A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé Fal- és Tértextil Szekciója

„Mi legyen a teendő? Bevárod nyugodt lélekkel a véget, akár pusztulás lesz, akár elváltozás. S míg ennek pillanata eljön, mit érdemes tenned? Mi mást, mint tisztelni, áldani az isteneket, jót tenni az emberekkel, tűrni őket és kitérni előlük.”¹

Alig négy évvel egy, az egész világot megrengető világjárvány után, természeti és háborús válságok idején, különösen aktuálisak ezek a szavak.
A Tű-rés-határ, a 2024-es szombathelyi textiltriennálé rétegzett, rafinált jelentésárnyalatú címkiírása egyrészt utal az említett globális válsághelyzetre, másrészt a textil- és kárpitművészet mediális elemeire, a tűre, a tűlyukra (tű-résre) a textil anyagszerűségében, azaz kiterjedésében, strukturális elemeiben tetten érhető „térbe vetettségére”, azaz az akár egészen kis kiterjedésű anyagszünetekre, felvetőszálak, csomók közti cezúrákra. A ’határ’ szó tágabb jelentése kapcsán a liminalitás és az azzal szorosan összefüggő ritualitás, távolról pedig az eseményhorizont és annak rokon témái is felvethetők.
A textilművészet szerkezetességének és szigorú rendezettségének köszönhetően leginkább a teret formáló építészettel áll szoros rokonságban. A teret – mint ahogyan az időt is – csak látszólag elsősorban fizikailag lakjuk be, inkább a tudatunkkal vesszük birtokba, ezért „a tér zsugorítható és a tér tágítható is. Még akkor is, ha történetesen éppen szűkülni látszik, amikor különféle összetételű ködfüggönyök ereszkednek le, és korlátozzák a kilátást. A közeli elkezd mindent betölteni, és a távoli elhomályosul. Ilyenkor érdemes tekintetbe venni azt, amire Seneca emlékeztet. Gyakorolni a túllépést a lehatároltságokon, a látási és gondolkodási konvenciókon.”²
A „tűrés” kifejezés egy textilművészeti triennálé felhívásában egyrészt a globális válsággal való cselekvésbéli és mentális megküzdést (avagy Ottlik kifejezésével élve „jó durvaságot”³), határátlépést, ugyanakkor reflexiót jelent. A tűrés ugyanakkor vonatkozhat a kárpitszövés, a varrás, a hímzés idő- és anyagigényére, a kitartásra és a munkamorálra, ugyanakkor egy lelki értelemben vett laissez faire, laissez passer jellegű alkalmazkodóképességre is. Ez afféle „női” erény vagy éppen a nőktől elvárt szerepmodell, akik – ha nem is teljesen sajátítják ki, de – többnyire uralják ezt a művészeti ágat. Jelen világesemények között azonban a tűrés és ennek limitjei az egész emberiség közös terhévé kezdenek válni.

„Bizonyos tekintetben az ember áll hozzánk a legközelebb, mert ő az, akivel jót kell tennünk, és akit el kell tűrnünk. Ha azonban embertársam akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél, vagy az erdők vadja.”⁴

Korunkban a klímaváltozástól vagy éppen a mesterséges intelligencia ránk gyakorolt hatásától való szorongás már megközelíti vagy meg is haladja az ember és ember közti problémák jelentőségének mértékét.
Jelen írásom fókuszában a VIII. szombathelyi nemzetközi textiltriennálén kiállított murális és tértextilmunkák, azaz a falikárpitok és textilinstallációk állnak – habár a tárlat idén is öt (képző- és iparművészeti) kategóriában vonultatott fel műveket, melyek meglátásom szerint még magasabb színvonalat képviseltek, mint az előző három seregszemlén.
Cebula Anna a katalógus köszöntőjében utalva ezt írja: „A beérkezett alkotásokban a közelben és távolban dúló háborúk hatása, a természeti környezetünk iránti felelősség és a fenntarthatóság gondolata is tetten érhető.” Cebula kiemeli a társadalmi izoláció problémájának megjelenítését is a művekben: „határaink átlépése, az emberi kapcsolatok iránti igény is a jelenlegi elszigeteltség helyett, mely sajnos civilizációnk nagy problémája. Felmérések szerint és saját percepcióm szerint is a világ egyik legnagyobb problémája ma mégis a magányvilágjárvány.”
Ezt a problémát tematizálja rögtön, ahogyan a fő kiállítótérbe lépünk, Orbán Anna Mária munkája, amely utcán fekvő, alvó embert, talán hajléktalant ábrázol.

„Egészen elbűvölnek azok a képek, amelyek mindenkihez tudnak kapcsolódni, nagyon általános, egyszerű képek, amelyek nemzetek feletti nyelven beszélnek. Minél egyszerűbben fejezed ki magad, annál közelebb kerülsz az ikonszerűséghez”⁵ – nyilatkozta Maurizio Cattelan olasz származású művész, akinek Sunday című hiperrealista szoborinstallációján⁶ egy padon fekvő (éppen vizelő, azaz szemérméből ténylegesen vizet eresztő) hajléktalant vagy éppen csak utcán éjszakázó embert formázott meg egy ezüst-arany színű rusztikus, holdkráterszerű, a szobor körvonalait tükröző fal előtt. A posztcovid-időszak jellegzetes, fájdalmas aktualitású utcai jelenete ez, hiszen a világjárvány és az azt követő gazdasági, természeti válságok megnövelték a társadalmi szakadékokat szerte a világban. Orbán Anna Mária munkája, amely talán hajléktalant ábrázol – Cattelan munkájához hasonlóan – Radnóti Miklós szállóigévé vált metaforája, a „dolgát végző vadállat” kiszolgáltatottsága tükröződik. A munka díjazása a társadalmi mondanivaló erőteljességének és a kárpit egyéni technikai megoldásainak egyaránt köszönhető.
A fal- és tértextil kategóriában zsűrizett munkákat nagyobb csoportokba sorolom. Először azokat szeretném kiemelni, amelyek a textilművészet fizikai mediatizáltságára⁷ reflektálnak, vagy izgalmas a textilt hordozó felvetőt vagy akár a szálszerkezetet érintő, kifejezetten technikai jellegű kísérletezések eredményeinek tekinthetők.
Ismét idézve Horányi Attilát, a „tű-zés és rés, az egyenes vonal/fonal, a szövet, s annak alakítása, mint építkezés, konstrukció, tárgy és tér, és amiről nem volt még szó, a befoglaló forma, a határ – e fogalmak egyszerre jelennek meg a szavak iszkolásában és a szálak (fel)futásában, szövegben és szövetben”.⁸ A szövet, amely minden esetben szálszerkezetből jön létre, azonban a legváltozatosabb médiumokban is testet ölthet.

Pázmány Judit Folyamat című, érzékeny grafikus rajzolatokat életre hívó és elemelten szimbolikus munkáján, a (felvető) szálszerkezet és egyszersmind a tű médiuma kerül előtérbe. A Tű-rés-határ gazdag fogalmi hálót felölelő, tág konnotatív mezőjéről elmélkedve Horányi Attila ezt írja: „a tű nemcsak tűfajtákat jelölhet (varrótű, horgolótű, kötőtű, hímzőtű, gombostű, biztosítótű), de a szúrás-tűzés tettét-fájdalmát is, amint a rögzítés kimerevítő, tárgyiasító következményét is. A tű(k) egy feminista művészettörténet számára az ecset női megfelelőjeként is diszkutálhatók, míg a tűz ige azonos alakú szópárjával a láng, a hevület, az égés, a pusztulás és a harc kerül betűnyi (z) közelségbe-távolságba. A tű az, ami behatol, s a szeméremrés az, amin behatolnak, miközben a voyeur az ajtó résén át lesi ki mindezt.”⁹

Pázmány Judit ezen alkotása anyagszerűségében kifejezetten konkrétan, másrészt szimbolikus tartalmában elemelten kapcsolódott a tű, a rés és a határ fogalmakhoz, ezért véleményem szerint a zsűritől is nagyobb figyelmet (azaz díjazást) érdemelt volna. A Folyamat című oltárképszerű munkán a természeti formák kecses organikusságát idéző fémnyüsthuzalok az emberi lét végességét és a természet ciklikusságát nem ellentétként, hanem egymással harmóniába hozható minőségekként láttatják, ezért Pázmány mondanivalójának sugallata transzcendens. Szabó Verona Pázmányhoz hasonlóan szintén természeti allegóriákba transzponálva közvetít az akár egész emberiséget fenyegető témákat munkáiban és a triennáléra beadott, vertikális kompozíciójú, felfeslő szálszerkezeteket grafikailag elemző művében is (Töredék, 2023). Szétbomló, lágy, gyolcsszerű forma jelenik meg Csernák Edit Ballada a szerelemről, 2023 című, – Chagall vagy Schiele festményeihez hasonlóan – légiesen szálló alakokat ábrázoló munkáján, ahol a szőttes áttetszősége a szerelem földtől elemelő hatását is kifejezheti.

Vető Mária 3 „T” című munkája leleményesen reflektál a textilművészet 60-as évek végén kialakuló pozíciójára, mely a direkt politikai támadást elkerülve a 60-as évek végén virágzásnak indult.¹⁰ A 70-es évek velemi kísérletező textilmozgalma¹¹ és a 80-as évek „konzervatív fordulata” azonban újra előtérbe exponálta a „hagyományos” gobelint. A magyar textilművészet sajátos történeti jellegzetessége, hogy az egyik kanonizált formai modelljének a Ferenczy Noémi által a magyar művészeti szcénába képzőművészetként integrált szövött falikárpitot tekinthetjük, melynek kötött formahagyományai (és természetesen egyedi stílusváltozatai) vannak. A klasszikus haute lisse kárpiton a felvetőszálak rejtve maradnak. Minden ehhez képest történő formai dekonstrukció stílusteremtő jegyeket, azaz valamilyen jelentésbeli többletet, „felfeslést” hordoz.¹² Mint Polgár Kata Regina Árapály (2022) című, polipropilén kötélből és lágy PVC-fonalból szőtt munkáján, illetve Ruttka Andrea Tűréshatár című munkáján. Ruttka fonal helyett gombostűt használ tűzött textilképein, amelyek a tű – a fonal puhaságához és lágy színéhez képest a tű merev száleleme jelenik meg – remekül kihasználva a monokróm, fekete-fehér kontrasztot, a szívritmusszerű dekoratív formaritmust és a tű csillogásának esztétikai hatását.

A technében és az anyaghasználatban való invenció példáiként említhetjük Kölbitz Birgit és Vereczkey Szilvia Négykezes kotta című, hangszerként is megszólaltatható, üvegcsőből, belül pedig színpompásan ragyogó hernyóselyem szálakból készített közös munkáját, vagy Soltész Petra 2022-ben készített, Primitív utcai jelenet című, hengeres dróthálóra színes kenderzsineggel rajzolt, piktogramszerű, a törzsi archaikus kultúrák geometriáját és a digitális kultúra képi hagyatékát izgalmasan elegyítő munkáját, ugyanakkor a triennálé egyik – majdhogynem kinetikus szobrászati jegyei révén – leglátványosabb munkája, Szűcs Edit Tű né keny című, a vinilhálót légies, szinte táncoló és lélegző-mozgó hatású, „lélekdrapériává” transzformáló hatású, angyal- és/vagy rovarszárny finomságú – felfüggesztéses installálásra tervezett, ám sajnos nem a művész elképzelésének megfelelően kiállított – tértextilsorozata mellett.

Benedek Noémi fémszövetre hímzett, Parázs II–III. című, szinte archetipikusan elemi vonalformákból építkező két munkája rendkívüli (a természeti formák egyszerű bonyolultságához hasonló) rendezettséget és fókuszált, majdnem monokróm színpalettával létrehozott, lényegre törő formanyelvi expresszivitást is felmutatnak. A szervezők számára kisebb szenzációként hatott a triennálén, hogy a gesztusfestményszerű, expresszív hatást keltő kárpitszövés egyik legkiemelkedőbb hazai képviselője, Sipos Éva egy nagy méretű kárpitot adott be a triennáléra. A saját oeuvre-ön belül óriási lépés egy ilyen méretű kárpit megszövése, de nemcsak ezért érdemelt díjat, hanem a saját művészi stílusútján való előrelépés okán is.

A geometrikus-absztrakt vagy ornamentális-absztrakt és félabsztrakt munkák csoportjába sorolható Ambrus Zsófia Lángoszlopok című, gyapjúból készült munkája, amely a vörös és fekete erőteljes színpárra és a feszülten hullámzó vonalritmus dinamikájára épít. Csuba Anita Egyre másabb (2023) című sorozatán leleményesen aknázza ki az egymáson átívelő, hurkolt fonalformák variatív játékosságát. Csíkszentmihályi Réka cipőtalpszegekkel a ritmikus-geometrikus rend erejére építi kompozícióját, és azt játékos, könnyedebb, színesen megcsillanó elemekkel – mint színes textilpompon – gazdagítja Határaimon belül és kívül (2023) című munkáját.

Zoltai Bea Liszteszsákok című munkája a múltból merít rejtett személyes mondanivalót, azaz a mű anyagának emlékereje is fontos aurateremtő elemmé válik itt. Ezzel egy mikro- és makrotörténeti konceptualitást képviselő hazai textiltörténeti hagyományhoz is kapcsolódik, elég, ha Polgár Rózsa Katonatakaró 1945-ből című munkáját vagy Szenes Zsuzsa konceptuális textiljeit citáljuk. Konceptuális és pop-art-jegyeket elegyít és tartalmi elemeiben majdhogynem vallomásosságra törekszik dr. Csanák Edit A Heavy Oxford. Apám 32. számú inge című, apjához fűzhető személyes emlékét őrző quiltmunkája.

Illés Eszter frissdiplomásként vesz részt a triennálén, 2024-ben szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem művészeti kar tárgyalkotás szakának divat és textil specializációján BA-fokozatát.¹³ Illés Mező című munkája alapos anyaggyűjtés és színtanulmányok eredménye. A felülnézetből fényképezett (gazdasági) tájak vizuális formavilágának és a színnel való konstruktív építkezés elegyítésének szintézise a mező mint strukturált természeti forma és a szövés, a textil szerkezetének párhuzamait kibontó, kísérleti forma, mely a (formált, megmunkált) természet, a termőföld és az ember által teremtett geometria közötti párhuzamokat mutatja fel. Vásárhelyi Kata Quae ducit 2023 című, térhatású, „bélletes” geometriájú francia gobelinje a szín- és formai komplementerként érvényesülő fekete-fehér kontrasztjának virtuóz példája. Rákhely Zsófia Ért Ék Hat Ár című munkája a digitális kultúra képvilágát idéző, friss minimalizmusa megkapó erejű.

A tárlat egyik vizuális bombájaként érvényesül, rendkívül látványos Regős Anna konceptuális geometrikus upcycling munkája, a Védőháló, amely 258 hajtogatott, varrt színes maszk fémszegecsekkel való összetűzéséből készült el 2023-ban. Szintén megkapó egyszerűségével tüntetve kelt figyelmet Palatinus Dóra Takaró című 2023-as, SZFE-tüntetések szimbolikus elemeire utaló, vászonból varrással létrehozott munkája is.
Az egyéni, figuratív szimbolizmust képviseli az a generáció, akik az 1980-as évek elején a ±Gobelin biennálén egyértelműen a klasszikus francia gobelin és szövés médiuma – mely életmód,¹⁴ sőt világszemléleti forma is – mellett köteleződött el.¹⁵

E generáció jeles kárpitművész tagjai „vállalásuk” mellett voltaképpen azóta is kitartva, egyéni pályájukon töretlenül haladnak előre. Az említett, a 80-as évek elejétől datálható „konzervatív fordulat” után – ha nem is olyan megrázkódtató, de – az egyéni életműre és a korszakra is vonatkozó stílusalakulásra utaló eredményeket képviselnek a kárpit befoglaló formáját is innovatívan alakító, a szálszerkezet testességével is kísérletező Lencsés Ida Időköz II. és Baráth Hajnal Amikor felbomlik a kánon 2. című munkái.

A szivárványkoloritot mint az egyetemes béke és emberek közötti kiegyezésre vonatkozó jelet jeleníti meg Balogh Edit – akinek 2010-es években kezdett egyéni művészi programjának középpontjában a fénymisztika áll – selyemmel és önálló fénnyel rendelkező, fémszállal gazdagított, Linea című haute lisse kárpitja. Láng-Miticzky Katalin Határ a csillagos ég című munkáján szintén szivárványszínvilág jelenik meg.

Bényi Eszter Tűréshatár című kárpitján a keleties tájábrázolást expresszív-impresszionisztikus fénymustrával elegyíti. Bocz Bea Virginia Woolfhoz kapcsolódik A kert éjszakája című meditatív lélektájával, aki a psziché természeti allegóriába transzponált hortus conclususát szőtte meg, rámutatva Woolf sokszor kínzó és gyötrő léttapasztalatára, mely mégis minduntalan megtermékenyítette művészetét.

Pasqualetti Eleonóra Gyöngyjáték című munkája archetipikus lelki tereket – eddig a pokolra vagy purgatóriumra emlékeztető színhangulatok szerepeltek – megjelenítő Kút-sorozatának újabb darabja virtuóz színkeverésekkel létrehozott színvilágával a mennyei ragyogás világába vezet minket. Komáromi Erzsébet Katalin Hajlék című munkáján fényforrásként az (oltári) szentség immanens lebegését mutatja fel az egyszerű fény, tisztaság és bonyolult szálszerkezet kontrasztjában. Ismét transzcendens színhasználat jellemzi Nagy Judit Templomi kárpitját, a kék transzcendenciáját és a kompozíció – az Istár-kapura emlékeztető elrendezésben megragadott állatszimbolika – reprezentatív erejét mozgósítva.

Aktuális társadalmi problémákra elemelt szimbolizmussal reflektál Bornemisza Eszter A tűrhetőség peremén című, 2023-ban készített munkája, mely arra a globális válságban megnyilatkozó léptékváltásra utal, ami egyrészt a fenntarthatóság lehetetlenségének gondolatát fejezi ki vizuálisan, az emberiség lélekszámának és a gigavárosok és metropoliszok exponenciális növekedésének folyományaként, másrészt az úthálózatok, a mesterséges és természeti organizmusok és a textil szerkezeti (úthálózatszerű) és transzparensen használható jegyeit is vizsgálja ezáltal. Kiss Katalin Sorszámozott tájélmény II. című (2023) sorozatának idilli hangulatú tájképe repülő madáralakokat jelenít meg alulnézetből. Kiss még innen, a természeti katasztrófa eseményhorizontján mintegy figyelmezteti az emberiséget a természet szépségének törékenységére, egyfajta jövőnek küldött üzenetként. Kneisz Eszter Home Contra Office című kárpitja a világjárványra történő reflexióként egy üres karosszéket epifániaszerű bálványalakként jelenít meg egy üres szobában. A munka egyszerre utal e közös léttapasztalat elégikus hangulatára, ami az ember(i kapcsolódások) hiányát hozta el az egész emberiségnek.

A textiltriennálé egyedülálló értékű hungarikum mint művészeti intézmény és mozgalom, mely reményeink szerint a jövőben is Magyarországot még mindig – Lengyelországgal párhuzamosan – európai „textilnagyhatalomként” pozicionálja. Ezt az eredményt azonban csak úgy őrizhetjük meg, ha kitartó munkával fenntartjuk a hagyományt. Mind ez idáig töretlenül meg is valósul, Cebula Anna intézményvezetői – mely egy sor egyéb szakmai kihívással, mint a művek (meg)vásárlása, a művek szakszerű megőrzésének muzeológiai feladatai, is jár – és kurátori agilitásának köszönhető. A triennálé szervezője és lebonyolítója a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért szakemberekből álló közössége, mely ismét, még a korábbi triennálé színvonalát is meghaladó, profi munkát végzett.
Nem lehetünk bizonyosak abban, hogy a teve valaha is átkelhet a tű fokán. Sőt. A tű-résen átfűzni egy vastagabb fonalat vagy kötelet nehezebb, mint a gazdag ember számára belépni a mennybe.¹⁶ Ami viszont biztos, hogy ismét a textilművészet metaforáihoz érkeztünk. Még talán a visszafordíthatatlan katasztrófák eseményhorizontja előtt, azok küszöbén és vészjósló árnyékában élünk mindannyian, és mégis, mint láttuk, a magyar textil- és kárpitművészet virágzik: kiváló művészi teljesítmények születtek.

Molnár Eszter
művészettörténész

Jegyzetek:

1. Marcus Aurelius: Elmélkedések V. 33.
2. Tillmann József Attila: Az eseményhorizonton túl. Terek, kultúrák, távlatok. Typotex, 2018., 6.
3. Ottlik Géza a Buda című regényben írja: „Meg kell fognod valahogyan a dolgot, ember, és ha az értelmeddel ez lehetetlennek bizonyul, hát próbáld nagyobbal, az egész valóddal. Amivel létezni kezdtél. Ha fa vagyok az erdőn, gondolta Medve, akkor az érdesség a törzsömön a kérgemen: jó durvaság. Állok mozdulatlanul a fák közt, tudva az igazat azelőtt nem látott dolgokról.”
4. Marcus Aurelius: Elmélkedések V. 20.
5. Eredeti idézet lásd: „I”ll Be Right Back: An Interview with Maurizio Cattelan,” by Jan Estep, New Art Examiner 29, no. 4 (March-April 2002), 40.
6. kiállítva: Gagosian Gallery, New York; kurátor: Franceso Bonami
7. „A mediatizáltság már szinte mindenütt megjelent: a képzetek, minták, kapcsolatok, hierarchiák, hétköznapok, vágyak és álmok majd minden körében. A médium metaforája ezáltal mindenhatóvá vált: mindent áthat és mindenen áthatol. Ennek következtében pedig minden médiumként ismerszik fel.” Ennek megfelelően az anyagválasztás, a technikai megoldás is ikonológiai üzenettel bír a textilművészetben. Forrás: Tillmann József Attila: Inter média – https://mek.oszk.hu/02900/02973/html/inter.htm
8. Horányi Attila: Tűr és határ, sőt: tűr és hat ár. In. VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé / 2024 VIII International Triennial Of Textile Arts 2024. Szombathelyi Képtár – Kunsthalle Szombathely 2024. június 21. – augusztus 31.
9. Horányi (2024): im. 11.
10. „A magyar textilművészet a 60-as évek végén soha korábban nem tapasztalt fejlődésnek indult. Nagyon ritka jelenség a művészetekben, hogy egy-egy műfaj csak úgy, váratlanul, minden előzmény nélkül áttöri a megszokottság korlátait, megváltoztatja addigi arcát, új feladatokat jelöl ki magának, s formailag tökéletesen megújul” – írja Fitz Péter a magyar textilművészet történetéről szóló tanulmányában. Forrás: http://www.btmfk.iif.hu/textil.html
11. „A Savaria Múzeum javaslatára létrejött a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely. Az alapszabály első sorai így hangzanak: „1. Az Alkotóműhely célja, hogy kísérleti és kutatási lehetőséget biztosítson a textilművészet számára. 2. Az Alkotóműhely programjának minden időben a fent említett kísérleti szerepet kell segítenie…” Fitz Péter: A magyar textil kalandjai (1968–1993). Forrás: http://www.btmfk.iif.hu/textil.html
12. „Csilló véletlen szálaiból / törvényt szőtt a mult szövőszéke” […] A törvény szövedéke mindig felfeslik valahol.” (József Attila: Eszmélet)
13. Pécsi Tudományegyetem, 2023–2024/1, 5. félév, Tárgyalkotás, divat és textil specializáción készült mű. Témavezető: dr. habil. Pápai Lívia DLA
14. Vö. Nagy Judit textiltörténeti paradigmaváltásként kanonizált Szövés = életmód című munkáját.
15. „Az 1980-ra szóló kiírás már tematikájával is a szélesebb részvételre törekedett, a címe ±Gobelin volt” – írja Fitz Péter. „Nyílt kérdésfelvetés a kiindulópont, a VI. Fal- és Tértextil Biennálén a gobelin – ez a reprezentatív, patinás, rendkívüli manuális energiát és munkabefektetést igénylő műfaj, amely egyúttal évszázadokon át a textilművészet megtestesítője, szimbóluma volt – lehetőséget kapjon annak bizonyítására, hogy van-e ma is megújulási képessége, közönsége, igazi hatóereje, jelölje ki valós helyét, funkcióját, szerepét a modern textilművészetben.” Fitz Péter: A magyar textilművészet kalandjai (1968–1993). Forrás: http://www.btmfk.iif.hu/textil.html
16. Amennyiben igaz a felvetés, hogy a bibliai példabeszédben szereplő, tű fokán átlépő teve egy félrefordításból (camilos-camilas) ered.