100 éves műemlékeink nyomában: történelem és iparművészet összefonódása
Tibolddaróc Északkelet-Magyarország kicsi, ám nagy múltú települése. Az ezer lelkes falu fölött, a katolikus és a református sírkert határán áll az impozáns Bottlik-mauzóleum már 100 éve. Igaz, az előtte lévő hatalmas fák lombozata már-már teljesen eltakarja a faluban élők és az átutazók szeme elől a valaha még a szomszéd községből is látható, külsőleg is szép, szemet gyönyörködtető építményt.
Ez Tibolddaróc legszebb és legértékesebb épülete. Báró Bottlik István és felesége, Jovanovits Stefanie építtette. Elsőszülött és addigi egyetlen gyermeküket 1922-ben elragadta a halál alig négyévesen. A szülők gyásza, fájdalma oly nagy volt, hogy elhatározták, építtetnek egy mauzóleumot, ahová fiukat és addig elhalálozott családtagjaikat fogják temetni a még ma is álló családi kriptából. Az építését 1923-ban kezdték el, és már 1924-ben át is adták. Sajnos sem az épület tervezőjéről, sem a kivitelezőiéről nem rendelkezünk dokumentumokkal, így az erre vonatkozó adatok sem ismertek. Szerencsére azokról a művészekről, akik a belső munkálatokat végezték, rendelkezünk információval.
A Bottlik-mauzóleum belső dekorációjában részt vevő művészek:
Róna József (1861-1939) szobrász
A mauzóleumban központi helyen, a centrális tér közepén áll a carrarai fehér márványból faragott szarkofág, ahová a kis báró (Puczkó) van temetve. A síremléken egy angyal ölében tartja a gyermeket, akinek arcát egy festményről mintázhatta a szobrász. A szarkofág többtonnás, oldalán a művész nevével.
Knopp Imre (1867-1945) festő és grafikus
A mauzóleumban eredetileg hat festmény volt látható. A képeknek kalandos és tragikus a sorsuk. Ellopták őket, a legnagyobbat késsel kivágták a keretéből. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozói a tettesek nyomára bukkantak, de sajnos csak három műalkotás maradt meg restaurálható állapotban, amelyek a Tibolddaróc Községi Könyvtár és Patakmenti Szabadidő Központ épületében láthatók. Knopp Imre szerzősége mind ez idáig nem nyert hivatalos bizonyítást ezen művek esetében, ugyanakkor logikus volna erre következtetni, hiszen egyfelől minden megmaradt festmény Knopp Imre szignót visel, másrészről a megbízás feltételezhetően a festmények esetében egy személyhez köthető, ugyanakkor ez a vélekedés szakértői megerősítésre vár. A mauzóleum főfalán voltak egykor elhelyezve, ahol ma már csak a keret emlékeztet a nagy méretű festmény korábbi helyére. A képkeret páratlan ötvösművészeti remek, amely Greff Lajos alkotása. A képet sajnos nemcsak kimetszették a keretéből, hanem ketté is vágták, és csak az egyik fele maradt meg nagyon rossz állapotban.
Greff Lajos (1888-1976) szobrász, ötvösművész, grafikus, építész, festő
A szentkép domborított rézkeretéről 1924-ben a Magyar Iparművészet folyóirat is beszámolt és fotográfiát is közölt:
„Knopp Imre képének méltó bekeretezésével Greff Lajost bízták meg, ki nagy lelkesedéssel vállalkozott a neki jutott szép feladatra. A keret anyaga zöldes patinával borított erős rézlemez, melynek áttört, domborított díszítései alá zöldes márványlemezeket erősítettek meg. A művész nem csupán tervezte a 3 m 40 cm magasságú keretet, hanem ő maga domborította annak díszítményeit is. Az egész mű, a beléje kerülő kép tárgyához mérten komoly, szakrális hatású; eredetisége és gazdag ornamentikája ellenére nem csökkenti, hanem fokozza képének hatását. És éppen ez a legjobb dicséret, ami a keret megalkotóját érheti. Meg lehet elégedve a kiválóan sikerült kerettel megrendelője, de különösen örülhet a kép festője, aki oly megértő keretezőt kapott képéhez, mint amilyen művésztársa, Greff Lajos. Itt megemlítjük még, hogy a keret fémből készült építészeti tagozatainak technikai munkája Steiner Ármin és Ferenc gyárában készült.” (Magyar Iparművészet, 1924)
Érdekesség, de nem mellékes adat a megbízott művészek személyek kiválasztásához a megbízó részéről, hogy Greff Lajos Róna József veje volt. Ezt a tényt két forrás erősíti meg. Egyfelől Greff Lajos levelei, amelyeket az I. világháború idején a frontról írt Róna József lányának, Róna Ferikének (ez akkor még női név is volt), illetve Róna József kétkötetes önéletrajzában (Egy magyar művész élete, 1929) olvashatjuk.
(jobb) A budafoki Törley-mauzóleum Róth Miksa műhelyéhez köthető díszítőmozaikjai, amelyek azóta megsemmisültek. (Magyar Építőművészet 1911/2. számából, 35.o.)
Róth Miksa (1865-1944) üvegtervező és üvegfestő művész
Csak közvetett bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy az ő alkotásai vannak a Bottlik-mauzóleumban. Az épületen 19 ablak található, feltételezhetően muranói üveggel a keretében, továbbá muranói mozaik gyanítható a belső falazatán. A mauzóleum bejáratával szemben lévő öt ablakból hármon volt színes festmény, alatta bibliából vett idézetekkel. Ma már csak egy kép látható. Az épület tervezőjének és kivitelezőjének a személye ismeretlen, de nem lehettek „átlagos”, ismeretlen szakemberek, hiszen látva az épület kvalitásos művészi dekorációit, és végignézve azon híres művészek névsorán, akiknek művei bizonyítottan a mauzóleumban találhatók, gyanítható, hogy Báró Bottlik István a korszak legelismertebbjeit bízta meg. Az üvegablakok szerzőségében Róth Miksa személyét támasztja alá a stíluskritikai vizsgálatokon túl, hogy igen sok a hasonlóság a Törley-mauzóleummal, amelynek fehér carrarai márvány épületén Róth Miksa műhelye dolgozott. Tovább erősíti gyanúnkat az a körülmény, hogy a báró földterületén 150 hektáron, miskolci központtal még 1911-ben megalapították a Tibolddaróc Szőlőtelep Rt.-t kizárólag a Törley pezsgőalap borának előállítására. Apáthi-Kéri báró az igazgatósági tagja volt, és több évtizeden keresztül főbeszállítója, így jól ismerte a Törley családot és minden bizonnyal a családi mauzóleumot, amelynek díszítőművészeti kialakítása inspirációt jelenthetett a saját síremléképületéhez.
A Bottlik-mauzóleum falazata mészkő, melyet a budai hegyekben lévő bányákból szállítottak Tibolddarócra, és a köveket egyedileg faragták ki. A mai tervezőmérnökök egybehangzó véleménye szerint a legmagasabb iskolázottságú szakemberek dolgozhattak az épületen, amit mind a külső, mind a belső munkák kivitelezésének minősége alátámaszt. A belső zsaluzási munkák színvonala 100 év múltán is megsüvegelendő!
A mauzóleumban nyugszanak:
ifj. Apáthi-Kéri báró Bottlik István (Puczkó) (1918–1922)
Bottlik Lajos (1832–1904)
Litschauer Anna (1849–1916)
Bottlik János (1875–1909)
Nádasdi Sárközy István (1874–1930)
Szendrői gróf dr. Török Sándor (1881–1939)
Jovanovits Istvánné, született Dungyerszky Olga (1861–1943)
gróf Péchy Margit (1875–1950)
Apáthi-Kéri báró Bottlik István (1879–1952)
Mostanra a hajdanán ültetett tiszafák méltóságteljes óriásokként veszik körbe a sírépítményt. Funkciója is megváltozott az idők folyamán, mert 1990-ig a falu ravatalozóként használta. A Bottlik család tengerentúli leszármazottai 2005-ben az önkormányzatnak adományozták a mauzóleumot, azzal a kikötéssel, hogy a legfontosabb állagmegóvási munkálatokat elvégzik rajta. Az önkormányzat vállalásának eleget téve a mai napig rendezett külső és belső tér fogadja a látogatókat. 2023 tavaszán különleges anyaggal bevonták a kupolákat, így meggátolva a beázást.
Helytörténeti kutatások
Született tibolddaróciakként már gyermekkorunktól – igaz, két generációt elválasztó különböző időben és korban, de – mindig „találkoztunk” a mauzóleummal. Sajnos hamar kiderült számunkra, hogy sem a megyei, sem az országos levéltárban nincs nyoma a mauzóleumnak. Sőt, Wirth Péter építész jóvoltából, aki a térség hely- és építészettörténetét kutatta már a 80-as évek közepén, az is kiderült, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség sem tartja számon. Ez meglepő volt mindannyiunk számára, hiszen ilyen magas színvonalú képző- és iparművészeti munkákkal kialakított síremléképületből alig pár tucat található az egykori Magyar Királyság területén. Ez kutatásra ösztönzött bennünket, ugyanis nem akartuk elfogadni, hogy egy ilyen épület építészeti, belsőépítészeti értékeivel senki sem törődik.
Célunk egyrészt megismertetni a helybéliekkel és a széles nyilvánossággal, hogy milyen értéket is rejt már 100 éve ez a kis falu, másrészt megmenteni az utókor számára az enyészettől azokat a páratlan műkincseket, amelyeknek méltó helyet kellene elfoglalniuk a hazai művészettörténetben.
Dr. Dósa Viktória és Dósa Sándor
helytörténeti kutatók
