Gyárfás Gábor grafikusművész Plakátok nyelvén című kiállítása 2025. március 18. és április 17. között az Óbudai Társaskör Galériájában

Gyárfás Gábor frappáns(nak tűnő) címet adott kiállításának. Feltehetjük a kérdést, hogy ez a nyelv ma úgynevezett világnyelv-e, vagy egy szűkebb közösség nyelve. S bizony a válasz az, hogy ez a nyelv ma már egy szűk réteg nyelve, vagyis rétegnyelv. Ráadásul egy eltűnőben lévő rétegnyelv. Nagy kérdés: meghallja-e más, kívülálló is ezt a disputát? Azt a művészeti területet, amelynek művelői plakátot terveztek, korábban alkalmazott grafikának nevezték, majd tervezőgrafika lett belőle. Vagyis míg korábban alkalmazták azt, amit az alkotó létrehozott, most már csak tervezni kell. De ebben a műfajban már a terv is mű(nek számít). A plakátterv egy évtizedekkel ezelőtti mű megvalósításakor még (csak) terv volt, ma – jobb esetben – kiállítási alkotás, sőt meghaladva korábbi funkcióit, egy-egy tárlaton grand arttá válik.

Gyárfás Gábor is évtizedek óta küzd ezzel a dilemmával. S ő, aki a tervezőgrafika számos ága közül kiemelten koncentrált a plakátra, s annak eltűnését követően is szorgosan művelte tovább, találó nevet is adott e munkáinak: privát plakát. Utóbbi kiállításán láthattuk régebbi kinyomtatott munkáit, és voltak szépen kivitelezett, újabb privát plakátok (printek). Széles körű alkotói oeuvre-jéből most – talán a hely szelleméhez is kötődve – elsősorban kulturális vonatkozású munkáit állította ki, utalva a filmre, színházra, képzőművészetre, s talán még inkább a zenére. A társaskör pincegalériájában és előadóművészeti tereinek közösségi helyein a kiállítás kurátora, Szepes Hédi művészettörténész jó ízléssel rendezte meg a tárlatot.

„Gyárfás Gábor a tervezőgrafika számos ága közül kiemelten koncentrál a plakátra, nevet is adott e munkáinak: privát plakát”

Gyárfás Gábor 1946-ban született, s a széles érdeklődési körű fiatal fiú a legendás budapesti Képzőművészeti Gimnázium növendéke lett 1960-ban. Már ekkoriban elmélyült a rajzolás mellett a rézkarc-technika elsajátításában is. Az iskolában az úgynevezett iparművész-síkdíszítő szak tanulója volt. Osztálytársai közé tartozott például Faragó István, Farsang Sándor, Felvidéki András vagy Helényi Tibor, aki talán legjobb barátjává is vált életre szólóan, s itteni tanárai közül kiemelhetjük Gacs Gábort. Később mindannyian szakterületük kiválóságai lettek.
Gyárfás Gábor megküzdött azért, hogy az Iparművészeti Főiskola hallgatója lehessen (1968-ban nyert felvételt), de közben értékes éveket dolgozott rézkarc nyomdában, foglalkozott fotóretusálással, ismereteket, barátokat szerzett a Dési Huber Képzőművész Körben (olyan kitűnő tanárok korrigálása mellett, mint Gráber Margit vagy Tamás Ervin). Az Iparművészeti Főiskolán az úgynevezett könyves osztály hallgatója lett, ahol remek csapattal végzett együtt 1972-ben: Zörgő Jánossal, Kardos Katalinnal, Bányai Istvánnal és Felvidéki Andrással. Tanáraik a korszak, illetve az Iparművészeti Főiskola legkiválóbb szaktekintélyei voltak: Gerzson Pál (alakrajz), Kass János, Ernyei Sándor, Finta József és a szakot is kezdeményező, létrehozó mester, Haiman György, aki talán legközelebb állt személyiségéhez. A diploma megszerzését követően – s ez sajátos időszak személyes sorsában – értékes éveket töltött a Főiskolán: Haiman György személyes kérésére 1972 és 1975 között a tanszéki stúdiók és műhelyek nyomdájának vezetője, a könyves diplomamunkák technikai szakértője volt. A főiskolával fenntartott maradandó kapcsolatát jelzi, hogy később még többször felkérték opponensnek, illetve kapcsolatban állt a Mesterképző Intézettel. Főiskolai munkakörében utóda a közelmúltban elhunyt kitűnő tipográfus, Maczó Péter lett. A hetvenes évek közepén még elsősorban könyvtervezőnek, illusztrátornak készült, meg is valósultak megbízásai, de kialakult munkakapcsolata a MOKÉP-pel, és ez terelte érdeklődését a filmplakátok felé. Ezenkívül kapcsolatba került a Derkovits Gyula Alkotóközösséggel, mellyel új területen, a kiállítási grafikában hasznosíthatta képességeit a ’80-as évektől.

Mindig is figyelmet szentelt a lengyel művészetnek, olyannyira, hogy ez a körülmény végül személyes sorsában is döntővé vált párválasztásának köszönhetően. Sikerrel megküzdött az alkalmazott technikák robbanásszerű változásainak gondjaival. Az alkotói pályáján oly fontos fotóalkalmazásban is bekövetkezett az átállás az analóg technikáról a digitálisra. Kollégái többségével ellentétben mindig foglalkoztatta a képgrafikusi gondolkozásmód és gyakorlat, s ezzel együtt vérbeli – hadd használjam most a régi kifejezést – alkalmazott grafikussá vált, aki a tervezőgrafika minden ágát művelte/műveli, de a plakát lett életre szóló szenvedélye.

Élete egyik fontos időszakában sok filmplakátot tervezett a ’70-es, ’80-as években, melyek közül néhány átlépte a hazai sikerek határait, s nyugodtan állíthatjuk: világsikert aratott velük. Több példára hivatkozhatunk, de hadd emeljük ki a hozzá amúgy is közelálló Woody Allen-munkákat, melyek egyike bekerült a „Graphic Design 1960–2018” nemzetközi válogatásba – ebben rajta kívül csak egy-két magyar tervező szerepel. De hasonlóan kiemelkedő minőséget jelez Az amerikai cigaretta című Dömölky János-film plakátja vagy az Anyag és forma.

Woody Allen-plakátján, amelyet a kiállításon láthatunk (Szentivánéji szexkomédia) kreatívan alkalmazza azt, amit a rajzról, a vonaltechnikáról tud. Kivételes stílusérzék, puritanizmus és ötletgazdagság jellemzi. Puritán kivitelezésű Anyag és forma című iparművészeti tematikájú kiállítási plakátja is, amelyen kitűnik korai empatikus fotóalkalmazásával. Eszköztára és felkészültsége egyedi megjelenést biztosít Fellini plakátjának, melyen a látványos verbális megjelenítéssel tárja elénk a nagy filmrendezőről alkotott személyiségképét. Most, amikor végre megjelent Konecsni György munkásságáról az első, átfogó monográfia, jó érzés látni Gyárfás Gábor a mesterre emlékező, ötletgazdag plakátját.

A kiállítás nagy zeneszerzők című kollekciójában, sorozatában a magas színvonalú vizuális ingereken túl fontos és alapvető információkhoz jutunk a zeneszerzők életéről, munkásságáról, karakteréről, habitusáról is. Gyárfás Gábor elismerésre méltóan elegyíti a manuális és digitális eszköztár adta lehetőségeket, melyek által e nagyívű portrésorozata a képgrafika megjelölésre is méltó, ám festői értékeket is felmutat. Kiállításán Mozart, Schubert és Bartók plakátja látható, lendületes képi megjelenítésben, rajzos betűformákkal kiegészített információkkal. A színes egy-egy jeles személyiséget ábrázoló portrékon túl több mint száz fekete-fehér ceruzarajzot is készített, szintén zeneszerzőkről (külföldiekről, magyarokról, elhunytakról és élőkről egyaránt), s a digitális technikának köszönhetően a kiállítás központi falára egy olyan poszter kerülhetett, amelyen éppen száz arcmás látható, revelatív hatással.

„kivételes stílusérzék, puritanizmus és ötletgazdagság jellemzi”

S mivel a plakát, pontosabban az a plakát, mely művészi tervezői munka által született meg, az utcáról eltűnt, fontos Gyárfás Gábor szerepe a privát plakát (privát poszter) terminus technicus meghonosításában. Intenzív munkásságát 2001-ben Ferenczy Noémi-díjjal ismerték el, melyet követően Új-Delhi Magyar Kulturális Intézetébe hívták meg filmplakátjai bemutatására. Az időközben megszületett privát plakátokból 2003-ban rendezte meg első tárlatát. Plakátok az érdeklődőknek, plakátok a szakmának, plakátok – leírhatjuk nyugodtan, a kifejezés nem nagyzoló és nem patetikus – a Művészetnek.

Gyárfás Gábor az évek során munkáiból már több privát plakát kiállítást szervezett, rendezett, melyekben egy-egy témára, motívumra koncentrálva (1956-os forradalom, kavics, holokauszt, „kőportrék”, környezetvédelem, Shakespeare stb.), intenzíven bontotta ki mondandóját. 2008-ban elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját, melynek nyomán egyedi és értékes Római mappa című kiadványát jelentette meg grafikáival, fotómontázsaival.

Gyárfás Gábor ugyanakkor természetesen nem magányos farkas a plakát műfajának életben tartásáért folyó küzdelemben. Évtizedekig Molnár Kálmánnal együtt főszervezője volt szakmájuk legnagyobb országos rendezvényének, a Békéscsabai Tervezőgrafikai Biennálénak, rendszeres résztvevője az Arany Rajzszög kiállítás sorozatainak és a Budapest PosterFestnek. Immár hosszú évek óta tagja a Magyar Plakáttársaságnak, amely közösség célja a plakát mint műtárgy éltetése, reneszánszának elősegítése. A művész folyamatosan dolgozik, új és új privát plakátjai a kortárs grandart részei, miközben legnagyobb álma – s e kifejezés leírása nélkül nem írható meg egy Gyárfás Gábor-kiállításról szóló recenzió sem –, a Magyar Plakát Múzeum létrehozásán fáradozik, pontosabban fáradozna, ha volna erre nyitottság.
„Gyárfás Gábor műveiből sugárzó igény: lépést tartani a változásokkal, reagálni az eseményekre. Ötvözni az újabb s újabb impulzusokat. Befogadni, feldolgozni, átalakítani, majd saját képére formálni az élményeket. Így számunkra egy mozgékony és változatos, sokrétű művészi teljesítmény, vagy megkockáztatom: életmű bontakozik ki képei alapján.” Ez a ma is aktuális, a Gyárfás Gábor-i alkotó habitust jellemző és pontos minősítés 1996-ban (!) hangzott el a művész egy jelentős kiállítása megnyitóján, szerzője Kass János grafikusművész, Gyárfás Gábor és generációs társai jeles tanára, kora kiemelkedő alkotóművésze.

Ennél pontosabbat ma sem tudunk állítani Gyárfás Gábor művészetéről. Gyárfás Gábor Konecsni-plakátján olvasható: És mégis lesz plakát! Ha a művész tovább dolgozik, kívánsága megvalósul.

Feledy Balázs
művészeti író

Főcím kép:
A zaklatás nem győzelem; fotómontázs, print; 70×100 cm; 2018 (Forrás: Gyárfás Gábor)

Fotók:

1. Bartók; plakátterv a Nagy zeneszerzők sorozatból; színezett tus és tempera festmény; 70×100 cm; 2016
2. Chopin–Liszt; tus, tempera festmény, print; 70×100 cm; 2011
3. Semmelweis 200; rajz, print; 70×100 cm; 2018
4. YBL 200; montázs, print; 70×100 cm; 2014
5. Hommage à Mucha; fotómontázs, digitális print; 70×100 cm; 2009
6. Dante és Bosch 500; fotómontázs, digitális print; 70×100 cm; 2019
7. Kenyér és bor (Schäffer László emlékére); digitális print, poszter; 70×100 cm; 2014
8. Radnóti 100; ceruzarajz, digitális nyomat; 70×100 cm; 2009
9. Tivoli – vízköpők; fotómontázs; 70×100 cm; 2009

Képek forrása: Gyárfás Gábor