Zidarics Ilona ötvös és ékszertervező művész Kötődések című életmű kiállítását mutatja be a belvárosi Nádor Galéria 2024. február 29. – március 14. között. Ebből az alkalomból
Zidarics Ilona életművét feldolgozó kismonográfia jelent meg, amelyből részleteket közlünk a több évtizedes alkotópálya legfontosabb állomásairól.
Pályakezdés
Zidarics Ilona 1952-ben született Pécsett. A kézműves fémmegmunkálás mestersége és tárgykultúrája gyermekkorától körülvette. A szakmához fűződő családi szálak nemcsak a tisztességes iparosmunka megbecsülését és a mesterségbeli tudás elsajátításának fontosságát alapozták meg a rajzolás iránt korán fogékonynak mutatkozó fiatal Zidarics Ilonában, hanem a pécsi Művészeti Gimnázium felé terelte a rajzszakkörért lelkesedő diákot. Döntése azonban a fémmegmunkálás mellett szólt 1966-ban, amikor felvételizett a Művészeti Gimnázium ötvös szakára. 1970-ig tanult az intézmény falai között, majd szakképesített mintakészítő ötvös érettségi bizonnyal hagyta el a gimnáziumot.
„Éjjel-nappal rajzolta a háromdimenziós tárgyak síkra vetített alakzatait.”
Zidarics Ilona szakmai és művészi megközelítésére lényeges hatást gyakorolt a később Munkácsy Mihály-díjjal is elismert szobrász személye és pedagógiai felfogása, Rétfalvi Sándor, aki rajzot és mintázást tanított a növendékeknek, de magával ragadó művészettörténeti előadásainak köszönhetően minden gyakorlati feladatot egy szemléletes elméleti kontextus is megalapozott. Éjjel-nappal rajzolta a háromdimenziós tárgyak síkra vetített alakzatait, miközben az absztrahálások hatására a látvány részelemei a művészet valóságának önálló objektumaiként elevenedtek meg. Zidarics Ilona plasztikai szemléletét döntően befolyásolta, hogy a gimnázium évei alatt megismerte Henry Moore formavilágát, akinek a munkássága alapvető kiindulási pontot jelentett abban az időszakban, amikor lehetősége nyílt egyéni látásmódjának megvalósítására iparművészeti megbízásainak funkcionális tárgyaiban.
Nádas Éva által vezetett foglalkozások járultak hozzá a teljeskörű iparművészeti képzéshez. A trébeléstől kezdve a cizelláláson keresztül a planírozásig széles technikai ismereteket adott át, ugyanakkor az egyéni tervezés helyett a klasszikus ötvösmunkák másolására fektetett hangsúlyt. A gimnázium harmadik évétől már tudatosan készült a főiskolára, ezért a 60-as évek végén többször is járt Budapesten, hogy a felvételihez elengedhetetlen szakmai tervezésről is ismereteket szerezzen. Nádas Éva ajánlására akkor már az Iparművészeti Főiskola ötvös szakán tanuló Péter János (később Péter Vladimir néven ismert ötvös) segítette Zidarics Ilona felkészülését elsősorban önálló motívumok megtervezésében.
Ötvösművész
Zidarics Ilona 1971-76 között járt az Iparművészeti Főiskola ötvös szakára abban az időben, amikor a főiskola életében kulcsfontosságú átalakulások mentek végbe. Az Ötvös Tanszéket vezető Engelsz József mellett Kertész Géza volt Zidarics Ilona ötvös szaktanára. Rajzot Gerzson Pál, mintázást Illés Gyula, művészettörténetet Ujvári Béla, építészettörténetet Vámosi Ferenc, ábrázoló geometriát Gulyás Dénes tanított. Az „egy félév, egy munka” alapgondolat értelmében Zidarics Ilona tálat, dobozt, vázát, készletet, kisplasztikát, érmet, ékszert, sportserleget tervezett és kivitelezett, miközben a hagyományos ötvös alapanyagok felhasználása helyett megtanult a nemesfémet helyettesítő fémötvözetek megmunkálásával olyan minőséget előállítani, ami a megrendelések és beruházások igényeit kiszolgálta a főiskola befejezését követően. Hamar ráirányult figyelme a zománcozás technikájában rejlő esztétikai lehetőségekre, ami Zidarics Ilonát a geometrikus absztrakció egyéni stílusának a megtalálásához vezette. Az engelszi modell nem stiláris örökséget jelentett, hanem annak a meggyőződésnek az életre szóló örökségét, hogy a funkció elsődleges szerepe határozza meg a tárgyalkotás fizikai jellegét, amely a művész egyedi mondanivalóján keresztül illeszkedik be az embert körülvevő környezetbe.
„…a geometrikus absztrakció egyéni stílusának a megtalálása…”
A diplomamunka 1976-ban egy sportserleg megtervezésének és kivitelezésének a feladata köré épült. Korszerűsítette a történeti hagyományokban gyökerező használati tárgy funkcióját a sporteseményekhez kapcsolódó tartalom reprezentációja szerint. A háromosztatú serleg olyan kompozíciós egységet képez, amely statikus kiegyensúlyozás alapján épül fel és a harmonikus összhatás érvényesülése érdekében determinálja a rendeltetésszerű részek szerkezeti helyzetét. Zidarics Ilona alapos tervezésének eredményét nem a funkciót kiszolgáló mérnöki teljesítmény sikere határozza meg, hanem a számára aranyszabályt jelentő esztétikai próba. Műhelytitkát diplomamunkájának megtervezésétől kezdve alkalmazza serlegein, kupáin, ivókészletein. Azt a designfelfogást képviseli, hogy hibás az a tárgy, amely a feje tetejére állítva is balanszvesztés nélkül szolgálja ki a rendeltetésszerű és esztétikai igényeket. A serleg talpazata és az ivókehely markáns formai megkülönböztetése mellett egyéni kifejezésmódját valósította meg a fogást megkönnyítő szárgomb, a nodus absztrakt művészi kivitelezésében. Az olimpiai láng motívumát választotta a funkcióhoz illeszkedő eszmeiség vizuális megtestesítésére, amit szilárd szerkezetbe ágyazott konstrukcióval és expresszív élhajlatokkal ért el.
„…konstruktivista vizuális nyelv…”
Az Iparművészeti Főiskola intenzív tanulási és aktív tapasztalatszerzési időszakát követően a 80-as évek derekáig Zidarics Ilona alkotótevékenysége a zománcozott fémmegmunkálás és a kisszériás használati tárgyak előállítására terjedt ki. Első kézből ismerte a zománcozott acélpanelekből álló konstruktivista vizuális nyelvet és az építészethez kapcsolódó tartós zománctechnikát. A kecskeméti zománcművészeti alkotótelep indulását követő évben meghívást kapott a nyári szimpóziumra, ahol elkészítette azokat a 20 x 20 centiméteres acéllemez burkolatokat, amelyek geometrikus alapformákra redukált mozaikornamentikája nagyméretű felületté kapcsolódnak össze. 1976-1978 között számos tűzzománc kompozíció követte a Kecskeméti Művésztelepen kikísérletezett alkotásokat, amelyek kiállítási tárgyakként éltek tovább az üzemi megrendelések hiányának eredményeképpen.
Az egykori Séd Filmszínház szocreál épületének klímatornya a Veszprémi Városi Tanács megbízásából színes zománcburkolatot kapott. Az építész felkérésére Zidarics Ilona a négyszögletes alaprajzú íves téridomokat legömbölyített zománcburkolattal fedte, hogy az úgynevezett korperemes gyártási technológiának köszönhetően a zománc kifogástalanul összeforrjon az acélfelülettel és ellenálló maradjon hosszú időn keresztül az időjárási körülményeknek. A tárgy rendeltetése tehát keretet szabott a megvalósítható látványnak, amihez Zidarics Ilona egy szolid geometrikus formarend visszafogott színkezelésével alkalmazkodott és a homogén tónusba a textúra változatosságával tudott dinamikát csempészni.
1985-ig több zománcozott kínáló dobozt és zománcbetétes sportdíjat készített nonfiguratív ornamentikával. Ettől kezdve azonban felhagyott a tűzzománc alkalmazásával a technika komplikált kivitelezésének a korlátokba ütköző műhelygyakorlata miatt. Kiemelkedő tervezői kvalitásról árulkodnak a 80-as években készült úgynevezett forgásszimmetrikus használati tárgyai, amelyek formai megjelenése határterületen egyensúlyoz az ivóedények és a konstruktivista kisplasztikák között. Fémnyomással kialakított boros és likőrös készleteinek minimalizmusa első látásra különböznek a giccsbe hajló szocreál termékegyüttesek esztétikai minőségétől.
Fémszálból fonott és szövött ékszerek
Zidarics Ilona egyéni útját az autonóm fémművesség és az ékszertervezés új alternatívái nyitották meg. A tradicionális vitézkötés kidolgozásának mintájára alakította ki fonott ékszereit. A népi iparművészet hagyományában gyökerező textilműves technikát Zidarics Ilona a modern fémmegmunkálás úgynevezett félgyártmányain alkalmazta. Hónapokon át tartó kísérletezést folytatott a megfelelően flexibilis szálvastagság és szükséges anyagszilárdság kiválasztásával.
fémmegmunkálás és zománcozás technikai ismereteit, valamint az ötvösművészet sajátosságait a textilművészet egy kísérleti műfajának az új alternatívái egészítették ki Zidarics Ilona alkotópályáján, amely a 90-es közepétől döntő mértékben a fémszálból fonott és szövött ékszerek egyedi tárgytípusában teljesedett ki. A kezdeti láncfonásban idővel felfedezte az autonóm tárgyalkotás lehetőségét, amit az anyagmanipuláció és a kötésfajták kombinálása során tapasztalt. A kialakult lánc vasalás és egyengetés útján nyerte végleges formáját, de galvanizálás révén is új esztétikai minőség született a félgyártmánynak használt alapanyagból. A komplex fonott fémlánc formatartó tulajdonsága a lánc funkcióján túlmutató művészi kompozíciók megalkotásához vezették Zidarics Ilonát, aki az egymás mellé helyezett fonatok összekapcsolható adottságában meglátta a felületképző textúrát. A struktúrát felépítő elemi szál nem más, mint a fémhuzal, amely a vitézkötés mintájára nyeri el másodlagos szerkezeti elrendezését.
„Ars poeticája: … olyan funkcióval rendelkező tárgy alkotása, amely mondanivalóval rendelkezik.”
90-es évek derekán Zidarics Ilona számos ékszeregyüttessel jelent meg azokban a galériákban, amelyek a konvencióktól eltérő iparművészeti és kézműves tárgyakat kínáltak a közönségnek. Sikeres ékszerkészítői munkásságának zálogát jelentette teljes ötvösművész pályáján átívelő alkotói ars poeticája: szakmai hagyományokon nyugvó alkalmazott művészész, akinek célja olyan funkcióval rendelkező tárgy alkotása, amely mondanivalóval rendelkezik. Az ezredfordulóig elsősorban nyitott és zárt szerkezetű ezüstékszereket és vegyes anyaghasználatú ékszeregyütteseket készített. A karkötők, függők, nyakékek, övek és fülbevalók létjogosultságát elsősorban használati értékük adja, ezért művészi kvalitásuk fokmérője a szellemi tartalom érvényre juttatásának kifinomult eszköze, amit a szilárd anyag és a hajlékony forma, a meghatározott szerkezet és a szabad testfelület, a fix pozíció és a lágy kapcsolódás szüntelen metamorfózisában ölt testet.
A 2010-es éveket követően a fémszálból font autonóm ékszerek száma megfogyatkozott, mert Zidarics Ilona érdeklődésének középpontjába az emberi test komplexitása és a felülethez idomuló ékítmény szintézisteremtése került. A testékszerek, fejdíszek, öltözék kiegészítők és többfunkciós ékszerkompozíciók olyan szimbolikus formakultúrát idéznek meg, amelyben az anyag csapdájába esik az anyagtalan idő. A fémszálak összefüggő architektúrája ősi fonásminták gyakorlatát követi, ezért a technika tradíciója a kialakítás tartalmi összefüggéseinek is mintájául szolgál. Az archaikus motívumkincs, a természeti népek egyszerű jelképei és a népvándorlás kori vonalvezetés kultúrákon és korokon átívelő klasszikus nyugalmat árasztanak.
Az ötvösművészet többezer éves hagyománya elevenedik meg a gyökereitől elszakadt posztmodern ember hétköznapi viseletében. A tárgyalkotó művészet eszközeivel csak attribútumokhoz társítva jeleníthetők meg a nyelvben kifejezhető olyan jelzők, mint alapvető, kezdeti, elsődleges és ősi, ezért Zidarics Ilona ahhoz a több évtizede bevált módszeréhez folyamodik, hogy elvonatkoztatja a látványból a konkrétumot és a létrejövő élményt teszi meg a tárgy üzenetévé. Akár szkíta süveget, fríg sapkát, görög pileust vagy török kalapot idéznek meg fejdíszei, akár az Indus-völgyi civilizációra vagy avarkori sírleletre utalnak a motívumok, nem az ornamentika különlegességének öncélú látványvilágán van hangsúly, hanem a minta ruháza fel jelentéstöbblettel az ékszereket.
Zidarics Ilonát öbb mint négy évtized alatt a szakági csoportos kiállítások állandó szereplőjeként ismerte meg a közönség. Munkásságában összekapcsolja az ötvösség szakmai kritériumait a művészet szabadságával, ezáltal megérdemelten és hitelesen testesíti meg a modern iparművész fogalmát.
Keppel Márton
művészettörténész
Fotók:
- Az egykori veszprémi Séd Filmszínház épületének klímatornya; zománcozott acéllemez, 300 x 300 x 600 cm, 1982 (Fotó: Laczák Géza)
- Gyertyatartó; fémnyomott, forrasztott galvanizált réz, m: 6-20 cm, 1985 (Fotó: Laczák Géza)
- Boros ivókészlet; fémnyomott, forrasztott galvanizált réz vágott sárgaréz betéttel, 1985 (Fotó: Laczák Géza)
- Háromtusa sportdíj; galvanizált réz tűzzománc betétekkel, 12 x 30 cm, 1985 (Fotó: Laczák Géza)
- Magyar Szabadidősport Szövetség – Szervezői Díj; bronz, 38 x 15 cm, 2016 (Fotó: Laczák Géza)
- Organikus ékszerek (kitűzők); forrasztott galvanizált réz, acél; l: 5-10 cm, 2019 (Fotó: Laczák Géza)
- Tűzzománc burkolatterv; zománcozott acéllemez, (9x) 20 x 20 cm, 1976-78 (Fotó: Laczák Géza)
- Tűzzománc burkolat; zománcozott acéllemez, (darab x) 20 x 20 cm, 1976 (Fotó: Laczák Géza)
- Kínálódobozok; fémnyomott rézlemez, zománcozott acéllemez; 6-8-10 x 15 cm, 1984 (Fotó: Laczák Géza)
- Fejdísz II.; fémszálfonás: ezüst, réz, galvánarany, arany, 2006 (Fotó: Borsos Mihály)
- Nyitott szerkezetű ékszerek; fémszálfonás, ezüst, réz, galvánarany, 1995 (Fotó: Laczák Géza)
- Öltözék kiegészítők; fonott-szövött fémszál, ezüst, réz, galvánarany, 2014 (Fotó: Laczák Géza)
- Hurkolt nyakék; fémszál: ezüst, réz, galvánarany, 1995 (Fotó: Laczák Géza)
