Az iparművészettől a képzőművészetig
A nemzetközi stúdióüveg-mozgalom Amerikából indult 1962-ben, majd eljutott Európába, Ausztráliába és Ázsiába. A mozgalom a művészre mint egyedi tárgyak tervezőjére és alkotójára fókuszált; az üveg kilépett a tradicionális értelemben vett használati és dekorációs, funkcionális szerepköréből, és a képzőművészek autonóm gondolatainak kifejezési eszközévé vált, éppúgy, mint a festőművészek kezében a festék és a vászon. Az üvegtárgyak előállítása a nagy ipari létesítményekből a kis méretű, egyedi felépítésű műhelyekbe helyeződött át.
A mozgalomnak köszönhetően a művészek megosztották egymással az üvegmegmunkáláshoz kapcsolódó technikai ismereteket és az innovatív ötleteket. A közös kísérletezés elősegítette az együttműködést és a szakmai fejlődést, valamint az üvegművészek lokális és globális közösségének kialakulását, ami az iparban nem lett volna lehetséges. Európában a németországi Glasmuseum Frauenau és a csehországi Nový Bor vált az európai illetve az amerikai üvegművészek legmeghatározóbb találkozási pontjává.
„stúdióüveg-mozgalom: funkcionalitásból autonóm művészet”
A modernizmus dominanciájával a 20. század folyamán kiszélesedett a médiumok köre a művészetben. Az üveg valójában a művészeti iskolák, például a Bauhaus tantervének is meghatározó része volt már az 1920-as években, a stúdiókerámia és más kézműves médiumok pedig az 1950-es években egyre népszerűbbé és fontosabbá váltak az Egyesült Államokban. Ugyanakkor az üveg iránt érdeklődő amerikai művészek új utakat kerestek az iparon kívül. Harvey K. Littletont, akit a legtöbben a stúdióüveg-mozgalom atyjaként emlegetnek, az olasz és a svéd üvegművészet, valamint Peter Voulkos kaliforniai keramikus és szobrász úttörő munkássága inspirálta az üvegfúvás amerikai fejlesztésére. Harvey K. Littleton és Dominick Labino 1962-ben tartották meg az elhíresült kísérleti glass art-workshopot a Toledo Museum of Artban (Toledo, Ohio). Egy kis kemencében olvasztottak üveget, hogy művészeti médiumként használhassák. Ez a műhely indította el a stúdióüveg-mozgalmat.
Felsőfokú üvegművészeti képzés Európában az elsők között jött létre Magyarországon a Magyar Iparművészeti Főiskolán 1965-ben, de hivatalosan csak 1966-tól jegyzik. Z. Gács György festő-, grafikus- és szobrászművész 1953–65 között a díszítőfestő szak vezetője, 1965-ben az üveg szak alapítója, 1965–78 között pedig a Szilikátipari Tanszék vezetője volt. A tanszék megalapításánál jelen volt Bohus Zoltán, a díszítőfestő szak utolsó évfolyamának (1961–1966) friss diplomás hallgatója, akit Z. Gács maga mellett tartott tanársegédként, mert benne látta azt a kísérletező, mindent tudni és megismerni vágyó fiatalembert, akinek a segítségével később kidolgozta a tantervet, és kialakította a műhelyt az Iparművészeti Múzeum alagsorában. Az új szak létjogosultságát az Üvegipari Művekkel kötött szerződés jelentette, amelynek értelmében a főiskola vállalta, hogy üvegtervezők képzésével segíti az iparág fejlődését, a gyárak pedig hozzájárulnak a tanműhely felszereléséhez.
Az üvegtanműhely – Bohus Zoltán
Bohus Zoltánt nevezték ki 1966-ban az üvegtanműhely vezetőjének, megbízták a műhely felszerelésével és a szükséges gépek beszerzésével. Z. Gács a legjobb szakemberek bevonásával próbálta megoldani a szakmához kötődő speciális ismeretek oktatását. Mánczos József üvegtervező művész, aki 1965-ben kapott Munkácsy-díjat, egy évig feljárt tanítani a Salgótarjáni Üveggyárból. Dárday Nikolett, aki Báthory Júlia üvegművész növendéke volt, ösztöndíjas tanársegédként vett részt a tervezés oktatásában közel fél évig. Vida Zsuzsa üvegművész 1969-ben csatlakozott a tanműhely oktatói közé, aki Stanislav Libenský üvegművész tanítványaként szerezte meg diplomáját Európa első számú üvegiskolájában, Nový Borban „Díszítő festő” oklevéllel. Varga Márta üvegfestő 1967-ben tért haza Prágából, és ezt követően három évig oktatott a műhelyben, majd távozott az NSZK-ba. 1970-ben Andráska József, aki korábban az Ajkai Üveggyár tervezője volt – középiskolai végzettséggel –, diplomája megszerzése után tanársegédként kapcsolódott be az oktatásba, de rövidesen Svájcba disszidált. Z. Gács György ekkor határozta el, hogy Bohus Zoltánra bízza az üvegtervezés irányítását, ha nyugdíjba vonul. Bohust 1966-ban az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakának friss diplomásaként vette maga mellé tanársegédnek, hogy vegyen részt a tantervi háló kidolgozásában, a műhely kialakításában és a növendékek képzésében. 1976-ban pedig Horváth Márton üvegművészt is meghívta tanársegédnek, aki három évvel korábban végzett a főiskolán.
Az üveg szobrászati lehetősége nagy hatással volt Vilt Tibor és Schaár Erzsébet szobrászművészek alkotópályájára is a hetvenes években, akik Magyarországon elsőként készítettek üvegszobor-alkotásokat Gonzales Gábor és Bohus Zoltán szakmai segítségével.
A Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikát Tanszékének üveg szakán Horváth Márton a tradicionális üvegfúvást és a melegüveg technikákat tanította, míg Bohus Zoltán a hidegüveg-megmunkálást, ezen belül is elsősorban az üveg szobrászati karakterét és technikáit oktatta 1966-tól 2010-ig, negyvennégy éven keresztül.
Felhasznált forrás: Bohus Zoltán kéziratai; Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, Bohus–Lugossy Alapítvány
Bohus Eszter
szakíró
