Fókuszban: Schrammel Imre Áramlás muráliája
„…a magyar iparművészet három kiemelkedő alkotója: Schrammel Imre, Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor keramikusművészek…”
Napjaink Magyarországában már életkorfüggő, kinek mit jelent az országhatár, a határon történő átlépés. A 2007-es schengeni térséghez csatlakozás óta a közúton átkelőket csak különös esetben ellenőrzik. Már nem ismerik az útlevélvizsgálatot, az autók alapos „átvilágítását”, és a turistabuszokról éjszaka leszállított utasok álmos csoportjával sem találkozunk a határon.
Az egykori határállomások egy részét elbontották, néhányban még vámügyintézés folyik, mások üresen állnak, s a természet átvette uralmát felettük. Közúton közel ötven helyen hagyhatjuk el hazánkat, ezek közül tizenegynél léphetünk át Ausztriába. Az 1970-es évektől napjainkig az egyik legnagyobb forgalmat nyugati szomszédunkhoz a hegyeshalmi határátkelőhely kezeli. A megnövekedett forgalom indokolta 1981–82-ben egy új határállomás felépítését, 2023-ban pedig annak elbontását és a terület rendezését, akadálymentesítését. Mindkét kiemelt állami beruházás meghatározó jelentőségű a magyar iparművészet három kiemelkedő alkotója: Schrammel Imre, Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor keramikus művészek életművében.
1979-ben öt milliárd schillinges hitelkeretről állapodott meg a magyar és osztrák állam, amely az idegenforgalom fejlesztését szolgálta, egyben a hegyeshalmi beruházáshoz is hozzájárult. Az Út- és Vasúttervező Vállalat (UVATERV) mérnökcsapata (közöttük Horváth László építész, Hornicsek László belsőépítész) az év végén az ajánlati, majd 1980 májusában az engedélyezési terveket elkészítette, amelyet az osztrák Eberhard cég kivitelezett. A beruházást a Kereskedelmi Beruházási Vállalat (KERBER) bonyolította le. A létesítményt 1982. április 6-án adták át.
Az épületet funkcionálisan három nagy részre tagolták: vámőrség, utasszolgálat, határőrség. Az utasszolgálat az épület középső részén helyezkedett el, külön csarnok várta a ki- és belépőket. Ebben a két csarnokban helyezték el, a belépő oldalra Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor, a kilépőre Schrammel Imre reliefjeit.
Az óriási választékból 1982-ben valóban olyan nemes és kiváló minőségű anyagokat építettek be, amelyek az épület bontása előtt is nagyon jó állapotban voltak: „Körítő falak íves-plasztikusan formált téglafalak barnás-fehér mázas Buchtal kerámiával burkolva (ez a kerámiaburkolat fordul be az utascsarnokok végfalaira, a domborművek alá is). Valamennyi párkány óarany színűre eloxált alumínium lemezburkolatú. Hasonló alumínium valamennyi külső nyílászáró és kezelőfülke is. Az utascsarnokok külső falai edzett kristályüvegből készültek. A nagy közönségforgalmú helyiségek (utascsarnokok, vízumváró) padlóburkolata csiszolt zöld olasz márvány, tanácstermekben, vízum-váróban teak-fa falburkolat készült. Lámpatestek, szaniter- berendezések, konyhai felszerelések, mobil bútorok egyaránt osztrák gyártmányok.”1
„2 ezrelék”:
1954 és 2012 között közel kilencezer köztéri alkotás jöhetett létre a „2 ezrelékes” jogszabálynak köszönhetően2, amely képző- és iparművészeti alkotások megrendelését, elhelyezését tette lehetővé újonnan épülő vagy felújított középületekbe. Az Állami építkezések képzőművészeti alkotásainak finanszírozásáról szóló 2.006/1954. (I.24.) számú minisztertanácsi határozat 1954-ben jelent meg. „Az Országos Tervhivatal az állami építkezések beruházási keretösszegeit úgy hagyja jóvá, hogy azok 2 ezrelékét képzőművészeti alkotások beépítésére, illetőleg beszerzésére kell fordítani. Képzőművészeti alkotások alkalmazására művészeti szempontok által indokolt kivételes esetekben nagyobb hányad, legfeljebb azonban a beruházási összeg 5 ezreléke fordítható.”
„A hegyeshalmi határátkelőhöz tervezett művészeti alkotás pályáztatási és elbírálási folyamatáról tehát a Képző- és Iparművészeti Lektorátus iratanyagából tájékozódhatunk…”
A művészeti alkotások megrendelését megelőző eljárás rövid áttekintése teszi érthetőbbé a hegyeshalmi reliefekkel kapcsolatos, ma fellelhető dokumentációt. A 45/1961. (XII. 9.) kormányrendelet alapján a művészeti alkotásra fordítható összeget az Országos Tervhivatal elnöke biztosította, a megbízásra meghívott művészt, „esetleg pályázat útján” az 1952-ben létrehozott Képzőművészeti Alap jelölte ki. A jogszabály pontosan meghatározta, mit ért építménnyel összefüggő képzőművészeti alkotáson: az építmény „szerves részét képező, illetve egyes építménycsoportok együttes díszítésére szolgáló képzőművészeti alkotásokat (szobrok, domborművek, freskók stb.)”. A beruházási program jóváhagyásakor állást foglaltak arról, hogy indokolt-e az adott épületbe képző- és iparművészeti alkotást elhelyezni. Javaslatot az építész tervező is tehetett.
Mindez rövid ideig, 1964-ig működött így. A 23/1963. (IX. 21.) Korm. rendelettel létrejött a Képző- és Iparművészeti Lektorátus (később: Lektorátus), ennek végrehajtási rendeletében rögzítették azokat a feladatokat, amelyeket a Képzőművészeti Alaptól vettek át. „A Képző- és Iparművészeti Lektorátus (…) feladatkörének fokozatos ellátása során átveszi a Képzőművészeti Alaptól a beruházással összefüggő, továbbá a közterületen elhelyezésre kerülő képzőművészeti és iparművészeti alkotásokkal kapcsolatban meghatározott feladatokat.”
A hegyeshalmi határátkelőhöz tervezett művészeti alkotás pályáztatási és elbírálási folyamatáról tehát a Képző- és Iparművészeti Lektorátus iratanyagából tájékozódhatunk, amely a Lektorátus megszűnése után a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet Archívum és Dokumentációs Központban található3.
Lektorátusi dokumentumok:
A KERBER 1980. március 7-én értesítette a Lektorátust a beruházásról, a tervező és a várható kivitelező személyéről és a művészeti alkotás igényéről. Március 28-án az UVATERV megküldte a Lektorátusnak az épület 1:100 méretarányú építészeti terveit, amelyek sajnálatos módon ma már nincsenek az iratanyagban. A levélben megjelölték a későbbi négy relief helyét, valamint kérték a Lektorátust az egyeztető megbeszélés összehívására. A Lektorátus május 15-re tűzte ki azt a találkozót, amelyen Horváth László, Hornicsek László tervezők mellett a beruházó Vám- és Pénzügyőrség, a bonyolító KERBER, a Lektorátus képviselőin túl Boross Zoltán építész, Majoros Hédi keramikus művész és Tóth Ernő festőművész vett részt. Ezen a megbeszélésen a művészeti alkotás elhelyezésének létjogosultságáról döntöttek, ismertették a művek tervezett helyét. Egyetlen szakmai kérdés marad tisztázatlan, a burkolat ipari kerámia felülete, színe, amelyhez majd az alkotásoknak igazodni kell. A felek hosszas egyeztetési folyamata után meghívott művészeket december 16-án tájékoztatták a pályázatról. A belsőépítész négy kerámia domborművet kért a két utascsarnokba, ezek méretét, helyét és a burkolati kerámiához alkalmazkodását is tisztázták. A Lektorátus Schrammel Imre, Kovács Gyula, Som János, Majoros János, a megrendelő Garányi József és Pázmándi Antal keramikus művészek pályázati meghívását javasolta.
„…Schrammel Imre gipszvázlatáról egy fekete-fehér fotó maradt fenn…”
1981. január 20-ra a Lektorátus a művészeket a tervezőkkel, beruházókkal összehívta, amelyen csak a művészek és a tervezők jelentek meg. A művészek megismerkedtek a tervekkel, a felhasználásra kerülő anyagokkal, a beltér színeivel, a tervezői koncepcióval: „A kerámia burkolat sík, és színben homogén, a kerámia domborműnek plasztikusnak kell lenni, hogy az ipari burkolattól síkban, színben és árnyékhatásban is elváljon.” A tervezők nem tartották kizártnak, hogy a két csarnokba más-más művész alkotásai kerüljenek.
A Lektorátus 1981. május 19-re tűzte ki a tervek bírálatát, amelyre Boross Zoltán építészt, Thury Levente és P. Benkő Ilona keramikus művészeket, Horváth László építészt, Hornicsek László belsőépítészt, a KERBER, a Vám- és Pénzügyőrség és a Győr-Sopron Megyei Tanács VB Művelődési Osztályának képviselőit hívták meg.
A megadott időpontra Majoros János, Pázmándi Antal, Kovács Gyula – Kecskeméti Sándorral és Schrammel Imre adta be tervét. A ma fellelhető dokumentumok között sajnos nem találhatóak meg a tervek, de a meglévő rövid műleírásokból a leglényegesebb elemeket célszerű megörökíteni. Schrammel Imre gipszvázlatáról egy fekete-fehér fotó maradt fenn, ezen a bírálat dátuma, a bírálók neve is olvasható.
„Hornicsek László belsőépítész vetette fel, hogy az egyik csarnokba Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor alkotásai, míg a másikba Schrammel Imre munkái kerüljenek.”
Majoros János műleírása alapján a művet magas tűzön égetett pirogránitból képzelte el, világos színvilággal és a kiosztást az ipari burkolat raszterjéhez, a plasztikát a természetes fényhez igazította volna. Pázmándi Antal munkájának anyagát magas tűzön égetett városlődi agyag és magnezit keverékéből, színét zsírfényű vörösre tervezte. Kompozíciója a tér szigorú rendjét követte, amelynek kemény formáit belső puha részekkel gondolta oldani. Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor az utascsarnok üzletei felett végigfutó domináns sávhoz szervesen kapcsolódó frízszerű megoldást képzeltek el. Két tervet adtak be, amelyekben a magas tűzön égetett, alapvetően terrakotta színű és az égetésből adódó sötétebb, világosabb árnyalatú munkát gondoltak, amelyek az ipari csempe raszterosztását követték, annak plasztikai „felfokozásával”. A művészpáros kitért arra, hogy a reliefpárok közül egyik meleg, a másik hidegebb színekben jelenne meg. A frízpárok egyike merevebb, míg a másik lágyabb megfogalmazásban jelenítené meg ugyanazt a témát.
A Bíráló Bizottság jegyzőkönyvében érdemben Thury Levente, P. Benkő Ilona, Horváth László és Hornicsek László véleményét olvashatjuk. A Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor alkotópáros, valamint Schrammel Imre terveit tartották a legjobbaknak, de a színre és a formai megoldás változtatására javaslatot tettek a művészeknek. Hornicsek László belsőépítész vetette fel, hogy az egyik csarnokba Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor alkotásai, míg a másikba Schrammel Imre munkái kerüljenek. Kovács Gyula és Kecskeméti Sándor műve a zsűri kérésére az eredeti elképzelésüktől eltérően nem frízszerű, hanem a tetőszerkezet vonalát követő forma lett.
A művészek helyszíni bejárásán derült ki, hogy a reliefeket tartó acélszerkezetet nem építették meg. A beruházó, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat és a művészeket képviselő Lektorátus a kérdésben nem tudott megegyezni. Ezt a helyzetet végül a keramikusok oldották meg azzal, hogy magukra vállalták a művek szakszerű és biztonságos rögzítését.Az elkészült művek bírálata 1982. március 5-én a Magnezitipari Művekben, Schrammel Imre Vércse utcai műtermében, valamint március 15-én a Bíráló Bizottság ülésén történt. Az elkészült művekről annyit jegyeztek fel, hogy a kiírásnak megfeleltek, égetésük szakszerűen történt, így problémamentesen szerelhetők. A jegyzőkönyv hosszan rögzítette a reliefek felszerelésének problémáját és azt, hogy a tervtől történő eltérés milyen plusz költségekkel jár a művészeknek, amelynek megtérítését a KERBER-től várták. A KERBER minden kritikát visszautasítva és a kivitelezés hibáját a művészekre hárítva közölte a helyszíni átvétel időpontját: 1982. április 164.
…nagyot fordult a világ…
A hegyeshalmi határátkelőhely utascsarnoka 2007-ben, a schengeni övezethez történt csatlakozással bezárt. A reliefeket 25 év után itt már nem láthatták a határon átkelők. A domborművek története 2023. szeptember 29-én azzal folytatódott, hogy Szőke László, Hegyeshalom polgármestere levélben tájékoztatta a Savaria Múzeum igazgatóját, hogy az M1 autópálya, Hegyeshalom országhatár átkelési szakasz akadálymentesítés előkészítése című, az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium által megvalósuló projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás, amelynek keretében a főépületet és benne a négy samottdomborművet elbontják.
„A reliefek megmentése szép példája a különböző szervezetek összefogásnak.”
A Savaria Múzeum először 2015-ben rendezte meg Schrammel Imre életmű-kiállítását a Szombathelyi Képtárban. A Schrammel-gyűjtemény, amely a művész szülővárosának adományozott és kölcsönzött, közel kétszáz darab alkotásából áll, 2021-ben költözött saját épületbe és 2021. június 26-án itt nyílt meg a művész állandó életmű-kiállítása.
A Savaria Múzeum igazgatóhelyettese, a Schrammel-gyűjtemény vezetője, Czenki Zsuzsanna, aki a művész életművének kutatásával foglalkozik, és Bihari-Bakodi Szilvia szilikát restaurátorművész 2023. október 2-án a helyszínre siettek, beazonosították a négy murális munkát, majd írásban annak speciális bontásáról, csomagolásáról, szállításáról és az elvégzendő dokumentációs feladatokról tájékoztatták a hegyeshalmi polgármestert.
A bontási munka szoros határideje miatt gyorsan kellett intézkedni. A reliefek megmentése szép példája a különböző szervezetek összefogásnak. A művészek tájékoztatása után a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Richly Gábor és újonnan megválasztott elnöke, Turi Attila építész sietett a művészek és a múzeum segítségére. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban a Közúti Területbiztosítási Főosztály vezetője, Csányi Balázs mindent elkövetett, hogy a minisztérium mielőbbi megoldást találjon a kerámiák szakszerű eltávolítására. Lázár János miniszter elrendelte a reliefek speciális levételét.
A bontási munkát a győri Ornamentika Kft. végezte. Tatai Lajos ügyvezető azonnal rendelkezésre állt, mivel Schrammel Imre több murális munkját ők készítették és helyezték fel – ezek közül talán a legismertebbek a budapesti Nemzeti Színház kariatidái, valamint a kassai Thália Színház Márai Stúdiójának épületén látható relief.
A reliefek mérete megegyező: hosszúságuk 8,74 méter, rövidebbik oldaluk 1,2 méter, hosszabbik oldaluk 3,12 méter magas. Mind a négy mű más-más méretű és darabszámú elemre bontható, Kovács Gyula és Kecskeméti Sándoré 107 és 131 darabra, amelyeket szakszerű csomagolás után raklapokra helyezve szállítottak el a helyszínről. Ezek közül az egyik Hegyeshalomban maradt az önkormányzat kérésére Kecskeméti Sándor hozzájárulásával, a másik mű a Magyar Építészeti Múzeumba került.
Schrammel Imre munkái közül az egyik 77, a másik 402 darabból áll, melyek 2023. november 23-án és 24-én, összesen 53 raklapon érkeztek Szombathelyre, a Savaria Múzeum Raktárbázisára.
Schrammel Imre tavaly töltötte be 90. életévét, és abban bízik mindazokkal, akik méltányolják alkotói tevékenységét, hogy a megmentett hegyeshalmi munkái a raktárból kikerülve méltó helyet találnak szülővárosában, amelynek avatásán ő is részt vehet.
Czenki Zsuzsanna
muzeológus
Jegyzetek:
- Az épületről bővebben: Horváth László: Új közúti határátkelőhely, Hegyeshalom. Magyar Építőművészet 1982. 4. szám, 28–31. oldal.
- https://kutatas.emela.hu/pdf/mma-mmki/tanulmanyok/06_kezirat-2018_06_18-Marton_Laszlo_Attila-A_kozteri_muveszeti_alkotasokra_forditott_allami_tamogatas.pdf (Hozzáférés: 2024.02.15.)
- Köszönettel tartozom Szőnyeg-Szegvári Eszternek, a KEMKI munkatársának a kutatás segítésében.
- felhasznált dokumentumok: SZM – KEMKI ADK, ltsz. 25000/2014/S/I./ Konz/10/1980 sz. Jegyzőkönyv; SZM – KEMKI ADK, ltsz. 25000/2014/S/I./ Konz/27/1980 // MEB/254/80 sz. Jegyzőkönyv; SZM – KEMKI ADK, ltsz. 25000/2014/S/I. Konz./1/1981 Jegyzőkönyv; SZM – KEMKI ADK, ltsz. 25000/2014/S/I. IP/62/1981. sz. Jegyzőkönyv és határozat
