatik üzemben. A gyári tanműhelyben agyagdiszmű tárgyak készítésén kívül a művészies kivitelű kályhák gyártása tanittatik. […] A tanműhelyt 1896-ban a herczegi uradalom akkori zárgondnoksága alapította és az állam három éven át segélyezte.” 1901-ben létrehozták a gépházat a szabadon álló kéménnyel. 1907-ben a termelőcsarnok emeletráépítést kapott. A gyár rendszeresen ajándékozott alapanyagokat és kész tárgyakat iskolák szertára számára. Érdekesség, hogy a szombathelyi felső kereskedelmi fiúiskola számára 1904-ben adományozott tárgyak között ott találjuk azt a két „relief kép”-et – zenélő cigányok és cigány jósnő –, melyeket be is tudunk mutatni.
1906 elején gyászhír jelent meg a Magyar Agyag- és Üvegújságban: „A hazai agyagiparnak egy lelkes, derék, szorgalmas művelőjét szólította el a kérlelhetetlen halál. Mildner Bernát, Herczeg Esterházy Miklós csávái agyagárugyárának vezetője hunyt el (1905.) deczember hó 18-án 63 éves korában. A csávái gyárnak fellendülése, nagy termelő képessége sokat köszön Mildner Bernátnak, aki nagy hozzáértését, buzgalmát, ernyedetlen szorgalmát teljes erővel szentelte a vezetése alatt álló gyárnak.” A gyár irányítását ettől kezdve Egressy Dániel látta el. Az elkövetkező években a gyár több versenytárgyaláson is elindult, különböző munkanemekben ajánlatot téve. 1909-ben a gyár vezetése számos Esterházy-alkalmazottal, mint cégvezetővel kibővült, és az adminisztratív székhelyet Kismartonba helyezték át. Az 1910-ben napvilágot látott tervek szerint a gyárat részvénytársasággá alakítanák. Ekkori értéke kb. háromszázezer korona volt, és hatvan-hetven munkást foglalkoztatott. Az első világháború alatt a munkáslétszám folyamatosan csökkent.
„a gyárban az agyagáru-termelés 1930-ben végleg befejeződött”
A helységet az 1920-as trianoni békediktátum következményeként Ausztriához csatolták, míg az osztrákok ténylegesen 1921-ben vették birtokba, az akkor alakuló Burgenland tartomány részeként. 1928-ban a gyár a kevés megrendelés miatt leállt. A Soproni Királyi Törvényszék 1930. november 28-án – illetékességének megszűnése miatt, több más, Csáván bejegyzett céggel együtt – a gyárat is törölte a cégek nyilvántartásából. Ma már csak a kémény áll az egykori gyártelep helyén. A kerámiakészítést azonban a mai napig oktatják Csáván. A Landesfachschule für Fliese, Keramik und Ofenbau Stoob (tartományi szakiskola csempe-, kerámia- és kályhaépítés szakágban) az egyetlen ilyen profilú intézmény Ausztriában.
A gyár rövid fennállása alatt két jelzést használt. Minden, a gyárban készült tárgyon megtalálható az alapjegy: benyomott, kalligrafikus, írott jellegű, nagy E betű, fölötte zárt, hercegi korona. A jegyet álló, ovális keret övezi. A másik jelzést zömében a kőagyagcsöveken és kályhákon használták. Ez a következő: benyomott, normál nagybetűkkel, felül két sorban, felfelé domború ívben HERCZEG ESTERHÁZY AGYAGIPARGYÁRA, alatta vízszintesen CSÁVA, ez alatt vízszintes díszítő motívum, majd alul SOPRON MEGYE felirat, felfelé homorú ívben.
A gyár termékeinek zöme festetlen, máztalan agyagáru, de a dísztárgyak rendkívül finoman cizelláltak, igazi mesterművek. A gyár termékpalettájáról képet alkothatunk a századforduló táján kiadott fényképes gyári katalógusból. Ebben a hangsúly a használati tárgyakon van: cserépkályhák akár Meidinger-féle fémbetéttel, szekrényes asztaltűzhelyek, kőagyagcsövek, kémény- és szellőzőcsövek stb. A „díszítési tárgyak”-ról (Dekorations-Gegenstände) mindössze két oldal szól. Ezeken oldalanként kb. harminc tárgy képe látható. A tárgyak rangsorolva vannak méret és minőség szerint, emeletes dobogókon elhelyezve. Azt is megtudhatjuk a katalógusból, hogy a gyár hivatalos képviselői a következők voltak: 1. Thirring Nándor, Sopron, Várkerület 75. – kályhák, kőagyagcsövek; 2. Rauhofer István, üveg- és porcelán-kereskedő, Sopron, Várkerület 103. – „csecsebecsék”; 3. Thiess Lőrinc, Szombathely, Kossuth Lajos utca 25. – minden gyártmány. Ezekben az üzletekben mintaraktárak is működtek.
Válogatás a csávai díszműáruk közül: vizeskancsó szecessziós formával (1. kép); falikép (5. kép); díszkulacs zárt középrésszel, falu képével (3. kép). Végül a máz nélküli tárgyak két csúcsdarabja: egy nagyméretű tál falusi család életképével (4. kép), valamint az Esterházy-díszkulacs (az egyik katalóguslap legfontosabb helyén kiállítva), a család I. Ferenc idejéből származó, edelstetteni előnevű birodalmi hercegi címerével (2. kép). A szaktanfolyam hallgatói sokszor sötétbarna mázzal látták el az általuk készített tárgyakat. Ez a „szokás” nem ment át a gyári gyakorlatba. Mégis a gyár munkásságában is megjelentek – igaz, egy rendkívül szűk kört képezve – a keménycserép minőségű, mázazott dísztárgyak. A csupán néhány ismert tárgy közül az első egy kis plakett, melyet feltehetően a csávai terméket árusító kereskedők kaphattak kirakati elhelyezés céljára. Több színben is ismert. Végül még egy csúcsdarab: egy váza lüszteres, eozinra hasonlító mázzal (6. kép).
Az Esterházy-féle csávai agyagárugyár „életműve” méltatlanul merült feledésbe, itt az ideje, hogy megismerjék az iparművészetet kedvelők, és jelentőségének megfelelően megkerülhetetlenül beépüljön a magyar iparművészet történetébe.
Kiss Gábor Iván
építész, műgyűjtő
A bemutatott tárgyak a szerző tulajdonában vannak; a cikkben szereplő fotókat Kiss Gábor Iván készítette.
Fotók:
- Szecessziós korsó; m: 33,6 cm
- Esterházy-díszkulacs; m: 45 cm
- Pereckulacs; m: kb. 54 cm; szájrész hiányzik
- Áttört peremű tál; Ø: 42,2 cm
- Falikép; m: 23,5×30 cm
- Váza – m: 27,6 cm
Főcím kép:
„Reklám” plakett: Csáva agyagárugyár felirattal; Ø: 8,8 cm
