B. Laborcz Flóra ötvösművész alkotói világa
B. Laborcz Flóra az ötvösmesterség és a szobrászat klasszikus anyagait (fémet, követ és fát) alakítja tradicionális kézműves technikákkal vagy szobrászi eljárásokkal egyedi plasztikai formákká, illetve alkalmazott tárgyakká a megrendelő igénye szerint (épületdíszítő elemekké, címerekké, cégérekké, emléktáblákká). A különböző időszakokban és változatos műfajokban született munkáin megfigyelhetők olyan sajátosságok, amelyek öt évtizeden keresztül állandóvá váltak életművében, és az abban tükröződő valóságkép tudatosan alkalmazott elemeiként mutatkoznak meg. A faragott fa- vagy kőplasztikák, illetve a mintázás után öntéssel véglegesített kompozíciók mellett kitartó következetességgel vágja, kalapálja, hajlítja, forrasztja és cizellálja a sárga- és vörösréz- vagy alumíniumlemezeket úgy, hogy azokból frontális motívumrendszerek, úgynevezett térdeplő formák épüljenek. Máskor öntött bronzszoborelemeket társít fával, kővel és talált tárgyakkal, hogy azok egy teljességet jelképező mértani befoglaló formában statikusan álljanak vagy lebegjenek, esetleg jelenjenek meg egy falfelület előtt. Ezeket az anyagtársításokat éremmé is formálja, mint például a fém- vagy textilszállal hímzett dróthálót.
„kompozíciói úgy mozognak, ahogyan a lélek útjai”
A mozgás motívuma, fémből
Bármelyik lehetőséget is választja a döntően fém meghatározottságú motívumrendszerek felépítéséhez, azok mindig a lebegést, illetve e mozgási alapforma több alternatíváját érzékeltetik: a ringást, a hullámzást, a forgást vagy a gurulást. Kompozíciói úgy mozognak, ahogyan a lélek útjai: térbeli hely- és helyzetváltoztatásuk csak kikövetkeztethető, de fizikai méréssel vagy tapasztalattal nem igazolható. A műveken az emberi kultúra archetipikus mintákban jelenik meg. Az alkotó személyes jelképei, ezek kapcsolódásai és a közöttük feltáruló összefüggések szerveződnek rendszerré az emlékek és a fantázia asszociációinak törvényszerűségei szerint.
Plasztikák a végtelenről
A dekoratív és a fogalmi motívumok is szerves egységgé forrnak, ugyanis az ötvös-szobrász minden tárgyat, természeti jelenséget vagy életeseményt szimultán érzékel térben és időben létező, fizikailag megragadható, ugyanakkor önmagán túlmutató, szimbolikusan értelmezhető szellemi-érzelmi valóságként is. Érzékelésének interpretációjával feszegeti létének határait. Valamennyi plasztikája arról tanúskodik, hogy a végtelenség élménye egzisztenciális tapasztalattá vált számára, túlmutatva a szülői ház falain, kertjének kerítésén, Rákoshegy, Budapest és számos ország, sőt az atmoszféra határain is. Mindezzel kapcsolatos gondolatait két önálló kiállításán is megosztotta: 2002-ben az Iparművészeti Múzeumban, 2019-ben pedig a rákoshegyi B. L. Teremben mutatta be alkotásait Személyes végtelen címmel.
hintamotívum vörös- és sárgarézből
A bő másfél évtizednyi különbséggel megvalósult két tárlaton nem ugyanazok a kompozíciók jelenítették meg a személyes lét végtelenségéről szerzett egzisztenciális tapasztalatokat, mivel a későbbi eseményen újabb művek is hitelesítették a korábban feltárult igazság érvényességét. Mindennek újabb interpretációjával szolgált 2025 nyarán a Nemcsics Emlékház Színország Galériájában – valójában egy lakóház szobányi terében – bemutatott alkotásainak Fémcsipkék című egysége.
Nemcsics Antal és Takács Magdolna festőművészek egykori, mátyásföldi otthonának négyzet alaprajzú szobájában a mennyezet közepéről lelógó gömbkompozíció határozta meg a teret. Az Álmodozó hinta címet viselő alkotás palástja vörös- és sárgaréz bordákkal díszített. A bordaívek apró láncszemekből épülnek fel vagy spirálisan csavarodnak; vékony vonaluk áttört, ahogyan maga a gömbforma is, így beláthatunk a test belsejébe. Tetején egy hinta láncszemei függenek és tartják a középpontig érő bronz „felhőhinta ülést”, de a teljességet jelképező alakzaton túl a szoba többi részlete is áttűnik. Ez a síkidom a Felhőkalicka című alkotásban is megjelenik.
Gömbszerű építészeti tér
A kiállítás rendezési sajátosságai – a központi kompozíció befoglaló formájának ismétlése nélkül is – gömbszerű építészeti tér hatását érzékeltették. Az üveghasáb tárlókat ugyanis a falsarkok merőlegeseinek átfogójaként helyezte el az alkotó, lekerekítve a szögletes térzáródást, amit anyaguk áttetszősége is megerősített. Az üveglapokon bemutatott, áttört felületű érmékkel a mű és az installáció egységben szemlélteti Laborcz Flóra alkotói világának egyik meghatározó sajátosságát, a lebegés élményét.
Szellemi hintamozgás, emlékek és fémcsipkék
Ez a rendezési megoldás összhangban állt a mennyezet közepéről lógó, Álmodozó hinta című, 2019-ben készült alkotás szellemiségével. A megszemélyesített tárgy nem a hozzá kapcsolódó fizikai mozgással van jelen a kompozíció rendszerében, hanem – a címben jelzett – szellemi „tevékenységével”. Álmodozásának tárgyait, illetve személyeit a padlón a hinta mellé rendelt, húsz évvel korábban készült két plasztika jelenítette meg. A fémcsipkékké formált emléklapok, térformák azokra az asszonyokra (a dédnagymamára és az édesanyára) utalnak, akiktől az alkotó gyermekkorában megkaphatta az érzelmi biztonságot életre szólóan meghatározó ringatás élményét. A hinta egy ideje mozdulatlan; az emléklap-kompozíciók több formában öltenek testet: acélból, vörös- és sárgaréz csövekből hullámzóan kirajzolódó alakzatokban, valamint az egymás alá, fölé és csavarodva rendeződő emlékképek szerkezetében, illetve a zsanérral összefogott, M.A.M.I. című térbeli triptichon lapjain.
A felnőtt alkotó gyermeki énjének női felmenői iránt kinyilvánított érzelmi gesztusai megérlelték azokat a kérdéseket is, amelyek az emberi lét perspektíváira irányulnak. A kérdésfelvetést árnyalta az a rendezői megoldás is, hogy a természeti valóságból kilépett személyek (vagy emléklapjaik) a földön álltak, míg a természeti valóságban létezők a magasba emelkedve jelentek meg. Az álmodozó a földre szólítja azokat, akikre emlékezik? A természetfölöttibe lényegültek magukban hordozzák az itt hagyottat is?
„a végtelenség élménye egzisztenciális tapasztalat”
Szimbolikus esőfelhők, fémplasztikák
A Színország Galéria kiállítóterének középpontjában álló műegyüttes szimbolikus szerkezeti és személyességgel átitatott motívumai a természet egészének, az univerzumnak a viszonyrendszerében tárják fel azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a családtagok létformájának változásait éppúgy értelmezik, mint általában az emberiségét. A Fémcsipkék című kiállítás központi magját a Térdeplő alakzatok elnevezésű, immár huszonnyolc alkotást tartalmazó kompozíció három egysége ölelte körül. Az ihlető jelenséget tematikusan is felidézte az Esőfelhők I–II. című fémcsipkepáros.
A függőleges, szalagszerű forma oldalvonalai az emberi test arányai szerinti ívekkel térnek el a téglalap geometriájától. Felső záró része olyan, mint a vállak közé húzott emberi fej, de akár felhőtaréj is lehet. Az oldalvonalak közötti felületen jobbról balra lejtő, egymás alatti sorokban látható cseppmotívumok megidézik az esőt és annak útirányát: enyhe hegyesszögű pászmákban történő földre érkezését. A kompozíció ezen egysége árnyékként ismétlődik meg a vízszintesbe forduló talprészen. A mű statikáját is biztosító szerkezeti megoldás térdeplő testhelyzetet idéző motívumként is értelmezhető. Ezzel az alkotó kifejezi a teremtett világhoz – abban a saját belső valóságához és a környezethez – fűződő viszonyát: megismerésvágyát és a feltárult igazságok iránti tiszteletét.
Stilizált emberalakok és a víz metaforája
A felhő és az eső motívuma – a Térdeplő formák kompozíciójában – magába foglalja az ember archetipikus tudását a víz jelentőségéről, ahogyan az esőcseppmotívumok kitöltik a stilizált emberi alakot. A figura fejének és a felhőtaréjnak az egymásra rétegződése pedig annak az őshitnek vagy őstudásnak a képi megfogalmazása, hogy amint – az emberi test jelentős százalékát kitevő – víz képes a folyókból és a tavakból az égbe párologni, majd onnan csapadék formájában visszatérni, úgy az ember sajátossága is, hogy létével eget és földet kössön össze, illetve a természeti térben éppúgy megtalálja létformáját, mint a természetfelettiben.
Róma ihlette vörösréz plasztikák
Az univerzális mintaképzés további vetületei jelentek meg a Színország Galéria kiállításán a Térdeplő formák kompozíciótípus másik két sorozatában is. Az Esőfelhőkkel megközelítőleg azonos időben készültek a Róma-sorozat darabjai. A cizellált, kovácsolt, forrasztott vörösréz plasztikák követik a Térdeplő formák szerkezeti rendjét, ám spirált idéző szimbólumaik az itáliai város történetéhez, az egyetemes emberi kultúra meghatározó korszakaihoz kapcsolódnak. Egy évtizeddel később magyar címermotívumok kerültek a Térdeplő formák kontúrjai közé egymásra épülő, lejtős sorokra.
Egy adott szerkezeti rendben a fogalmi jelek, jelcsoportok változása, valamint az újabb motívumegységek régi struktúrában való helytalálása azt mutatja, hogy az alkotó autentikus valóságképét találta meg a Térdeplő formák kompozíciós világában. Ebben értelmezhetők számára az univerzum összefüggései, éppen úgy, mint a családi életút vagy a nemzeti és az egyetemes kultúra hagyományai. Ezek az értelmezések kínálnak választ az emberi lét távlataival kapcsolatos kérdéseire, megoldásként pedig a szellemi végtelen elvont valósága mellett a személyes végtelen konkrétságára is rávilágítanak.
A fémek és a nőiesség
A Fémcsipkék című kiállítás azt tükrözi, hogy az alkotó a fémek fizikailag nehéz megmunkálási módjában lelt rá nőiességének kifejezőeszközére. A csipkeszerű, áttört felületek és a plasztikai formákat határoló síkok vagy vonalrendszerek csipkeszerű díszítettségének következetes alkalmazása olyan kitartó magatartást sejtet, amely a hosszú időn át türelemmel tevékenykedő csipkeverő asszonyokra is jellemző. B. Laborcz Flóra személyiségének meghatározó vonása, hogy a szemlélődve felismert igazságokat képes szervesen beépíteni hétköznapi életvitelébe és alkotói tevékenységébe. Úgy alkot, ahogy él, és úgy él, ahogy alkot. Gyermekként szülői háza padlását hajóként kezelte, amelynek ablakán át kémlelte a kertet mint tengert. A gyermekkor elmúltával a nappalivá alakított egykori apai szobrászműterem mennyezetére függesztette fel az Álmodozó hintát, hogy a ringatás élménye megmaradjon számára. A művet az alkotó időnként kölcsönadja egy-egy kiállítás terébe, majd újra otthona meghatározó elemévé válik.
Bakonyvári M. Ágnes
művészettörténész
Főcímkép:
Magyar Ilona; fémhímzés; sárgaréz, vörösréz, ezüst, gyöngy, flitter; 13,5×13,5×2 cm; 2017 (Fotó: B. Laborcz Flóra)
