A természet krónikása

MIP_2024_1_4_Lukacsi_portre

Portréinterjú Lukácsi László Prima Primissima díjas üvegművésszel

Képző- és iparművészet kategóriában a legkiválóbbnak járó elismerést kapta meg 2023-ban. Hogyan érzett, mikor átvette a Prima Primissima díjat?

Azon kívül, hogy pályafutásom során igyekeztem és igyekszem munkáimban minőséget nyújtani – nem gondolom magamról, hogy én vagyok a „legjobb”. Szerencsésnek érzem magam és óriási dolognak tartom, hogy utólért engem ez a megtisztelő cím. Lelkileg is, fizikailag is sokkolt a hír, amikor a Művészetek Palotájában felolvasták a nevemet. Jó megélni, hogy a díj által szakmám, a magyar üvegművészet reflektorfénybe kerül. Hihetetlenül erős volt a mezőny, tíz kategóriában közel 800 jelölt közül jutottam el idáig.
Az elismerés nem csak nekem szól, hanem családomnak, elsősorban feleségemnek, Borbás Dorkának, akivel több évtizede osztozunk az élet örömeiben, küzdünk nehézségeivel, aki szintén üvegművészként támogat, valamint menedzsel, végzi az adminisztrációs feladataokat.
Bár mindegyik eddigi díjazásom során felemelő pillanatokat éltem át, csak néhányat említenék az állami elismeréseim közül: Ferenczy-díj, MMA-tagság – egyike voltam a legfiatalabb akadémikusoknak 2013-ban. Szintén komoly elismerésnek tartom, hogy 2010-ben a kanazawai, japán Arany-díjat, 2014-ben a Coburgi Glass Prize különdíját kaptam – mindkét esetben több száz fős nemzetközi mezőnyben megmérettetve. Ráadásul ez utóbbinál a Visitors Awardot is én hoztam el, így lettem a díj történetében az első „double-winner”. Külföldi elismeréseim azért fontosak számomra, mert a nemzetközi zsűri elé csakis az üvegszobraim kerülhettek, a beadás anonim volt. A Prima Primissima díjra pedig a legnagyobb hazai elismerésként tekintek.
Nem szeretek büszkélkedni. Eddig a közönségdíjak mindig jobban megmelengették a szívem, mert a nagy számok törvénye érvényesül az őszinte visszajelzésben. Az is elismerés, ha valakinek értékes közgyűjteménybe kerül az alkotása. Ezen a téren van hiányérzetem.
Nem tudom, mi alapján döntöttek a Prima Primissima díj kiválasztása során. Talán e zaklatott világban a művészek által közvetített sokkoló társadalomkritikai művek után szükség van újra a pozitív katarzisra, a szakmai minőségre, a vizuális nyugalomra. Én mindig ebben hittem, és akik szeretik a munkáimat, azok is ezt emelik ki a leggyakrabban.

Két évtized távlatából visszatekintve a kategória díjazottainak névsorára megállapíthatjuk, hogy a képzőművészeti és az iparművészeti ágban alkotók szinte kiegyenlítetten részesültek ebben a kitüntető címben. Ön melyik művészeti ágat nevezi alkotótevékenysége tulajdonképpeni területének?

Nemzetközi szinten képzőművészeti jellegű stúdióüvegről a ‘60-as évektől beszélhetünk, ezért az 1985-ben indult munkásságomat a nemzetközi meghatározás alapján én is egyértelműen a képzőművészetbe sorolnám. Itthon persze a művészettörténészek sokáig – az ipari alapanyag miatt – néha kissé degradálóan, iparművészetnek tekintették. Pedig úgy hiszem, hogy a mű rendeltetésének kell meghatároznia, hova sorolandó. Annál is inkább, mert ha szobrász vagy festő használja az üveget médiumként, akkor a közönség egyértelműen elfogadja „fine art”-ként.
Szerintem méltatlan rangsor állítása művészeti kategóriákban. Naponta látom, hogy nem autonóm alkotóként, hanem alkalmazott művészi szerepkörben hány technológia, alapanyag közt kell felkészülten zsonglőrködnie egy iparművésznek. Semmiképpen sem szabad alá-fölé rendeltségről beszélnünk! Egyértelműen a végeredmény, azaz szakmai és minőségi paraméterek alapján kell ítéletet hozni. A határok néha elmosódnak.

Hogyan vált az üveg művészi megnyilvánulásának elsődleges anyagává?

A gyerekek általában a szüleik foglalkozásával ismerkednek meg elsőként. Édesapám munkahelyére, a Műszaki Üvegipari Szövetkezetbe gyakran jártam be, kamaszkoromban pedig már kipróbálhattam alapanyagokat, gépeket, szerszámokat. Magával ragadott ez a világ és ez a csodálatos anyag. Boldizsár fiamnak is így kezdődik a szakmai élete mellettem.
Az üveg bámulatosan szép anyag és mindig meglep. Kiszámíthatósága és kiszámíthatatlansága is ajándék. Sokoldalúan megmunkálható. Egyáltalán nem adja magát könnyen, de érezni kell, hogy a megmunkálás során mit enged – akkor hálás. Ráadásul ha belegondolunk: több ezer éves kultúránkban hűséges társa az embernek, ugyanakkor folyton megújul és innovációra késztet, ami a 21.században is „életképessé” teszi számtalan területen.
Számomra az üveg ugyanazt jelenti, mint festőnek a szín, szobrásznak a márvány, táncosnak a zene – egyfajta szerelem, egy örök inspiráció. Az üveg a fényt fókuszálja, szétszórja, tompítja, visszaveri, tükrözi, módosítja, átereszti, elnyeli, megszínezi, felbontja, megtöri, megcsillantja… Egyszerűen varázsa van! Üvegszobraim esetében megtapasztalhattam, hogy a megvilágítástól függően a mű meghal vagy éltre kel. A megfelelő fényben viszont sokféle arcát mutatja.

Az elméleti szakemberek hajlamosak olyan szembenálló fogalomköröket használni, mint hideg üveg – meleg üveg, építészeti üveg – üvegszobor, síküveg – üvegplasztika. Milyen üvegről van szó az Ön keze alatt megszülető alkotások esetében?

Nem baj, hogy az üvegművészeten belül használunk kategóriákat, de tudnunk kell, hogy természetesen itt is vannak erős átfedések. Amit én csinálok, azt hideg technológiának hívjuk, mert gyárilag kész alapanyagokkal dolgozom. Műveim nem izzó kemencében vagy hutában készülnek.
Precíz szerkesztés után síküveg-lapokat, úgynevezett tükröket vágok ki megfelelő méretre és építek fel, ragasztok össze tömbbé víztiszta ragasztókkal. Azután ebből a tömbből csiszolással alakítom ki a megálmodott formát.
Ez így egyszerűen hangzik, valójában sokrétű, hosszú hetekig tartó, lassú és főleg magányos munkafolyamat, ellentétben a melegüveg rátermetten gyors, általában csoportmunkájával. A személyiségemhez ez a csendes, meditatív metódus sokkal jobban illik.
Van egy belső hajtóerőm – az alkotás és a rácsodálkozás öröme. Közvetett motivációm pedig az, hogy olyan pillanatokat okozzak, amikor a befogadó közönség arcán csodálkozást, boldogságot látok. Amikor interakcióba akarnak lépni a szoborral: megsimogatni, megérinteni. Gyűjtőktől visszahallom, hogy örömmel élnek együtt a szobraimmal. Azt hiszem, ez a legnagyobb inspiráció számomra!

Hogyan jut el az üveg a nyersanyag beszerzésétől a műalkotásnak nyilvánított eredményig?

Több évtizede itthon és külföldön vadászunk feleségemmel, Dorkával különleges síküvegekre. Javarészt kézi kőmegmunkáló gépeket, szerszámokat használok, de gyakran más szakmában felfedezett masinát alakítok át a saját céljaimra. A végső munkafázisoknál viszont megkerülhetetlen az ősi kézimunka. Ehhez a megfelelő szerszámokat magam alakítom ki.
Engem introvertált, szemlélődő emberként más vezérel, mint egy extrovertált személyiségű alkotót. Szeretem a nyugalmat, a harmóniát. Az ihlet forrása bármi lehet. Lenyűgöznek a természet csodái. Ez inspirál vizuálisan és a munka metódusában is. Esetleg van egy belső vízióm, hogy mit szeretnék láttatni. Néha egy élmény vagy benyomás alapján egy megfogalmazhatatlan érzés vezérel, hogy kipróbáljak valamit. Sokszor egy korábban elkészült alkotásból születik a következő. Máskor pedig „felfedező útra” indulok tapasztaltot gyűjteni.
A szobor akkor van kész, amikor készen van. A valóságban szinte mindig kellene még egy nap. Másképpen fogalmazva: annyi időt kell rászánni, amennyit az elkészítése igényel. Valójában nem én határozom meg, hanem maga a mű. Bizonyos munkafolyamatokat nem hagyhatok ki vagy gyorsíthatok fel. Sajnos azonban a határidők „megkötik” az én kezemet is. Rémes „utolsó pillanatos” történeteim vannak az elmúlt közel negyven évből.

Összetéveszthetetlen egyedi stílusjegyei közé tartozik a legyezőszerű szerkezet, a rétegződő architektúra, az atmoszférikus színátmenetek, az organikus formaképzés.
Maga a laminált, hidegüveg technológia indított el ezen az úton. A világon kevesen csinálják, mert – úgy gondolom – személyiségfüggő is. Én az akkori Iparművészeti Főiskolán, Bohus Zoltán üvegszobrásztanártól tanultam, akivel később kölcsönösen nagyra becsültük egymást. Ő transzparensebb, fényesebb, tömbösebb belső világot épített, míg én filigránabb, reflektívebb üvegálmokat kergetek. Szobraimat olykor a végletekig elvékonyítom, kikönnyítem. Feszegetem a fizikai tulajdonságok határait. Vallom, hogy mindenkitől lehet tanulni.
Egy-egy művön „meditatív megszállottsággal” dolgozom. Sorra jönnek elő az új gondolatok, ötletek. A folyamatos megújulás akadálya – bizonyos értelemben – a technológiai követelmények támasztotta időhiány. Pedig nagyon izgalmas terveim lapulnak a fiókban. Néha az elkészült terv kivitelezése során, valamilyen okból, ösztönösen módosítom a vonalakat és a formát, mert úgy érzem, ezáltal jobb lesz a végeredmény. Lenyűgöz, hogy az üveg e tekintetben mire képes, és hogy mire vagyunk együtt képesek, az üveg meg én – ezt kutatom!

Kitüntetett figyelem és kielégíthetetlen kereslet van üvegszobrai iránt. Kiknek készíti alkotásait?

A műkereskedelem szigorú szabályai miatt ritkán kerülök közvetlen kontaktusba a gyűjtőkkel, sőt a galériások is csak csepegtetik az információt, hova-kihez került egy-egy alkotásom. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá. A műcsarnokbeli Szalon kiállításon szereplő művem egy londoni galériás által egy közel-keleti királyi palotába került. Ennek az alkotásnak a párja pedig a kaliforniai Avran Galleryből az Apple-Siri társtulajdonosához.
Nagyon fontos reflexió számomra egy klasszikus, élő kiállítás is, de a mai digitális világban a virtuális szereplés is elengedhetetlen és sok tanulsággal szolgál. Ebben a családom a legnagyobb segítségem, de én csak szükséges teherként élem meg. Ez nem az én világom.
Egyre inkább már csak megrendelésre dolgozom. Szinte soha sincs otthon elérhető művem, nem állnak sorban a polcon. Keveset készítek, mert lassú a munkafolyamat. Míg nemzetközi kollekciók fotók alapján is beválasztanak, addig Magyarországon a kurátorok ragaszkodnak minimum tíz konkrét üvegszobor bemutatásához. Nekem egyszerre még sohasem volt ennyi alkotásom egy helyen.
Pedig alkottam már magamnak, édesanyámnak, feleségemnek is, de aztán a műveket elvitték a galériások, hiába szerettem volna még dédelgetni őket. Ezért aztán igazi üvegszobrok helyett csak nagyméretű, részben Liza lányom által fotózott műtárgyak reprói vannak otthon a falon.

A világ üvegművészeti központjai közül számosban megfordul. Milyen irányvonalak figyelhetők meg az üveg művészi felhasználásában?

A nemzetközi műkereskedelemben még tartja magát a minőséghez való ragaszkodás. Sokszor találkozom számomra szép vagy szakmailag izgalmas művekkel, ugyanakkor számomra bizarr konceptuális tárgyakkal is, amelyek ráadásul díjakat is kapnak. Tehát van egy új generáció és friss tendencia is, amit nem értek, de egyáltalán nem tisztem véleményezni, mert nem vagyok szakértő. Majd az utókor által megmérettetünk. Én a magam útját járom, nem követek senkit.
Nem tudok globális trendekről beszélni, mert főleg csak online követem a fejleményeket. De tény, hogy hatalmas és nagyon exkluzív kortárs üvegművészeti múzeumok épültek a világ legfontosabb régióiban, az USA-tól Európán át Távol-Keletig, és ez nem lehet véletlen.
Talán a technológiai változatosságra való törekvés dominánsabb manapság. Én azokra az alkotókra figyelek leginkább, akik megszállottan, a nehezebb utat választva dolgoznak és nem állnak meg a színes üveg varázsánál, nem „üveghamburgert” gyártanak pusztán gegből.

Hazai viszonylatban az egyik legdinamikusabban fejlődő iparművészeti szakág és műfaj az üvegművészet, amelyre egyre élénkebb figyelem irányul. Mi az oka ennek az érdeklődésnek?

Emlékszem, volt idő, amikor nemzetközi díjakkal a hátam mögött itthon egyetlen egy galériás sem akart velem foglalkozni. Például a Pécsi Kisplasztikai Biennáléra nem választottak be, pusztán a művem alapanyaga miatt. Nem volt még internet, nem voltak nemzetközi kitekintéssel rendelkező képzett hazai kurátorok. Mára szerencsére kinyílt a világ! A nemzetközi sikerek híre elérte itthon is a művészvilág szereplőinek ingerküszöbét.
A főiskola óta a legjelentősebb változás az információáramlásban és az emberi kapcsolatokban következett be. Amikor mi kezdtünk, akkor minden a személyes tapasztalatokra épült, elsősorban tanár és diák, mester és tanítvány között. A kollegiális kapcsolatokat sokkal több tisztelet jellemezte. Manapság pergőbb, informatívabb, szélesebb spektrumú, ugyanakkor talán felületesebb is a világ. Igyekszem hangot adni a szakma, az anyag iránti alázat és az egymás iránti tisztelet fontosságának.
Magyaroszágon úgy tapasztalom, fontos lenne az edukáció, az igény megteremtése. Gyakran nagy anyagi ráfordítással létrehozott enteriőrökben sem tudnak igazán mit kezdeni az üveg műtárgyakkal. Vagyis, ha nemcsak festményt kell föllógatni a falakra, az zavarba ejt egyeseket. Tehát interieurdesignereket is képezni kellene, hogy meggyökeresedjen az a szemlélet, hogy a háromdimenziós alkotás is karakteressé, exkluzívvá tehet egy teret. Egyelőre jómódú, intellektuális körökben nem presztízskérdés itthon, hogy üvegszobrokkal vagy üvegképekkel vegyék körbe magukat a potentátok, míg nemzetközileg már kiváló hagyománya van vállalati és privát belső terekben egyaránt. Irodák, szállodák és magánvillák helyiségei büszkélkednek üveg műtárgyakkal – ez is a „wellbeing” része.

Milyen kihívásokkal és nehézségekkel találja szembe magát a hazai művészeti közéletben?

Sajnos még mindig nincs Magyarországon állandó, üvegre specializálódott művészettörténésze vagy kurátora ennek a műfajnak. Ez a legnagyobb baj! Alulról szerveződünk, az alkotók önerőből, társadalmi munkában dolgoznak a közösségért. Magunk rendezzük a saját kiállításainkat vagy szervezünk előadásokat. Szerencsére néhány galériás is beszállt már a misszióba, de itthon – úgy érzem – még egyáltalán nem önfenntartó a rendszer. Edukációra és reprezentációra van szükség! Talán akkor kerül méltó helyére ez a művészeti ág is, ha hazánkban is megvalósul egy nemzetközi színvonalú üvegmúzeum.
Bár feleségem és fiam – szakmabeliekként – rengeteget segítenek nekem a hétköznapokban, a műteremben, a marketing és a vállalkozás területén, de sajnos még így is állandó lemaradásban vagyok. Ugyanakkor érzek magamban egy újabb alkotói korszak kibontakoztatására erőt. Régi vágyam, hogy saját ritmusomban dolgozhassak: de fő ellenségem a határidő. Vannak alkotók, akik szériaszerűen termelékenyek. A managerek szerint ennek is van létjogosultsága: brandet kell építeni, egyszerre sok helyen kell jelen lenni. Én erre sajnos alkalmatlan vagyok, és inkább a „ritka bélyeg” analógiájában hiszek.

Milyen filozófiát vagy életszemléletet közvetít művészetén keresztül?

A klasszikus szépséget szeretném megmutatni: örömöt, katarzist okozni. A tárgy statikus tulajdonsága ellenére mozgalmas művet létrehozni. Folyton változó színek játékát, lágyságot, selymességet, amelyet csak e hideg, rideg, kemény alapanyagból ki lehet hozni. Olyan műtárgyat alkotni, amely naponta örömöt tud okozni, és fénytörései, reflexiói által megunhatatlan.
Számomra ijesztő az a fajta kortárs gyűjteményépítés, amikor a gyűjtő elcsomagolva, széfekben tárolja az alkotásokat. Ez egy őszintétlen megközelítés.
Egyszer dr. Sík Attila neurobiológus és műgyűjtő eladásában hallottam, hogy a katarzis tudományosan is észlelhető élettani folyamatokat indít el az agyban. Az igazi szépség az, amely ezt ki tudja váltani. Legyen szó bármilyen művészeti ágról. Boldog vagyok, mikor hasonló visszajelzést kapok az üvegszobraim kapcsán.

Min dolgozik manapság és mi köti le figyelmét leginkább a hétköznapokban?

Az üveg és a természet a beszélgetőtársam. Óriási szerencsém, hogy ezt a luxust megélhetem! Zsigeri módon csak az üveg érdekel. Úgy gondolom, hogy a társadalmi reflexiókra más művészeti médiumok talán alkalmasabbak.
Régóta dédelgetett tervek vannak a fejemben, skicceim lapulnak a műhelyfiókban. Fali-üvegdomborművek: folyamok, áramlatok és erózió képei. És sok minden más… Természetesen továbbra is a „természet krónikásaként” szeretném ezeket kibontani az üvegből, miként a szobrász is kiszabadítja művét a márványból.

Vélemény, hozzászólás?

Közelgő események
Kiállítás megnyitó / Országos Kerámiaművészeti Triennálé

Jövőkép / a hagyomány folytatása címmel a kerámiaszobrászat, a stúdió kerámia mellett design, ill. kézműves edény és installáció kategóriában szerepelnek alkotások a kiállításon. 7626 Pécs, Felsővámház utca 52.

Kiállítás megnyitó / Réteg–Rend

A gödöllői Várkapitányi Lakban július 14-ig tekinthető meg Katona Szabó Erzsébet (1952-2024) textilművész kiállítása, bemutatva az alkotói korszakokat a kárpitoktól kezdve az öltözékeken át a bőrkollázsokig. Várkapitányi Lak – 2100 Gödöllő, Szabadság út 2.

Ezeket is olvassa el
Illuziok_18

Illúziók építészete

ARTAPESTRY_09

ARTAPESTRY7

Barangolas_gyorgyi_01

„Barangolás a fajátékok világában”

XXV_Keppel_04

XXV. BOT-konferencia