Irredenta falvédők a két világháború között

A mai kor embere a díszes konyhai csempék világában aligha tudja, mire szolgáltak a nagyanyáink, dédanyáink konyháját díszítő hímzett, sokak szerint ma már „giccsesnek” tartott falvédők. Szerencsére múzeumi gyűjteményekben még szép számmal fellelhetők, őrizve számunka a letűnt idők, így a két világháború közötti irredenta gondolkodás emlékét is.

Hímzett falvédők megjelenése a századfordulón

A falvédők használata a 19. századi végi német kultúrkörből eredeztethető. Mint számos később „népivé” váló tárgynak, a falvédőknek is neves művészettörténészek voltak a létrehozói. A szakirodalmak leginkább a bécsi Jakob Falke nevét említik, aki a bécsi iparművészeti múzeum létrehozója és első igazgatója is volt. A neves iparművészt a nagy többségükben „művészietlen” női kézimunkák helyes irányba terelése vezette akkor, amikor 1871-ben megjelentette a Művészet a lakásban című könyvét, amelyben részletesen bemutatta, hogy az egyszerű rajzok vonalát követő laposöltésű hímzések mennyivel szebbek lehetnek, mint az akkoriban alkalmazott, festményeket utánozni próbáló bonyolultabb technikák. Később egy divatlapban közzé is tett néhány rajzot, amelyen hímzésmintákat kínált a faliképekre.
Falke tanácsai és mintái bizonyára hasznosak voltak a hölgyek számára, hiszen a gazdag osztrák és német városi polgári családoknál szinte azonnal megjelentek a vászonra hímzett faliképek a nappali és társalgó helyiségekben. Amikor a viszonylag könnyen elsajátítható és olcsón megvalósítható új hímzési technika elterjedt a szegényebb néprétegek körében, az úri házakban száműzték a falvédőket a vendégek fogadására alkalmas helyiségekből a konyhákba. Itt aztán lassan új szerepet kapott a feliratos hímzés: a korábbi faliképek helyett elkezdték falvédőként használni.
Magyarországon a századfordulón jelent meg a hímzett, képes falvédő, s a Nyugatról érkező divat minden eleméhez hasonlóan nálunk is eleinte a gazdag városi családok otthonait díszítették vele. A magyar úrihölgyek a mintákat gobelinöltéssel varrták ki, de ebben a társadalmi rétegben az első világháború után gyorsan ki is ment a divatból, átadva a helyet az iparos- és a parasztcsaládok konyháinak. A vidéki lakosság körében a gyors elterjedését annak köszönhette, hogy a konyhákban a szabad kéményes fűtési módot felváltották a zárt füstelvezetéses kémények, így a korommentes, tiszta falfelületeket díszíteni lehetett. A falvédők eleinte a konyhai tűzhely feletti helyre kerültek, ahová a főzés során képződő szennyeződés lecsapódhatott.

„életbölcsességeket, intelmeket hordoztak, érzelmes vagy humoros tartalommal”

Gyakran megjelentek a konyhai étkező- és feldolgozóasztalok melletti falfelületen is, ahol szintén a fal koszolódását akadályozták meg. A szentendrei skanzen képi adatbázisa alapján látható, hogy később már olyan falrészeken is ott voltak, ahol nem töltöttek be védőfunkciót, mindössze díszítő elemként tették fel. Az előnyomott vásznakat vásárokon, piacokon szerezték be az asszonyok, de volt rá példa, hogy a kézimunkák mintájának előnyomásával (drukkolással) foglalkozókhoz vitték az anyagot, és a kiválasztott mintát ráüttették. Az fehér vászonra nyomtatott minták többnyire idillikus polgári vagy paraszti életképeket ábrázoltak, melyeket mindenki a saját ízlése, fantáziája és kézügyessége szerint hímzett ki. Nagy részükön olvasható rímes feliratok is megjelentek. A kis versikék gyakorta nép- és műdalokból vagy a Bibliából származtak: életbölcsességeket, intelmeket hordoztak, illetve érzelmes vagy humoros tartalommal bírtak. Beszéltek a szorgos, tiszta háziasszonyról, a hűséges és józan életű férj erényeiről, érzelmekről, szerelemről, bánatról, valamint a magyar nép lelkivilágában mélyen élő történelmi eseményekre is emlékeztettek. Középen vagy a rajzot keretezve kapott helyet a versbe szedett, nemegyszer helyesírási hibákat tartalmazva készült, egyszerű rímpárokból álló szöveg. A képrészt és a szövegrészt leginkább növények és virágdíszek kötötték össze az üres felületeken kiegyensúlyozva a kompozíciót. A hímzések általában egy színnel, piros vagy kék cérnával készültek laposöltéssel. Szinte minden falvédőnek a széldíszítmények adták a keretét, amelyeket többnyire a képi és szöveghímzéssel azonos színek jellemeztek, megvalósításuk változatos technikával történt: pelenkaöltéssel, vászonszegővel, gépi szegőszalaggal vagy slingelten szegettek, esetleg horgoltak voltak.

Új üzenetek a magyar falvédőkön

Az első világháború éveiben új tartalomként bekerültek a „konyhába” a politikai történések: az egyszerű nép békevágya mellett kifejezésre jutott a harctéren lévő szeretett kedvesért való aggódás is. Ezek a politikai tartamú falvédők egyszerre bírnak gondolati és érzelmi tartalommal, sőt érzelmileg kifejezetten „túlterheltek” lettek. A társadalmi feszültségeket a trianoni trauma tovább fokozta. A területvisszaszerzést középpontba állító irredenta kultusz még a békekötés előtt, 1918-ban megjelent, hiszen az ország jelentős része ekkorra már a szomszéd államok uralma alá került. Az eszmék terjesztésében eleinte az 1918–1920 között alakult társadalmi szervezeteknek, majd később a hivatalos kormányzati politikának is szerepe volt. A propaganda minden fórumon azt hirdette, hogy az ideális természeti és politikai egységet képező történelmi Magyarország felbomlasztása igazságtalan és az egész emberiségre nézve káros cselekedet volt, a régi határok lehetőség szerinti teljes visszaállítása pedig a magyar társadalom legszentebb célja.
Az országvesztés felett érzett szomorúság a paraszti étkezőasztalok, az asztali áldások és imák közé is hamar beköltözött, így a konyhai falvédők egyre gyakrabban hordoztak irredenta, revizionista üzeneteket. Eleinte a vesztett háború és a békediktátum utáni keserű életérzés hangjai szólaltak meg a hímzéseken és a rigmusokon keresztül, majd a 30-as évek végétől – az időleges területi visszacsatolások örömét tükrözve – egyre gyakrabban jelenik meg az ország újjászületése iránti remény és bizakodás. Képi ábrázolásként leggyakrabban a 20-as években megjelent irredenta képzőművészeti alkotások szimbólumainak leegyszerűsített, a falusi emberek számára is könnyen értelmezhető formáit hímezték a falvédőkre.

Az irredenta falvédők képi és szöveges szimbolikája

Az 1920-as tragédia után, az akkori jelenben gyökerező, alapvetően sérelmekből és veszteségekből táplálkozó „kis nemzet vagyunk, de nem hagyjuk magunkat legyőzni” tudata mellett a nemzeti tematika fenntartotta a megelőző időszak közepes nagyságú nemzetének tudatát és az egykori Magyarország nagyságának emlékét. Az ezeréves Magyarország – az irredenta kultusz elemeként – így vált a mindennapi szóhasználat részévé, egyben a trianoni igazságtalanság legfontosabb jelképévé. A fennmaradt falvédők jelentős része használja ezt a szimbolikát, amely gyakran kiegészül a szétszakított ország egységét jelképező Szent Koronával. A két szimbólum együttes használata jelezni kívánta, hogy az eredeti haza, a csorbítatlan Magyarország minden lakója számára a Szent Korona-eszme és a hungarus nemzettudat nyújthatja a kohézió alapjait.

A korszakban született falvédők gyakori motívuma a turulmadár, amely általában a nemzeti címert, a Szent Koronát, vagy Nagy-Magyarország térképét óvja. A magyar eredetmondák legendás madara több jelentést is hordoz magában ábrázolásai során. Ülő tartása hatalmi pozíciót jelez, kiterjesztett szárnyú megjelenítése védő funkcióját szemlélteti, míg fürkésző ábrázolása a feltámadást jelzi. A mellékelt ábrázoláson egy cserkész fiú és lány köszöntik a kiterjesztett szárnyú turulmadarat, amely karmaival és csőrével tartja a Magyarországot szimbolizáló címert.

Gyakori ábrázolásként láthatunk szárnyas angyalokat is. Általában párban jelennek meg, Nagy-Magyarország térképét, a Szent Koronát vagy a magyar címert tartják. Nem új szimbólumról van szó, hiszen a dualizmus kori Magyarország középcímerét is két szárnyas angyal tartotta. A jelkép eredetére Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató ad magyarázatot, aki szerint az archaikus népi imaszövegekben egyértelműen a felemelkedés szimbóluma a repülő angyal képe. Megállapítását egy jászsági ősi imaszöveggel is bizonyítja: „Nyitva látom mennyország ajtaját, / Abba látok apró madarakat, / de nem apró madarak, hanem szárnyas angyalok, / szárnyuk alatt korona.”¹ A szárnyas angyalok tehát a mennyországot, vagyis Magyarország feltámadását szimbolizálják a hímzéseken.

„Nem! Nem! Soha!”

A revíziós területgyarapodások időszakában a visszacsatolt területek városai, illetve történelmi- és természeti látványosságai is a képi motívumok közé kerültek. 1940-ben, a második bécsi döntés után készített falvédőkön a megnagyobbodott Magyarország térképe köré – a vászon széldíszítményeként – felkerültek az 1938–1940 között visszatért vármegyék történelmi címerei is.
A képi szimbolika mellett érdemes kitérni a szöveges feliratokra is. A ’20-as évek elején elterjedt, jó ismert irredenta jelszavak szinte mindegyikét olvashatjuk a hímzett vásznakon: „Így volt, így lesz!”, „Nem! Nem! Soha!”, később a „Mindent vissza!”, „Magyar igazság, magyar feltámadás”, „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország”. A területi revízió első eredményei, a Felvidék 1938-as visszatérése után „Az igazság csillaga felragyogott a Magyar égen, miénk lesz még Magyarország mint volt régen!” mottó is megjelenik.
Megihlette a falvédők készítőit Papp-Váry Elemérné Hitvallás című versének nyitó- és záróstrófája, a Magyar Hiszekegy, amely máig a legismertebb ima a korszakból:
„Hiszek egy Istenben, / Hiszek egy Hazában, / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában. / Ámen”.
Találunk viszont olyan feliratokat is, amelyek az irredenta kultusz időszakában szinte kizárólag ezeken a falvédőkön jelennek meg. Ilyenek például Sajó Sándor Szülőföldem dalos tája című versének utolsó sorai: „Adtuk könnyel, vesszük vérrel / Lesz még szőlő lágy kenyérrel!” (A feliratokon a verstől eltérően leginkább a népies szöllő írásmód szerepel.)
A gyakran alkalmazott turulmadár-szimbólumhoz kapcsolódó rigmus: „Turulmadár szállj, sehol meg ne állj, /Vidd el a mi üzenetünk, / Lesz még magyar nyár!” A szöveg Thurzó Nagy László által komponált Dal a turulmadárról című magyar nótából származik, melynek szövegét Sassy Csaba írta. Észak-Erdély 1940-es visszatérése kapcsán talákozunk a dalszöveg egy másik versszakával is: „Lesz még kikelet Kolozsvár felett… / Elpusztul a határunkról / A holló sereg”. A szövegek két metaforát is tartalmaznak: a nyár a régi, Trianon előtti Magyarországgal, a holló sereg pedig a Kolozsvárt és Erdélyt birtokló román állammal azonosítható.
Sándor Jenő és Szenes Andor szerzeménye, a Nem lehet az parancsolni senkinek című magyar nóta refrénje szintén olvasható a korabeli hímzéseken: „Amíg lesz egy piros rózsa, / Amíg lesz egy magyar nóta, / Felejteni parancsszóra nem lehet.” Ezek a vásznak képi motívumként – stílusosan – piros színnel hímzett rózsákat ábrázolnak.

Epilógus

„Megfakult falvédő, a múltból itt maradt,
sem turul, sem fecske nem csinált itt nyarat…
Rég elszállt a turul, a vászon is elszakadt,
szétszakadt az ország, sok szív meghasadt.”²

Egy napjainkban íródott blogban olvashatjuk ezt az egyszerű rímfaragványt, amely az irredenta falvédők feliratainak stílusát idézi. Valóban elszállt a turul, s nem hozta vissza a Trianonban elcsatolt országrészeket, sőt a béke igazságtalan következményeinek mind a mai napig szenvedője a Kárpát-medencei magyarság. Szerencsére a megfakult falvédők megmaradtak, hiszen több múzeum gyűjteményeiben is megtalálhatók. A nehéz időkben is reményt adó üzeneteikkel hűségesen őrzik számunkra két világháború közötti mindennapok életérzéseit, tanúskodva arról, hogy az egyszerű emberek szerény és kilátástalannak tűnő körülmények között is igyekeztek csinosítani az otthonukat. Ha mással nem is, legalább az ábrándokkal kecsegtető falvédőkkel.

Molnár Zsolt
történelemtanár, mesterpedagógus

Jegyzetek

1. Erdélyi Zsuzsanna: Archaikus népi imádságok, in: Magyar Néprajz, Akadémiai Kiadó, 1988. 722.
2. https://blog.poet.hu/Rozella5/falvedo

Felhasznált irodalom

BIHARI-HORVÁTH László: A hímzett-képes feliratos falvédő. Tárgytipológia és katalógus a Hatvany Lajos Múzeum falvédőgyűjteményéből. Hatvan, 2011.
K. CSILLÉRY Klára: A hímzett konyhai falvédők múltja. In. Feliratos falvédők. Szerk. Kovács Ákos. Bp., Corvina Kiadó, 1987
ERDÉLYI Zsuzsanna: Archaikus népi imádságok. In. Magyar Néprajz V. kötet., Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.
Magyar Néprajzi Lexikon 2. kötet. (Főszerk.: Ortutay Gyula) Akadémiai Kiadó, Bp. 1977. 43-44.
MOLNÁR Zsolt: „A kő marad”: A Trianon-emlékművek története és szimbolikája. Magyar Művészet 2022/1. 59 –67.
MOLNÁR Zsolt: Trianon-kislexikon A-tól Z-ig. IKU –INTER –MNYKNT, Budapest, 2020.
Múltunk beszédes emlékei: a hímzett falvédők – Felvidek.ma https://felvidek.ma/2020/07/multunk-beszedes-emlekei-a-himzett-falvedok/
SkanzenBlog – A szentendrei Skanzen szakmai blogja / www.blog.skanzen.hu