Országos kerámia-seregszemle az MKISZ Galériájában 2024. november 7. és december 1. között
A Gádor-díj 2024-es díjazottjaként kaptam a megtisztelő felkérést, hogy összegezzem a 36. Őszi Kerámia Tárlaton szerzett személyes benyomásaimat. A tárlat a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Andrássy Kiállítótermében volt látható. A kiállítást Simonffy Márta, az MKISZ elnöke és Pannonhalmi Zsuzsa, az MKISZ kerámia szakosztályának elnöke – a kerámiatárlatok egyik fő indítványozója – köszöntötte, és Csenkey Éva művészettörténész nyitotta meg. Az őszi kerámiatárlat több évtizedes hagyományra épülő szakmai seregszemle, ahol a szakma iránt érdeklődő közönségnek évente lehetősége van találkozni a kortárs magyar kerámiaművészet aktuális alkotásaival.
A tárlat látogatóit a 2023-as év Gádor-díjasa, Formanek Zsuzsa kamara-kiállítása fogadta, aki igen nagy merítést mutatott be műveiből. Leginkább autonóm munkákat vonultatott fel; funkcionális tárgyai is inkább önálló művészeti alkotások, mintsem használati tárgyak. Formanek Zsuzsa jellemzően olyan művész, aki szeret több anyaggal dolgozni, hol üveget, hol porcelánt, betont, fémet, fát vagy olyan átmeneti anyagot használ, mint az egyiptomi paszta, mely a kerámia és az üveg határán mozog. Merészen nyúl a határterületekhez, gyűri, vágja az üveget, rogyasztja a porcelánt, feszegeti a saját és az anyag határait. Személyes kedvenceim az egyiptomi paszta porcelán-gyertyatartói, de a fém porcelánsorozata is felvonultat anyag és felület kontrasztjára épülő erőteljes darabokat. Gazdag anyag, mely Formanek Zsuzsa munkáin keresztül érdeklődésének és gondolatainak széles spektrumát tárta elénk.
„a 2024-es év egy csendes, magába forduló alkotói jelenlétet tükrözött…”
A kamarakiállítás mellett természetesen a kiállítás másik része – az őszi tárlat – is tartogatott izgalmas és kiemelkedő alkotásokat. Ha összegeznem kellene a kiállítás hangulatát, azt mondanám, hogy ez az év inkább egy csendes, magába forduló alkotói jelenlétet tükrözött az egyéni utak jellemző tónusaival, bár akadtak kísérletezőbb, progresszívebb munkák is.
Ha tematikák mentén gondolkodom, akkor a természeti formák és tájemlékek, a szakrális motívumok, a személyes emlékezések, az anyag kísérletező szeretete és a szakma előtti tisztelgés jellemezte a kiállítás anyagát. Figurális és dizájn munkák nem igazán voltak jellemzőek. A teljesség igénye nélkül emelnék ki jellemző darabokat.
Babos Pálma új alkotásai, a Jéghegyek, természet ihlette mesterdarabok. Az Országos Kerámiaművészeti Triennálén látott munkáin már hangsúlyosan megjelentek az épített rendszereinek alapjául szolgáló tömegek, melyek a mostani munkáinál „megnőttek”, és mint fehér hegyek, kőzetszerű tájelemként mutatták meg a porcelán anyagának nyers természetét.
Szalay László táj-táljai Zajlás címen természeti jelenségekre utaló, anyagban megfogalmazott drámai metaforák, míg G. Heller Zsuzsanna hegyei texturált, finomabb és erőteljesebb részleteikkel élőlényszerűen törnek, magasodnak fel.
Csemán Ilona Szakadék című képén az agyag földszíneinek használatával, finoman rétegezett rajzolatával dolgozik, őszinte, megrendítően érzékeny egyszerűséggel. A rétegek játéka Tóvölgyi Katalinnak a föld színeiben tartott nerikomi jellegű munkáira, illetve a rétegek gesztusszerű feltárása saját munkáimra is jellemzőek.
A természet formáiból és felületeiből inspirálódó absztrakt munkák Schéffer Anna és Szemereki Teréz nevéhez kötődnek, míg Albert Ildikó Utak címen visszafogott plasztikájú, monokróm tájképeket állított ki.
A kerámia anyagában és mázaiban való elmélyülés és kísérletező megszállottság Bartha István lenyűgöző kristálymázas vázáin és Krajtsovits Margit japán festészetet idéző, kék mázas, tájképszerű munkáin érhetőek tetten. A dizájn talán egyedüli képviselőjeként Boda Péter épített porcelán-ivóedénykéi formai stílusgyakorlatok is egyben, míg Benedek Olga figurális porcelánedénye inkább edényplasztika, mint használati tárgy. A fali tárgyanyag egyik kiemelkedő darabjaként szerepelt Minya Mária faliképe, a geometrikus és organikus felületek finom plasztikai minőségével és lírai szépségével. Orbán Katalin festett, gyűrt faliképét is jó volt látni. Keményffy Gábor a szakma iránti tiszteletét Wartha Vince-portréplasztikájával fejezte ki. Dobány Sándor faliképsorozatán kiemelkedő kollégái portréit bravúros, fényképszerű részletességgel festette meg a finom plasztikai részletekkel komponált porcelánlapokra.
Grafikai elemek Haber Szilvia Párizsi emlék című páros plasztikáján is megjelennek, melyeknek alapformája generatív tervezéssel készült, fraktál rendszerben felépülő formatörésekkel. A 3D printelt forma a történelmi építészeti motívumok grafikai használatával a múlt, a jelen és a jövő összefüggéseit feszegeti. Pázmándi Antal Kecskeméti hajnal című munkájával egy újabb remek darabbal állt elő. Épített porcelán-konstrukció, fatűzben. A rá jellemző furfangos módon a befogadó számára nyitva hagyta a művét. Az értelmezés sokrétű lehet. Ha akarom, épület, mely a múltat és a jövőt egyaránt hordozza. A múlt vagy a jövő palotája, a kultúra pusztulása vagy újjáépülése feszegeti.
Pagony Rita Vázametafora című alkotása egy edénytorzó, mely formailag egyfajta történelmi múltat idéző, fragmentált, klasszikus vázakarakter. Kutak Adrienn Újjászületés című plasztikája azonban olyan, mint egy közegéből kiemelt építészeti elem, egy fragmentum, melynek határozott, kimetszett formája felett finom színárnyalat hullámzik.
Borsódy László Tükörkép című plasztikája egy posztmodern utalás számomra a ’80-as évek jelszerű, absztrakt, geometrikus forma- és színhasználatára. B. Urbán Teréz városképei a gyermekkort és a múltat idéző, meghatóan kedves hangulatú munkák.
Segesdi Bori a Fércelt mű porcelánra és üvegre című műve friss, játékos, kísérletező anyagtársítás, mely izgalmas lehetőségeket rejt. Szőcs Éva Andrea új plasztikája meglepetés volt, bár jellemzően sokszínű alkotóként, változatos módon keresi és találja meg a kifejezés formáit témáihoz. A Biomorf című, csontvázszerű, épített porcelánplasztika a távoli jövő organikus, ismeretlen világát sejteti.
Kun Éva Zsoltárok című munkája egyéni módon, a részletek és a színek gazdag és érzelmes formájában nyújtja a szakrális kapcsolódás szépségét és lehetőségét. Berzy Katalin Ecce Homo című szakrális szobra szokatlan tőle a témaválasztás és a formálás tekintetében egyaránt. A figurális munkákat erősítve a művész egy másik oldalát ismerhettük meg e plasztika által.
A kiállítást összegezve úgy gondolom, hogy egy sokrétű anyag állt össze. Jellemzően az egyéni utak folytatódtak hol csendesen, hol dinamikusabban. Hogy a keramikus szakma hogyan reagál a világ változásaira, kríziseire, mit tud és mit tehet, mit érhet el ezzel a művészeti médiummal, nem csak a művészeken múlik. A szakma ismertsége és elismertsége az aktív művészeti jelenlétet igénylő, befogadó és érdeklődő közegen és a művészetet támogató felelős szervezetekkel folytatott párbeszédeken és kommunikáción is múlik. A keramikus szakma készen áll!
A kiállítást Urbán Ágnes művészettörténész rendezte.
Kondor Edit
kerámiatervező, egyetemi docens
Kiállító művészek:
Albert Ildikó, Babos Pálma, Bartha István, Boda Péter, Benedek Olga, Berzy Katalin, Borsódy Eszter, Borsódy László, Bukrán Edit, B. Urbán Teréz, Csemán Ilona, Dobány Sándor, G. Heller Zsuzsa, Haber Szilvia, Hőgye Katalin, K. Krawczun Halina, Keményffy Gábor, Kondor Edit, Kun Éva, Kutak Adrienn, Krajtsovits Margit, Magyar Márta, Minya Mária, Orbán Katalin, Pagony Rita, Pannonhalmi Zsuzsa, Pázmándi Antal, Rabie M. Hadie, Schéffer Anna, Segesdi Bori, Szabán György, Szabó Kinga, Szalay László, Szemereki Teréz, Szőcs Éva Andrea, Tóth Magdolna Sára, Tóvölgyi Katalin
Főcím kép:
Minya Mária: Árvíz után; fémsókkal színezett porcelán, egyéni technika; 19,3×36,5 cm (Fotó: Oszlánczi Zoltán)
